Uj Kelet, 1920. december (3. évfolyam, 115-138. szám)
1920-12-01 / 115. szám
in Clo] (Kolozsvári 5(11. klxzlev 20. Ara pâlţaudvaron Is Cenz.:Dr. I. Pop. 1783 Szerda, I9Z3. decker 1 Lejár; D’Annunzio Az isteni idillek és szerelmek, a felviharzó bibordagályok költője, Gabriele D’Annunzio, miután kijózanodott lírája szenvedelmes pátoszából, miután egykor lángoló költészete és lángoló vörös szakája megfakult s Iipasz fejéről kicsit félrecsúszott a glória, felcsapott hadvezérnek. „Utánam, olaszok, Appininek nemes fiai, menjünk meghódítani Fiumét!” Az olasz temperamentum felkapa a fejét, a szemek fellobogtak, a karok megfeszültek, az öklök kendőt vagy tőrt lobogtatva lendültek a magasba és mentek tíz isteni Gabor után. Kétszer huszonnégy órába se tellett és a világlapok hasábjai, amelyek egykor nagyszerű regényeinek még nagyszerűbb szerelmi botrányainak adták át legszebb hasábjaikat, az Adria hőséről írtak heteken és hónapokon keresztül. A fáradt költőnek, akit az élete és a lírája elárasztott, ez kellett. Mindig szerette, ha a világ szeme rajtafügg. Kétségtelenül nagy ízó, de a legnagyobb primadonna, aki Duse Elenórával is csak azért kezdett viszonyt, hogy a világfigyelem reáterelődjék s ezt a viszonyt később azért bontotta fel s ezért irt az ünnepelt művésznőről oly lángolóan brutális s oly megnieztelenitően leleplező könyvet, hogy a világ újra csak róla beszéljen és újra csak az ő könyvei legyenek kelendőek a világpiacon. A háborúban ő volt az olasz irredentizmus leglázasabb szavú költője. Aki egykor az asszonyt és a szerelmet énekelte oly himnikus dagállyal, most a politika szolgálatába állította forró lávába mártott tollát. Az ellenség sokat gúnyolta, kikezdte, csipkedte, de hazájában imádták. Amikor azzal vádolták meg, hogy ő csak a papiroson hős, csak az ódákban emeli oly elszántan a villogó acélt a haza ősi ellenfeleire, megmutatta, hogy egy szép póz kedvéért képes a halálnak is nekiindulni. Az első volt, aki repülőgépen Bécs fölé került, egész raj megbabonázott pilóta követte, a rémült Bécs bombákat várt, de D’Annunzio hű maradt magához, ő nem bombázott, ő bombasztozott. A verseit szórta le Bécsre. v verseit, amelyek döngetve verdesték a nemes Olaszhon mellét, amely ime a háború tüzét is okádhatná Bécsre, de nem teszi, mert sokkal többet remél attól a tűztől, amely D’Annunzio lelkéből ömlik a császárváros bűnös fejére. Amikor a háború véget ért, az olsz irredenták, akik a szent önzést hirdették négy éven át, kiábrándultan és szent haraggal a szívükben néztek a nagy osztozkodás elébe. Akkor már kiderült, hogy az olasz nép hiába vérzett a Tagliamentonál, Asiagonál, az Alpok kapujában és a tizenegy isonzói csatában, többen voltak az aspiránsok és az irredenta földrajzban oly rég olasznak mondott szigeteket és városokat Jugoszláviának ígérték oda, mert Jugoszlávia is vérzett és mert neki, helyesebben Szerbiának régebben odaígértek egyetmást, mint a sokáig tétovázó Olaszországnak. D’Annunzio eleinte csak a „Corriero della Sera” hasábjain harcolt Fiuméért, az adriai szigetekért és a dalmát partvidékért, innen intézte szenvedélyes és haragos rohamait az antant diplomatái ellen. Amikor látta, hogy ez keveset használ, kezébe ragadta a zászlót , néhányszor tízszer olasz katona élén bevonult Fiuméba. Ellene volt az egész antant. Ellene volt fegyveres szomszédja, Jugoszlávia, ellene volt az egész hivatalos Olaszország is, mert a magas antant őt tette felelőssé D’Annunzio hódításáért. A költő nem törődött velük, szervezte, kormányozta s berendezte a külön olasz imperiumot, Fiumét, ő volt a vezére, parancsnoka, kormányzója, köztársasági elnöke és királya. Néha úgy viselkedett, mint egy középkori lovagvár ura, összeszedett néhány ezer katonát és indult újabb hódító hadjáratra, így foglalta el Vegliat, Ciersot,, a többi olasz szigetet és a közeli dalmát városokat. Neve köré egyre bonyolultabb gomolyokban kavarodott az európai diplomácia tárgyalásainak az összevisszája, de D’Annunziot mindez mintha nem is érintette volna. Ottmaradt Fiuméban, élt, uralkodott, ha nem volt pénze, hadisarcot rótt ki a polgárságra, ha nem volt ennivalója és zsoldja, átüzent olasz testvéreinek, akik hadihajókon lopták át hozzá a muníciót, az ennivalót és a pénzt. Voltak pillanatok, amikor ő volt a legnépszerűbb embere Olaszországnak. Toll úgy, hogy Olaszországban minden bomlásnak indult s mindenki D’Annunzióra nézett, az egyetlen emberre, akinek még tekintélye volt. Akkoriban úgy emlegették őt, mint a kikiáltandó olaszköztársság első elnökét. Mondották, ha D’Annunzio elindul tízezer Fiume hódító katonájával, egész Olaszország lelkesen csatlakozik hozzá és útja Rómáig egyetlen hosszú virágos diadalút. Lehet, hogy a költő erről álmodott, lehetséges, hogy ez az Alma még él benne s hogy mit hoz a jövő, nem lehet tudni. Az sem egészen biztos, amiről most zugnak a távíróoszlop drótjai, hogy D’Annunzió otthagyja végre másféléves uralma színhelyét és hazatér Olaszországba. Bár nem valószínűtlen. A jugoszláv-olasz megegyezés féligmeddig igazolta D.Annunziól: Fume és környéke nem lett a jugoszlávoké s bár az olaszoké sem lett, ma szabad város, mint a középkori Velence vagy Gómua s bizonyos, hogy mint ilyen, csak megtartja és fejleszti napsütötte olasz jellegét. Fiume nem is lehet más. Nem lehet se olasz, se jugoszláv város, mert élelmiszerben gazdag és tengerben szegény mögöttes országok egyetlen kikötője. S ha D'Annunzió kalandja csak azt eredményezte, ezzel a kései történelem is meg lehet elégedve. Persze D'Annunzió szerepe még nem ért véget, a viharos múltban oly gazdag ötvenhat éves költő közéleti pályája még talán lefelé sem ivel. Amit eddig műveit a világpolitikában, arról talán hazájában öblös legendák fognak keletkezni, a tárgyilagos történetíró őt a háború után következő kor nagyon jellemző tünetének fája, olyan tünetnek, amely ennek a zavaros, le nem higgadt kornak ezer belső nyavalyájáról ad számot. A népszövetség és a nagykövetek tanácsa a magyarországi zsidókért — A Uj Kelet tudomitójától — Azok az áldatlan politikai viszonyok, me- lyek több mint egy évei hogy úrrá lettek Magyarorszépoi és állandí veszéllyel fenyegetik Európának még viaszt sem nyert békés fejlődését, végre energikus intézkedésre késztette a nagykövetek párisi tanácsát, valamint a népszövetséget. Nem tudjuk, hogy a nagykövetek tanácsának és a népszövetség közbelépésének lesz e valami gyakorlati eredménye a közeljövőben, de azt megelégedéssel konstatáljuk, hogy a párisi világsorsintézők, a magyar darázsfészek legveszedelmesebb, legemberirtóbb pontjába markoltak bele : a magyarországi zsidóüldözések és pogromok kérdésébe. Sajnos, nekünk az a szubjektív érzésünk, hogy ennek a beavatkozásnak alig lesz a legközelebbi időben látható eredménye. A magyarországi fehér terror mindenáron ragaszkodni fog a hatalomhoz és önszántából nem igen lesz hajlandó, hatalmának legnagyobb eszközéről, a véres és vértelen zsidóüldözésekről lemondani. • De bízunk benne, hogy a párisi tanács és a népszövetség végül mégis csak érvényt fog tadni szerezni akaratának és véget fog vetni a vérengzők uralmának. A nagykövetek tanácsának, valamint a népszövetségnek legutóbbi, erre irányuló intézkedéséről az „Új Kelet a" következő harcia táviratot kapta : Palis, nov. 27. A nagykövetek tanácsolt magyar kormányhoz és az osztrák kormány■ hoz jegyzéket intézett,amely szerint a szövetséges hatalmak elhatározták, hogy a trianoni béke ratifikálása után követelni fogják a békeszerződés határozmányainak végrehajtását és ellenőrizni fogják a szerződésben biztosított vallási és nemzeti kisebbségek jogait. Genf, nov. 27. Megbízható híradások szerint, a népszövetség behatóan foglalkozik a magyar zsidók kétségbeejtő helyzetével. A népszövetségi tanya hivatalinak egyik tagját Colban Ernőt bízták meg a magyarországi Adók ügyének megvizsgálásával és arról való jelentéstétellel. Bécs, nov. 28. (Kurír.) Az angol külügyihivatal utasította a budapeti angol misszió vezetőjét, hogy vizsgálja meg az összes panaszokat, amelyeket a zsidóellenes atrocitása ügyében bejelentettek és terjessze ki a vizsgálatot azokra az esetekre is, amelyek hivatalosan nem jutottak tudomására. Megegyeznek a pártok Görögországban Lyon, nov. 28. (Rádió). Venizelosz kiáltványt bocsátott ki, amelyben azt írja, hogy meg van győdve arról, hogy a pártok egymáshoz való közeledése elfogadható megoldást fog hozni minden kérdésben. Tanácskozás Venizelos és Lloyd George között Páris, nov. 29. A .Matina közlése szerint Venizelosz részt vesz azon a tanácskozásokon, amelyek most folynak Londonban Lloyd George és a francia miniszterelnök, Leygyes között Venizeloszt különben Attika kerület megválasztotta képviselőnek. Orosz harctéri jelentés Moszkva, nov. 29. (Damian). Hadijelentés nov. 23-ról: Merész támadásunkkal Balachovic seregének maradványait a Mosurtól északnyugatra fekvő mocsarakba szorítottuk. Csak egy 500 emberből álló osztagnak sikerült megmenekülni, melynek üldözését folytatjuk. Maxim Gorkij Angliában Berlin, nov. 28. Mazira Gorkij és Lunacsarszky, az orosz közoktatásügyi népbiztos Révaiba érkezett Innen Gorkij Angliába, Lunacsarszky pedig Berlinbe utazott. Kié legyen Vilna Genf, nov. 28. Vilna hovatartozandóságáról a népszövetség ülésein most folynak a tárgyalások. A lengyelek saját álláspontjuk érvényesítésére Paderevszkyt és Askenazy tanárt küldötték ki. Zavarok a sziléziai népszavazás körül Lyon, nov. 28. (Rádió). Felsősziléziában nemsokára megkezdődik a népszavazás. A szavazásra körülbelül háromszázezer olyan ember is jelentkezett, akik ma már nem laknak állandóan Sziléziában. Az antantbizottság ezeknek a szavazásra való jogosultságát felül fogja vizsgálni. A szavazás megkezdésénél nagy zavaroktól tartanak.