Uj Idők, 1899 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1899-07-30 / 31. szám - Ábrányi Emil: Petőfi / Költemények - Kis József: Petőfi / Költemények - Lampérth Géza: Petőfi / Költemények - Pósa Lajos: Petőfi / Költemények

Álljatok meg, álljatok a Hömpölygő Dunánál! Mondjatok egy szabadságdalt Petőfi szobránál. Lelkesítő, lángragyujtó Szabadságdalt mondjatok, Hadd vigyék szét a hazába Hömpölyögve a habok ! Dobbanjon meg a Gellérthegy Zugó dalotokra . . . Tán fölérez örömében A nagy költő szobra ! Homlokáról tán elszáll a Honfibánat jellege ! Tán megzendül bűvös ajkán Rég nem hallott éneke­t Oh ha egyszer még Petőfi Újra megszólalna ! S fölsírna a csatatéren Kettétörött lantja ! Oh ha mind azt elmondaná, Amit el nem mondhatott: Uj vér form­a ereinkben S megmozdulna a halott. Látjátok-e dicssugárban ? Fényt vet századokra. Néma ajka is szebben szól, Mint az élők kobza Ércszobrának hideg Villámos tűz hatja át, szivét Égre emelt kézzel zengi: »Szeressétek a hazát!« PÓSA LAJOS PETŐFI A tavasz ha eltűnnék a földről, És fagy ülne völgy, halom fölött: Dalaiban visszatérne hozzánk Még egyszer a bájos kikelet. És ha minden emberszív kihűlne Mint a föld, a bús, örömtelen : Dalaidból újra megtanulnák Mi az édes, gyötrő szerelem ! ÁBRÁNYI EMIL —­B— Sirod ormán elmerengek, Lánglelked csodálom, Látom, amint száguldozik A tüzes villámon. Milliók lelkébe szórod Sziporkázó lángod Mintha vele föl akarnád Gyujtani a világot. Lelked fénye elvakít, de Szivedet imádom. Nincsen olyan lángoló szív A kerek világon ! Édes mézzel, drága mézzel, Mint a rózsa kelyhe : Örök égő szerelemmel Csordulásig telve. Szíved minden dobbanása Tündéri szép álom, Hajnal édes ébredése A festő virágon — És ha dalt zeng, visszazangi Azt a bérc, a róna, Mintha benne millióknak Érző szive volna . . . ILLYÉS BÁLINT Te Isten örök lelkének Elszakadt, zengő része voltál! Áldása csak s dicsősége e népnek, Hogy mezői felett daloltál . . . A dallamok ős forrása de hőn Szeretheté földünk göröngyét: Pazar kedvvel, hogy ép' hozzánk vetett Téged — dús méhe leggazdagabb gyöngyét! Te voltál s vagy a dal birodalmának Babérkoszorús fejedelme ! Támadtál — mint égi jelenés támad, S eltűntél zengőn, fény lövelve . . . Ón­ súlyával mást megöl az idő, Te nősz alatta, mint a pálma, S virágba sivatagokat borít Porló szived ezer virágzó álma. Dalaid — örök tavaszi pompával Virúló bűbájos virágok — Belengik s dicsőséged illatával Beillatozzák a világot . . . S lelkekbe szórva drága himporuk' A jövőnek dúsan teremnek : Üdvözítő arany-gyümölcseit Szent szabadságnak, édes szerelemnek . . . LAMPERTH GÉZA —­Iff— Nincs kő, mely jelölte Alvó helyét, S egy rózsalevélre írták nevét. Szerelemről zengett S regében él, Legméltóbb emléke, A rózsalevél. Kiss JÓZSEF Csontszilánk a fehéregyházi közös sírból A székely-keresztúri ház, hol Petőfi utolsó éjszakáját töltötte A Matskásy-ház Székely-Keresztúron

Next