Uj Idők, 1904 (10. évfolyam, 1-26. szám)

1904-05-15 / 20. szám - Pósa Lajos: Mi atyánk a mennyben / Költemények

Mi Atyánk a Mi Atyánk a mennyben, mindnyájunknak Atyja! A bölcsöt, koporsót kezed osztogatja. Ugy­e elborongtál a költő alkonyán. Lázálmokat látó babéros homlokán! Megszőtted hát neki azt a szemfödelet, Megírtad azt a bús halotti levelet . . . Lehullt a mi fejünk arany koronája! Függeszd őrző szemed Jókai sírjára! Van-e elég virág a virágos réten ? Van-e elég csillag a csillagos égen ? Van-e a szivünknek elég hulló könnye ? Hogy a te szent kezed koszorúba kösse. Könny, virág és csillag takarja be lágyan. Hadd folytassa álmát a nagy éjszakában. Lehullt a mi fejünk arany koronája! Függeszd őrző szemed Jókai sírjára! Te tudod legjobban, ki volt ő minékünk! Hasadó hajnalban csillagunk, vezérünk, Tűzlelkű Petőfi lánctördelő társa, Márciusi ifjak zengő harsonása, B­örtönnyitó kulcsa a rab gondolatnak, Szárnya lendülésén győzelmek fakadtak. Lehullt a mi fejünk arany koronája! Függeszd őrző szemed Jókai sírjára! Jaj, mikor kialudt fényes dicsőségünk! A vak éjben ő volt biztató reményünk. Vérfödte romoknak lobogó oltára S új tavaszt hirdető dalos pacsirtája. Addig-addig dalolt örök honszerelmei. Fölemelte fejét a csüggedő nemzet. Lehullt a mi fejünk arany koronája! Függeszd őrző szemed Jókai sírjára! mennyben! Dallamos nyelvének magyar muzsikája : Sarkantyú pengése, harangok zúgása. Édlesen suttog, mint kert ölén a szellő, Mormol, mint a Tisza, dörög, mint a felnw, f­enne sír, benne búg egy nép szíve, lelke, Könnyekkel kirakott útja, történelme. Lehullt a mi fejünk arany koronája! Függeszd őrző szemed Jókai sírjára! Nem tudott, nem is tud úgy mesélni senki, Szép Tündérországba úgy el-elrengetni, Hol mosolygó alma, csengő barack terem, Ezer madár csattog, virít a szerelem. Galamblábon forgó kastély a hegy ormán. Hétszinü szivárvány leng-lobog a tornyán. Lehullt a mi fejünk arany koronája! Függeszd őrző szemed Jókai sírjára! Hova szállt a lelke a nagy végtelenben ? Tündöklőbb a világ, a­merre csak lebben. Szikrázóbb a napnak égő miriádja, Mikor ott mellettük suhan el a szárnya. Sugaras ösvényén pengeti a lantját. Ragyogó csillagok reszketve hallgatják. Lehullt a mi fejünk arany koronája! Függeszd őrző szemed Jókai sírjára! Fenn a magasságban mily fönséges ének! Tárd ki szived, Atyánk, tiszta gyönyörének! Téged is elbűvöl, tudom, a varázsa. Csillagvirágot szórsz a költő lantjára. Megszeretsz minket is nagyobb szeretettel S megáldod hazánkat mind a két kezeddel. Lehullt a mi fejünk arany koronája !­Borulj le az égből Jókai sírjára! Pósa Lajos

Next