Uj Idők, 1905 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1905-03-05 / 10. szám - Ego: Mesék a boldogságról / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok

—«H» — Elek Pál Nálunk vajmi ritka dolog, hogy a politi­kától egészen távol élő embereket felkeresi a fejedelmi kegy, mert minden sikeres működés, amelyet magasabb kitüntetés jutalmaz, vala­hogyan belekapcsolódik a politikába. Annál kellemesebb érzés fog el mindenkit, aki sze­reti, hogy az igazi érdemet méltatják, ha megtudja, hogy a király Elek Pálnak a ma­gyar királyi udvari tanácsosi címet adomá­nyozta. Meleg érzésü, finomizlésü, nagytudásu és a közgazdasági téren kiváló férfiúnak jutott ez az elismerés. Meleg érzését a jótékonyságba vitte bele, tudását mindazokba a nagystílű alkotásokba, amelyekkel a magyar közgazda­ságot gyarapította. Hő vágya volt mindenkor, hogy a honi külkereskedelmet függetlenné te­gye Ausztriától, s mint a Magyar Kereske­delmi Részvénytársaság vezetője, — amely állásra Baross Gábor hívta meg Pakisból — a magyar déligyümölcs-behozatalt teljesség­gel átterelte Triesztből Fiuméba. Hasonló nagysikerű működést fejtett ki, amikor a Ma­gyar Államvasutak gépgyárának vezérügynök­ségét átvette és hatalmas lendületet adott a hazai gépgyártásnak. Sok hasonló sikeréről lehetne még megemlékezni, de ennek a sze­rénylelkű embernek nem tesz szolgálatot az, aki megszólaltatja érdemeit. Az az elismerés, amely Elek Pálnak jutott, nem hívja ki a kritikát, nem kelt föl irigy­séget , mert akik ismerik, tudják azt, hogy nem egyéni hiúságnak legyezgetésére, hanem igazi érdemnek becikkelyezésére adatott neki a fejedelmi kitüntetés.­­4P­Budapest Új palotái. A magyar főváros építőművészeti kifejlődése nem mutat valami örvendetes képet. Maga a város új rende­zése teljesen elhibázott s örvendenünk kell, ha olykor, egy részletkérdésben a jobb hatás legyőzi szent Bürokráciást. Ilyen sziget a sivatagban a Szabadság-tér, amely a maga környékével egyetemben ott a­ legfejlettebb, ahol Palóczi Antal utasításait követték. A Sza­badság-tér a színhelye a mi legfrissebb épí­tészeti tevékenységünknek. Ott emelték az imént az új tőzsdepalotát és az Osztrák-Magyar Bank új palotáját is. Mindkét épület, amelyeknek képét e számban találja az ol­vasó, hatalmas méretei, tömegessége és az impozáns anyag révén kétségtelenül dekoratív hatású a téren, bár művészi előadásmódjuk teljesen ellenkezik érzésünkkel és elveinkkel. E két palota fundamentumai mintha nem is Budapest, hanem inkább Bécs—Berlin tala­jába volnának mélyesztve. E formákból senki sem következtetne a paloták magyar honos­ságára, azok bizony germán, vagy legalább­is nemzetközi jellegűek. Ugyan e jellemvoná­sokat olvassuk le kezdetlegesebb kiadásban az új József-műegyetem palotájáról is, amely­nek képét szintén ebben a füzetben találja az olvasó. Mi az új palotákat a krónika kedvéért, mint adott tényeket közöljük, bár szívünk egész melegével éppen az ezzel ellen­tétes építőművészeten csüngünk, azon tudni­illik, amely az építőművészet alkotásától is magyarosságot követel. Zenei hét A magyar királyi Operaház keddi bemutató előadása őszinte, meleg sikert hozott az in­tézetnek, a szereplőknek, első­sorban pedig a darab alkotóinak. Mindenesetre érdekes, és a közönség ízlését, az idők hangulatát világo­san jelzi az a csodálatos körülmény, hogy a legutóbbi években egészen más szemmel né­zik a magyar darabokat, mint azelőtt. A kül­városi operettszínházakból indult ki a ma­gyar munka, a hazai művészet megbecsülésé­nek az iránya, lassan-lassan előkelőbb vidé­keket is meghódított a magyar darabok szá­mára, végül elérkezett az államilag szubven­cionált művészet hazájába,­ a divat­színházba , az Operaházba. Milyen érdekes képet mutatott az Opera­ház nézőtere ezen az estén! Zsúfolásig meg­telt a ház, előkelő közönség, gyönyörű ruhás asszonyok, frakkos urak, felemelt helyárak. Talán Arnoldson Sigrid vagy Calvé Emma énekelt? Nem. Egy magyar darabnak, három zeneakadémiai professzor operájának három év szorgalmas, szakadatlan munkásságának a sikerét ünnepelték. A „Mária" Szendy Árpád, Szabados Béla és Béri (Moravcsik) Géza munkája. Egyik sem ismeretlen ember: a komoly zeneművé­szet iránt érdeklődő közönség jól tudja, hogy Béri (Moravcsik) Géza a Zeneakadémia nagy­tudású titkára, előkelő izlésű­, esztétika képzett ember, alapos ismerője a rég új drámai zenének, Szabados Béla egyik leg­komolyabb tehetségű operettszerzőnk, Szendy Árpád a nemes magyar zenei stílus leghiva­tottabb művelője. Tehát három jeles művészünk törekvésé­nek, ambíciójának eredménye ez az opera. Csodálatos mód a zenét ketten írták. Ez az eljárás különös, művészi szempontból aggá­lyos. A Mária faktúrája egészen modern, technikájában helyesen követi a Wagner Richárd műveiből leszűrődő reformokat, sza­bályokat , annál különösebb, hogy a szerzők megosztották a munkát. Hogy hogyan történt ez az osztozkodás, azt nem árulják el. He­lyesen. Ez az ő dolguk, ne is kutassuk, tekintsük ezt az operát úgy, mintha egy em­ber írta volna az egész zenét, egy ember alkotó tehetségének, tudásának p­­ümölcse volna az egész opera. Ez a kis önámítás már azért sem ütközik nagyobb nehézségekbe, mivel a Mária külön­böző felvonásainak hangulata, helyzetei an­­nyira eltérők, hogy az esetleges különbsé­geket ugyanazon tehetség sokoldalúságának, gazdag illusztráló képességének is tulajdonít­hatjuk. A Mária a tizenegyedik század elején játszódik. Szent István trónra lépett, megvál­toztatta az ország alkotmányát, társadalmi rendjét, vallását. Új vallást adott a népnek, az új hit idegen papjait telepítette az or­szágba. Ez a régi, előjogaihoz görcsösen ragaszkodó pogányságnak nem tetszett. En­nek a súrlódásnak az eredménye : Koppány somogyi vajda lázadása. A Mária cselekménye közvetlen a Koppány­lázadás megtörése utáni időkben játszódik és a pogány Tarján vezérnek a keresztény Máriához való szerelmét, a keresztény hitre való áttérését és mindkettejük szerencsétlen pusztulását mondja el, hatásosan, őszintén, keresetlenül. Nem azzal a kuruc magyarság­gal, amelynek hangján a nemzeti stílű ope­rának a magyar közönséghez szólnia kellene, hanem szelídebben, az uralkodó fölfogás, a keresztény hit szempontjából. A Mária zenéje igen érdekes. Imponáló, tiszteletreméltó az a nagy tudás, végtelen szorgalom, amely ennek a munkának minden taktusát jellemzi. Milyen szépek, hatásosak az első felvonás hatalmas kórusai, mennyi szerkesztési ügyesség, rutin mutatkozik az együttesek fölépítésében, milyen komor, han­gulatos az egész második felvonás. Mennyi új, meglepő fordulat, eredeti hangszerelési ötlet van a pogány istentisztelet zenei jellem­zésében. Persze Mária zenéjének, sok olyan része is van , amely közvetlen a mintá­hoz ragaszkodó produkció, a friss tanulás árán szerzett, tehát még kellőleg ki nem for­rott tapasztalatok bélyegét viseli magán. De ez nem baj. A Mária nemcsak az idei szezon legszebb sikerét jelenti, hanem az utolsó év­tizedek legjobb magyar operája. Igen szép volt ennek a derék magyar mun­kának a sikere. * A filharmonikusok kilencedik hangversenye méltán nevezhető az újdonságok estéjének. Három újdonság pompázott a műsoron, az egyik magyar, a másik német, a harmadik francia szerző műve. A magyar újdonság szerzője Hubay Jenő, akinek új hegedűversenyét mutatták be a filharmonikusok. Hubay hangversenydarab­jának nem ez volt az első előadása, Lip­csében a Gewandhaus-hangversenyek díszes keretében mutatta be először Hubay ezt a munkáját, magyar ember, Nikisch Arthur dirigálta a zenekart. Hubay ebben a mun­kájában is az az előkelő ízlésű, melegszívű " 232

Next