Uj Idők, 1897 (3. évfolyam, 28-53. szám)
1897-10-17 / 43. szám - Lengyel Laura: Pusztaság / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
Uj Idők Szépirodalmi, művészeti és társadalmi képes hetilap Szerkeszti Herczeg Ferenc 111. évfolyam. 1997. október 17. 43. szám. Pusztaság. Regény. írta: LENGYEL LAURA. IV. (Folytatás.) Ugy tíz óra felé ébredt föl kábult, mély álmából. Az egész főúton végig kellett mennie, míg a vendéglőből a doktorné házáig ért. A vendéglősné különben már korán reggel a piacon terjesztgette a nagy újságot, hogy a festő itt van. Valósággal lázba hozta a kis várost megérkezésével, különben nyílt titok volt, hogy a Margit kedvéért jár le. Délutáni kávéknál, esteli teáknál ez a viszony volt a fő társalgási téma. Egyik asszony nagy szerencsének tartotta Margit partiját, másik kijelentette, hogy ilyen művészembernek nem való rendes leányt adni, mert ezek rendesen rossz férjek. De az elválásnál csodálatos egyértelműséggel megegyeztek abban, hogy inkább leszállnak a csillagok az égről, mintsem ennek a dolognak házasság legyen a vége. Füredi Sándor szótlanul ment végig a hosszú úton. Nagyon sértette a tolakodó kíváncsiság. Látta a sok szöszke, barna fejet az ablaknál bámészkodni, tudta, hogy mindnyájan a »híres ember« köszönését várják. Ő pedig majdnem gyermekes, ostoba daccal szegezte a földre szemeit, mintha keresne valamit. Margitékhoz még nem jutott el az újság híre. Mikor az öreg doktor meghalt, kiköltöztek egy villaszerű lakba, mely a város piacától jó messzire esett. Füredi érezte, hogy szíve mily nyugtalanul ver, mialatt kezét a kapu kilincsére teszi. Csakhogy ez nem a szerelmes ember nyugtalan szívdobogása volt, hanem a gyáva bűnösé, kinek bírája elé kell lépnie. Olyan lassan nyitotta ki az ajtót is, mintha félne attól, hogy észreveszik. Az üveges födött verandára lépett. A szobába vezető ajtó nyitva volt. Margit ott ült az ablaknál, valami kézimunkán dolgozva. Füredi előbbre lépett, a leány fölemelte fejét és egy pár másodpercig mozdulatlanul bámult a férfira. Az pedig mosolyogva lépett hozzá és erőltetett nevetéssel kérdezte: — Hát meg sem ismert, Gita ? Bizony nagyon fozott ! Margit egy megváltél esztendő óta nem látta, akkor volt lent utoljára. Tönkre volt téve ez a szép, hatalmas ember. De Margit inkább a meglepetéstől maradt mozdulatlan. Nem is sejtette, hogy vőlegénye most bejöjjön. Végre is erőt vett magán és zavartan felelt: — Nagyon meglepett.Nem is tudatta velünk érkezését. Rosszul tette, előre is örültünk volna. Gyorsan, zavartan beszélt, mintha a találkozásnál rögtön érezhetővé vált idegenkedést akarná eloszlatni. Sejtett valamit? Vagy csak izgatott volt? Füredi kémlelően vizsgálta arcát. — Ugye nagyon megváltoztam, Gita? — Oh nem ! ban — Hagyja el, azt én joltudom. De ez nem tesz semmit. A fő az, hogy maga jó színben van. Igazán, ha idegen hölgy volna, udvarolni kezdenék, de így félek, még megharagszik. Maga nagyon szép, Gita, fog tudni majd egy ilyen csúnya mogorva fiút szeretni ? Margit nem nevetett. Érezte, hogy ez mind csak lári-fári. Valami más mondanivalójuk volna nekik, de egyik sem tud belekezdeni. És valami rejtelmes szomorúság nehezedett a lelkére. Még nem tudott semmit, de már sokat sejtett. Régóta kételkedett már vőlegénye szerelmében. A világ, 50