Uj Idők, 1909 (15. évfolyam, 27-52. szám)
1909-12-05 / 49. szám - Fráter Aladár: A bűn országa / Társadalmi ismeretterjesztő cikkek, genreképek, leírások
A bűn országa írta FRÁTER ALADÁR Van Európának egy darab földje, egy egész országrész, amelynek népét láthatatlan háló módjára beteríti és fogva tartja a bűn, az egymás javaiban, az egymás vérében kalózkodó gonoszság. Ez a föld az olasz Kalábria, ahol örökösen zafíros kékséggel ragyog az égbolt és melegen, hizelkedően simogat a napsugár. A szépségek földje, ahol az olajfák ezüstös lombozata, a narancs- meg a citromfák mélységes zöld koronája s a három oldalról végtelenbe vesző csillámló tenger ábrándozásra, poézisre, álomra neveli és biztatja az embereket. De a nyomorúság földje is, mert a természet, amikor bőven osztja az édes szőlőt, a tüzes bort, az ízes olajbogyót, a zamatos fügét, az üdítő citromot s a mézes narancsot, viszont fösvény marokkal ad gabonát, mostohán méri ki a kenyeret és azokat, akiket mámorossá tett a firmamentum delejes kéksége, a napsugarak vért hevítő forrósága s akik kábult, boldog álomra hajtják a fejüket — azokat rémes dübörgéssel összeomló házak, vonagló föld és hirtelen megszakadt életek végső hördülése figyelmezteti a prózára, a reménytelenségre, a halálra. A leggyönyörűbb égbolt alatt a leggonoszabb föld: ez Kalábria. A bűnök országa, ahol a földkerekségnek talán legjobb, de mindenesetre legártatlanabb lelkű emberei élnek. És ez nem paradoxon. Egész Kalábriát hatalmában tartja egy titkos szövetség, amelyet ott maffiának neveznek, de amely voltaképp ugyanegy dolog a nápolyi camorrával a szicíliai és szardiniai vendettával, sőt magával a brigantaggio-val, aminek viszont mellékhajtása az északamerikai manonera, a rettenetes és kiirthatatlan fekete kéz. Egy hihetetlenül nagyarányú társaság ez, annyira nagy, hogy tagjait körülbelül sem lehet számokkal meghatározni: lehet, hogy csak negyedmillió, de az is lehet, hogy van két millió is. Szövetségükről csak annyit ismernek el, hogy az titkos, de azt nem, hogy bűnös. Ám a fegyelmezettebb népek és társadalmak erkölcsi fölfogása szerint nem is vitatható a maffiának a gonosz, vétkes és romboló eredete és célja. Viszont . . . viszont pedig, aki valaha Kalábriában járt, vagy közelebbről érintkezett ennek a csodaszép, de nem kevésbbé szerencsétlen földnek a fiaival, tapasztalhatta, hogy kívánni sem lehet derekabb, becsületesebb és vonzóbb embereket, mint amilyenek a calabresek —• egyenként. Sőt, vannak olyan lelki és morális szépségeik, amelyek ma már mind ritkábbakká válnak egyebütt. A házaséletük kristályosan tiszta. A mindkét nembeli fiatalság pedig annyira ártatlan, nemcsak bűnök, de a bűnök tudása nélkül való, hogy ebben csak az északamerikai ifjúság hasonlítható a kalábriaihoz. A házasságkötés alkalmával a menyasszony jóval, de a vőlegény is rendszerint alul van a huszadik éven s nemcsak ebben, hanem abban is egyeznek, hogy a leány módjára a fiú is bátran mirtusz-koszorút illeszthetne a fejére. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy Kalábria népe talán halvérű volna. Ellenkezően: csupa lobogás, csupa izzó szenvedelem. A bárdolatlanabb, nyersebb népfajok nyújtanak ilyetén különös jellembeli sajátosságokat, amelyek kisiklanak a lélekboncolók lancettái alól és szaporítják a meg nem értett, de eltagadhatatlan igazságok sorát. És érdekes, hogy Európa tudós kutatói elhatolnak mindenhová, hogy halálos vesződség árán egy-egy újabb adattal, apróbb-nagyobb fölfedezéssel gyarapítsák nem is annyira az emberiség, mint inkább a könyvtárak kincseit. Oda viszont, Kalábriába, erre a gyönyörű földre csak nem akar elvetődni egy sem. Polinézia szigetvilága, Brazília ősrengetegei, Tibet pogány szentségű misztériumai mind ismeretesek és beleilleszkednek immár a tudomány fiókrendszerébe. Kalábria ellenben — közvetetlen közelségében minden kutatónak, minden tollforgatónak —• máig is rejtve maradt és népe érintetlenül, föltáratlanul őrzi a maga titokzatos lelki sajátságait. Pedig bizonyos, hogy Kalábria sokat nyújt azoknak, akik fölkeresik. Az imént elhunyt Lombroso embertani kutatásainak nem kis részét végezte ottan. Berri Enrico pedig, a mai tudós világ egyik legjelentősebb tagja, szintén Kalábriában szerezte világhírű büntetőjogi szociológiájának sok értékes adatát. Kalábria tudniillik az a föld, ahol manapság is még a maga őseredetiségében megfigyelhető, miképpen nemződik és születik a bűn. A nagyvárosok, a modern fejlettségű társadalmak csak átveszik, fölhasználják a bűnt, mint egy erőszakos eszközét a struggle for lifenak, a boldogulásnak, sőt olykor a boldogságnak is. A civilizált ember úgy van a bűnnel, mint a gyógyszertáros a mérgekkel: ismeri az erejüket, tudja a következésüket és tudatosan, a borzalmasságuk tudatával nyúl hozzájuk. Kalábriában nem így van. Ott a bűn önálló életet él, nem eszköz, hanem cél. Mert ott még megvan a lelkek s az erkölcs ama primér állapota, amikor nem az etikai világrend két sarkpontja, a jó s a rossz felé mutató iránytű kormányozza a cselekvéseket, hanem egyesegyedül az ösztön, amelynek viszont parancsoló törvénye az én örökös és bármi áron való kielégülése. És csodálatos, hogy ez az ösztön a legremekebb vezetőnek bizonyul mindaddig, amíg a kalábriai ember át nem lépi a család határát, amíg bele nem kell illeszkednie a társadalom keretébe. Mert ennél a pontnál nyomban összeütközés támad az ösztön s a törvénykönyvek paragrafusai között: az első csak az egyén, a második csak a társadalom érdekeit istápolván. Azon a határon belül, ahol csak az ösztön az úr, a kalábriai ember érdemes a legszigorúbb föltételekhez kötött erénydíjakra. Vérében benne van délszaki földjének viharzó érzékisége, ám ez az érzékiség megdönthetetlen korlátok között marad mindaddig, amíg megnyilvánulását az emberiség egyetemes érdeke, maga a faj fentartás nem parancsolja. Kalábria- A Messenger-boy Budapesten, vagy : a hordárok alkonya Mühlbeck Károly rajz 49* 52 I