Uj Idők, 1904 (10. évfolyam, 27-52. szám)

1904-07-31 / 31. szám - Barabás Endre: Petőfi utolsóelőtti napja és utolsó vacsorája / Társadalmi ismeretterjesztő cikkek, genreképek, leírások

getésre nincs egy kényelmes sarok, egy jó karosszék, egy félrevonulásra csábító, kedves szöglet, még a házi­gazda is úgy érzi magát, mintha szállodában laknék. És még egyet, kisasszonyok: a lakást mindig a magunk egyéni ízlése szerint rendezzük be, még akkor is, ha e tekintetben a legújabb divatokat nem ismerjük. Aki az ilyesmit a kárpitosra és a bútorkereskedőre bízza, okosabban teszi, ha egy körúti bútorkereskedést bérel ki magának évi lakásul. SZOMAHÁZY ISTVÁN Petőfi utolsó előtti napja és utolsó Vacsorája A legújabb kutatások alapján írta BARABÁS ENDRE Dacára annak, hogy Petőfi életének részleteit félszázad óta kutatják, még ma is sokban hézagos az élettörténete. Különö­sen homályosak ismereteink két utolsó napjára vonatkozólag. Mivel a sors pár év előtt Székelykeresztúrra vezérelt, ahol Petőfi utolsó előtti napját, köztudomás szerint, eltöltötte, kegye­lettel kerestem fel azon helyeket, ahol Petőfi megfordult s mivel ott időzését semmi emlék sem jelöli, mozgalmat igyekez­tem indítani, hogy emléktáblával jelöltessék meg az a ház, amelyben utolsó vacsoráját elköltötte a nagy költő. Azonban a helyet illetőleg megoszlottak a vélemények még Székely­keresztúron is. E körülménynek tisztázását aztán az odavaló Székely Társaság vette kezébe. A Társaság széleskörű kutatást indított 1902-ik év elején s e kutatás eredményéről vannak hivatva e sorok beszámolni. Két ház van Székelykeresztúron, amelyekről az volt a közhiedelem, hogy azokban töltötte Petőfi utolsó éjszakáját, az egyik a Macskássy-féle, a másik pedig a Gyárfás Endréé. A Székely Társaság, hogy a kérdést tisztázza, kihallgattatta azokat, akik már 1849-ben is Székely­keresztúron éltek. Ezek között igen fontos a Sipos Sándor székely ember vallomása. Sipos Sándor 1849-ben tizenhét éves legény volt és híven emlékszik a nagy napra, a segesvári ütközetet megelőző, 1849. július 30-ára. E nap eseményeiből ezekre emlékszik: A honvédsereg megérkezése napján (Bem seregével Maros-Vásárhelyről július 30-án érkezett Székelykeresztúrra) heted­magammal be voltam rendelve a Macskássy-udvarba, ahol a térparancsnokság volt, küldönc szolgálatra. Körülbelül délután két-három óra között az akkori térparancsnok Gamera Gusztáv báró úr szóbeli rendelettel felküldött a piactérre, hogy Petőfi Sándor urat, aki bár katona, még­sem visel csákót vagy sap­kát, hanem közönséges kalapot és rajta három szál nemzeti színű tollat, göndör haja van és kihajtós inggallért hord — instáljam meg szépen, hogy szíveskedjék hozzá délebédre le­fáradni, mert szívesen látja. A parancs szerint feljöttem a piacra és kicsi „netezés" után a Novák boltjából kijövő Petőfi úrra ráismertem; hozzámentem és előadtam a báró úr üzenetét. Ezután Petőfi úr azt kérdezte : Merre menjünk ? Én a Macs­kássy-udvar irányába mutattam . Petőfi úr előre indult és én pár lépésre követtem. Leérkeztünk a Macskássy-udvarba, a tornácon Petőfi úr visszafordult és egy Kossuth-bankó forintost nyomott a markomba. Aznap többet nem láttam Petőfi urat. Másnap még láttam egyszer délután táján, amint a fejéregyházi Haller-féle tábornok­nak Héjjasfalva felőli végétől néhány száz lépésnyi távolságra, az út belső szélén Szakál János itteni fuvaros szekere mellett, kezét kardmarkolatjára téve, állott. Ez a szekeres volt Petőfi úr podgyásza részére előfogatul kirendelve. A szekerek itt annyira össze voltak torlódva, hogy semerre mozdulni nem lehetett. Mi az útról a török buzaföldekre szaladtunk be, a Küküllő hídja felé és onnan haza. Tisztán emlékszem, bár nehéz fellegek borították az eget és szürkületnek látszott, hogy ugyanaz az úr volt az, akit tegnap ebédre hívtam volt. A kapott forintos bankót aztán a ládám fedelének belső oldalára ragasz­tottam volt, amelyet a fiam magával elvitt Keresztúrról. A Sipos Sándor által előadottak megértéséhez szükséges tudni a következő, már földerített tényeket: Bem apó, amint megérkezett Keresztúrra, a Macskássy-házba, Gamera Gusz­táv báró térparancsnokhoz szállott. A báró éppen Bem iro­dájában időzött, amikor egy honvéd­tiszt jelenti Bemnek, hogy KEARSEARGE, A VEZÉRHAJÓ AZ ALABAMA Az Északamerikai Egyesült­ Államok hadi flottájának látogatása a fiumei kikötőben I 02

Next