Uj Idők, 1899 (5. évfolyam, 27-52. szám)
1899-07-30 / 31. szám - Keve: Petőfi élete / Társadalmi ismeretterjesztő cikkek, genreképek, leírások
PETŐFI ÉLETE Kis-Kőrös városában 1822 Szilveszter estéjén Petrovics István mészáros szalmafödeles lakásában nagy volt az izgatottság. Az ifjasszony, a vonzó megjelenésű, kedves majszterné átment kissé a szomszédba, pedig nem kellett volna. Mikor a vidám szilveszteri mulatságból a térdig érő hóban hazament az urával, nagyon megszeppent az utóbbi, mert az asszonyka rosszul lett s alig tudták a lakásig cipelni. Petrovics uramnak ugyancsak szaporán kellett gázolnia a havat, hogy meg ne késsék a bábával s mikor az óra éjfélt ütött, megszületett Magyarország egyik legnagyobb lángelméje. Az a ház, melyben a szellemóriás született, nagyon szerény viskó volt s a szülők, kiket a sors e fiúval örök halhatatlansággal áldott meg, fölötte szerénysorsu emberek. Az apa, Petrovics István, nemrég székálló legény volt az aszódi mészárszékben, az anya, Krúsz Mária pedig cselédleány. E derék párt a jó Isten boldog házasságban egybekötötte, a férj Szabadszálláson, majd Kis-Kőrösön mészárszéket nyitott s most frigyüket az Ég fiúgyermekkel meg. Hagyományos szokás áldozta szerint másnap, újesztendő napján megtörtént a keresztelő, Martiny ágostai evangélikus lelkész a gyermeket megkeresztelte Sándor névre. Petrovics ennek utána alig két esztendeig, 1824 novemberéig maradt Kis-Kőrösön, mert dolga jobbra fordulván, ez időben a nagyobb félegyházi mészárszéket árendálta ki. Itt töltötte Sándor gyermekéveit hatodik esztendejéig, a kiskőrösinél nagyobb házban, szülei jobb módjától körülvéve. Itt nyerte gyermeki lelke első benyomásait, ez évek nyomán tartotta magát a Kiskúnság szülöttének. Itt született István öccse is. Petrovics István, az apa nem volt közönséges ember. Korán elhatározta, hogy Sándor fiát iskoláztatni fogja s az alig cseperedő gyermeket gyakran átvitte Kis-Kőrösre, Martiny lelkészhez, aki az első elemi ismeretekre tanította. Majd az elemi iskola végeztével — mikor időközben ismét Szabadszállásra költözött — előbb a pesti piarista gimnáziumba iratta, azután az aszódi evangélikus algimnáziumba, mely utóbbi helyen végezte Sándor 1835—38-ban a második, harmadik és negyedik osztályt. Aszódon kezdett a kis diák verselni, mert itt nyílt meg szíve a diákszerelemnek, melynek első tárgya Cancrinyi Emilia nevü gyermekleányka volt, második azonban már veszedelmesebb lángolás: egy Aszódra vetődött színésztársaság színésznője. Sándort annyira elfoglalta ez a szerelme, hogy maga is színésznek akart fölcsapni, szerencsére atyja idején értesült róla, Aszódra sietett és eltérítették e szándéktól atyai tanácsai, melyek — mint a költő később Uti leveleiben írja — „még hetek múlva is meglátszottak . . . hátamon és lelkem porsátorának egyéb részén.« Aszódon egyébként jól tanult a fiu és a negyedik osztályt kitűnő sikerrel végezte. A következő esztendőben apja Selmecre küldötte, hogy az ottani líceumban folytassa tanulmányait. A selmeci diákélet végzetes hatású volt. A tizenötéves gyermekifjú lelkében fölpattantotta mindazokat a rugókat, melyek eddig ott fejletlenül nyugodtak : a költészet iránt való rajongást, a fellengző ábrándokat, a függetlenség vágyát, az ismeretlen, a regényes után való szomjúhozást. Az önképző társaságban A hittelenhős című versével nagy tetszést aratott és csakhamar körülrajongták a fiatal, romlatlan lelkek. Sokat olvasott, irodalmi és históriai műveket. Iskolai tanulmányaiban azonban nem haladt nagyon karolták vagy legalább tanárai nem föl oly rokonszenvesen, mint Aszódon a derék Koren professzor, amiben része volt annak is, hogy a szigorú tilalom ellenére eljárt a Selmecen működő német színészek előadásaira. Egyik tanára, Lichard Dániel szekundába is pónálta, nem ugyan a poézisból (mint Petőfi ismert versében írja), hanem a magyar történelemből. Házigazdája, egy részeges kamarai hajdú, bevádolta a professzoroknak, kik viszont az apát értesítették fia korhelységéről, mire az öreg, aki éppen akkor vagyonát csaknem teljesen elvesztette s ingerült lelkiállapotban volt, levelet írt Sándornak, melyben kijelenti, hogy leveszi róla kezét. Az érzékeny lelkű, makacs jellemű fiú erre a levélre azzal felelt, hogy megszökött Selmecről. Télvíz idején, vékonyka ruhában gyalog ment Pestre, olyan nyomorban, hogy a megfagyás kísértete állandó útitársa volt. A homályos gondolatok zsidajában, melyek körülrepkedték, az árnyéklódott ki határozottabban, hogy színésszé lesz és valamiképpen a Nemzeti Színházhoz jut. Pesten váratlanul találkozott atyjával, de attól sikerült neki csellel úgy elpárologni, hogy nyomába Petőfi szülőháza Petőfi egyetlen daguerrotip-arcképe A pápai főiskola, ahol Petőfi 1842-ben tanult