Uj Idők, 1907 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1907-03-17 / 12. szám - Egressy Ákos: Petőfi első szerelme / Társadalmi ismeretterjesztő cikkek, genreképek, leírások
Petőfi első szerelme Enyhetudó, jóleső érzés fog el: vissza-visszaszállni borongós, ködös jelenünkből a múlt verőfényes napjaiba. . . Dermedt szívünk melegre vágyik . . . Nyomott lelkünk szabadulást keres . . . Az ifjúkori rózsás álmok, csillogó remények tündérszép világa: az ötven év előtti bűvös korszak magasztos percei verődnek át emlékezetem fátyolán . . . Budapest életpezsgése, vérlüktetése — a „forradalomra! . . ." Minden téren, minden irányban megnyilatkozik az előkészülés, a sejtett, a remélt, a várva-várt dicső napokra — a boldogságra! . . . Ennek méhében született ikertestvérek: az ifjúság és a szerelem! . . . Ifjúi kebellel, forró vággyal zengi a tavasz, — a nemzeti újhodás ébredő pacsirtája örökszép dalát: „Szabadság és szerelem: e kettő kell nekem!..." A múlt század negyvenes éveiben, a Marczibányiházban laktunk, a Kerepesi-, ma Rákóczi-út és a Síp-utca sarkán levő tömör alkotású várerős épület második emeletén. Évtized óta bírtuk e lakást, melyet a dúsgazdag tulajdonos, atyám iránti szeretetből, igen kedvező árban engedett át családunknak. E hatalmas épületben ért bennünket az 1838-iki árvíz veszedelme, melynek szilárdan ellenállt. — Ma már a spekuláció számára épült, vékony téglafalas, inogva meredő felhőkarcolók nem nyújtanak ily biztosítékot, — bár azóta a szilaj elemek már fékezve vannak . . . Ugyan e házban lakott egy ideig, a szomszédságunkban Petőfi Sándor is, egy kis bérszobában. Otthon nem volt soha—• a látogatóknak. Szobája ajtaja mindig zárva volt, — ha dolgozott, éjjel-nappal fagybanmelegben. Nagyon ritka vendég volt az, akit ő magához bebocsátott. Ezért, nem is igen látogatták. Különben volt elég közhely, ahol ismerőseivel, barátaival találkozott: a szerkesztőségek, a Nemzeti Színház, a Pilvax-kávéház. E helyeken naponta megfordult, de csak rövid időtartamra. Az utcán alig állt szóba valakivel. Neki mindig sietős útja volt. Gyorsan járt, de nem a járdán, hanem lehetőleg az utca közepén, hogy kevésbbé legyen feltartóztatásnak kitéve. Egy elnyűtt lovagvesszője volt, bomladozó vége göcsbe kötve; ezt mindig magával hordta, nagyokat suhintva vele a levegőbe, vagy valamely útjába tévedt pincsi-kutyára, melyet hogy elérjen, nem sajnált egypár lépésnyire eltérni útja irányától. „E mihaszna fajt ki nem állhatom" — mondá. Útközben alig váltott egy-két szót azokkal, kik megszólították. Amily szófukarnak, mogorvának látszott így: épp oly közlékeny, szeretetreméltó, szikrázó elméssége volt a társaságban, jó embereivel szemben. A Nemzeti Színház előadását, melyhez a szerkesztőségek útján szabad bejárása volt, sohasem nézte végig; kivételesen, • csak olyankor, ha atyámnak egyegy kiváló szerepe volt, —• ennek is csak a nagyobb jeleneteit. A mi lakásunkat is igen kevesen látogatták. Az akkori színészeknek a látogatók fogadására vajmi kevés idejük és alkalmuk volt. A mai comfort hiányzott. A csekélyszámú színészgárda pedig mindennap el volt foglalva, kora reggeltől késő estig. Folytonosan új színművek és új szerepek vártak — a sűrűn váltakozó műsor mellett — a betanulásra. Délelőtt : a színpadi próbák. Délután: az előadáshoz való előkészülés, az öltözet, a jelmezek összeállítása, miket a szűkös házi garderokból szedtek össze a családtagok. Este: a játék, miközben atyámhoz idegen nem férkőzhetett. — Ez volt nálunk a megszokott „jour", a „soirée . . ." De szívet-lelket felvillanyozó örömünnepünk volt, ha időközönként atyámnak egy-egy vidéki barátja vetődött be hozzánk: Arany, Tompa, Szemere Pál, Kazinczy Gábor, Brassai, Garai és mások. Ilyenkor édes munka szünet állt be, annyi időre, amennyire a körülmények engedtek. Leggyakoribb látogatója volt házunknak Petőfi. • Az időtől fogva, hogy atyámmal megismerkedett, csaknem minden nap bejárt hozzánk, de ő is csak néhány percre, amíg egy-egy munkatervét, vagy eszméjét megismertette, vagy midőn valamely kiadandó költeményét mutatta be, melyekről szerette hallani atyám előzetes véleményét. jövet-menet, mindig megállapodott pár pillanatra, az előszobában foglalatoskodó Etel nővéremnél, aki kötözgetett, hímzett, vagy virágait ápolta, melyek cserepekben az ablak párkányán voltak elhelyezve. E virágcserepeket olykor Petőfi is gyarapította egy-egy ünnepi alkalommal, vagy az Etel neve napjára. Nővérem hálásan, gyermekies örömmel emelte földelejt sugárzó nagy szemeit a jószívű ajándékozóra, — s Petőfi boldogan hódolt meg az ártatlanság bájos megnyilatkozása előtt. . . Tréfálkozása, szellemi szikrái, miket alkalomadtán Ételre szórt: ennek csupán kedélyére hatottak, mely mindannyiszor felvidult; de benső nyugalmát nem érintették. Etel érzelemvilága A Batthyány-örökmecs. Pogány Móric terve. A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet nagy pályázatán az első díj és az Ybl-érem nyertese '273