Uj Idők, 1904 (10. évfolyam, 1-26. szám)

1904-06-12 / 24. szám - Jókai Mór: Börtön virága / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok

forog a világban, az mind innen került elő, vagy itt veretett ki pénzzé. Magyarországon csak Körmöci név alatt ismerték az aranyat. Magyarország legrégibb városa, regényes külsejű; belvárosát erős bástyafal veszi körül, benne a tornyos kapukkal megerősített vár, ódon templomok a téren; utcáit Mária királynő házai ékesítik. Markóczy csapatja dobszó, trombitaszó nélkül érke­zett meg a város alá. Előre küldte a hadsegédet azzal az üzenettel, hogy a város kapuit nyissák fel a magyar kormány parancsára. Nem volt szükség fegyver használatára: a kapu tárva, nyitva volt. De mégis szükség volt a hadcsapat megjelenésére, hogy a „vis major" meg legyen állapítva. Az elöljáróság küldöttséggel fogadta a hadcsapatot s rövid üdvözlés után gondoskodott az elszállásolásáról. Még meg sem érkeztek a város elé, szembejött rájuk a kormány hivatalos futárja. Értesítette a kormány­biztost a helyzetről. A futárnak nem volt tudomása a zárt sürgöny tartalmáról. Csak annyit tudott mondani, hogy amikor azt elolvasta a bányaigazgató, egészen elsápadt, az irás remegett a kezében. A futárnak azt mondta, hogy jól van, majd a vett parancs szerint fog intézkedni. Este volt az idő, amikor a futár megérkezett. Hogy reggelig mi történt, azt nem tudja, csak most hallotta a hajdúktól, hogy a bányaigazgató hajnal előtt elutazott sörgős inspekcióra, minden aktákat, könyveket átvitetett a pénzverő vezetőjéhez, valami Gallia nevű úrhoz, az fogja a további intézkedéseket megtenni. Markóczy ismerte ezt a Gallia urat, személyes jó barátja volt. A pénzverő a legnevezetesebb épülete Körmöc városnak. Gallia úr ott várta a kormánybiztost háza verandá­ján, a feleségével együtt, Gallia úr harmincötéves férfi volt, határozottan keleties tipusu arccal: a neje karcsú gyermeteg alak, az arca olyan, mint egy babáé. Állha­tatosan a férje karjába kapaszkodott s figyelt annak minden kimondott szavára s e közben csaknem meg­feledkezett a háziasszonyi tisztéről, hogy az érkezett vendégeket szívesen üdvözölje. Észrevette ezt a férje s valamit súgott a fülébe, mire az asszony hirtelen elvált a férje karjától s odafutott Viola elé, aki kezében tartotta azt a bizonyos útitáskát. Megölelte, összecsókolta a nő­vendégét, amit az is viszonzott. — Én Emilia vagyok. — Én pedig Viola. — Tegezzük egymást. — Édesem. S kész volt a barátság. Emilia könnyíteni akart Violán, el akarta venni a kezéből az útitáskát. — Ezt nem adom ki a kezemből. A férjem szám­adásai és a rábízott összegek vannak benne. — Nagyon szereted a férjedet ? — suttogta Emília s e szónál kénycsepp jelent meg azokban a babaszemek­ben, amit nem bírt eltitkolni. Az urak bevonultak az ügyvezetési szobákba. Emília magával vitte új barátnéját a saját lakosztályába. Az urakra nagy munka várt: megtekinteni az egész ércolvasztó pénzverő intézetet, s aztán ezt a soknemű kincskészletet számon venni, a könyvekkel összehason­lítani. Jó, ha estig elkészülnek vele. Folytatjuk a Rózsaünnep a Margitszigeten június 5-én A BIKAVIADAL PARÓDIÁJA Kiss Ferenc fényképei SZÍNPAD A SZABAD ÉG ALATT A hetvennnyolc éves Prielle Kornélia rózsái közt, az abbáziai Szegő-szanatóriumban 50« 575

Next