Új Idők, 1948 (54. évfolyam, 1-26. szám)
1948-04-10 / 15. szám - Szántó György: Az árvízi hajós / Tanulmányok, bírálatok, ismeretterjesztő cikkek, útirajzok, kisebb elbeszélések
Az árvízi hajós — WESSELÉNYI MIKLÓS — írta: Szántó György A múlt század nagytekintélyű kritikusának, Gyulai Palinak voltak érthetetlen tévedései. Ezek közé tartozott, hogy Petőfi öntudatlan művésze a formának, Jókaink pedig abba a hibába esik, hogy regényeinek szereplőit vagy angyalokká idealizálja, vagy ördögöknek festi. Tehát jellemfestésében túloz és legfeljebb mellékalakjaiiban találunk a valóságnak megfelelő figurákat. Hogy Petőfi formaművészete milyen csodálatosan öntudatos, azt mi sem bizonyítja inkább, mint kéziratai. Egy rövid versében néha tizenhét javítást számláltam meg. Ezt Gyulai is megtehette volna, mielőtt ilyen ítéletet mondt. De még érthetetlenebb Jókai regényhőseiről alkotott véleménye. Ha mai esztéta írna ilyet róluk, ez talán indokolt lenne, a ma emberének átlagtípusa alapján. De Gyulai kortárs volt. Mint Jókai, ő is személyesen ismerte a Politikai Divatok, A kőszívű ember fiai, az Egy magyar nábob, a Kárpáti Zoltán, a Kiskirályok és számos más Jókai-regény szereplőit, hiszen gyakran valóságos kulcsregénynek voltak mondhatók, így ő tudhatta leginkább, hogy Jókai úgynevezett ideális jellemei nem romantikus túlzások, még csak nem is elrajzolások. Hiszen, ha tisztán akar látni ebben a kérdésben valaki, az csak vegye kézbe a Varga Ottó szerkesztette Aradi vértanúalbumot és rögtön premier planba kerül tizenhárom olyan ideális jellem a történelem totalplanjából, hogy Jókai jellemfestése százszázalékosan realitássá válik. Hiszen ezek a tizenhárman, mint még annyi más kortársuk is, feláldoztak karriert, vagyont, pozíciót, családot, életet a szabadságeszme oltárán, minden fenntartás nélkül. De túl mindezeken, még fajtájukkal is szembe fordultak eszményeik védelmében. Vécsey apja például a császári arci őrtestőrség parancsnoka volt, a horvát Inézics csatatéren, a szerb Damjanics saját öccsével került szembe, a rácok réme volt, Pöltenberg bécsi, Aulich pozsonyi német, Lahner szepességi cipszer, Schweidel bánáti sváb, végül Leiningen porosz hercegi család sarja volt. A bécsi halálfejes légió diákjai, az olasz és lengyel légionisták is a magyar nép igaz ügyéért ontották vérüket, holott a nemzeti érzés erősen fejlődőben volt már. Lehetett e férfiakat jobban idealizálni? És kellett-e Jókainak az ördögöt feketébbre festeni, mint amilyen Haynau volt, a bresciai hiéna, pesti és aradi hóhér ? Vagy a bécsi kamarilla, amelynek pokoli praktikái kergették őrületbe a becsapott Jellasicsot ugyanúgy, mint Avram Iancut? A móook nagyasszonyát, Varga Katalint ugyanúgy, mint Bajzát és Vörösmartyt? És lehettek-e eszményibb jellemek, mint ezek a férfiak, akiket a honfibú rántott az őrültet szakadékába, mint Széchényit is, a «legnagyobb magyart» ? A négy szobor 1848. Ez a négy számjelt lángolt fél mágikus jelek tüzével a megújhodni vágyó Európa egén Pakstól Bécsig és Pestbudáig. Mintha lángoló szívekből lett volna összetéve ez az évszám, eszme és eszmény maradt számunkra most száz év múltán is, amikor már a füstje is régen ebpisszított a tűzjeleknek. Amikor a szabadság géniusza lefelé fordította fáklyáját, a füstből lassan négy szobor bontakozott k ki a mi történelmünk, a magyar sors piedesztálján. Nem kellett őket eszményesíteni. Elsőnek Kossuth daliás alakja, eszményien szép férfifeje emelkedett ki a fojtogató, fekete füsttengerből. Aztán az elegáns, érdekes szellemdús arcú Széchenyié. HOSSZÚ sízkinet után Görgey szikár katonalakja is felléphetett a sízobortalapzatra, zseniális fejének fiozófikusian komoly arckifejezésével. A negyedik, az atlétatermetű, bajszos Apollófejű árvízi hajós, Wesselényi Miklós, csak a legújabb értékelés szerint foglalhatja el helyét a másik három nagy mellett. Kossuth lehetne a revolúció szobra, Széchenyi az evolcióé, Görgey a kontemplációé. Kossuth teremt, Széchényi alkot, Görgey véghezvisz, Wesselényi hat és megtermékenyít. Ő nem elvonatkoztatott fogalomember. Árvizi hajós, aki menti a menthetőt, akinek minden veszendő érték. Akinek fájdalmas szimbólium fáj pesti árvíz, a veszendő ország, a bajbajutott nemzet képe. Akinek mindig ott a helye, ahol legnagyobb a vesziély,ha már nem lehetett azt megelőzni. Az utas Nem kedvtelésből utazik. Utinaplója a legkomolyabb Studium, mindenhol asziért fordul meg nyitott szemmel,hogy tanuljon népe javába, a haza üdvére. Jókai itt megint nem idealizál, amikor a Kárpáti Zoltánbem leírja Széchényi és Wesselényi külföldi útját. Wesselényi angliai naplója értékesebb Bölöni Farkas és Széchenyi naplójánál is. Nem a külföld ent huzóasztala. Hia a legnagyobb elismeréssel, néha csodálat hangján emlékszik is meg a szigetország lakóinak fegyelmezettségéről, civilizációs munkájáról, kultúrájáról és természeti szépségeiről, azért tudva tudja, mit és hogyan lehetne mindezekből nálunk felhasználni. Amit Oxford egyetemi életéről ír, az ugyanolyan meglepő éleslátásról tesz tanúságot, mint amit az angol1 polgárról, katonáról, munkásról, állattenyésztőről feljegyez. Széchenyi az arisztokrácia köreiben szerez ismereteket és tapasztalatokat. Wesselényi mintegy tervszerű munkamegosztásképpen a gyári és manufaktúraüzemeket, a munkásnegyedeket tanulmányozza. Széchényi a szigetország technikai fejlettségét csodálja, Wesselényi társadalmának lelki struktúráját. Odafelé utaztásban tanul csak angolul, mégis minden réteg életébe be tud kapcsolódni, hevíti a törhetetlen akarat. Az író is Wesselényi külföldi útjáról hazatérve, azonnal elkezdte megtermékenyítő munkáját, amely Széchenyi reformmunkájának igen fontos kiegészítő része volt. Míg a legnagyobb magyar a realitások embere volt és külföldi tanulmányatának eredményeit ipari, kereskedelmi, pénzügyi és technikai téren hasznosította, addig Wesselényi a dunavölgyi népek békés és teremtő hatású együttélésének tervét dolgozta ki és írta meg Szózat című munkájában. Gazdatisztjének, Ujfalussy Sándornak naplójából tudtuk meg, hogy három más publicisztikai műnek is ő az írója. Ezrek névtelenül jelentek meg, Ujfalussy naplója, amely Wesselényi Miklós szobra Zilahon. Fadrusz János műve 235 új kiadásban jelent meg. Fekete István: Tíz szál gyertya. Ára kötve 26 Ft