Uj Kelet, 1920. december (3. évfolyam, 115-138. szám)

1920-12-01 / 115. szám

in Clo] (Kolozsvári 5(11. klxzlev 20. Ara pâlţaudvaron Is Cenz.:Dr. I. Pop. 1783 Szerda, I9Z3. decker 1 Lejár; D’Annunzio Az isteni idillek és szerelmek, a felviharzó bibordagályok költője, Gabriele D’Annunzio, miután kijózanodott lírája szenvedelmes páto­szából, miután egykor lángoló költészete és lángoló vörös szakája megfakult s Iipasz fejé­ről kicsit félrecsúszott a glória, felcsapott had­vezér­nek. „Utánam, olaszok, Appininek nemes fiai, menjünk meghódítani Fiumét!” Az olasz temperamentum felkap­a a fejét, a szemek fel­lobogtak, a karok megfeszültek, az öklök ken­dőt vagy tőrt lobogtatva lendültek a magasba és mentek tíz isteni Gabor után. Kétszer hu­szonnégy órába se tellett és a világlapok ha­sábjai, amelyek egykor nagyszerű regényeinek még nagyszerűbb szerelmi botrányainak adták át legszebb hasábjaikat, az Adria hőséről írtak heteken és hónapokon keresztül. A fáradt köl­tőnek, akit az élete és a lírája elárasztott, ez kellett. Mindig szerette, ha a világ szeme rajta­­függ. Kétségtelenül nagy ízó, de a legnagyobb primadonna, aki Duse El­enórával is csak azért kezdett viszonyt, hogy a világfigyelem reátere­­lődjék s ezt a viszonyt később azért bontotta fel s ezért irt az ünnepelt művésznőről oly lán­golóan brutális s oly megnieztelenitően lelep­lező kön­yvet, hogy a világ újra csak róla be­széljen és újra csak az ő könyvei legyenek ke­lendőek a világpiacon. A háborúban ő volt az olasz irredentiz­mus leglázasabb szavú költője. Aki egykor az asszonyt és a szerelmet énekelte oly himnikus dagállyal, most a politika szolgálatába állította forró lávába mártott tollát. Az ellenség sokat gúnyolta, kikezdte, csipkedte, de hazájában imádták. Amikor azzal vádolták meg, hogy ő csak a papiroson hős, csak az ódákban emeli oly elszántan a villogó acélt a haza ősi ellen­feleire, megmutatta, hogy egy szép póz kedvé­ért képes a halálnak is nekiindulni. Az első volt, aki repülőgépen Bécs fölé került, egész raj megbabonázott pilóta követte, a rémült Bécs bombákat várt, de D’Annunzio hű maradt ma­gához, ő nem bombázott, ő bom­basztozott. A verseit szórta le Bécsre. v verseit, amelyek döngetve verdesték a nemes Olaszhon mellét, amely ime a háború tüzét is okádhatná Bécsre, de nem teszi, mert sokkal többet remél attól a tűztől, amely D’Annunzio lelkéből ömlik a császárváros bűnös fejére. Amikor a háború véget ért, az olsz irredenták, akik a szent önzést hirdették négy éven át, kiábrándultan és szent haraggal a szívükben néztek a nagy osztozkodás elébe. Akkor már kiderült, hogy az olasz nép hiába vérzett a Tagliamentonál, Asiagonál, az Alpok kapujában és a tizenegy isonzói csatában, többen voltak az aspiránsok és az irredenta földrajzban oly rég olasznak mondott szigete­ket és városokat Jugoszláviának ígérték oda, mert Jugoszlávia is vérzett és mert neki, he­lyesebben Szerbiának régebben odaígértek egyetmást, mint a sokáig tétovázó Olaszor­szágnak. D’Annunzio eleinte csak a „Corriero della Sera” hasábjain harcolt Fiuméért, az adriai szigetekért és a dalmát partvidékért, innen intézte szenvedélyes és haragos roha­mait az antant diplomatái ellen. Amikor látta, hogy ez keveset használ, kezébe ragadta a zászlót , néhányszor tízszer olasz katona élén bevonult Fiuméba. Ellene volt az egész antant. Ellene volt fegyveres szomszédja, Jugoszlávia, ellene volt az egész hivatalos Olaszország is, mert a ma­gas antant őt tette felelőssé D’Annunzio hódí­tásáért. A költő nem törődött velük, szervezte, kormányozta s berendezte a külön olasz im­­periumot, Fiumét, ő volt a vezére, parancs­noka,­ kormányzója, köztársasági elnöke és királya. Néha úgy viselkedett, mint egy közép­kori lovagvár ura, összeszedett néhány ezer katonát és indult újabb hódító hadjáratra, így foglalta el Vegliat, C­iersot,, a többi olasz szi­getet és a közeli dalmát városokat. Neve köré egyre bonyolultabb gomolyokban kavarodott az európai diplomácia tárgyalásainak az össze­visszája, de D’Annunziot mindez mintha nem is érintette volna. Ottmaradt Fiuméban, élt, uralkodott, ha nem volt pénze, hadisarcot rótt ki a polgárságra, ha nem volt ennivalója és zsoldja, átüzent olasz testvéreinek, akik hadi­hajókon lopták át hozzá a muníciót, az enni­valót és a pénzt. Voltak pillanatok, amikor ő volt a legnép­szerűbb embere Olaszország­nak. Toll úgy, hogy Olaszországban minden bomlásnak indult s mindenki D’Annunzióra nézett, az egyetlen emberre, akinek még tekintélye volt. Akkoriban úgy emlegették őt, mint a kikiáltandó olasz­­köztárs­ság első elnökét. Mondották, ha­ D’An­­nunzio e­lindul tízezer Fiume hódító katonájával, egész Olaszország lelkesen csatlakozik hozzá és útja Rómáig egyetlen hosszú virágos dia­­dalút. Lehet, hogy a költő erről álmodott, le­hetséges, hogy ez az Alma még él benne s hogy mit hoz a jövő, nem lehet­ tudni. Az sem­­ egészen biztos, amiről most zugnak a távíró­oszlop drótjai, hogy D’Annunzió otthagyja végre másféléves uralma színhelyét és hazatér Olaszországba. Bár nem valószínűtlen. A jugo­­szláv-olasz megegyezés féligmeddig igazolta D.Annunziól: Fume és környéke nem lett a jugoszlávoké s bár az olaszoké sem lett, ma szabad város, mint a középkori Velence vagy Gómua s bizonyos, hogy mint ilyen, csak meg­tartja és fejleszti napsütötte olasz jellegét. Fiume nem is lehet más. Nem lehet se olasz, se jugoszláv város, mert élelmiszerben gazdag és tengerben szegény mögöttes orszá­gok egyetlen kikötője. S ha D'Annunzió ka­landja csak azt eredményezte, ezzel a kései történelem is meg lehet elégedve. Persze D'An­nunzió szerepe még nem ért véget, a viharos múltban oly gazdag ötvenhat éves költő köz­életi pályája még talán lefelé sem ivel. Amit eddig műveit a világpolitikában, arról talán ha­zájában öblös legendák fognak keletkezni, a tárgyilagos történetíró őt a háború után követ­kező kor nagyon jellemző tünetének fá­ja, olyan tünetnek, amely ennek a zavaros, le nem higgadt­­ kornak ezer belső nyavalyájáról ad számot. A népszövetség és a nagykövetek tanácsa a magyarországi zsidókért — A Uj Kelet tudomitójától — Azok az áldatlan politikai viszonyok, me-­­ lyek több mint egy évei hogy úrrá lettek Ma­g­­yarorszépoi és állandí­ veszéllyel fenyegetik Európának még viaszt sem nyert békés fejlő­dését, végre energikus intézkedésre késztette a nagykövetek párisi tanácsát, valamint a nép­szövetséget. Nem tudjuk, hogy a nagykövetek tanácsának és a népszövetség közbelépésének lesz e valami gyakorlati eredménye a közel­jövőben, de azt megelégedéssel konstatáljuk, hogy a párisi világsorsintézők, a magyar darázs­fészek legveszedelmesebb, legemberirtóbb pont­jába markoltak bele : a magyarországi zsidó­üldözések és pogromok kérdésébe. Sajnos, ne­künk az a szubjektív érzésünk, hogy ennek a beavatkozásnak alig lesz a legközelebbi időben látható eredménye. A magyarországi fehér terror mindenáron ragaszkodni fog a hatalom­hoz és önszántából nem igen lesz hajlandó, hatalmának legnagyobb eszközéről, a véres és vértelen zsidóüldözésekről lemondani. • De bí­zunk benne, hogy a párisi tanács és a népszö­vetség végül mégis csak érvényt fog tad­ni sze­rezni akaratának és véget fog vetni a véreng­zők uralmának. A nagykövetek tanácsának, valamint a népszövetségnek legutóbbi, erre irá­nyuló intézkedéséről az „Új Kelet a" következő har­cia táviratot kapta : Palis, nov. 27. A nagykövetek tanácsolt magyar kormányhoz és az osztrák kormány■ hoz jegyzéket intézett,amely szerint a szövetsé­ges hatalmak elhatározták, hogy a trianoni béke ratifikálása után követelni fogják a békeszerző­dés határozmányai­nak végrehajtását és ellen­őrizni fogják a szerződésben biztosított vallási és nemzeti kisebbségek jogait. Genf, nov. 27. Megbízható híradások sze­rint, a népszövetség behatóan foglalkozik a magyar zsidók kétségbeejtő helyzetével. A nép­szövetségi tanya hivatalinak egyik tagját Colban Ernőt bízták meg a magyarország­i Adók ügyének megvizsgál­ásáv­al és arról való jelentéstétellel. Bécs, nov. 28. (Kurír.) Az angol külügyi­hivatal utasította a bu­dape­ti angol misszió vezetőjét, hogy vizsgálja meg az összes pana­szokat, amelyeket a zsidóellenes atrocitása ügyében bejelentettek és terjessze ki a vizsgá­latot azokra az esetekre is, amelyek hivatalo­san nem jutottak tudomására. Megegyeznek a pártok Görögországban Lyon, nov. 28. (Rádió). Venizelosz kiált­ványt bocsátott ki, amelyben azt írja, hogy meg van győ­­dve arról, hogy a pártok egy­máshoz való közeledése elfogadható megoldást fog hozni minden kérdésben. Tanácskozás Venizelos és Lloyd George között Páris, nov. 29. A .Matina közlése szerint Venizelosz részt vesz azon a tanácskozásokon, amelyek most folynak Londonban Lloyd George és a francia miniszterelnök, Leygyes között Venizeloszt különben Attika kerület megvá­lasztotta képviselőnek. Orosz harctéri jelentés Moszkva, nov. 29. (Damian). Hadijelentés nov. 23-ról: Merész támadásunkkal Balachovic seregének maradványait a Mosurtól északnyu­gatra fekvő mocsarakba szorítottuk. Csak egy 500 emberből álló osztagnak sikerült megme­nekülni, melynek üldözését folytatjuk.­ ­ Maxim Gorkij Angliában Berlin, nov. 28. Mazira G­orkij és Luna­­csarszky, az orosz közoktatásügyi népbiztos Révaiba érkezett Innen Gorkij Angliába, Luna­­csarszky pedig Berlinbe utazott. Kié legyen Vilna Genf, nov. 28. Vilna hovatartozandóságá­­ról a népszövetség ülésein most folynak a tárgyalások. A lengyelek saját álláspontjuk érvényesítésére Paderevszkyt és Askenazy ta­nárt küldötték ki. Zavarok a sziléziai népsza­vazás körül Lyon, nov. 28. (Rádió). Felsősziléziában nemsokára megkezdődik a népszavazás. A sza­vazásra körülbelül háromszázezer olyan ember is jelentkezett, akik ma már nem laknak ál­landóan Sziléziában. Az antantbizottság ezek­nek a szavazásra való jogosultságát felül fogja vizsgálni. A szavazás megkezdésénél nagy zavaroktól tartanak.

Next