Uj Kelet, 1921. január (4. évfolyam, 1-21. szám)

1921-01-01 / 1. szám

2 oldal a király öltözködik Biborpalástját most ölti megára a zsidó gondolat. Sokáig koldusként idegen utakon csavargott. Lezüllöt róla a korona és lelkéből kizöllött a büszkeség és koldult, koldult, de mindig csak a maga ajtaja előtt. És az volt a legnagyobb tragikuma, hogy nem értette meg önmagát. Maga magának nem irgalmazott, saját magán nem esett meg a szive és a királyi kol­dus éhesen és elgyötörten didergett dús palo­tája küszöbén. Most aztán fölébredt és öltöz­ködik ; bíborpalástját most ölti magára a zsidó gondolat Vigyázzatok! A király parancsolni fog. A népfenség glóriás feje merészkedik ki büszkén a piborpalást hermelines koszorújából és pa­rancsolni fog. Zsidók, a szigeteket követelem. Zsidók, az akarástokat akarom. Zsidók, a föl-­­ eszmélésteket várom. A múltak fekete napjait­­ számláljátok, ne a garasaitokat. Szerbeszámba vegyetek az ezer álomlást és ne inaitok mai kínos megfeszüléseit, mikor építeni kell. Fontra vessétek, mibe került nektek a kétezer eszten­dős meggyalázottság és ne azt, hogy mibe kerül a mai feltámadás. Üdítő, édes harmat esik a kiszáradt zsidó humuszra, ne alázko­­dásra hajoljanak most le a zsidó élet megsár­gult lombjai, hanem­ azért, hogy gyökerükkel­­ válthassanak izzó testércsókokat. A király parancsol és nektek, zsidók, engedelmeskednetek kell. A népfenség nem ismer ellágyuló megszánásokat. Ne várjátok, hogy panasszal, sóhajjal, terhet sokalló nyö­szörgéssel az adó, a tized, az urbór és a szent áldozás megkövetelésétől eltántorítsátok. Ha ti azt mondjátok : vállunk nem birja el a sok terhet, a biboroslástjába beleujhodott zsidó gondolat az harsogja felétek: ezek a vállak két- s ezer esztendőn keresztül csak ostorcsapást vettek magukra, de terhet építő munkához nem cipeltek. Háti azt mondjátok: már eddig is so­kat adtunk, a glóriával koronázott zsidó gon­dolat azt felel,nekem még több kell. Pénzt és lelkesedés^^^^«gtagadásig menü munka­­készséget kö Itt vannak az építők, mellétök álljatok,­­ Kristálytéglákból fölépítik a héber nyelv kupo-­­­lás, nagy csarnokát, legyetek itt téglavetők.­­ Világos, szellős iskolák kellenek a nemzeti eszme égig csúcsosodó piramisai tövében, ti Ben-Giora sarjak, fával, boltozattartó oszloppal áldozzatok, mert ősi jusson bírjátok ezt a kedvezést. Most kelt fel az újvilág ujholdja, messzevilágító fénnyel, én összeharsogó harso­nákkal ti h­rdessétek meg az ujidők beteljesü­lését. És ha mások hirdetik, a hóna alá nyúl­jatok, hogy fáradtan le ne csüggedjen a zsidó szárnyalásra fellendült zsidó szó. Mert leha­­nyatlik az akarás és kiterjesztett két Mózea­karja kétségbeesetten megcsügged, ha lelkesítő, oktató, imádságos szóval meg nem támaszt­játok. Iskolát építsetek, újságot tartsatok, köny­­gyüjtsetek, s ha nehezetekre esik is, akkor is megtegyétek, mert a magatok zsidóságáért teszitek. Leszakadt a küszöb, amely tiltóan ráerevkedett eddig a szabad zsidó gondolat háztűzh­elye előtt, az örök Pészach szabadságos levegője hajt illatos felhőket felétek, rendezzé­tek meg az áldozati estét, mert éhesek és szomjasak a legjobbak: népünk fiataljai. El­temetett tárnákat nyitott meg a múlt, hozzatok elő zsidó emlékeket, kultur-örök­séget, írás­maradékot, selyembe bársonyba szőtt zsidó­könyveket, mert csak a múltból tanulhat a jövő. Új formákba kívánkozik a zsidó psziché, gyorsabban bontakozhatik az ki, ha a megszé­pült, megizmosodott testből hasadhat ki; a zsidó ifjúságnak testedző gymnásium kell. Ép­üsetek. Asszonylelkik szépséges liliomkely­­hében uj zsidó akarások szirmai fostenok; zsidók, szent hivatás itt a kertészkedés, tettel, szóval, veritekhullatással termékenyítsétek meg a szűz n­arázdából kirügyező holnapokat. A király parancsol. Zsidók, engedelmes­kedjetek. Szemrebbenés nélkül engedelmes­kedjetek, ne alázkodón, de az engedelm­eskedök büszkeségével. Ha szenvedtek, akkor is enge­delmeskedjetek. Ha fáj nektek, akkor is emel­kedjetek. Úgy engedelmeskedjetek, mint Mar Zutra, a Dávidbeli királyok ivadéka. Exilarchája volt ez a babiloni zsidóknak, fejedelmi nagy méltóság, ki tiszte szerint, parancsokért jelent meg a király előtt. A király öltözködött és parancsolt. És ekkor egy vad darázs szállt az exilarcha arcára és dühös csipéss­é felvérezte. Az exilarcha arca a fájdalomtól elsápadt, de a szeme meg sem rebbent. Az idegek meg ne ágaskodjanak, mikor a király parancsol. A zsidó gondolat b borpalistot öltött és parancsol. Zsidók, szemrebbenés nélkül­­enge­delmeskedjetek. 1 u. p. Zsidócskák Két fiatalember ült az egyik asztalnál. A „lo­kál“ jól volt sütve, a terítő fehéren csillogott. — Illenék — szólt az egyik — valamit ren­delni. Aki mondta, beretvált arcú ifjú volt, tarkója táján kopaszodó, csapzott hajjal. Barna szeméből a pokol parázsa villogott és az arcán elomló fáradtság elárulta, hogy a mulatós emberek fajtájához tartozik. — Hozass — felelt a másik — de ne bort. Már kint is megmondtam, hogy azt nem iszom. — Jó, akkor pezsgőt rendelek. — Hát az miféle? — Se bor, se szódavíz. Valami édes kotyva­­lék. Hozassak ? A másik tiszta nézésű, barna fiatalember volt. Egészséges, selymes arcán fekete szakáll sarjadzott. A pajeszát füle mögé fésülte. — Hozass — szólt egykedvűen. A pincér négy poharat hozott és egy üveget. De nyomban utána hozta plélikannában jég között a másikat. — Ki ül még ide? — kérdezte a barna fiú ? A lumpok gúnyos szeretetreméltóságával, szé­les gesztus kíséretében felelt a beretvált: — Ha nincs ellene kifogásod, a nő, aki most fog föllépni. A szakálas reszelte a torkát. Valamit akart mondani, de meggondolta és visszagyűrte magába a mondanivalóját. Az arcán meglátszott, akárhogy is erőltette a nyugalmat, hogy az agya izzik és az ide­gei vitustáncot jártak. Bizonyára a talmudi tanításra gondolt, amire minden kamaszodét kioktatnak. »Ha a Sátán találkozna veled, ragadd meg és cipeld a bészkamidrasba. Tanulj, olvasd a szent tant éa biz­tos lehetsz: ha kőből való, mint homok mállik széj­jel, ha vasból van, elolvad, mert az írás mondja: pöröly az akarat, darabokra zúz sziklákat is.“ A beretvált ifjú jó emberismerő volt. Kitalálta, hogy a másik fejében valami morálféle alkalmatlan­kodik. Jóságosan mondta: — „Mindennek megvan a maga ideje és min­den kívánságnak a maga órája.“ Látod, én is tanul­tam valamit. Viselkedj csak fesztelenül. Ez a hely, ez a pár óra ezt követeli. A Prédikátorból vett idézet enyhítő balzsam volt a vallásos ifjú bizsergő idegeire. Visszagondolt bölcs Salamon király mondásaira. „Van idő a rom­bolásra és van idő az építésre, van idő a sírásra és van idő a nevetésre. Jön a gyász ideje és megérke­zik az ujjongás órája. Van idő az ölelésre és van idő az ölelés elhárítására.“ Az égőket lecsavarták, a gong megszólalt. A fiú a sötétséget fölhasználta, hogy jól a füle mögé göndörítse a pajeszát. A függöny kettévált. A színpadon büszke csikó-lépésekkel érzéki láncot lejtett egy fiatal nő. A zenekar a fülledt, buja Salome-dalt játszotta. A szomszéd asztalnál egy német, tenyerével verte a taktust és dúdolta: O Salome, o Salome Du schönste Blume des Ostens jól ueneimmsse des Herzens A fagott öblös basszusa, a primhegedű és brácsa és az oboa sírva-kacagva, vad érzékiség kergette egymást; valami idegtépő forróság szaki a szabálytalan ütemekből. A lánc pedig fönt a sz­­ádon mindjobban szilajodott. A szám végén a közönség hajrázva, tapsol leporzékolva követelte az újrázást. A pincér már tudta. Néhány perc múlva ( robota mutatványok voltak a színpadon) Salome­o jött az asztalhoz. A barna fiú föllátott és a hó felé tolta a széket. A fiú ebben az esetlen állá­ban is nagyszerű volt. Nagy szeméből élet és ha­vas tisztaság sugárzott. Szépen ivett homlokával, más fizikumával olyan volt, mint a jóni diszkosz. Nem a jelmezében jött a táncosnő, hanem­­ boa, fehér blúzban. Temperamentumos székely l­á szép nyak­al, szikrázó fehér bőrrel a kebel táj Nagyon könnyen barátkozott. A fiú félszegsége, tatlansága izgatta. Kocintottak. Az édesen csipős ital megtette magáét és Salome is. Az elsötétült teremben e szer­ egyszer lopva kebléhez szorította a fiú­ket Hozzásimult, turbékoló hangon becézte. A fiú­­ tölt. Ittak, ittak. Egy szőke leány is odaült, ez másik fiúval ivott. Befejezték az előadást. A szolidak hazacipe­­lődtek, a lumpok cigány mellett tovább mulattak. Dezső fölkérte Salomet, kimentek a parkettre és né­hány percig tipegő angol táncot lejtettek. A pezsgő működött, a vallásos ifjú féltékenységében az • UJ KELET Szombat, 1921 jan­­. IV. évf. 1. sz. M­uszta­fa Kem­al szövetsége a bolsevikiekkel Horsen, dec. 30. A ,Daily Chronicle* ' arról értesül, hogy Musztafa Kemal formális megállapodást kötött a szovjetkormánnyal. Az angorai kormány a török szo­jet nevében hűséget esküdött Leninnek. Musztafa Kemal proklamációban bejelenti a bolsevista elvek elfogadását és nyomban elrendelte a muzulmánok és a keresztények vagyonának elkobzását. Az angorai vezérkarban 3 orosz és 3 német foglal helyet. A nagyváradi hitközségi választás — Az Új Kelet tudósítójától — Részletesen beszámoltunk a napokban le­zajlott nagyváradi orthodox hitközségi válasz­tásokról, amelyeket tudvalevőleg a leghevesebb választási küzdelem előzött meg. A választás a mizrachisták fényes győzelmével végződött. A választás alá kerülő negyven képviselőtestületi tagsági hely közül harmickilencet mizrachista elvtársaink nyertek el. Alább adjuk a választás részletes ered­ményét. A nevek mellett olvasható számjegyek a megválasztott hitközségi képviselőtestületi tagra esett szavazatok számát jelentik: . .. Schwartz Soma 646, Leichtmann Salamon ofv *Harlmann Sándor 635, Fuchs Sámuel *<r,0dmann Gyula 567, Weinberger József 507, Nuszbaum Sámuel, 436, Weisz Ödön Li­­pót 435, Fuchs Salamon 427, Vajda Géza 411 Silbormann József 403, Gutfried Izidor 408 Lebovics Rudolf 407, Altmann Sámuel 407* Se'zer József 403, Frisch Adolf 402, Go'dstein Mór 401, Kesztenbaum Adolf 400, Frank Ben­jamin 396, Kirk Henrik 395, Mezei Albert 394 Rosenberg Emil 393, Gulfriod Ignác 392 Ed­­ffi-Sjmm 391, Mittelmann Ja., ab 391,’ Roth íiaert 3J?0, íjerKOV|cs Bernát 389, Klein Mór 388, Grunberger Ignác 381, Grünbergor r­7A,kirfuQkor Fd!°P 380, Leitner feác3.^' W«1« Kálmán 379, Sternberg Izsák 376, Löbli Liszló 328, Kohn Salamon 328, London Jakab 318, Moskovitz Kálmán 318 Lebovits Hugó 304. ’ — A parasztság újabb­ határidőt kapott a korona-beváltásra Köztudo­mású, hogy annak idején a pénzegységesítés kapcsán a bejelentéstől és beváltástól főleg a földműves parasztság tartózkodott és hogy en­nek következtében éppen a falu népe szenve­dett súlyos károkat. Ezért a­ kormány módot akar nyújtani a földműves gazdáknak, hogy koronáikat szintén beválthassák s igy kivétele­sen újabb határidőt tűzött ki ezeknek a korona összegeknek utólagos beváltására. Az új határ­időt 1921 január 15. ében állapították meg, de szigorú intézkedések történnek, hogy a városi polgárság ezt a kivételes kedvezményt igénybe ne vehesse. Minden megyében bizottságokat állítanak fel, amelyek igazolni fogják a falusi lakók utólagosan bejelentett összegeinek erede­tét s ezek a bizottságok fogják a pénzbeváltást is végrehajtani.

Next