Uj Idők, 1904 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1904-05-15 / 20. szám - Tábori Róbert: Jókai élete / Társadalmi ismeretterjesztő cikkek, genreképek, leírások
Jókai élete. „Lássátok művét és tudjátok meg abból hogyan élt." Hatvankét esztendővel ezelőtt vette kezébe az író súlyos fegyverét: a tollat, Jókai Mór és ahogy a népek ősmondáiban a nagy nemzeti hősökről regélik, a halál percében is ott volt keze ügyében a nemes fegyver. Abban élt és annak élt. Az ő és a magyar irodalom nagy dicsőségére föl lészen jegyezve, hogy minden cselekvésében az író lelke vezérelte, a költő szelleme volt az irányítója. Soha az övénél tökéletesebb írói életet nem figyelt meg és nem rajzolhatott színes, életteljes vonásokkal a historikus. Minden más írónál akad egy kor, ahol hűtlen lett hetekre, napokra, órákra az inspiráló géniuszához. Jókai életében, kivéve a legkoraiabb ifjúságát, nem akadt egyetlen perc sem, amikor érzése el lett volna választható a tollától. Minden élménye kijegecesedett valamelyik munkájában s a legtökéletesebb fogalmat Jókairól az nyeri, aki elolvassa összes munkáit. Nagy fizikai munka ez, csaknem olyan nagy, mint amilyen lelki és szellemi élvezet. Kétszázötven kötet gyűjti az ő aratását. Nem ismerek írót rajta kívül, aki annyit alkotott volna. A politika, a festészet, a szobrászat, a lapszerkesztés, a kertészettel, az élő virágokkal való foglalkozás, mind csak második sorban jött nála, arra való volt, hogy megtermékenyítse és fölvidítsa a szellemét írói munkásság számára. Nemcsak hogy a világirodalomnak egyik legnagyobb alakja, de az odaadását, a hűségét, az elmélyedését tekintve a legtökéletesebb író is. Könyveinek gyűjteménye a magyar léleknek testet öltött hatalmas megnyilatkozása. Petőfit kivéve egyetlen poétánknak sem volt az a hatása nemzetére. S Petőfi is kisebb időtérre szorul vele szemben. Mert tizennyolc esztendőn át, amikor Magyarország az elnyomatás súlya alatt teljes apátiába esett volna, ha nincs egy költő-írója, aki mindennap hirdeti neki a feltámadás igéjét, Jókai csodálatos termékenysége mindennap nyújtotta lelkének az ébresztő és dermedéstől megóvó malasztot. A legszebb, a legnagyobb műveit abban az időben írta, amikor erőszakkal, fortéllyal, hideg számítással és vak fanatizmussal ki akarták forgatni a magyart nemzeti Mindennapi kenyere és ünnepi kalácsa volt ő akkor jellegéből. nemzetének. Sokan vagyunk még, akiknek gyermekkora arra az időre esik. Többen olyan vidéken éltek, ahol gyöngébb volt az ellenállási képesség az elnémetesítő iránnyal szemben. S ha Jókai nem lett volna, ma Magyarországnak sok vidékén ritka volna a magyar szó, „ritka, mint a fehér holló". Emlékszem arra az időre, amikor egy nagy földdarabot kihasítottak Magyarország testéből és megtették önálló birodalomrésznek. „Worwodschaft Serbien und das Temeser Banat" volt a hivatalos címe. Abban a részben semmiféle iskolában nem tanították a magyar nyelvet: a német és a szerb volt a tannyelv. Ha rajtakaptak bennünket a magyar szón, szigorú büntetés járt ki érte. S ebben az időben Jókainak egy-egy kötete volt a bibliánk. Odakölcsönöztük egymásnak, éjnek idején olvasgattuk mécses fényénél, iskolamentes napokon a mezőn, a szénapadláson, előadás közben a padok alatt. Egyszer az osztályban, ahol huszonnégy tanuló volt, a német szellemű tanító razziát tartott és Jókai Kárpáti Zoltánjából huszonnégy fejezetet kobozott el: magunk között szétosztottuk a regény darabjait és úgy olvasgattuk, mialatt a tanító a „Worwodschaft Serbien" földrajzát adta elő nekünk . .. Ha akkor nincs Jókai, a Bácskában, a Bánátban ma nincs magyar szó, nincs magyar érzés. * ; Akit ma nagy halottként siratunk, hetvenkilenc esztendővel ezelőtt született Rév-Komárom városában, 1825 február 18-án. Atyja: Asvay Jókay József hites ügyvéd volt, anyjának leánykori neve Pulay Mária. Mind a kettőnek felejthetetlen emléket állított műveiben a költő, különösen édesanyjának, aki korán özvegységre jutván, nevelte a fiát és döntő befolyással volt lelki fejlődésére. Anyai lélek még csak Göthében, a német költőfejedelemben tükröződött hasonlóan vissza egy nagy írónak minden érzésében. Első iskoláit szülővárosában járta s föl van jegyezve róla, hogy már korán jelentkezett nála az erős, tüzes, elmélyedni szerető fantázia. Kilencéves volt, amikor megjelent nyomtatásban első verse: Tóth Lőrinc vitte magával Pestre és ott kiadatta. Tízéves korában került Pozsonyba, hogy a német szót elsajátítsa: az ottan szerzett benyomásokat, valamint a környezetet, amelyben élt, megfestette „Mire megvénülünk" című regényében. Annak Dezsője, a német szellem ellen küzdő, azt magától elhárító serdülő ifjú ő maga. Pozsonyból visszakövetelte szülővárosa 1837-ben, amikor édesatyja halálosan megbetegedett s anyja nem is bocsátotta vissza a „német világba", ahogy özvegységre jutott. Szófogadó, csendes gyermek volt, csaknem lányos szendeségű és bár égett lelkében a vágy, hogy írói dicsőséget szerezzen, mindenek előtt a gyakorlati életre készült. Abban az időben az irodalom még nem volt élethivatás. 1841-ben vitte Pápára az édesanyja. Ott hozta össze jó csillaga Petőfivel. Ez gyakorolta rá a legnagyobb befolyást, akárcsak a kemény acél, amely kicsiholja a szikrát a „tűzkőből". A pápai főiskolában volt egy képzőtársulat, amelynek tagjai heti ülésekben megbírálták egymás zsengéit és amit a bírálók jónak találtak, azt a szerző sajátkezűleg beírhatta az érdemkönyvbe. 1841 november 21-én beírhatta abba Jókai „Mi az" című lírai költeményét. Levegőváltozásra lévén szüksége a hirtelennövésű ifjúnak, 1842 őszén Kecskemétre került a jogi akadémiára. Ő maga mondja följegyzéseiben: „Kecskeméten lett belőlem ember, ott lett belőlem magyar író." Egészsége is teljesen helyreállott és föltárult előtte a magyar lélek ismerete, amelyet minden művében értékesített később.Nagyobb irodalmi siker is kecsegtette abban az időben. „A zsidó fiú" című drámájat, amelyet Petőfi másolt le az akadémia pályázatára, ha nem is jutalomban, de nagy dicséretben részesült. Nyomtatásban azonban csak több mint ötven esztendő múlva, 1893-ban jelent meg először. Igazi, hivatásos író 1840-ben lett, amikor elkísérte Petőfit Pestre. „A tengerszemű hölgy" című regényben elmondja, hogy mi része volt Petőfinek ebben az elhatározásában és valóban, ha elgondoljuk, hogy nélküle Komáromban maradt volna, ott a csendes ügyvédi foglalkozás közepett aligha fejlődött volna olyan óriásivá írói tehetsége : eggyel több a Petőfi halhatatlan érdeme a magyar költészet körül! Frankenburg és a magyar írásművészetnek akkori ápolói szívesen fogadták a fiatal poétát, az „Életképek" kiadták „Nepean szigete" című elbeszélést, Petőfi lelkes költeményben dicsőítette — s ezzel el volt adva a lelke a múzsának ! Mialatt az ügyvédi cenzúrára került, kevesebbet irogatott, de mihelyt megkapta az oklevelét, egymást követték a pesti lapokban elbeszélései és mutatványai „Hétköznapok" című regényéből. A nagy és egész életére kiható fordulat 1846 tavaszán állott be, amikor a „tizek társasága" megalakult Petőfi ösztönzésére, azzal a célzattal, hogy a maguk érdekében dolgoznak, nem pedig a kiadók és szerkesztők hasznára, s e célra maguk alapítanak lapot. A kormány azonban nem adta meg az engedélyt és a tíz író közül kilenc, félévi szünet után, Frankenburg lapjához csatlakozott — Jókai már 1847-ben mint az: „Életképek" szerkesztője, Petőfi mint főmunkatárs. Az utóbbi: 466