Uj Idők, 1910 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1910-04-24 / 17. szám - Kún József: Gina / Társadalmi ismeretterjesztő cikkek, genreképek, leírások

ségek örvénylenek, hogy minden olvasásukkor új szép­ségeket csillogtatnak. E versei nem tisztán mutató tük­rök: az imádott nő képét hatalmas egyéniségének és grandiózus természetpoézisének árnyai sötétítik és mélyítik. Íme „Harminc év után" című versének két utolsó strófája: Ki bájaidból méltatlan vádakra Pazaroltál nem értett kincseket; Én, a hideg bálvány vezeklő rabja, Ki minden kéjt szívébe temetett: Most itt ülünk, siralomházi lelkek, És nézzük egymást hosszan, szótalan . . . Tekintetünkben hajh!­nem az elvesztett — Az el nem nyert éden fájdalma van. így ül a hold ádáz vihar után Elcsöndesült, nagy, tornyos fellegen. És néz alá a méla éjszakán Bánatosan, de szenvedélytelen. Hallgatva a sírbolti csöndességet A rémteli sötét erdő alatt, Amíg a fákról nagy, nehéz könnycseppek Hervadt levélre halkan hullanak . . . nem Az a nő, kinek képe e versekből felénk sugárzik, lehetett jelentéktelen. Kratochwilla-Véghelyi Georgina regényes sorsa eléggé ismeretes. Közelmúlt halála alkalmával (1910 február 12.) a napilapok új­ból felelevenítették. De sorsáról és jelleméről úgy köztudatban, mint Vajda életrajzában igen sok­ a té­n­yes adat, mely emlékét méltatlanul homályosította be. Vajda János­­ imával akkor ismerkedett meg, ami­kor Olaszországból, a kényszerkatonáskodásból haza­tért. Évekig voltak ismeretségben. Vajda mindenna­pos vendég volt Gináéknál, kik Budán, a Várban lak­tak. Gina mostohaapjának ott fodrászműhelye volt. Vajda többször megkérte a leányt, de az hallani sem akart róla. Mindig azt felelte: — Nem megyek szegény emberhez! Mit is kez­dene velem egy szegény költő! A leány 1860-ban anyjával Bécsbe került, a­hol egy dúsgazdag magyar mágnással ismerkedett meg, kinek kedvese lett. Ebben az időben látogatta meg Vajda Bécsben és ekkor beszélt vele életében utoljára. A mágnás korai halála után Gina nagy vagyont örö­költ. Később egy Oroszi nevű artistával ismerkedett meg, akivel a 70-es években híres Oroszi-cirkuszt alapította, melynek mint híres műlovarnő, maga volt a főattr­akció­ja. A cirkusz a 80-as években tönkre­ment. Gina vagyona romjaival Bécsben vonult meg, ahol aztán mindinkább elszegényedett és szobák ki­adásával tengette életét. Valótlanok és Gina emlékét elhomályosítok azok a mende-mondák, hogy Vajda őt Bécsben egy ház­it testeménél találta, kinél hónapos ágyat bérelt, hogy ott részegen hevert az ágyon és később viceházmes­terné lett, h­ogy Vajdától pénzt kért, hogy leveleivel üldözte, hogy Budapesten fölkereste és gazdasszony­nak ajánlkozott. Kerekes György „Vajda János élete és munkái" cím­ű­ nagyobbszabású munkájában, mely mint Vajda életére vonatkozó adatgyűjtemény érté­kes, a Gináról szóló fejezet csupa ellentmondással van teli. E valótlanságok elterjedéséhez, úgy lehet, maga Vajda is hozzájárult, hogy a múltja és szerelme iránt érdeklődőket megtévessze, mert nem szerette, ha vele foglalkoznak és életébe betekintenek. Hogy Vajda Gináról ily híreket egyáltalában terjeszthetett, az csak úgy magyarázható meg, hogy izgatott fantáziája túl­zottnak látta a valóságot és talán elégtétel lett volna neki, ha az egykor büszke szépség, megtörve koldul nála alamizsnáért. De ez nem történt így. Azok a da­cos sorok, melyeket Vajda egykor magáról irt: Legyek lealázva a porba,­­ Ottan elgyötörve, tiporva. Akkor sem tiéd a győzelem — Büszkén emelem föl még fejem! G­ina ajakáról is elhangozhattak volna. Vajdának utolsó találkozását Ginával, Vajda öz­vegye így mondja el egy hozzám írt levelében: „Mi­vel férjem nagyon vágyódott Ginát látni, én, aki Bécs­ben éltem és aki hallottam, hogy Gina is Bécsben él, 1892-ben nagy utánjárással és fáradtsággal felkutat­tam. A Mariahilferstrasse-ben lakott. Nagyon sze­gény sorban találtam, de nem volt nyomorban. Vajdát rögtön értesítettem róla, ki Budapestről menten Bécsbe jött. Nyolc napig minden áldott délután el­mentem Ginához vizitbe, míg Vajda lent várt. Az volt a tervem­, hogy rábírom Ginát egy sétára és azután meguzsonnáztatom, hogy Vajda ne csak láthassa, ha­nem esetleg beszélhessen is vele. De csak a kilencedik délután sikerült erre Ginát rávennem. Amikor lejöt­tünk az utcára, Vajdát sehol sem láttam, így az előre megbeszélt helyre, Demel cukrászhoz mentem vele. Vajda már ott állt és nézett elénk kimondhatatlan komoly arccal. Én Ginát behúztam a cukrászdába és jól meguzsonnáztattam. Vajda nem jött be utánunk, elszaladt. Ez volt az egyetlen alkalom, hogy Vajda­­linát látta. Én sem láttam azután sokáig, csak most, közvetlenül halála előtt." Érdekes és Ginára jellemző e levélben még a kö­vetkező rész: „Mikor legutóbb Ginához mentem, vittem neki egyet-mást. De majdnem megjártam, mert csak nagy rábeszéléssel fogadta el a tőlem nyújtott csekélysé­geket." Az itt közölt fényképek a 70-es évek közepéből valók, amikor Gina mintegy harminchatéves lehetett. Arcképét megpillantva, az ember önkéntesen fel­kiáltana: Ah, Gina! Az elérhetetlen! A végzetes! Csakhogy végre szemtől-szembe láthatjuk! . . . S megbűvölve nézzük magas homlokát, melyet a Gina­dalok büszke diadémje övez, nagy, bánatosan értelmes szemeit, melyek az egész arcot besugározzák, keskeny, finoman ívelt ajkait, melyek dacosan hallgattak a GEORCINE v. OROSZT. Hl

Next