Uj Idők, 1897 (3. évfolyam, 28-53. szám)

1897-10-17 / 43. szám - Lengyel Laura: Pusztaság / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok

Uj Idők Szépirodalmi, művészeti és társadalmi képes hetilap Szerkeszti Herczeg Ferenc 111. évfolyam. 1997. október 17. 43. szám. Pusztaság. Regény. írta: LENGYEL LAURA. IV. (Folytatás.) Ugy tíz óra felé ébredt föl kábult, mély álmából. Az egész főúton végig kellett mennie, míg a vendég­lőből a doktorné házáig ért. A vendéglősné különben már korán reggel a piacon terjesztgette a nagy újságot, hogy a festő itt van. Való­sággal lázba hozta a kis várost megérkezésével, kü­lönben nyílt titok volt, hogy a Margit kedvéért jár le. Délutáni kávéknál, esteli teáknál ez a viszony volt a fő társalgási téma. Egyik asszony nagy szerencsének tartotta Margit partiját, má­sik kijelentette, hogy ilyen művészembernek nem való rendes leányt adni, mert ezek rendesen rossz férjek. De az elválásnál csodálatos egyértelműséggel megegyez­tek abban, hogy inkább le­szállnak a csillagok az égről, mintsem ennek a dolognak házasság legyen a vége. Füredi Sándor szótlanul ment végig a hosszú úton. Nagyon sértette a tolakodó kíváncsiság. Látta a sok szöszke, barna fejet az ab­laknál bámészkodni, tudta, hogy mindnyájan a »híres ember« köszönését várják. Ő pedig majdnem gyer­mekes, ostoba daccal szegezte a földre szemeit, mintha keresne valamit. Margitékhoz még nem jutott el az újság híre. Mikor az öreg doktor meghalt, kiköltöztek egy villa­szerű lakba, mely a város piacától jó messzire esett. Füredi érezte, hogy szíve mily nyugtalanul ver, mialatt kezét a kapu kilincsére teszi. Csakhogy ez nem a szerelmes ember nyugtalan szívdobogása volt, hanem a gyáva bűnösé, kinek bírája elé kell lépnie. Olyan lassan nyitotta ki az ajtót is, mintha félne attól, hogy észreveszik. Az üveges födött verandára lépett. A szobába vezető ajtó nyitva volt. Margit ott ült az ablaknál, valami kézimunkán dol­gozva. Füredi előbbre lépett, a leány fölemelte fejét és egy pár másodpercig mozdulatlanul bámult a férfira. Az pedig mosolyogva lépett hozzá és erőltetett nevetéssel kérdezte: — Hát meg sem ismert, Gita ? Bizony nagyon fozott ! Margit egy megvál­tél esz­tendő óta nem látta, akkor volt lent utoljára. Tönkre volt téve ez a szép, hatal­mas ember. De Margit inkább a meglepetéstől maradt moz­dulatlan. Nem is sejtette, hogy vőlegénye most bejöj­jön. Végre is erőt vett magán és zavartan felelt: — Nagyon meglepett.Nem is tudatta velünk érkezését. Rosszul tette, előre is­ ör­ül­tünk volna. Gyorsan, zavartan beszélt, mintha a találkozásnál rög­tön érezhetővé vált idegen­kedést akarná eloszlatni. Sejtett valamit? Vagy csak izgatott volt? Füredi kém­lelően vizsgálta arcát. — Ugy­e nagyon megvál­toztam, Gita? — Oh nem ! ban — Hagyja el, azt én jol­tudom. De ez nem tesz semmit. A fő az, hogy maga jó színben van. Igazán, ha idegen hölgy volna, udvarolni kezdenék, de így félek, még megharagszik. Maga nagyon szép, Gita, fog tudni majd egy ilyen csúnya mogorva fiút sze­retni ? Margit nem nevetett. Érezte, hogy ez mind csak lári-fári. Valami más mondanivalójuk volna nekik, de egyik sem tud belekezdeni. És valami rejtelmes szomorúság nehezedett a lel­kére. Még nem tudott semmit, de már sokat sejtett. Régóta kételkedett már vőlegénye szerelmében. A világ, 50

Next