Uj Kelet, 1928. június (11. évfolyam, 118-143. szám)
1928-06-01 / 118. szám
tényes voltánál fogva, ne válaszoljak. Egyet azonban mondhatok: a nemzeti parasztpárt lelkiismeretesebben fog eleget tenni kötelességének, mint ezt a liberális kormány tette. És ha jön a retorzió . . . — Mit gondol, képviselő úr, mi lesz ekkor, ha a kormány lázadásnak fogja minősíteni a nemzeti parasztpárt akcióját és el fogja rendelni a párt vezetőinek leartóztatását? — kérdeztük végül dr. Socoltól. — Erre is el vagyunk készülve és minden tettre készen áll az a második garnitúra, hogy az esetleg bebörtönzött vezérek célkitűzéseit megvalósítsa — felelte bucsúzásul dr. Socol Aurél. Averescu magatartása A bukaresti lapok értesülése szerint a nemzeti parasztpárt akciójának újabb fázisa következtében a néppárt bukaresti vezérei Averescu elnökletével tanácskozásokat folytattak, amelyeken elhatározzák, hogy a nemzeti parasztpárttal szemben tanúsított eddigi taktikájukat megváltoztatják és sem gyűléseken, sem a néppártsajtójában nem gördítenek akadályokat Mániáik akciója elé. A vereségyek ezt a taktikájukat csak a parlament megnyitásakor fogják gyakorlatilag is érvényesíteni. A Cuvântul szerint Averescu hívei arra számítanak, hogy amikor a nemzeti parasztpárt esetleg forradalmi lépésre határozná el magát, az országban egyetlen megbízható és komoly ellenzéki párt csak a néppárt volna, amely esetleges kombinációk esetén számításba jöhetne. Hátszegi Ernő. PJ KELET Wells új könyve — a világbéke új evangéliuma (London, május 31. Az Új Kelet tudósítójától.) Az angol közéletet a pünkösdi ünnepek alatt nem annyira a politika foglalkoztatta, mint inkább egy új könyv, H. G. Wells régóta beígért műve, amelyről úgy írnak az újságok, mint a mai kor evangéliumáról. A munka címe „The Open Conspiracy“ — „Nyílt Összeesküvés“, lényegében pedig nem egyéb, mint felhívás olyan szellemi mozgalom megindítására és ébren tatására, amely az úr-wellsi eszméket kívánja propagálni. Az új evangélium lényege a következő: A nagy szociális és kulturális fejlődés e földön észrevétlenül zajlik le. Az idők mutatója halad a maga útján és csak az órajelzés és olykor a vészharang kongása teszik tudatossá bennünk a haladást. Itt egy politikai megrázkódtatás, ott egy forradalom. Közben azonban az óra tévesen ütött, így Oroszországban. De az idő órája megrázató soha nem fog, mert ereje az örökkévalóságból táplálkozik. Az idők mutatója dinasztiák fölött épen olyan könnyen siklik tova, mint pártok, dogmák és rendszerek fölött. Az egyes ember, az egyesek sorsa, az egyes nemzetek nem jelentenek öncélt. A patak beleömlik a folyamba, egy ideig másként színezi, de előbb vagy utóbb eltűnik benne. A folyam örökkévaló. Az örökkévalóság főprincipiuma pedig az egység megteremtése. Az egység felé vezető eszköz pedig a szövetkezés A kooperáció viszont az alárendeltség és belehelyeződés elvét tételezi föl. Wells elgondolása szerint az emberiségnek ki kell jutnia abból a zsákutcából, amelybe az időiz folyamán bejutott. A nemzeti és nemzetközi veszedelmek zónájából ki kell menekülnie. A világ egy puskaporos hordón alszik. Mégis minden robbanás után fölmászunk a hordóra. A mai emberiség munkája fokozó munka, nemzetközi paragrafusokból és nemzeti reformprogramokból áll. Wells nem a nagy tömegekre számít, lument olyan vallást hirdet, amit egyelőre csak minden ország és minden népréteg gondolkodó kisebbsége képes fölfogni. Az ő uj vallása, az intellektuális megtértek kisebbségi mozgalma, amely generációk során duzzad és fejlődik. Az „Open Conspiracy“ merészen állást foglal a nemzeti gondolat túltengő tisztelete ellen. Az új evangélium minden körülmények között frontot csinál a militarizmussal szemben. Aki ezt az evangéliumot hűségesen be akarja tartani, az magára nézve tegye kötelezővé már ma, hogy nem hajlandó résztvenni olyan háborúságban, amelyet nem előzött meg bedentetes döntőbírósági eljárás. Az evangéliumnak ez a tétele gyakorlati megállapítása annak, hogy a mai katonai diplomácia és a mai hadviselés nem egyéb civilizáció-ellenes ténykedésnél. Az új evangélium nem hirdeti azonban a águt forradalmat, hanem követeli a nnyílt és becsületes harcot az ostobaság, a zsarnokság, a szellem nélküli megalázottság, az avult tradíció, gondolkozás nélküli követése ellen, úgy a szellemi életben, valamint a nevelésben, a politikában és minden más szociális vonatkozásban. Amíg az emberiség nem tud felocsúdni erre a harcra, mert hiányzik belőle a harci készség és bátorság, mert fél a következményektől, mindaddig értéktelen mindenféle reformjavaslat. Bizonyos, hogy már most sok figyelemreméltó kritika, elkeseredett bírálat hangzik el a meglévő intézményekkel szemben, azonban azok az alkotó erők, amelyeket ezek a kritikák kitermelnek és felébresztenek, hatástalanul elpuffognak, azért, mert eddig partikuláris érdekek állottak egymással szemben. Nemzet nemzet ellen, osztály osztály ellen, párt párt ellen. Az emberek ugyanis hamisan vannak csoportosítva harcaikban. Szociálpolitikai és gazdasági téren Wells a marxizmust okolja ezért a helyeteken elhelyezkedésért. Angliában? különben ez a gondolat nem új. ífifszen az úgynevezett Mondiféle bizottság, amely a munkásokat és vállalkozókat egymás mellé állítja, plasztikus példa amellett, hogy az individumokat újjá kel csoportosítani. A mai társadalmi csoportosulásnak semmi fejlődő képessége, mert nincs olyan rendszeres és helyes politika, amely elismerhetné a népek és osztályok Isten akaratából való ellentétjét. A nemzetek ma nem azok, amik egykor voltak, a tömegek ma már nem akaratnélküli objektumai az uralkodó felső rétegeknek, csak olykor engedik magukat ostobaságból eszközül felhasználni. Milyen paradoxon — mondja a könyvben Wells, — az a hazafias tradíció, amely egy katonai osztályt hatalmon hagy, holott ez az osztály önmagára hagyva teljesen képtelen lenne háborút viselni. A militaristáknak a háborúhoz szűk régik ven az egész ipad tevvezettségre és a kópék nagy főmér Séire. Azelőtt néhány generális és egy csomó zsoldos el tudott intézni egy-egy háborút. Ez azonban a helyzet gyökeresen megváltozott. Az evangélium minden vonatkozásban felvilágosodást és értelmességet követel, vagyis a munkában és a vezetésben az eszmeiség uralmát. Wells ebben az új könyvében egy tantervet is felvázol nevelési és propagandisztikus csoportokat jelöl meg, amelyeknek együtt kellene működniök abból a célból, hogy a militaritákat és híveiket elhárítsák a fejlődés útjából, hogy a kormányok és a hatalom urait megakadályozzák a túlkapások elkövetésében. A világbéke megköveteli a hitei, a csoditás, a nyersanyag és a produkció nagy részének nemzetietlenítését A könyv végül összefoglalja az új hitvallást ezekben a szavakban. ..Nem hiszek, ilanent hajlandó vagyok áldozni." A könyv, amely mindössze száznegyvenöt oldal terjedelmű, olyan kelendőségnek örvend, ami az utóbbi években példa nélkül áll. A szerző az uj hitvallásnak még két evangéliumát akarja nyilvánosságra hozni. BRtopa'Leszállításra határoztuk el magunkat, hogy üzemünk munkásait foglalkoztathassuk ha tehát olcsó és jó bútort B ősendorfer, Stingt, Wirt, Productivgenessenschaft és Hoffmann zongorát, pianinót, akar vásárolni, ne sajnálja az utat Marosvásárhelyre és tekintse meg Székely és Réti bútorgyár rthatóinas attárait Himikepes egyeteknek kedvező tíz test fejtettek Tavaszi- Márciusi DREHER sörül Szél György Péntek- 1918 június 1. Megvalósulás előtt a zsidó Nemzeti Alap földszerző-kölcsöne (Jeruzsálem) május 31. Az Új Kelet tud. Louis Lipsky az Egyesült Államok címlista szervezeteinek elnöke, tudvalevőleg bejelentette, hogy amerikai bankárok hajlandók a Palesztina-újjáépítés érdekében nagyobb kölcsönt folyósítani. Ez az ígéret már a megvalósulás stádiumában van. A kölcsön feltételei a Zsidó Nemzeti Alap igazgatói és a tárgyalások vezetésére Jerussálembe érkezett bankkonzorcium képviselője, Mr. Maree Schwartz elvben már leszögezték A kölcsön összege hárommillió dollár, amit húsz év alatt kell visszafizetni hat és fél százalék kamattal. Az összeg felét a Zsidó Nemzeti Alap fogja kapni földvásárlás céljára, a másik felét viszont a Palesztinai cionista exekutive fogja igénybe venni a konszolidáló munka folytatása érdekében. , Ezt a kölcsönt, amelyet a Zsidó Nemzeti Lap üzleti iton bonyolít le, nem szabad összetéveszteni a szervezett nemzetközi kölcsönnel, amelyet a Népszövetségbe tömörült politikai hatalmak támogatásával akar a cionista, világszervezn lebonyolítani. » Az aradi zsidó templom százesztendős fennállási ünnepe Megállapították a nagyarányú ünnepségek műsorát Arad, május 31. Jelentettük már, hogy Arad zsidó társadalma június 17én fényes keretek között fogja megünnepelni a zsinagóga száz esztendős fennállásának emléknapját. Az ünnepséget előkészítő bizottság vasárnap délelőtt tartotta első értekezletét a hitközség nagytermében, Deutsch Andor hitközségi alelnök, főrendező elnöklete alatt. Az értekezleten megjelentek dr. Schütz Henrik hitközségi elölök, dr Keppich Jakab a Chevra Kadisa elnöke, Antal Zsigmondné a Nőegylet elnöke, Münz Mártonnné alelnök, Deutsch Andorné, Berger Albertné, dr. Vágvölgyi Lajosné, dr. Keppich Jakabné, Schwartz Hermanné, Pick Erwiné, dr. Fuchs Albertné, dr. Groszmann Alfrédnné, Ráskai Miksáné, Molnár Oszkárné, Assael Károlyné, Gartner Márkné, Reichéé, Halpern Miksáné, Szőlősi Arnoldné, Földes Lipótné, Ritter Ármanné, Funkelstein Istváné, Szűcs F. Vilmoséé és még többen a zsidó társadalom vezető férfi és női egyéniségei közül. Az értekezletet Deutsch Andor főrendező oavitotta meg, aki rámutatottt arra a jelentős eseményre, ami június 17-én fog lezajlinni Aradon. A zsinagóga, a zsidóságnak ez az erős vára száz esztendővel ezelőtt. 1838 júnis 17-én épült fel és fennállásának százesztendős évfordulóját szén és meleji ünnepséggel kell emlékezetessé tenni Nemrég a hivatalos ünnep, a zsidó társadalomnak is ki kell vennie a részét a jubileumból és erre a legalkalmatsabb mód, ha nagyarányú jótékonycélú mulatságot rendeznek, amelynek tiszte jövedelmét 92 öregek" Otthonának!s a Szeretetkézoek, esnek a két emberbaráti intézménynek adják. Az értekezlet négy helyesléssel vette tudó istősi, Deutsch Andor szavait, majd megállapították a programot, amely a következő: Június 17-jen délelőtt 10 órakor a zsidó templomban Sznnepélyes diezistatisztelet, amelyen dr. Várvölgyi Lajos főrabbi méltatja az évforduló jelentőségét. Az istentiszteletre meghívják a hatóságok vezetőit és a többi vallásfelekezeteket is. Tizenegy órakor a zsidó iskola dísztermében ünnepi tüszköz gyűlés, amelyen dr. Schütz Henrik hitközségi elnök hosszabb alkatai beszédben vázolja az aradi zsidóéig és a zsinagóga százesztendős törtészeti- Délután és este a Központi szátivási összes termeiben és kertbdyiszrébet nagy nyári mulatság tesz. Esököpy . Ui 900 és feljebb tiffianini , heltáBB n. 91uj férfi- és furruft-áruháza. Piața Unirii 14. ■tate J---------- M M (UrektfM Ww't Hi VJ AUMVB*