Új Idők, 1948 (54. évfolyam, 1-26. szám)
1948-04-17 / 16. szám - Hajnal Anna: Csalogány / Versek
264 és puskáját most Cécile felé fordította. — Ha megmozdulsz a feleséged halott. Nem vagyunk mi olyan ostobák. Ezért a gondolatért — különben — a végén majd szép pofonokat kapsz és az asszonyoddal is eljátszogatunk... ritkán jön erre ilyen csinos asszony. Ekkor Pipet úgy érezte megsüketül. A ponyva nyílásán füst és láng vágott ki és a puskás ember eldőlt a hídon, mint a zsák, Pipet pedig rekedt hördüléssel nekiugrott az útonállónak. — Isten! — gondolta a menekülés és düh felszabadult tombolásában — te kutya! Te átkozott. — De a másik nem dőlt el, csak később, amikor Albert a puskával teljes erővel fejbe vágta ... De akkor aztán, mintha a földet kihúzták volna alóla. .És akkor csak álltak. Az elmúlt esemény fullasztó feszültsége, fáradt bénulásban ereszkedett rájuk és Pipet csak később vette észre, hogy apja is ott áll már késsel a kezében és Cécile a kocsihoz támaszkodva hányással küzd. Albert tért először magához. Odalépett a puskáshoz, aki már félig lelógott a hídról és lábával lesegítette a mélységbe. A nehéz test tompán loccsant odalent. — Ezt zsebeld ki — mondta rekedten Pipet — nála van Cécile gyűrűje. Albert végigkutatta az embert. Előkerült a gyűrű, csekély pénz, két aranylánc, az egyiken kis kereszt, egy karkötő és egy pár fülbevaló, szikrázó nagy kövekkel. — Jó — mondta Pipet. — Fogd meg a lábát — és végignézett az úton, nem jön-e valaki, de az úton csak az alkonyat járt Jean de Bartay odalépett. — Pipet, lehet, hogy él még. — Fogd meg a lábát, Albert — és Jean de Bartay elfordult. Pipet hangja olyan volt, mint amikor követ dörzsölnek össze, arca sárga és kegyetlen, amíg a hídhoz vitték az embert. — Ereszdj el! — Ügy! — és kezével indulatosan a levegőbe vágott, amikor utána nézett. — Számoljanak az Istennel, ahogy tudnak. Vagy mi, vagy ők. Az Isten akarta így. Nagyot fújt és megsimította arcát, aztán átölelte Albertet és jobbról-balról megcsókolta.—Albert!... nem tudok semmit mondani, Albert ... — Nem is szükséges, uram, — és zavarában Pipet hátát simogatta, mint gyermekkorában, ha rájuk esteledett az erdőn és Pipet fázott; de a szemük összekapaszkodott és ez a néma tekintet elválaszthatatlanul egy lapra írta sorsukat. Pipet aztán felnyalábolta Cécile-t. Nem szólt hozzá, de csókolgatta, amíg feltette a kocsira. — Most már minden jól van, Kicsikém, minden jól van-Cécile átkarolta a férfi nyakát és csak sírt... sírt Kolmaron úgy mentek keresztül, észre se vették. Az előbbi izgalmak után, szinte egyszerűnek és veszélymentesnek látszott a vizsgálat és az is volt. Az őrségnél rávilágítottak Cécile-re is. — Beteg az asszonyka? — Igen, azaz, hogy gyermeket várunk... Az őrség parancsnoka sietve ütött két pecsétet is a papírokra—1 En avant! — intett jólelkűen s a lovak fáradtan dőltek a hámba-Most már mögöttük volt Kalmár. Az idő megenyhült s a csillagokat alig lehetett látni a vékony ködpára felett( Folytatjuk Csalogány Szólj csalogány, messze van még hajnalunk szólj csalogány ébren csak ketten vagyunk a mi szívünk, amig ázik lenn a kerti fű sírva csattog, mint a müezzin az óhitű, karcsú tornyán, ahogy szinte üdvözül míg a sirám kanyarogva felrepül. Mennyi vágyat sír el boldog énekünk mennyi vágyat rejt el nappal a szivünk, egész éjjel még, az eső is a mi dalunk tán a földnek éber szive mi vagyunk éber torka, álom édes éneke míg a lombok édes árnya fekete. Szólj csalogány, hajnalodik, meghalunk alvilággá változik a nappalunk hol csak árnyunk leng a fénylő tereken kísértetid éjszakai szerelem. Szólj csalogány, ébred esős hajnalunk szólj csalogány, ébren csak ketten vagyunk. Ketten várjuk, amig hunyorog a test hajnal, mint a lopakodó, tévedt nyest ki a nappal, lángoló bozólia csillogtatja, s rejti mellé szép át, havát. Pihés barnán veresedik fénytelen növekedve lopódzik az egeken, nő a hajnal, szája, torka tátva vár galambdúcként didereg a hűs határ. Szorongástól el-elakad a szívünk, szorongástól el- elcsuklik énekünk. Prédák vagyunk, mindkettőnket elragad, feltámadunk talán ha az este vad vörös kürtje megharsan az egeken, te meg én, a vágyakozó szerelem. Nappalodik, rigók, pintyek ideje, hadd szólaljon meg a nappal éneke, boldogságé, melynek édes szava más nappalodik, kezdődik a változás. HAJNAL ANNA PSMS ír A szabadságharc százéves évfordulója alkalmából Petőfi válogatott verseinek díszkiadása jelent meg a Szovjetunióban. Képünk a díszkiadás belső borítéklapját mutatja Állandó érték! Most jelent meg a ^Világirodalom Dekameronja» sorozatban Mándy Iván: Francia kulcs. Regény. Kötve 12 Ft