Új írás, 1988. július-december (28. évfolyam, 7-12. szám)

1988-12-01 / 12. szám - KÖRKÉP - Sós Aladár: Emlékezés Supka Gézára

SÓS ALADÁR Emlékezés Supka Gézára Vannak dolgok, amikről megilletődéssel lehet csak beszélni,­­ mondja Emerson. Ezt érzem én is ebben a pillanatban. A történelem tömjénillatát érzem a levegőben, mikor Supka Gézáról emlékezem, akinek élete egy darab magyar történelem. Aki meg akarná írni az ő harcos, szép, dicsőséggel és kudarccal gazdag életét, annak színes krétával meg kellene rajzolnia előbb a századforduló magyar társadalmát, a politikai és gazdasági eseményeket, a háborút, a forradalmakat és mindazt, ami utána következett. Supka Gézát csak ebben a történeti perspektívában lehet megérteni. Történelmi szerepet vitt: a liberális polgári radikalizmus szószólója és alighanem legkülönb képviselője volt a magyar glóbuszon, akinél ez nem politikai pártállás volt, hanem hit, életérzés, életprogram, amiből minden más következett. Az csak természetes következmény volt, hogy politikai pártállása is ez lehetett. De én nem a szobrát akarom most megmintázni. Csak szeretném őt idevarázsol­ni egy rövid félórára közibénk, aki mesterünk, testvérünk, barátunk és - valljuk be - egy kissé a büszkeségünk volt. És méltán. Ritka egyéniségével a nagyok közül is kimagaslott. Észre nem venni őt, fiatalon se lehetett. Volt benne valami diszkrét fölény és hanyag előkelőség, ami a szellem arisztokratáját mutatta. Mindenkinek éreznie kellett, hogy nem köznapi ember. És mikor megszólalt, csillogott a monda­nivalója, mint a gyémánt. Nem volt talán mindig igaza, de amit mondott, az érdekes volt. Nem volt szónok, itt ahol szónoknak született mindenki, de akármiről beszélt, a mondanivalójával magával ragadta a hallgatóságát. Eredeti, érdekes egyéniségnek találta mindenki. Mindig csak a maga nótáját dúdolta és nem kurjantott a dervisekkel. De az ilyesmi nem válik hasznára mindenkinek. Voltaire, Byron, Nietzsche vagy Ady például ilyenek voltak, és ha voltak is bajaik, a dicső­ség mámorát életükben is megízlelték. De Giordano Brúnót máglyán égették meg, mert nem tetszett a világlélek, a summa intelligentia, amit hirdetett. Az öreg Galileit pedig kínzásokkal kényszerítették, hogy vonja vissza tanítását és állítsa vissza a földet a régi helyére, a világegyetem elmozdíthatatlan középpontjába. Börtönre ítélték és kiszabták rá, hogy a hét bűnbánó zsoltárt imádkozza el minden héten vezeklésül. A 20. században már nem divat a máglya, és Supka Gézának se kellett bűnbánó zsoltárokat énekelni. Csak elvesztette múzeumi állását, és utána keserű évek következtek. Az üldözöttek, ha tehetségesek is, nehezen boldogulnak. Közben elmúlt egy negyed század, és fejét is befújta a hó, mikor a Debreceni Kormány megalakulásakor úgy látszott, hogy az élet megad neki egyszerre mindent, amivel tartozott. Képviselő lesz, pártvezér és ami nagyon jól esett neki­­ akadémikus. A halhatatlanok is maguk közé ültették a magyar Olympuson. Ő pedig új életre kelti a Világot, a Nagypáholyt. A közélet centrumába kerül, akiről karikatúrákat rajzolnak az élclapok. Szerkesztője, vezére a legolvasottabb napilapnak­ ír, szervez, fiatalos kedvvel dolgozik. 104

Next