Uj Kelet, 1935. június (18. évfolyam, 121-142. szám)
1935-06-01 / 121. szám
2 OLDAL FLIT biztosan és örökre kiirtja a rovarokat! zása mellett pedig más megegyezési lehetőséget nem is foglal magába Hitler beszéde. A dunai egyezmény ügye. Néhány nappal ezelőtt, Hitler beszéde előtt, a dunai egyezmény ügye jól állt. Komoly reményeink lehettek arra, hogy rövid időn belül közeljutunk a megoldáshoz, ha nem is tisztázódik a helyzet teljesen a Duna völgyében. De a francia és olasz diplomácia aktivitásának kényszerű szünetelése miatt és Hitler beszéde után a helyzet rosszabbodott. Hitler revizionista beszédet mondott és elküldte Mackensent és Göringet Budapestre. Azóta Magyarországon megszűnt a „velencei békülékenység, és Gömbös legutóbbi beszédében csak követelt. Követelte többek között, hogy a hatalmak ismerjék el Magyarország jogát arra, hogy a védkötelezettséget bevezesse és burkolt formában kijelentette, hogy ezért semmi ellenértéket nem hajlandó adni. Visszautasította tehát a kisantant azon követelését, hogy a legyőzött kisállamok fegyverkezéseik elismerésének ellenében olyan garanciákat adjanak, amelyek a biztonság növelését jelentenék a Dunamedencében. Mereven áll tehát megint szemben egymással a két álláspont és még semmi kivezető út nem látszik. A franciaországi helyzet. A frank leértékelésének kérdése korántsem tisztáza gazdasági kérdés. A jobboldali pártok a baloldali vagy jobboldali színezetű kormányokat nem először támadják meg a frankon keresztül. 1924-ben a nagy kormány bukások és frankesés évében ugyanez volt Tardieu taktikája. Most is, mint akkor, pánikot teremtett a kisökés franciák körében a frankesés lehetőségének hangoztatásával. A francia pénzügyi kormányzat könnyen ura lehetne a helyzetnek, ha teljhatalmat kapna a gazdasági ügyek rendbehozására. De a parlament legnagyobb pártja, a demokrata radikálszocialista párt elvből ellenéz és elvet minden diktatórikus hatalmat, így hát a jobboldali pártok a baloldaliak demokráciáját használják fel a demokrácia ellen. De 1924 óta a radikálszocialisták felfogása is megváltozott és most már hatalmas frontja van körükben a pénzügyi teljhatalom gondolatának. (K. j.) flu 111 Bucureşti. I. Cal. Victoriei 33 Megrendez és közvetít a legelőnyösebb feltételek mellett utazásokat Palesztinába és a Közel- Keletre a Dacia, Carol I., Polonia, Ksr Zion és Har Carmel hajókon Kérjen az utazással kapcsolatos minden kérdésben felvilágosítást és prospektust! Képviselő Cluj, Mures, Somes, Bistrita és Salaj vármegyék részére: Dr. Neumann Vilmos Cluj, Str. Berthelot 12 és Str. Paris 36. Telefon: 6-82. Bihar megye és Oradea részére Balázs Miklós Oradea, Str. Ciorogariu 15. és Dr. Alexandri 34. SZOMBAT, 1935. JÚNIUS UJ KELET Amerika fenn akarja tartani Roosevelti munkakódexét Az elnök a frank válságáról tárgyal Washington, május 31. Roosevelt elnök tárgyalt a francia frank ügyéről a new- s yorki Federal Reserve Bank kormányzójával. Cáfolják azt a hírt, hogy az elnök üzenetet intézne az amerikai nemzethez. Az a felfogás alakult ki, hogy Roosevelt mielőtt bármire határozná magát, bevárja, lássák meg, mire vezet a legfelsőbb bíróság döntése. Newyorki jelentés szerint Roosevelt elnök az Unió egész területéről számos levelet és táviratot kap, amelyben kérik, tegyen meg minden lehetőt a munkakódexek által teremtett eddigi rend fenntartása érdekében. Bonyolódik Mirto állampolgársági ügye A fővárosi kamara teljes választmánya ítélkezik a volt miniszter fölött Bucureşti, május 31. Lapunk egyik előző számában megírtuk, hogy Florian képviselő panaszt tett az ilfovi ügyvédi kamarában Mirto volt miniszter ellen azzal, hogy Mirto állampolgársága nincs rendezve. Florian kérte ennek alapján Mirtonak ׳ az ügyvédi kamarai listából való törlését. Miután a kontesztáció komoly adatok alapján történt, az ügyvédi kamara fegyelmi bizottsága, Iorgu Petrovici és Dim. Pascu személyében összeült és sorshúzással választotta ki a kamara vezetőségének három tagját, akik a fegyelmi bizottság tagjai lettek. A kérdésben azonban ellentétek merültek fel, miután Flórián adatai komolyaknak látszanak és a kérdés többet igényel, mint egyszerű fegyelmi eljárást. Ezért a fegyelmi bizottság Pascu érvelését elfogadva, úgy döntött, hogy a teljes kamarai választmány elé terjeszti Mirto állampolgársági ügyét. Ezzel végleges határozathozatalra lesz lehetőség, fellebbezési jog nélkül. A határozat határidejét június 5-ben állapították meg. Bezárja kapuit egy timisoarai gyár, mert nem kap kontingentálási engedélyt A bucureşti sajtó leleplezéseket helyez kilátásba a kontingentálási hivatal anomáliái ellen Bucureşti, május 31. Az egyik bucureşti napilap éles támadást intéz a kormány ellen, a helytelen kontingentálási intézkedések miatt, amelyek a gyáriparra olyan nehézségeket rónak, hogy a gyárak kénytelenek működésüket beszüntetni. Az egyik timisoarai gyár, amely 300 munkást foglalkoztat, kénytelen volt beszüntetni a működését, mert hónapok óta tartó erőfeszítések után sem tudott legalább annyi nyersanyagot beszerezni, hogy még leépítve is dolgozhasson. A gyár napok múlva bezárja a kapuit és ezzel 300 család veszti el kenyerét. Ugyanakkor azonban a kontingentálási hivatal százmilliós kontingentálási engedélyeket ad. Protekciós elbánásban részesülnek a kijárók seregei. Ezek a kijárók a gyors meggazdagodás útjára jutnak a kontingentálási engedélyek következtében, míg a becsületes ipar és kereskedelem a legnagyobb nehézséggel küzd. A bucureşti sajtó az anomáliák azonnali megszüntetését követeli és felszántja a kontingentálási hivatalt, hogy juttassa a kontingentálási engedélyeket az iparnak és kereskedelemnek, mert ez a mestersége. A Zorile c. lap súlyos leleplezéseket helyez kilátásba, ha a kontingentálási hivatalban nem változnak meg rövidesen a viszonyok. Liberális szenátor elmaradd feljelentési díjére perli az államod Hogyan zsugorodik össze egy 20 millió lejes bírság Oradea, május 31. (Az Uj Kelet tud.) Közel tíz évvel ezelőtt, 1926 elején feljelentés futott be az egyik nagy bihari iparvállalat, az Aluminium R. T. bratcai cég ellen a pénzügyigazgatóságra. A feljelentést dr Oanea Laurentiu bistritai ügyvéd tette és ebben nagy adókihágásról rántotta le a leplet. Az Aluminium R. T. bauxit bánya ugyanis hatalmas birtokot vásárolt, de a vételárnak csak egy részét jelentették be, hogy ilyen módon mentesüljenek a magas taxa fizetése alól. A feljelentés után megejtették a vizsgálatot s hetek munkája után kiderült, hogy Oanea Laurentiu adatai megfelelnek a valóságnak, mert az Aluminium R. T. valóban hatalmas összegű illeték eltitkolásában bűnös. Az eset nagy feltűnést keltett, annál is inkább, mert a bánya a Marmorosch Blank & Co. bankház affiliált intézete és az österreichische Erz Bergbau R. T. romániai érdekeltsége volt. A pénzügyigazgatóság annak rendje és módja szerint jegyzőkönyvet vett fel és eb- A Jüdische Justischau ,Németország nagy, kétszer hetenként megjelenő zsidólapja, amely ezssűi, 401 minden megnyilatkozójáéról kimerítően informálja olvasóit. A Jüdische Umérikm a németországi cionista mozgalom lapja. A Rundschau kétszer hetenként jelenik meg ez előfinek 9 nagyedévenként Lei ISO. ..׳ Amártiából az előfizetési díjak a Banca de Credit Sámán Cernăuţi címre küldendők Raktárunkon levő síremlék minden elfogadható áron eladói Veiszlovits Adolf és is Oradea, Bul. Reg. Ferdinand 13. ben 20 millió lej büntetéssel és 2 millió bélyegtaxával sújtotta a céget. A megbírságolt cég természetesen nem godlott meg a határozatban és a törvényehez felebbezett. Itt hosszas tárgyalások jóváhagyták a bírságot, sőt másodfokú tábla is aprobálta azt. A Semmitőszék tett végül az ügyben és a hatalmas lir 12 millió 200 ezer lejre szállította le, már csak végre kellett volna hajtani a legtöbb határozatot s a cég milliós vagyoningatlanai lehetővé is tették ezt. Ém azonban újabb revízió alá került az ügy így történt, hogy a 12 milliós büntetésszegét három millió 600 ezer lejre csökítették le. " Dr Oanea Laurentiu, aki az egészt elindította, végig részt vett a tárgyaláso ־ mint a pénzügyminisztérium képviselője ő volt az, aki a bírói fórumok előtt az irányította. Mint feljelentőnek, a büntetés fele öss járt volna, de ezenkívül költségek és üredi honorárium címen is követelései ve . Reményeiben azonban súlyosan csalódott, alig néhány ezer lejt kapott és vett fel idáig tárgyalt a pénzügyminisztérium , majd mikor a tárgyalások nem jártak eménnyel, elhatározta, hogy bírói után 1i be követeléseit. Dr Canea, aki jelenleg liberális sza az oradeai törvényszék előtt indította a pert és keresetében közel 700 ezer , if sabban 625.700 lejt követelt a minisztériu A tekintélyes ügyvédi számla tételeibe ezer lejjel szerepel a törvényszéki tárgy 80 ezer lejjel a semmitőszéki tárgyalás, ezer lejjel az utazási költség és hasonló teleket emésztenek fel a különböző gyalások*. Az oradeai törvényszék hét ízben látta a bistritai ügyvéd és a pénzügymimium perét s végül is részben helyt ad . ügyvéd keresetének, 76 ezer lej megfizet , kötelezte a minisztériumot. ן Mindkét fél fellebbezése folyta a keni ügy másod fokon az oradeai tábla elé, tegnap volt a tárgyalás. Oanea dr teljes kezében fenntartotta keresetét, míg az ügyvédje azt igyekezett bizonyítani. Caneadr már megkapta járandóságait ,ül a bíróság újabb bizonyítékok becssát rendelte el és a per folytatását július halasztotta. Misztifikációk egy clujián mintavásár körül . A cluji Kereskedelmi és Iparkamara . F. évi május hó 17־ én dr Stefan Fabius szenátor úrtól az alábbi levelet kaptuk : Kereskedelmi és Iparkamara, Cluj. értesültem, hogy egy Clujon rendezendő mintavásáron való részvételre vonatkos hívás van forgalomban, amelyet egy rei bizottság bocsátott ki, s amely felhitt az én nevem is szerepel. Miután domásom sincs egy ilyen bizottságról és nevemet tudtam és belegyezés kül használták fel, azt hiszem, hogy a kedő világ fölvilágosítása céljából szól ezt köztudomásra hoznom, minden téved kerülése céljából. Teljes tisztelettel dr . Fabius.“ Az esetet megvizsgálva, egy Bvó került birtokunkba, melynek címe: Azeti Kiállítás és Árumintavásár Cluján augusztus 15-től szemptember 15־ ig pllást nyert az is, hogy a szervező bízosban Kamaránk főtitkárának dr Joan ל nak neve is szerepel úgy Kamaránk, mi titkárunk tudomása és beleegyezése . Felhívjuk a közönség és a kereskedő figyelmét fenti körülményre, mindenki elkerülése céljából. A Kamara Elnöke Egészségével ne kísérletezzen. Biztos csak