Uj Kelet, 1923. december (6. évfolyam, 230-252. szám)
1923-12-01 / 230. szám
2 Doktor Dorten villájában, a rajna-frankok A Rajna-köztársaság bölcsőjénél. A rajna-frankok tagadják germán eradatukat főhadiszállásán Kristian Albertson, az izlandi fiatal pzegeneráció egyik legtehetségesebb tagja, a „Politiken“ című napilapban így ír a rajnai szeparatisták wiesbadeni mozgalmáról. Ki gondolta volna, hogy Wiesbaden valaha forradalom színtere lesz . Wiesbadent, a kicsi, idillikus városka, amelynek csodálatosan szép a környéke és amelynek lakói a hemzsegő idegenek borravalóiból éltek. Egy évet töltöttem Wiesbadenben. Ott ért a Ruhr-megszállás is. De mennyire megváltozottnak találtam mindent, amikor október közepén újra felkerestem. A Wilhelmstrassen, ahol máskor az üdülő vendégek százai káprázatos pompát fejtettek ki, reggeltől estig külvárosi szegények hemzsegtek a bankok és az élelmiszerüzletek előtt. Izgatottan tárgyalták a naponta százszor is emelkedő árakat, a márka zuhanását, az áruhiányt, a szeparatista mozgalmat, Poincarét, Dortent és Stresemannt. Ha a bankok márkakészlete kifogyott — és ez minden nap megtörtént — akkor szédítő arányokat öltött az utcákon a tiltott magándeviza-kereskedelem. Rejtelmes egzisztenciák furakodtak be a tömeg közé és suttogva nemes valutát kínáltak dollárért. A másik percben már rombolásokról beszélt az utca, valahol ablakokat zúztak össze, bankokat törtek fel és élelmiszerkereskedéseket fosztottak ki. Már látni lehetett a száguldozó rendőrautókat. És még valami feltűnt nekem: összes ismerőseim lesoványodtak és különös fáradság látszott az arcukon. Éldegélek valahogy csendesen ... A drágaság, az élelmezési viszonyok, a paroxizmusig felfokozódott nyomor jellegzetes bélyeget nyomott az emberek arcára. Valaha táncoltak Wiesbadenben, most játszanak. Mindenütt: szállodákban, kávéházakban, korcsmákban játékklubok alakultak. A játékklubokat ma már nemcsak kalandorok és naplopók látogatják, a „legspiszebb“ polgárokon is valami beteges játékepidémia lett úrrá. A legelső estén volt fogorvosomat pillantottam meg a játékasztal mellett. — Nos hát mit tegyek, — válaszolt csodálkozó pillantásaimra — valahogyan csak élni kell ! Kár, hogy a szerencsém gyakran cserben hagy, másképen már csinos vagyont nyertem volna össze, így csak éldegélek valahogy csendesen. A nyomor napról-napra nő. Végül is megharsantak a forradalmi kürtök. Aachenben kikiáltották a rajnai köztársaságot. A szeparatisták tüntető csoportba verődnek össze, a lakosság elenséges magatartással fogadta a tüntetőket. — Csavargók, hazaárulók, gazemberek — ordítják a tüntetők felé. Másnap reggel már az új köztársaság zöldfehér-piros lobogója lengett a városháza fölött. Az utcák falain hatalmas falragaszok adták a lakosság tudomására, hogy ütött a szabadulás órája. A középületeket a forradalmárok szállták meg, a rendőrséget lefegyverezték, mindezt egyetlen éjszakán. Harmadnapra a megszálló francia katonaság vette kezébe a rend fentartását, mert a rendőrség már nem volt ura a helyzetnek. Doktor Dorien villája Ma délelőtt fel akartam keresni dr. Dortent, akinek a villáját a szeparatisták erős különítménye őrzi. A villában .Dorten egyik munkatársa fogadott. — Sajnos, ön nem beszélhet ma Dortennel, — mondotta — mert tegnap Koblenzbe utazott, ahol a köztársaság új kormánya ideiglenesen székel. Dorten most mint a szeparatisták megbízottja összeköttetésbe akar lépni a külfölddel. — Mik Dorten elszakadási mozgalmának az indító okai ?• kérdeztem. — Tisztán ideális indító okai vannak. A Rajna-tartományok lakossága sajátos egyéni életet élő nép, amely eddig a poroszok járma alatt nyögött, de most végre visszaköveteli szabadságát. Nem egy, hanem több német nép van, csakhogy Poroszország hegemóniájával megfojtotta a népi önállóságukat. Ezek a német tartományok a háború előtt nem akartak leszakadni a■'német birodalom testéről. Csak Poroszország felelős a háborúért Informátorom itt egy pillanatra megakadt, majd ingerült hevességgel folytatta tovább : — Most azonban elég volt a bajból, amit Poroszország zúdított a nyakunkra. A rajnai államok épúgy megelégelték Poroszországot, mint Bajorország. És mennél kisebb és gyöngébb lesz Poroszország, annál jobb lesz Európára nézve. Poroszország egymaga felelős a háborúért. A porosz politika elvtelensége és butasága zúdította nyakunkra a háború utáni nyomorúságot. Azokkal a milliárdokkal, amit az ellenállási politika felemésztett, ki tudtuk volna bőven fizetni a jóvátételi összeget, amit Franciaország joggal követel tőlünk. — Mi nem érzünk keserűséget Franciaországgal szemben, nem gondolunk revánsra és becsületesen fizetni akarjuk a jóvátételi összegből ránk eső részt. Azonkívül olyan politikát akarunk folytatni, amely biztosítja Európa békéjét és hozzájárulhat a normális békeviszonyok helyreállításához. Politikánkat általában franciabarátság jellemzi és ez a gondolat irányítja minden, külpolitikai lépésünket. A szeparatisták megtagadják germánságukat . Hiszi-e ön, — kérdeztem újra — hogy a rajnai államok jobban összeférnek majd Fravoiaországgal, mint Poroszországgal! — Ez csak természetes, így volt a múltban is. Gondoljon ön csak Heine esetére. Mi nem vagyunk tiszta germánok, hanem rajna-frankok, ami átmenet a két fajta között. És melyik tájtól ered kultúránk? Nem a poroszoktól, hanem a franciáktól! Hirtelen nagy zajt, ajtócsapkodást hallottam, valaki többször kopogtatott az ajtón. Éreztem, hogy a beszélgetésünk nem tarthat sokáig, az utolsó kérdésemet tettem fel: — Milyen magatartást tanúsítottak a francia hatóságok és a megszálló csapatok a mozgalommal szemben ? — Teljesen semlegesen viselkedtek. A nép akaratának szabad kifejlődési lehetőséget biztosítottak, csupán arra vigyáztak, na bomoljon fel a rend. Dorien doktor barátja kikísér és így búcsúzik el : — Dániában valószínűleg megértenek majd minket, hiszen a dánok úgy sem igen rokonszenveznek a poroszokkal. Nem feleltem semmit, mert nem tudtam biztosítani arról, hogy én is osztom véleményét. Egy zsidósorsú Regény. Dán nyelven írta Méh Aáron Goldschmidt — No,, szegény melltű! — mondotta a nagybácsi és hosszan nézegette az ékszert. Mikor a nyakfodrodba tűzték, senki se gondolta volna, hogy a látogatás így fog végződni. — No-no, bácsikám, a tűnek igazán nincs panaszra oka. Hiszen ő azért volt velünk, hogy lássák, nem azért, hogy beszéljen. Az eszpónem i1 — mondotta a nagybácsi, de nem tudott egy mosolyt visszafojtani — és bement a házba.* * * Az esti órákban Jákob izgatottan és félelemmel telien indult az előkelő családhoz. Amikor belépett a terembe, melyben már meglehetős nagyszámú társaság gyűlt egybe, a ház asszonya eléje ment. —Hozta isten, Bendixen úr! — mondotta. — Nagyon örülök, hogy magamnál láthatom. Házam a tudomány minden emberének nyitva áll, ha fiatal, ha öreg. Néhánnyal ma is találkozni fog itt — és később majd lesz szerencsém bemutatni önt. Kérem talán helyet foglalni, fölolvasásunk van. Jákob meghajtotta magát, kerített egy széket és az asztalhoz ült. Az asztal körül már helyet foglaltak a háziasszonyon kívül négy leánya és két fia, azonfelül még egy zsidó egyetemi hallgató, akinek hetenként egyszer szabad étkezése volt a családnál és a nagykereskedő irodájának alkalmazottja, aki mint fölolvasó szerepelt. Maga a nagykereskedő a kandalló mellett ült és aludt. Távolabb, az ablaknál még néhány zsidó diák álldogált és később megjött© Léwy is. — Hol is hagytuk abba? — kérdezte a „Azut-panim", szemtelen fickó, háziasszony. — Ott, hogy „Hah !“ — felelt az irodaalkalmazott. A „Hah !“-t megjelöltem a körmömmel. — Ki mondja azt, hogy „Hah!“ ? — Noureddin. — Igen, már én is emlékszem. Olvassa csak tovább. Az irodista tovább darálta az „Aladdin“-t) olyan unalmas hangon, mintha főnökének pénztárkönyve volna és erősen zsidós hanglejtéssel. De Jákob annyira el volt telve attól az érzéstől, hogy vendég lehet itt, annyi tisztelet gyűlt meg benne a vendégszerető ház iránt, hogy öntudatlan igyekezettel is, mindent szépnek és jónak akart látni. Nemsokára olyan érdeklődéssel követte a felolvasás menetét, mint amilyennel egy szép melódiát hallgat az ember, még akkor is, ha rosszul adják elő. A diákok azonban az ablak mellett összedugták fejüket és nevettek. A felolvasás egy ideig megszakítás nélkül tovább folyt egészen addig a helyig, ahol Noureddin kihirdeti, hogy új rézlámpásokat ad cserébe régiekért. Az előadó itt némi változatosságot akart egyhangú előadásába vinni és éppen azért igyekezete ezeket a szavakat: „Ki ad cserébe uj lámpásért ócskát?“ amennyire éppen tellett tőle, olyan hanglejtéssel felolvasni, mint ahogyan a zsibvásáron szoktak hasonló dolgokat kiabálni. Erre a lármára aztán fölébredt a nagykereskedő is, megdörgölte a szemét és úgy mondta: — No ez aztán ugyancsak furcsa üzlet! Miféle őrült könyvet olvastok tulajdonképen? Felesége megbotránkozva szólt rá: Oehlensehläger ,,Aladdin“ című drámájáról — Ugyan ne zavarj bennünket esztétikai élvezetünkben! Olvassa tovább ! Az olvasás újra megindult és úgy nyikorgott tovább, mint a kenetlen kerekek az utca köveken. A nagykereskedő megpróbálkozott, hátha el tudna megint aludni. Minthogy azonban ez semmiképen sem akart sikerülni neki, fölegyenesedett a székében és a feleségét nézte. A hallgatás egy pillanatában aztán rákezdett: — Mit szólsz hozzá Rebeka,, a Ljubmann Rafaelt ma elgázoli egy kocsi. Állítólag borzasztó nyomorban vannak most azzal a sok gyerekkel. — Szent isten! — csapta össze kezét az asszony, — hol történt? — A Knippelbrón. A börzén hallottam felőle, de elfelejtettem szólni neked. Az asszony hallgatott, de szemén tisztán meg lehetett látni, hogy gondolatai inkább a szegény szerencsétlen családnál időztek, mint a felolvasásnál és addig nem is tudta hangulatát visszanyerni, amig valamit oda nem súgott a lányának. És aztán kiment, kétségtelenül azért, hogy valamit küldjön Liebmann Rafael családjának. Csak most volt képes rá, hogy a felolvasást újra élvezettel hallgassa. — Kapunk-e már teát ? — kérdezte valamivel később a nagykereskedő. — Igen, mindjárt készen vagyunk, — felelt az asszony. Kicsit gyorsabban Áron ! A diákok egyike félig hangosan elszólta magát! Hopla! És a felolvasás, az eddigi nyugodt poroszkálásból, csakugyan vágtatásba csapott át. Amikor a felolvasó az utolsó szóhoz érkezett, olyan hirtelenül állt meg, mint amikor a kocsi rúdja nekiszalad a falnak. Szinte érezni lehetett a lökést. (Fapt Wr.) van szó. Mégis csak CZINK fest, tisztit vegyileg legszebben, legolcsóbban Cluj ÚJ KELET Szombat 1923. decemberi Ausztria is megkezdi a gazdasági tárgyalásokat Romániával Bukarest, november 30. Románia bécsi képviselője értesítette a kormányt, hogy az osztrák kormány azzal a tervvel foglalkozik, hogy Bécset szabad kikötővé alakítják át. A román kormányt nagyon érdekli ez a terv és a kereskedelmi miniszter tanulmány tárgyává tette a kérdést, hogy a terv megvalósítása esetén a román iparra és kereskedelemre előnyös megállapodás legyen létesíthető. Valószínű, hogy ezzel van összefüggésben az a másik híradás, mely szerint a román kormány hivatalos értesítést kapott Bécsből, hogy legközelebb egy osztrák delegáció érkezik Bukarestbe, amely gazdasági természetű tárgyalásokat fog folytatni a kormánnyal, mert Románia és Ausztria között a gazdasági összeköttetést szorosabbra akarja fűzni.