Új Idők, 1945 (51. évfolyam, 1-22. szám)
1945-08-04 / 1. szám - Kassák Lajos: Mögötte áll az angyal / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
panaszt gyűjtöttem össze s mind kiöntöm előtted s már előre boldog vagyok, hogy megvigasztalsz nagy bajaimban. Isten veled, ezerszer csókol a te hűséges párod Kati. Kati sokat, talán túl sokat is foglalkozik mostanában a zenével és a költészettel. Mivel az egyik költőről azt olvasta, lila tintával írja verseit, magától értetődik, hogy ő is lila tintával ír a barátnőjének s mikor az utolsó pontot is letette a papírra, úgy maradt egy ideig az asztal fölé hajoltan, mintha ki tudja, milyen nehéz testi roboton jutott volna túl. Kimerítik ezek a levélírások, szédül a feje és hangosan dobog a szíve. Fél az ilyen pillanatoktól, de bizonyos benne, hogy szürkén, észrevétlenül elpusztulna ezek nélkül az izgalmak nélkül Betegesen érzékeny és izgulékony, de éppen ezek az izgalomkeresések és veszedelmek éltetik Testében láthatóan itt él a lakás falai között, lélekben azonban valahol messze csatangol, úszik és röpköd, állandóan vágyva valami után és állandóan kielégíthetetlenül. Elolvassa a levelet és mosoly vonaglik át az arcán, képzeleg és egész történet játszódik le előtte a csöndben. A szoba homályos körülötte, csak a zöld papírernyővel letakart lámpa világít a kis asztal közepén s csak a levél kiterített papírját látni valóságosan. Átfutja a sorokat és bólint, mint aki nagyon meg van elégedve magával. Jó munkát végzett, szívének és agyának egy része oda van láncolva a papírhoz, ha nem félne tőle, hogy a család többi tagját felveri álmából, hangosan felnevetne, de végül is erőt vesz magán, összehajtja a levelet és beteszi történelem könyvébe. Éjfél már elmúlt. Aludni kell, vannak törvényei az életnek, amiken senki sem teheti túl magát. Vetkőződni kezd, lassan, elnyújtott mozdulatokkal, de ezt a munkát is csak a teste végzi, közben megint másra gondol, valami illanó, körvonalazatlan dologra, úgy viselkedik, mintha már félig bele is szédült volna az álomba. Felveszi rózsaszín hálóingét, ami egészen a földig ér és nyújtózik és félhangosan sóhajtja . Meddig fog ez még tartani? És hol végződik? Vájjon minden fiatal lány ilyen szerencsétlen? . . . Ott áll az ablaknál, homlokát az üveglaphoz szorítja és kibámul az éjszakába. Csillagos az ég és nagy, ködös udvarral ragyog a hold. Bámul, látja a csillagokat, a holdat s úgy érzi magát, mintha egy akváriumba lenne bezárva, áll és mereng s aztán hirtelen felriasztják . — Mit állsz ott, mint a holdkóros? — szólalt meg az egyik húga a szoba mélyén az ágyból, amiben Bözsi és Vera fészkelnek éjszakánként. — Menj aludni — zsörtelődik Bözsi álmos, ingerült hangon. — Menj a helyedre, más is aludni akar. J Eddig úgy érezte magát, mintha egyedül lenne a szobában, észre sem vette húgai szuszogását, most azonban összeborzong a váratlanul rátörő hangtól s hirtelen a szoba hűvösségét is megérzi. Késő ősz van már s a kinti zúzmarás idő átszívódik a falakon és megborzongatja, ahogyan ott áll majdnem mezítelenül. Megsimítja a két karját, érzi, hogy lúdbőrös lett, megrázza a fejét, dobbant, mintha nagy, dacos mozdulatra készülne s aztán megindul az ágya felé. Ilyen az ő élete, éjszakára sem maradhat egyedül. Szerencséje, hogy a két húga ennyire álomszuszék s így legalább egy-egy órát lophat magának. Azok alszanak, mintha víz alá merültek volna s ő olvashat kicsit kedves költőiből, vagy levelet írhat a barátnőjének, kiöntheti a lelkét, anélkül, hogy a másik kettőnek fogalma lenne, mi történik a félhomályos szobában s mi megy végbe az ő szívében és agyában ilyenkor. Nyilván azt hiszik, ő is hozzájuk hasonló, nappal lót-fut, éjszaka pedig kényelmesen elhelyezkedik a takaró alatt és alussza az igazak álmát. Azok ketten ott a másik ágyban csakugyan alszanak, teljesen átadva magukat az öntudatlan állapotnak, ő azonban még sokáig nem tud átszédülni az álomba. Belecsavarodik a paplanba, a párnát összegyűri a feje alatt, s ha le is hunyja a szemét, kegyetlenül ébren van minden idegszála figyel, várakozik valamire és félelemben feszül, ó, jaj, gondolja, ha a sötét szoba most háborgó tengerré változna körülötte, ő úszna a hullámok között, aztán a távolban feltűnne egy hajó, felékanyarodna, hogy a sodró, csapkodó mélységből átemeljék a kivilágított fedélzetre. Ott állna az emberek előtt, akik kíváncsian bámészkodnának rá és nem tudnák pontosan meghatározni, vájjon egy közönséges fuldokló lány, vagy pedig egy gyönyörű sellő került-e a szemeik elé. Ő csak állna ott a világosságban és lesütött szemmel, szó nélkül hagyná, hogy csodálkozzanak rajta. Olyan intenzíven gondolja el ezt a kalandot, hogy valósággal testileg érzékeli az egészet s mielőtt még a bámészkodók közül valaki észbe kaphatna, kizökkenthetné őt a varázslatból, megjelenik Cs. hatalmas két keze, mozog, bukdácsol, kaparász a zongora fekete-fehér billentyűin s már nem az írtálatos, nyafka énekesnőnek szolgáltat kísérő muzsikát, hanem önállóan játszik Cs. saját kompozícióját mutatja be s most csakugyan attól lehetne tartani, hogy vihart kavar maga köré s a világ megremeg fájdalmában, vagy gyönyörűségében a zene hatása alatt. S aztán egyszerre nincs tenger, nincs hajó, nincs az a két hatalmas kéz a zongora felett, mert már a zongora sincsen, csak egy kifürkészhetetlen ür van, amit a csönd vájt bele a világba. Kati hanyattfekve, összefont lábakkal s a melle fölött összekulcsolt karokkal alszik. Reggel nehezen mászik ki az ágyból, perlekedik, megcibálja Bözsi haját s végül is hozzálát az öltözködéshez. Olyan jelenetek ezek, amik minden reggel újból megismétlődnek, csattognak az ajtók, harsannak a kiáltások, de mindezt senki sem veszi túlságosan komolyan. Apa már elment, a kamasz fiúk is szétszéledtek s így a lányok élik világukat az anya felügyelete alatt. Rájuk szól egyszer-egyszer, közben azonban végzi a dolgát és nem veszi a szívére, hogy fenyegetéseit figyelmen kívül hagyják. Csoda, hogy valahogyan összeáll a ház rendje, egyik dolog kapcsolódik a másikhoz s ők is átvergődnek egyik napból a másikba. Az apa, K. Molon Géza gabonaügynök, sokat utazik s ha megjelenik a családban, úgy érzi, máról holnapra rendet kell teremtenie, hangsúlyoznia kell, hogy tulajdonképpen ki is ő ebben a társaságban, mit áldoz rájuk és mivel tartoznak neki. Annak idején, ha érzéke van a pénzhez, belőle is lehetett volna valaki. De nem törte magát, szívesebben élt csakúgy bele a levegőbe, úgy, mint a született agglegények, bárha első házassága után újból nyakába vette a keresztet, ahogyan elkeseredett pillanataiban mondani szokta. Egész életében az volt a vágya, hogy szabadon, függetlenül éljen, de már régen beletörődött családfenntartó szerepébe. Itt van körülötte az asszony, az öt kölyök s ő, az apa, megállja a helyét, ki mondhatná, hogy nem úr a maga szemétdombján, hogy nem tartanak tőle s nem adják meg neki a kellő tiszteletet? Tegnap este is milyen kemény hangon rendelkezett és senki sem mert neki ellentmondani. Fokrólfokra, egyre jobban nekidühödött s közben kissé állatidomítónak érezte magát, aki vesszővel a kezében szerez érvényt akaratának. A fiúk dolgát már régebben elintézte, most Katin a sors belátja, nem könnyű dolog az ideges, fiatal lányt beszorítani a 2