Uj Kelet, 1932. február (15. évfolyam, 26-49. szám)
1932-02-02 / 26. szám
me, amit választott, meghozza-e a kivánt eredményt s kényszeríthető-e majd a kínai nép, hogy olyan árut vásáróljön, amit legelevenebb életösztönével bojkottálni kénytelen. Van azonkívül Japán akciójának még egy másik, nem kevésbé fontos magyarázata. Mandzsúriában lassan, minden komplikáció és nehézség ellenére sikerült effektíve befészkelődnie Japánnak. •A mazidzsurai uralma azonban a jövőre vonatkozólag még korántsem bebiztosított. Márpedig az érdekei itt is rendkívüliek. S nemcsak azért, mert évtizedek szisztematikus munkájával hallatlanul nagy japán tőke invesztálódott a sárga mandzsu rózsák ez európaiak előtt alig ismeretes országában, úgy annyira, hogy szinte minden mandzsuriai vállalat japán kezekben van, hanem azért is, mert a mandzsu kereskedelem s az export és import fő része is japán. Befolyásának és tulajdonjogának a bebiztosítása így kétségkívül fontos japán „nemzeti“ feladat. A kínaiak viszont Mandzsúriában is — lényegében véve — kitértek a japán provokáció elől. Hadüzenetre nem került a sor. S mert nem került, ezért a sanghaji provokáció. Egy kínai hadüzenet esetén u. i. japán szabadkezet nyerne Mandzsúriában s mostani helyzetét legalizálná. Sanghaj körül azonban nemcsak Japán viselkedése meglepő és váratlan. Meglepő és váratlan a világ nagyhatalmainak a viselkedése is. Párizs és Tokió között — a legutolsó jelentések szerint — a megegyezés tökéletes. Távol keleti érdekeltségei párhuzamosak a japánokéval , ha döntésre kerül a kérdés, Párizs alig szavaz majd a béke mellett Anglia viszont? Anglia feltűnően rezerváltan viselkedik. Sőt épp a napokban váltott egy „barátságos“ jegyzéket Japánnal. Ugyanilyen homo- Ivóé Amerika viselkedése. A mandzsu-japán konfliktus kezdete óta ugyan tömeges ״ jegyzékváltás“ történt Amerika és Japán között, sőt a legutóbbi napokban felmerült a Japánra gyakorlandó ״ gazdasági nyomás“ kérdései is, — a világos állásfoglalás azonban hiányzik. A sanghaji atmoszférában nem lehetetlen, hogy Amerika tízegynéhány millió munkanélküliének foglalkoztatására kényszerül s a csütörtökről péntekre virradó éjjel kitört sanghaji lángok telegyújtják az egész távolkeletet a háború lángjaival... — Konzervált hegy. Prágából jelentik: Kétségtelenül példátlan tervvel foglalkozik a csehszlovákiai Pardubitz város. Konzerválni akarja a szépségéről híres Kunetic-hegyet. A hegy szikláiban évrőlévre nagyobb repedések és szakadékok támadnak és egy hatalmas sziklatömb leomlással fenyeget A város elhatározta, hogy a szakadékokat légkompresszorok segítségével cementtel betömeti, ami egyben a ledőléssel fenyegető részeket is összeragasztja. Hitlerik gazdasági teoretikusa a „harmadik birodalomról“. Berlinből jelentik: Gottfried Feder, a német nemzeti szocialista párt gazdasági teoretikusa tegnap előadást tartott a nemzeti szocialisták államáról. Többek között kifejtette, hogy a külföldi áruk behozatalát teljesen be fog kelleni szüntetni, amenyiben olyan gyártmányokról van szó, amelyeket Németországban is elő lehet állítani. A ״ Harmadik birodalomban“ a német nép csak fekete kenyeret fog enni. A nyersanyagokat, amelyek behozatalára Németországnak okvetlenül szüksége van, árucserével fogják megfizetni. A munkakényszer életbeléptetése útján egymillió munkanélkülit fognak foglalkoztatáshoz juttatni. A házbérfillér eltörlése széleskörű házjavítási munkálatokat fog lehetővé tenni, aminek következtében megint százezerszámra jutnak munkához a munkanélküliek. A nemzeti szocialisták állást foglalnak a termelési rendszer bármilyen államosítása ellen. Ezzel szemben államosítani akarják a közlekedési vállalatokat és bankokat. A „Harmadik birodalom“ fel fogja adni az aranystandardot, Hogy igy Franciaországot kiéheztesse. Sorozatos römt-rozzlákottan a monopol Kolozsváron és horribilis bírságokat ró ki Minden römike, legyen az fából, vagy papírból, törvénytelennek minősíttetik. Nem lehet lebélyegezni, hanem újat kell venni, de a régiért kifizettetik az 5000 lejes bírságot Cluj-Kolozsvár, február 1. (Az Új Kelet tudósítójától). Néhány hét óta az állami dohányjövedék emberei rémirazziákat tartanak Kolozsváron. A razzia abban áll, hogy a dohányjövedék kolozsvári kirendeltségének egyik tisztviselője két rendőrségi komiszár társaságában megjelenik a város legismertebb nagykereskedőinek és nagyiparosainak lakásán, ahol az ügyészség által kiadott házkutatási engedély felmutatásával felszólítják az otthonlévőket, hogy szolgáltassák be a házban levő romiköveket. A házkutatási engedély az első pillanatban megteszi a maga hatását és a házigazda legtöbb esetben kiszolgáltatja a romiköveket a hatósági embereknek. Ez esetben azonnal 5000 lej pénzbírsággal sújtják a römikövek tulajdonosát, de ez még a jobbik eset, mert voltak már olyan hatósági látogatások is, amikor a römikövek kiszolgáltatása után a bizottság tovább folytatta kutatásait. A közönség részéről súlyos panaszok״ hangzanak el abban az irányban, hogy a bizottság tagjai az udvariasság legelemibb szabályait is mellőzik az efajta házkutatásoknál.. Szekrényekben, íróasztalokban, ágyakban kutatnak eldugott monopólcikkek után és még az ágyban fekvő betegekre sincsenek tekintettel. A közönség tájékozatlan A römirazziák egészen meglepetés®zerüen érték a közönséget, melynek egyrésze abban a hitben römizik otthon, hogy azzal semmiféle kihágást nem követ el. Utalhatunk az Új Kelethez beérkező kérdő levelekre, amelyekben már több előfizetőnk érdeklődött aziránt, hogy valóban törvénybe ütköző cselekedet-e romit tartani otthon vagy sem. A közönség nem volt kellőképpen informálva a kérdésben és így a razziák a legnagyobb meglepetésként hatottak. Az utóbbi években a rendkívül népszerű romi játék kedvéért a szegénygozsu lakosság is beszerezte a maga römijátékát, fából, kartonpapírból, de minden olyan szándék nélkül, hogy az államot ezzel megkárosítsa. Módot kellett volna nyújtani arra, hogy a közönség ezeket a römiköveket felülbélyegezhesse a monopól irodájában és nem norrabilis büntetésekkel sújtani a lakosságot, melynél az 5000 lejes pénzbüntetés horribilis összeget jzent. A monopól irodája szerint minden a legnagyobb rendben történik Beszélgetést folytattunk a kolozsvári monopóljövedék vezetőjével, aki kérdé-seinkre a következő felvilágosításokkal szolgált. — A römi mint kártyajáték a monopól tulajdona és igy römiköveket vagy kártyát a lakásokon tartani monopólkihágást jelent. A monopól irodája informálva van arról, hogy magánházakban rendkívül népszerű most a römi és mért egyes feljelentésekre házkutatási engedélyt kérünk melynek alapján megtarthatjuk a magánházakban a házkutatásokat. Az eddigi rendszer helyesnek bizonyult, mert a feljelentések alapján rendszerint meg is találjuk az említett házban a römiköveket . A közönség nem volt kellő módon informálva arról, hogy römiköveket nem szabad használni — mondottuk —, vannak emberek, akik azt hiszik, hogy a römi kövekkel semmi bűnt nem követnek el. — Ez nvaivság — hangzik a válasz —, mert a közönség nagyon jól tudja, hogy nem szabad römiköveket tartani otthon. Eltekintve ettől, a törvény nem ismerése nem tekinhető enyhítő körülménynek. — Panaszok vannak az irányban — mondottuk —, hogy a bizottság nincs tekintettel a közönségre és udvariatlanul végzi a házkutatásokat. A monopól megbízottja jónevelésű ember — Ezek megszokott panaszok — hangzik a válasz — és főképpen az az ellenszenv inspirálja, amellyel a közönség a hasonló szerepet betöltő emebrekkel szemben viseltetik. A monopól igazgatósága a legértékesebb tisztviselőjét küldte ki a rendőrségi emberek társaságában razgiára és ez a tisztviselőnk jónevetés ember, aki nem ragadtatja el magát Durva fellépésre pedig egyáltalában nincsen szükség, mert a razzia feljelentés alapján történik és a bizottság legtöbbször biztos benne, hogy megkapja a römiköveket. — Amennyiben feljelentés nincsen - kérdeztük — a monopól emberei kérhetnek házkutatási engedélyt? Listát lehet kérdte. — Igen. Abban az esetben, ha a monolpól megbízottja gyanakszik, kikérheti házkutatási engedélyt és megtarthatja házkutatást feljelentés nélkül is. — Ebben az esetben az is lehetséges - mondottuk —, hogy valaki listát kérijen az ismertebb kolozsvári házak amelyekben feltételezi a römikövet minden feljelentés nélkül végiglátoghatja azokat... — Igen. Muszáj büntetést fiz A römiköveket nem lehet lebélyegezi — Römiköveket csak vásárolni lehet a monopóltól. Egy römikö ára 1200 lej. A jelenleg forgalombant levő römikö mind megbírságolandók, mert nem a napóltól vásárolták őket. A közönny nagy része hibát követett el, amikor gális dolgokhoz folyamodott, mert a bélyegzetlen römike is legalább 800 lej kerül. Négyszáz lej megtakarításért kitéve a közönség annak, hogy 5000 lej bírságot szenved el. Eddig a nyilatkozat, mely szerint, a römiköveket megtalálják a monopól bérét el is vehetik és ötezer lejig megbírságolhatják a tulajdonosát. ÚJ KELET"■ SELECT MOZGÓ Mai kezdettel mutatja be: SELECT MOZGÓ Zsuzsi rendet csinál... kedves vígjátékot, mely Eugen Thiele és Wolfgang Wilhelm kézirata nyomán készült, zenéjét szerezte Leo Leux. Főszerepekben: Truus van Aalten, Mary Parker, Maria Hofen, Maria Forescu. Műsoron kívül hangos híradó. Mono______________________________pol Sylviafilm_______________ ___ Jön: FELIX BRESSART legújabb filme: Onggaz s*ga autót vexet szenzácl׳‘׳ s vitték V Kedd, 1932 január 2. Az oroszországi zsidó kolonizáció sikertelensége miatt lemondott a Komzet egyik megalapítója Mereschint a Komzet munka eredménytelenségéért tették felelé és ezért kellett elhagynia hivatalát Moszkva, február 1. Ábrahám Mereschin, a Komzet zsidó építő munkájának előmozdítására alakult kormánybizottság tagja, aki egyik szellemi kezdeményezője és legjelentősebb irányítója, sőt úgyszólván megalapítója volt ennek a munkának, Golde agronomussal és I. Tschemeriskivel egyetemben kilépett a Komzet vezetéséből. Mereschint, Goldet és Tschemeriskit ugyanis felelősségre vonták a Komzet munkájának sikertelensége miatt, különösen a mezőgazdasági telepítés terén. Úgy őt, mint másik két társát bajratizmussal és tehetségtelenséggel dolják. Mereschin helyébe Boris agronomost nevezték ki a Komzet legitim tagjává. Az ő feladatául ról ki a Komzet apparátusának újjátését. A Komzet igazgatását a biztosság mezőgazdasági, pénzügyi, egyéb hatóságainak képviseleteivel ják kiegészíteni. A praktikus mm Smidowitsch elnök fogja ezután nyitani. Radikális terveket dolgoztak a német munkanélküliség megszüntetésére Loebereichstatt elnök és Brüning birodalmi kancellárok tanácskoztak a kérdés fölött Berlin, február 1. Az utóbbi időben különböző tervek merültek föl a munkanélküliség eredményes leküzdésére. E tervek közül főleg a közmunkák beindításáról és nagy hitelkiterjesztésről szóló tervet tartják a pillanatnyi bajok megszüntetésére legalkalmasabbnak. Loebe, a birodalmi parlament elnöke néhány nap előtt egy bresalaui szociáldemokrata népgyűlésen részleteiben ismertette a tervet és hozzátette, hogy végrehajtása alkalmával nagyon kell ügyelni, nehogy a nagyszabású tranzakció inflációt okozzon, amit mindenképpen el kell hárítani a német birodalom felől. A terveket különösen szociáldemokrata körökben tárgyalják szenvedélyes viták közepette. Sok figyelmet keltenek azok a tervek, amelyek szerint a munkanélküliek egymást segélyezzék olyan szükségleti cikkek gyártásával amelyeket nélkülöznek. A kormány ugyanis eszközölte ki, hogy a kölcsönös segély érdekében a munkanélküliek igénybe vehessék a gyárakat. A nyersanyagot a kormány bocsássa a munkanélküliek rendelkezésére. Ezt a tervet egyébként a birodalmi gazdasági tanács is fontolóra vette. Az Allgemeine Deutsche Gewerkschaftsbund egyébként a közeli napokban erélyes akciótindít a munkaalkalmak megszerzése érdekében és fölkéri a kormány, hogy habozás nélkül adjon munkát, mert a munkanélküliség moráljá,hét sem tudja a dolgozók társad viselni Loebereichstatt elnök egyébként kereste Brüning kancellárt, akivel ké hosszat tárgyalt a munkanélküliség szüntetésének módozatairól. Fénymásoló és minden műszaki papír legol! Lepagenál Cluj. Kérjen jegyzék Első eset, hogy a hántott fa nem drágál a bükkfánál ! Használjuk ki! Hántottfa aprítva hiztos szállítva 100 kg.-ként Bükkhasábból aprított 100 kg.-ként Vegyes másodosztályú 100 kg.-ként 1 20 mázsás vételnél 10 százalért engedmég Megrendelhető: lázár letermelőn Reg. Ford. 59. Telefon 251