Uj Idők, 1903 (9. évfolyam, 27-53. szám)
1903-09-27 / 40. szám - Békefi Antal: A pócüresítő / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
A pőcüresítő Elbeszélés Ködös, hideg volt a reggel. Feldöngött az emeletig is a pincébe zuhantott tölgyfahasáb és ott álltak a rácsos ketrecek szerint osztályozott pince lejáratában a favágó emberek. Hetes István, a fürészes és Kurta Mihály, a híres baltás, aki a vastuskót is elhasítja egy vágásra kétfelé úgy, hogy csak úgy omlik, mint a kukoricakenyér az éles kés alatt. A pinceketrec vasablakán törött fülű zöld bögrében világít kevéskét a sötétben a mécs vattája és pislog, mint a bóbiskoló öreg anyó szeme. Látni a kis világosságban a munkások kialudott, egészséges arcát, amint Kurta a kohát csiholja a cseréppipára és mondja : — Kezdhetjük-e mán ? — Lehet, — dödög az udvaros hangja, aki bent a ketrec sötétjében rakosgatta rendbe az utcai pincenyíláson lezuhanó hasábokat. — Ni, de ne. Biczók még nem jött elő, — mondja Hetes, a fűrészszék fölállításába fogva. Hiba pedig. Mert a fürész két ember szerszámja, egy ember fél munkát se bír vele. A harmadik a hasogató. Mondja is Hetes, hogy minek fogadták föl maguk közé közös keresetre Biczók Mihályt. Nem rendes ember az. Akkor is, hogy a tiszai kormányos úr fáját vágták, kétszer állt ki a munkából. Pedig olyan keze van Mihálynak, mint a vas, úgy ereszti bele az erejét a szerszámba, hogy ujjnyit fog a fürész minden húzásnál a fában. Olyan az.— Mért áll hát ki akkor minduntalan a dologból, ha úgy bírja ? firtatja a leszólást a hires baltás némi gúnyolódással. Amaz tudott valamit, de csak ennyit mondott : — Aszondják, az asszonyt vigyázi, mit csinál otthon. Nevettek ezen, mert hamisságra gondoltak. Ezen közben a két munkás megkezdte a fűrészelést. Jött éppen Biczók Mihály is, hozott a kezén fogva egy nagyon kicsi, apró lábú gyereket, akiről nem tudni meg a kopott kék szoknyacskája miatt, hogy fiú-e vagy leány. Ámbár az igen nagy és homlokban kidomborodó szürke fej, amiből élénk, nagy barna szemek ragyogtak elő, az értő ember előtt világosan az erősebb nem egy reményteljes tagjára vallott. Elaludt a kakastok, Mihály, — mondja az egyik favágó. — Hamarább szólt az, mint a tied, — veti oda Mihály, — de ládd, baj van a gyerekkel. — Hát az anyja ? — kérdi a Hetes, a másik. Biczók Mihály nem szólt rá, fészket csinált a szalmából a gyereknek és azt mondja neki a fejét megsimogatva : — Meg ne mozdulj te pócüresítő, te, ebbül a helybül. Aztán beültette a vacokba, mint egy kis nyulacskát. Foglalkozást is adott neki: egy darabka kemény héjas kenyeret, aminek a végit mindjárt munkába is vette a kis legényke. Mert legényke volt biz ő. Az ember pedig még egy pillantást vetve a gyerekre, hogy jó helyen lesz-e hát ott, megfordult és megfogta a fürészt. — Hát gyerünk, — mondta és indulatos erővel feküdt neki a munkának. A fürész foka mélyre merült, sűrű szitálással szóródott alá a hasáb hasítékából a fapor, aminek a szépségében úgy elgyönyörködött a kis saroklakó, hogy tétlenül megállott a kis szájacskájánál a hegyesre szopott kenyérhal. Ezen közben beszéd keletkezett. Kurta kezdte: — Minek hoztad ide, te, azt a szegén kis cselédet ? — Jó helyen van itt, — adta az eltérő választ Biczók. — Egész nap itt tartod ? — Hát. — Bolond vagy te akkor. Megrántotta erősen a fürészt Mihály és rászólt a társra: — Nem tudsz hozzá, minek vesztegeted bele a szót ? — Hát jó, no. Elhallgattak. A hasogató nevetve hunyorgatott a gyerek felé és a nyelvét öltögette rá. Mulatni akart vele. Az bele is fogott a játékba, hangosan kacagott és mondott is valamit a kis legény, azonban azon a nyelven Kurta Miska nem értett. Reggel volt odakint, világosság ömlött le az ablakon és minden tisztábban volt látható. Az emberek, a fa, balta villanása, a fűrész szikravetése és porzása és az egészséges munkásgyerek. Hetes István eleresztette a fürészt és úgy vélekedett az időről, hogy früstökölni kéne. Amaz is letette a baltát ezen szóval: — Ügyünk. — Hát végezzétek, — mondta Biczók, — addig én behozom az elmaradást. S fölvette a baltát. Volt ott hasítgatni való részhasáb elég. A tőkéhez állt és pattogott a vágása alatt a fa dirib-darabja, amelyekre a beható vékony napsugár sárgás fényt szórt. — Ha jól esik, tedd, — szól bele Biczók szorgosságába Kurta Miska a küszöbről, ahol a tarisznyát bontogatta. A másik meg szalonnát falt és kérdezte: — Adjak-e a gyereknek, Bence ? — Adhatsz, ha nem sajnálod, — felelt az, odatekintve és a kisfiára is, amint az átvette a fehér szalonna-csíkocskát és megfogta a négy apró fogával, aminél több nincs is még tán neki. Az emberek jóízűen falatoltak, a gyerek az apját vigyázta, az pedig dolgozott még egy darabig. Egyszer ráakasztja a Rákóczi-ünnep Kispesten Ürményi és Kmoskó fényképe A BANDÉRIUM INDULÁSRA KÉSZEN