Új írás, 1988. július-december (28. évfolyam, 7-12. szám)
1988-12-01 / 12. szám - KÖRKÉP - Sós Aladár: Emlékezés Supka Gézára
De nem sokáig. Aztán mint a görög sorstragédiákban, egyszerre kiszakad az élő közösségből, le kell tennie a tollat és mindent, s megint csak magára marad. Supka Géza végzete, hogy eszményei és az a szabad kritikai szellem, ami őt lelkesítette, szélesebb körben sohasem volt rokonszenves. Valljuk meg, a polgári radikalizmusnak nem sok híve volt minálunk. A magyar társadalom nagy többsége ehhez túl konzervatív volt. Még a liberális Magyarország is csak éppen hogy megtűrte. De aztán már az is bűn volt, ha liberális valaki. Ez volt a legnagyobb csapás, ami őt érhette. Mert eszméi, amelyek mellett mindvégig hűségesen kitartott, szóhoz csak a liberalizmus körében juthattak. Nagy dolog volt azért, mikor a Világot és a Nagypáholyt mégis megindította. Merészség kimondani, de azt hiszem, sokan éreztük akkor, hogy ezt csak Supka Géza tudta így megcsinálni. Az ő gondolata és a mi örömünk volt. Meg is csinálta. Tehetsége akkor új szárnyakat kapott, és fáradhatatlan lelkesedéssel dolgozott. Hogy csak pünkösdi királyság volt - igazán nem rajta múlott. Ha Supka Géza szellemi portréját nézem, a Genezis könyve jut mindig az eszembe. Ott vagyon megírva, hogy az Özönvíz előtti időkben az angyalok a földre jártak házasodni. És a szellem emberei ebből a nemzetségből származnak, akiknek megadatott azért, hogy a földi dolgok mögött néha meglátják a végtelent is. Supka Géza ezek közül való volt. Néha egészen meglepő meglátásai voltak. Még az első világháború alatt történt, mikor erősen bizakodó volt a hangulat. A gorlicei áttörés után voltunk, és a központi hatalmak katonái mindenütt ellenséges földön jártak. A történelmi fejlődés irányáról beszéltünk, és Supka Géza akkor mondta: - Egészen egyre megy, ha a központi hatalmak győznek, ha az antant. A szlávoké a jövő! Ezek a frisserejű népek, mint Attila hunjai egyszer elárasztják a vén Európát, és romjain egy új világot teremtenek. S új kultúra születik a régi helyén... Erre mondta nevetve Vámbéry Rusztem: - No, Gézám, akkor nem kell sietnünk az átöltözködéssel, mert erre még sokáig várhatunk... Supka Géza, a tudós, az író a természettudományos gondolkodás embere. De Taine és Renan tanítványa. Nemcsak tudós, hanem művész. Úgy jön rá az igazságra, mint az ihletett költő. Intuíció vezeti, így találja meg az igazságot, és ebben mindig van valami, ami több, mint amennyit a tudós fogalmilag ki tud fejezni, valami fogalmilag feloldhatatlan, amit csak a költészet mágiája sejtet. Supka írásaiban is ez a szép, ez a megragadó, amiért Cyzarz azt mondta Taine-ről, hogy a legnagyobb francia regényíró. Valahogy nem is az a legfontosabb, hogy az újszerű szemléletnek mindig tökéletesen igaza legyen, mint ahogy Taine általános igazságait is már jórészt kétkedéssel fogadjuk. De a merész gondolatok és meglepő új meglátások érdekessége, grandiózus felépítése, a szavak és képek plaszticitása, egymásra következő ritmusa művészi gyönyörűség akkor is, ha nem hisszük el egészen, amit mondanak. Supka, az író is az újat, az érdekeset, a meglepőt keresi, és természetesen atörténetírás új irányát követi. Ő is úgy látta, hogy a múlt semmivel se tiszteletreméltóbb, mint a jelen, amiben olyan kevés tiszteletreméltót lehet találni. Ne bámulattal nézzük a múltat, hanem hozzuk közelebb magunkhoz! Ez a történetíró hivatása. Azért nemcsak az okleveleket nézi, sokkal jobban érdeklik a személyes emlékek, a naplók, a memoárok, a levelek és egyéb apróságok, melyek a kor igazi lelkét tükrözik. Így került a szellemes irónia tűhegyére a nagy Viktória királynő, a mintaszerű férje és a viktoriánus kor sok derék államférfia. De ezeket Strachey és Guedalla írták meg nagy sikerrel Angliában. Supka egyszer ilyenfajta cikket írt Prohászkáról. És akkor kapta írói pályáján a legfájóbb sebet: az olvasói megbotránkoztak. Pedig máskor a közönség nem mutatkozott ennyire érzékenynek. Surányi Miklós Széchenyi regényében például