Uj Idők, 1899 (5. évfolyam, 27-52. szám)
1899-07-30 / 31. szám - Bársony István: Ingovány / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
- 109 - INGOVÁNY REGÉNY m BÁRSONY ISTVÁN (FOLYTATÁS.) A holdvilág gyönyörűen sütött s vacsora után az egész társaság lement a verandáról a kertbe. — Emlékszik báróné, amikor abban a cseh fürdőben oly önfeláldozással ápolta szegény jó feleségemet ? Az Isten küldte önt nekünk akkor. Férfi nem ért az ilyesmihez s te, Irénkém, még az intézetben voltál, mondta Tamás. Megragadta az alkalmat hálája különös kifejezésére s ezen a címen néhány csókocskát nyomott a báróné kezére. — Ugyan ugyan, Tamás! — szólt Tera mama, aki mindjárt észrevette, hogy a nagy köszönet mögött még valami egyéb is rejlik. De nem foglalkozhatott tovább az ura nevetésével, mert valami történt, ami a tréfára hajló hangulatot egyszerre tönkretette. Irénke a nyakába borult a bárónénak s egy darabig úgy csüngött rajta, szó nélkül, de aztán hirtelen támadó ösztönnel letérdelt eléje és sírva csókolt neki kezet. Az aranyhajú asszony remegett a fölindulástól. — Az istenért, Irénkém ! — mondta izgatottan s fölemelni igyezekezett a leánykát a földről. — Még meg sem köszöntem, lásd, — mondta a kis leány, csöppet sem rejtegetve megindulását. Tera mama halkan mormolta, édes jó kis leányom, — és a zsebkendőjét rászorította a szemére. Megtelt a levegő illattal, annyi volt a virág mindenütt. Ünnepi csönd honolt a környéken. — Istenem, — mondta a báróné röstelkedve, — hisz az csak nem életmentés, ha az ember néhány vizes borogatást rak egy szegény lázas fejre. — Nono, már abba nekem is van szavam, tud az én fejem fájni, — hivalkodott Szikra Pista kiszolgált katonatiszt úr, némi hencegéssel. Tamás iszonyodott az érzelgéstől s feszengve próbálta más térre vinni a beszélgetést. — Azon a napon, amikor a bárónéval megismerkedtünk, tudod mama? te akkor siettél volna a kúthoz a poharaddal; oszt' a sok kürtösfejü német mind rád förmedt: »nicht stossen!« »nicht stossen!« Ha a báróné nincs, talán meg is vertem volna ott miattad valakit. Ő magyarázta meg, hogy még a főhercegeknek is sort kell ott tartaniok. — De milyen jól esett, hogy magyar szót hallottam ! Azután, bezzeg, nem is tudtak a nyakukról lerázni, — mondta a báróné. — Volt okunk rá, hogy annak örüljünk. No, csakhogy ennyire vagyunk, csakhogy itt is szívesen láthatjuk. — lázongott Tamás. Irénke boldogan ölelte meg újra az aranyhajú nőt. — Amíg itt leszel, egy percre sem engedlek el mellőlem. Mama, én lehozatok mindent a vendégszobából. Együtt lakunk Nórával, úgy-e édes? Az én kis szobámban, amely a virágos kertre nyílik. Amit a család zsarnoka akart, azt megfelebbezni nem lehetett. Irénke elsietett, hogy a terve szerint rendelkezzék. Tamást Pistuka bácsi hívta félre valami gazdasági dolog miatt. Tera mama néhány percre egyedül maradt Nórával. Odahajolt hozzá. — Ugye nem haragszik — kérdezte bizalmasan — ha érdeklődöm, hogy áll a pörével? A fürdőn, emlékszik? elmondott nekem egyet mást. Úgy sajnáltam! Szeretettel tudakolom ám, — tette hozzá gyöngéden mentegetődzve. Az aranyhajú nő megragadta a kezét, úgy felelt : — Egy kő esik le a szívemről, nénikém, hogy alkalmat ad a nyilatkozásra. Mind azon töröm a fejemet, hogyan tiltakozzam a régi megszólítás ellen. Vége a válópörömnek s én már nem vagyok báróné. Báró Roheim úr azóta talán Indiában van, ahova állandóan készült s én, hál' istennek, végképp megszabadultam tőle. Mindössze annyi közöm van hozzá, hogy esetleges férjhezmenetelemig évjáradékot tartozik fizetni , de A fehéregyházi Petőfi-ház felavatása r