Uj Kelet, 1940. február (23. évfolyam, 24-48. szám)
1940-02-16 / 37. szám
AZ ÚJ KELET SZOMBATJA Féntek, 1040. február 16. Amrikai levél Irta: Dr. Gábor Dezső (Newyork) Gábor Dezső dr. alábbi írása nem cikk, hanem levél. Az Új Keletnek írt amerikai cikkeit sok új szemponttal és adattal egészíti ki ez a levél, amely barátoknak íródott. Nagyon fontos az amerikai zsidókról ma beszélni, Írni, mert Európában könnyen azt a benyomást nyerik a zsidó tömegek, hogy a nagy német, orosz és lengyel zsidó tragédia után vége a zsidóságnak. Evvel a reménytelenséggel fel kell venni a harcot. Ezért érdemes megemlíteni, ha van valahol még örvendetesebb jelenteni való a zsidóság világhelyzetében. Ilyen jelenteni való pld. Roosevelt három karácsonyi levele, melyről bőven irt a világsajtó is, nemcsak a zsidó, de a nem-zsidó világsajtó is. Roosevelt karácsonykor 3 levelet irt a béke érdekében, egyet a pápának, egyet a protestáns egyház fejének és egyes Cyrus Adlernek, mint a zsidóság képviselőjének. És a legértékesebb ebben, hogy ezt itt mindenki természetesnek találta. Amerikában 5 és fél millió zsidó él, a világ zsidóságának egyharmada. Newyorkban magában egy és fél__két millió zsidó van, vagyis minden negyedik ember zsidó. Ez oly tömeg, melyre az Egyesült Államok politikájának mindig tekintettel kell lennie. Négy jiddis, egy angol és egy német zsidó napilap jelenik meg Amerikában, az egyik rádióállomás majdnem állandóan zsidó műsort ad. Szilveszter este a Metropolitan Operában jótékony előadás volt a West End Sinagogue javára. Ott volt mindenki, aki valaki. Sok ehhez hasonló highlightról írhatnék. Az európai zsidóság és zsidó vezetők joggal siratják az értékes lengyel és orosz zsidóságot. De akik azt hiszik, hogy csak ott volt zsidó érték, mert ott nem asszimilálódott, gondolkodásában, szokásaiban, kultúrájában zsidó maradt a zsidóság, azok tévednek. Nagyon sok abból, ami a legyel zsidóságban érték volt, azokból, akik ott kultúrát csináltak, vagy itt vannak Amerikában, vagy künn vannak Palesztinában. E két helyen van úgyszólván minden lengyel zsidó író, költő vagy művész. A newyorki világkiállítás zsidó pavillonjában volt egy zsidó könyv és volt egy zsidó művészeti kiállítás. E két kiállítás szenzáció erejével mutatta, hogy a zsidó kultúrában az európai zsidók szerepe már az utolsó 20 évben erősen eltörpült a palesztinai és amerikai zsidók teljesítményei mögött. Palesztináról nem akarok most sokat beszélni, mert erről informálva vannak az erdélyi zsidók. Bár lehet, hogy nálunk nem is tudják, mennyi újság, mennyi könyv és milyen nagyszerű könyvek jelennek meg Palesztinában. Nagyszerű volt a wilnai, varsói, a moszkvai zsidó színház. De mik voltak e nagyszerű színházak előadásai a Habima és Ohel előadásaihoz képest? Persze e siker titka, hogy az orosz és lengyel zsidóság legnagyobb rendezői vagy ott vannak Palesztinában, vagy itt Amerikában. Egy ameri־ kai színházi lap a világ legnagyobb rendezői közt sorolja fel Jakulov, Poliakov, El Ha ח am palesztinai zsidó rendezőket. És a világhírű Hubermann zenekar is európai zsidó kultúra átplántálása. Mindezzel csak arra akarok rámutatni, hogy az orosz, német, lengyel tömegtragédia a zsidóságot agyon nem üti és főleg, hogy a zsidó értékek nagy részét sikerült átmenteni. És hogy van itt Amerikában is zsidó tömeg, mely van oly értékes, mint akár a lengyel, akár az orosz zsidó tömeg volt Az amerikai zsidóság helyzetében pedig két örvendetes változást hoztak az utolsó évek. Az egyik, hogy zsidók és keresztények közelebb jöttek egymáshoz. A másik, hogy a zsidók közelebb jutottak Palesztinához. E két tény bizonyosan konstatálható az európai zsidóság helyzetében is, talán még német területen is. A fent említett zsidó népgyűlésen egy protestáns püspök leolvasott egy levelet, melyet egy német püspök írt neki, és mely tele van Már ötvennyolcéves volt akkor. A Rougon Maquart ciklus mind a húsz kötetes háta mögött volt. Sőt, németül és angolul is megjelentek a regényei. Még Oroszországban is ismerték a nevét. Hetenként irt Turgenyev lapjában párizsi leveleket. Sok pénzt keresett. Képek és szobrok között élt gyönyörű medani villájában, ahova esténként összegyűlt a fiatal párizsi író és művészvilág. Már senki sem emlékezett arra, hogy koldusszegény olasz írnoknak a fia, aki hosszú éveken keresztül többet koplalt, mint evett. Csak őmaga emlékezett, íme január van, 1898 telén. Csikorgó hideg este. Az ötvennyolcéves író elhagyja kényelmes villáját és Párizs bulvárjainak tart. Balvállán létra, jobbkezében festékes vödör és mázolóecset, hóna alatt plakátok. A nagy körutakon utána fordulnak az ismert arcnak. — Hova megy Zola ezzel a furcsa felszereléssel ? Hamar eldől. Mert az öregedő hró nekitámasztja létráját a szenzsermeni városháza falának, komoly sőt komor ecsetvonásokkal becsirizeli a falat és a plakátot gondosan rásimítja. ״ J'accuse" — kiáltanak le a plakát nagybetűi a falról a bulvárra. Honnan vette Zola ezt a konok szenvedélyt, amely a zsidó Dreyfus kapitánynak az igazságáért ötvennyolc éves korában a mázolólétrára kergette? A nemzedék, amelyhez tartozott, kerek száz évvel ezelőtt jött a világra, amikor éppen pillanatnyi szünet támadt az egymást követő francia forradalmak és ellenforradalmak között. A nagy forradalom óta Franciaország még mindig úgy fészkét, mint egy élve boncolt ember belei. Vérzik minden, vérzik a társadalom, vérzik a vallás, királyi koronák hullnak porba, nagy vagyonok semmisülnek meg és filozófiai rendszerek omlanak össze a gondolat csatamezején. Amikor Zola születik, Franciaország történetesen királyság: Lajos Fülöp, a bankárok és a panamisták jótevője ül a trónján, de már szervezkedik ellene a polgárok másik része. Bankárokkal, panamistákkal és királlyal szemben áll a lázadó kereskedő és iparos, aki engedelmes rendje lenne a királynak, ha éppen nem ennék meg a keresetét. Lajos Fülöp bankárai. Maga is gondokkal küzd, emiatt olyan progresszív, olyan nemes érzületű és humanista. Ez a polgár szólítja szövetkezésre a munkásságot a negyvennyolcas forradalomban, s ugyancsak ő löveti halomra huszonöt évvel később a kommün bukása után Párizs proletárjait. Mindezt megéli Zola. Közben lezajlik ül. Napóleon állam- ן csinyje. Franciaország másodi, de rosszul sikerült császári kalandja, a kudarcba sullt mexikói imperialista hadjárat. És megéli a háborút és Sedant és Párizst lángokban... Óh, ezek az idők, Zola sokat tanulhat. Romokban hever a régi világ. Egész halom író és tudós szorgoskodik azon, hogy a romokat eltakarítsa. A hit már csak agorészvéttel és felháborodással. Köztudomássú, hogy az európai túlsó oldalon csak a pápa — éppen a pápa — volt tán az egyedüli, mely felszólalt a zsidóüldözések ellen. Amerikában persze mindez sokkal aktívabban jut érvényre. Hasonló tény, hogy soha olyan általános követelés nem volt itt a palesztinai zsidó állam, mint most. Amerika zsidósága mindig zsidó államot akart, de ez inkább az adakozásban jutott érvényre. Ma Palesznizál, mióta még Voltairtől a döntő csapást megkapta. És az új világ, amelynek vajúdása éppen Zola férfikorára esik, kitermelte a legsajátosabb paradoxont, a polgári erkölcsöt. Spekulációból is panamákból vagyonok nőnek az égig, ezeknek árnyékában tenyésztik a polgárok idealizált erényeiket. Új típusok fejlődnek, a polgári kor hőseinek típusai, katonák, akiknek számára mindennél fontosabb a kard tisztasága, férfiak, akik méltóságteljesen halnak hősi halált a hazáért, tekintet nélkül arra, hogy valójában rizskásáról, gyapotról, vagy egy francia bank egészen prózai és legkevésbé sem romantikus terjeszkedéséről van szó. A hajók ugyan jórészt gyarmati népektől elrabolt portékát szállítanak, mégis éppen ebben az időben fejlődik ki a tenger erkölcsének íratlan törvénye, amely szerint a kapitánynak együtt kell elpusztulnia a süllyedő hajóval. A gyárakban kilencesztendős gyerekekkel dolgoztatnak naponta tizenkét órát, vagy még annál is többet, de a gyárosfiú hősi vágyálma: szegény gyermekeket menteni ki az égő házból. Volt hát pátosza, volt romantikája is ennek a polgári létnek, voltak hősei. Szudán ugyan a kereskedőknek kellett meztelen üzleti célokra, de a francia kapitány, aki meghódította talpig férfi volt, a nemzeti becsületért harcolt és amikor kitűzi Szudánban a francia lobogót, nem a polgár kalkulációjára, hanem magasabb nemzeti rendeltetésre, a francia kultúrának és civilizációnak terjesztésére gondol. Ebben a paradoxála világban volt tündöklés és nyomorúság, szédítő gazdagság és borzasztó szegénység, csak a kor szellemét kifejező vallás hiányzott hozzá. Apostolok már jelentkeztek, filozófusok és írók, akik a technikai fejlődés korának megfelelő vallást már formulázták. Ez a vallás a tudomány volt. A tudományt tették a régi hit oltárára és ezt kezdték imádni csodálatraméltó tiszta naivitással. A tudományt, amelynek erkölcse az igazság. Compte és Taine voltak ennek az új vallásnak papjai, az ő hatásuk alatt hitte Zola egy középkori szerzetes szenvedélyével, hogy a tudomány megold majd minden kérdést, nemcsak az égő filozófiai problémákat, de megszünteti majd a betegséget és a szegénységet is, csak egész rövid türelmi időre van még szükség. És ezt a rövid türelmi időt használta fel Zola arra, hogy nemcsak regényeivel, de életének példájával segítse közelebb hozni az igazság diadalát. ״ Az igazság útban van — hirdette Zola Dreyfus plakátjának utolsó sora — és semmi sem tartóztathatja többé fel." Úgy dolgozott, mint egy tudós, legalább is a módszerében. Megfigyeléseket gyűjtött, kísérleteket hajtott végre és körzővel mért pontossággal jellemezte hőseit, azoknak lelkiállapotát, pontosan úgy, mint ahogy egy korabeli természettudós leírta a tarajos gőtét. Amit gyárról, bányáról, vagy áruházról sötét, sokszor a durvaságig természetes szavakkal irt, tudományos leleplezése volt a romantika holdfényes tma erős politikai követelésként szerepel. Minden istentiszteleten erről esik egy szó és ez nem kis jelentőségű tény, mert itt az istentisztelet is más, mint nálunk, ünnepélyesebb és látogatottabb, mert minden szombaton nagy beszédek hangzanak el nem is mindig a rabbik részéről. Zsidók, kik 80 é éve politizáltak, ma állandóan vitatják a palesztinai kérdést. És ha tekintetbe vesszük, hogy a béketárgyalásnál egészen bizonyosan Amerikáé lesz a cselvetéseinek. De azért művészettel is megitatta tudományos regényírása. Írói módszeréről, a naturalizmusról őmaga állapítja meg, hogy a regény az életnek egy szelete az író temperamentumán keresztül* szűrve. Ez a temperamentumán vagyis könyörtelen igazságszeretetén keresztül való szűrés adja meg írásainak nemcsak erkölcsi, hanem művészi pátoszát is. Úgy hitt az átöröklésben, mint a hívő keresztény az oltári szentségben. A Rougon-Maquart ciklus valóságos ilusztrációja az átöröklési elméletnek. Idegbajos ősök utódainak élete a húsz kötet írás, amelyben Zola valóságos matematikai műveleteket végez és szinte logarléccel számítja ki, melyik utód miért lesz szükségszerűen tolvaj és melyik iszákos. Azt kellene dokumentálnia ennek a sötét és görög stratégiát idéző elméletnek, hogy a világ szép és jó lehetne, ha csak egészséges emberek hoznának létre utódokat. A ciklus utolsó könyvében, a Pascal orvosban a reménység és a tudomány örökkévalóságba vett hit himnuszát dobolja Zola naiv pozitiviizmusa. Nehéz megérteni mai szemmel, hogyan tudott a pozitivista szemlélet ilyen nagy lelkihatást elérni a sematizálás és tipizálás zolai regényeiben. Ám a pozitivizmus akkor még egészen új valami, s a miszticcizmus hatása alól kikerülő emberre döntő erővel hat az a felfedezés, hogy a tenyészetben és a társadalomban mindennek egészen pontos és egészen egyszerű oka van. Csak azóta derült ki, hogy minden pozitivista igazság eltér a valóságtól egy hajszállal. S a legtöbbször éppen ez a hajszál az, ami a legfontosabb. Egy ember az első pillanatban valóban szimetrikusnak látszik — példázza Chesterton — két szeme van, középen az orra, a szája, két karja és két lába, de ha hosszában kettémetszik, akkor kiderül, hogy aszimetria nincsen. Mert a szív balfele hajlik, mája csak egy van, s az is a jobboldalon. Lassan kiderült az is, hogy a geometria az agyvelő tulajdonsága és nem a természeté. Zolát azonban azéit nyugtatta meg hogy maga a természet és a társadalom geometrikus. Ezért törekedett minden regénye valóságos tudományos dokumentációra, de azért törekedett az élete is az igazság szenvedélyes gyakorlására. A tudományban való hit, a naturalizmus és Zola mázolólétrája szorosan összetartoznak. Mióta megdőlt a hit abban, hogy az igazság, a jóság és a szépség a tudomány segítségével rövidesen magasabb rendű szintézisben fonódik majd össze, nem járnak többé Írók festékes vödörrel nemcsak egy zsidó kapitányért, de az egész zsidó népért sem. Totális lett az elnyomtatás, de totális lett az írástudók hallgatása is. Talán-talán megszületik egy új világfelfogás, amely megint harcba küldi az írót egyéni életével is az igazságért. Addig Zola születésének századik évfordulóján még mindig aktuális, de már sokkal rezignáltabb megfogalmazásban a nagy francia naturalista regényíró büszke és gyors győzelmet jósoló mondata. Az igaság még mindig csak útban van... döntő szó, az amerikai közvélemény — zsidó és keresztény közvélemény — ez egyhangú állásfoglalása, nagyon biztató kilátást nyújt Palesztina sorsát illetően. Roosevelt már most akar egy bizottságot, mely tanulmányozza a békekötéseknél Amerika érdekeit. Cyrus Adler, mint a zsidóság képviselője, benne lesz e bízott•• Ságban. Lesznek nekünk még örömeink is. Én legalább bizton hiszem. Az igazság még mindig csak útban van... Zola Emil fellelésének századik évfordulójéra !*te:- JÁNDOR FERENC 3