Uj Kelet, 1940. február (23. évfolyam, 24-48. szám)
1940-02-16 / 37. szám
6 képekkel túlterhelt nyelvezettel mondja el: nem lehet megállapítani, mi belőle a költészet és mi a valóság. ״ Északról hatalmas szélvihar jött, gomolygó felhőkkel, ▼akitó villámokkal és világosságot árasztó cikázásokkal." És ekkor különös alakok kerültek elő, félig állati, félig emberi jelenségek, mindegyik nagy fényben és szárnyakkal. Az alakok — mintha fellobbanó tűzben látnánk őket, —nem saját akaratukból, de hatalmas vihar által űzve, mozogtak. E mozgás mint valami roppant vízesés, úgy mormogott; a különös teremtmények feje fölé égboltozat borult, amelyet mintha jég födött volna be. Ott fent szék állott a drágakövek káprázatos fényében, a székben magában pedig egy lángok által övezett jelenség, a szivárvány sok-sok színében. Ez volt az isteni udvar, ahogy azt a próféta az ő költői elgondolásában látta. Hogy ki volt Ezekiel, arra nézve csak utalások vannak a Szentírásban. Bizonyára előkelő és tekintélyes férfiú lehetett, akihez a Zsidóországból kivándoroltak tanácsért járultak és akit olykor vallási és politikai ügyekben is fölkerestek. De igazságszerető ember létére mindig is megmondotta a nép hibáit: gúnnyal, kemény szavakkal ostorozta testvéreit. Olyan ténus ez, amit prófétáknál ritkán találunk. A többieknek, bármennyire is fedték kortársiaikat, mindig volt vigasztaló szavuk is a tévelygők és elcsábítottak számára. Izrael népét ״ rebellis és hencegő embereknek“ jellemzete, akiknek ősei is már Isten ellen támadtak, azonkívül ״ nyakasok és ellen- kezők". Ki tudja, vájjon meghallgatják-e a próféta szavait? ״ Mindegy, hogy meg- teszik, vagy nem, elég ha tudják, hogy próféta élt közöttük.“ Kárhoztatja, amiért Izrael népe olyan büszke az ő származáséra. Voltaképpen pogányok voltak és az örökkévaló emelte ki őket ebből a sorból, hogy nemzetet formáljon belőlük. De úgy látszik, nem tudja elhagyni régi szokásait és bűneit. E prófétánk stílusa duslakodik képekben, amelyek közül nem egy eléri a zsoltárok poézisét és fenköltségét. Jellemző ereje azonban ennél is nagyobb. Ezekről kétségtelenül nagy emberismerő volt 68 rendkívül sokat tapasztalt. Tyrus városáról szóló jellemzése még ma is a közvetlenség és elevenség erejével hat. Ami hiányzik belőle, az elődjének, Jeremiásnak erkölcsi érzéke és lángoló felháborodása. Ha alaposan nézzük művét, látjuk, hogy sokat tanult és látott, gondosan elkészítette beszédeit, de a lendület természetessége hiányzik belőlük. Gondolataiban azonban sok olyant találunk, amelyet ma is alkalmazhatunk a társadalom nem egy bűnére. Ő őrizte meg számunkra a mondást: ״ Az apák ették az éretlen szőlőbogyókat, de a gyermekek foga vásott el tőle.“ Amivel azt akarjuk mondani, hogy a gyermekek bűnében úgyszólván mindenkor része- nek az apák. Az e heti szikránkhoz tartalmilag is hozzáigazodó hattara-részlet a Próféta könyvének 35-ik fejezetének azt a részét öleli föl, amely a Szentély részletes leírását közli. Ha nem tudod tudományodat ifjú szívekbe beoltani, úgy a sivatagban élő mirtuszhoz hasonlítasz. • Ragaszkodj a rendszerességhez, ha előre akarsz jutni • Mihez hasonlatos az, aki gyermekkoritól fogva tanul? Letörülhetetlen íráshoz fehér papíron. Hát az, aki csak öreg napjaira él a tudománynak? Az olyan, mint az elavult, sárgás papírra vetett sorok. (Abóth)• Először tanulj ! Azután gondolkozhatsz önállóan. • Oly drága legyen előtted tanítványod, becsülete, mint az önmagadé. Úgy tiszteld társaidat, mint mesteredet. Mesteredtől úgy félj, mint Istentől. (Aboth) Az ember legtöbbször önmagát csalja meg. (Miale Binjamin) Ne írjanak pirködőmre semmi más dicséretet mint azt, hogy a zsidóságot nagyon szerettem. (Aptai caddik) Az új háború egyre emlékeztet a ״ tegnapi"-ra: az 1014/18־ as világégésre. Megint egyszeriben nagy a becsületük a háborús könyveknek, a diplomáciai okirat-gyűjtéseknek épp úgy, mint a politikai, stratégiai glosszáknak. Analógiák után keresgélünk bennük, hogy a hasonlóságok alapján, mint valami résen át, pillantást vethessünk az új összeütközésnek jövendő alakulására, végki־ fejlődésére. A háborús regényeknek is felvirradt és divatba jöttek a háborús versek. Ki ne olvasná el újra, ha magyar a nyelve, Przemysl dalosát, Gyóni Gézát? Ki ne lapozná rá a szomorú bécsi száműzetésben meghalt Ernst Lissauernek vadul Anglia ellen rugtató Hassgesang-jára? Mint minden írásában-gondolatában, ebben a versében is teljesen, százszázalékosan zsidótlan volt ez a sajátos utakra tévedyedett poéta. Alaposan megfeledkezett a bölcs igéről: Judaeus taceat In ecclesia calumniatorum! A zsidó hallgasson a gyalázkodók gyülekezetében! De van egy másik zsidó háborús költőnk, aki negyedszázaddal a halála után is közel áll hozzánk, aki miatt nem kell szégyenkeznünk: poétának, embernek, zsidónak egyképpen díszünkre válik. Vérbeli költő volt, derék ember, véráldozatos állampolgár és mint a cionista-zsidó. Hugo Zuckermann a neve. Csehországi zsidó volt. A cseh és a német nemzetiségi küzdelmek egyik exponált pontján született és nőtt fel. Ismeretes, hogy mi volt a sorsa itt a zsidónak. A németek a zsidót látták és üldözték benne, a csehek pedig a német nyelv és művelődés exponensét. Mindkét oldalról végighasítottak tehát a háןtán. A szegény zsidó meg-megpróbált neutrrális lenni. De ha kinyitotta a száját, ha je- ügyet váltott a vasúti pénztárnál, vagy a villamoson, ha a színházba ment, vagy kiteregette maga előtt az újságot, már állást foglalt és, alaposan megkapta a magáét. Verlorene Jugend (Elveszett ifjúság) című költeményében Zuckermann megénekelte, hogy mi a sorsa azon a tájon a zsidó gyermeknek: Ich glaub', ich war wohl nie ein Kind, Ein Kind, wie andere Kinder sind, Das keine Sorgen kannte. Ich freut' mich nie am' Sonnenschein, Ich freut' mich nie am‘ blumigen Rain, Ich spielte nie im Sande. Eredj, mocskos zsidó! — fogadta, ha beélütött a játszótérre. Ha meghátrált: Szégyeld magad, gyáva zsidó! — volt a bére. Hogyha pedig elöntötte a düh, ha botot fogott és nekirontott a gyalázkodásnak, az anyja kétségbeesetten Intette: Da rief die Mutter: Gott bewahr! Du bringst uns alle in Gefahr! Mein Kind, der Jud' muss schwelgen! A gettó szűk számára. (....Hier ist so düster, so kalt und so eng, Mutter ist tot, und der Vater ist streng...“) Elfogja újra meg újra a vágy, hogy elhagyja, hogy kimenjen a széles nagyvilágba, ahol tavasz van, ahol van hely bőségesen, ahol nem kell üdükbe zsúfoltan tengődni, ahol ezernyi színben pompázik a természet. A zsidóságnak csökevényei, amik még ittott láthatók a lakásukban ("Der Misrach") nem elégíti ki. Az aranypepiros talmi calliogása hát minden, ami az ősi földből megmaradt? — sikolt fel. — Érzi magában Ábrahám vérének tüzét. De: Ich hab kein Haus, ich hab kein Herd, Schon längst verlernt ich das Beten! Nem tud mit kezdeni ezzel a sajátos öszszetételű vérrel, ezzel a súlyos örökséggel. Ha dal tolul az ajkára, döcögőssé válik, reményvesztett, fáradt. A sebzett szívű emberek dala ilyen (״ Und Ráhel singt*'...) Theodor Herzl szózata váltja meg. Most már van célja, Ideálja, most már imádkozni is képes. Zsoltárra gyújt, melynek: ״ Erbaue Zion wieder!" a refrénje. Hinni is tud már. Bízni a Jobb Jövőben. ״ Ernst..." című verse bizonyítja, amit Bencze Miklós (talán már ő maga sem emlékszik rá) Így fordított le vagy másfél évtized előtt magyarra: Majd, majd. Ha újra kihajt Áldó napsugár simogatására A mi partunkon a gabona szála S várja az erős arató kart... Majd, majd, Ha többé nem sóhajt Ráchel anyánk, mélyén sok könnyes élnek — Felvonulnak kemény, sudár legények, Kiket szent vágyuk lányok karjába hajt... Majd Cionista Ifjúsági lapot szerkeszt, vezeti a bécsi akadémiai Theodor Herzl-egylet zsidó ismereteket begyökerezted szemináriumát. Tárgyköre erősen kiszélesedik. Megversell a szódért, ahogy a gettó zsidója ünnepli: Doch heute will Ich König sein, Ich will euch segnen mit den Prlsterhänden, Seid mir willkommen ln den kahlen Wänden! Hier steht das Brot bereit und hier der Wein. A gödölye közismert pészachi dala csendül fel új változatban, pajzánon a lantján. Chanukka, Purim új felfogásban jelentkeznek nála. Tagja lesz a zsidó nemzetiségi politikával kísérletező osztrák-zsidó pártnak és megkönnyezi egyik úttörő munkáját, a korán elhunyt Gábel képviselőt. Vers-programmot tár a zsidó ifjúság elé. Papi nép, a hősök népe, dalnokok népe legyen. Ein Volk von Helden sollst du sein Und mit dem Schwert dlé Hüften gürten. So sollst du, wie Judäas Hirten, Das Ahnenland vom Feind befreln. Kitárul előtte a Bibliának ezernyi szépsége. Átkölti az Énekek Énekét, Mózes nádastenger-mellék diadalénekét. Mirpah, az Asztarte misztikus-erotikus figurája, Jesaja gi- ' gászi alakja ihletik meg. Belemélyed az új zsidó költők írásaiba és egyre szorgalmasabban, egyre mintaszerülőben fordítgat belőlük. Lefordítja Perec misztikus vers-drámáját, a Die Nacht auf dem alten Markt-ot. (Posthumosan jelent meg). Fordít a szélsőségesen modern Schneirtől, nemkülönben Aschtól, Reisentől és néhány remekbe készült vers kerül így ki a keze alól. Versekkel udvarolja körül Saloméját, aki később hű társa lesz az életben és a halálban. Amikor Zuckermann belehal a sebeibe, az asszonya felkeresi a sírját és végez magával. Herzről egész verssorozatot irt: Das 1st das Los der Grossen Israels, Dass sie am Wege sterben, wie einst Rachel, Die ungeborne Hoffnung trug im Schoss, Wie Moses, der die letzten Blicke tauchte Ins nahe Land, das ihm doch unerreichbar. Vagy: Du warst's, der uns den Sang der Freiheit lehrte Den Traum von Rauschen ln den Zederhainen, Wir aber gruben dich ln fremde Erde Und weinen... De ugyanakkor áradozó szívvel dalolt a bécsi Práterről, amely napfényt, tavaszt lop egy-egy vasárnapi délutánon a nagyvárosi, agyondolgozott, szűk és sötét odúkba szorult emberek lelkébe. Megverselte a karsztot, az abháziai tengerparti estéket, Lovranat, Hinterbrühlt és jóval Reinhardt előtt felfedezi Salzburg szépségét. Nemzeti zsidó volt, aki Clón újjáépítéséért fohászkodott. Uns foltert, senmäht und hetzt von Haus und Heimaterde Neid, Hass und Spott, Erbaue Zion wieder! Gib deinem Volk barmherzig nur ein Stückoben Erde, O starker Gott! Erbaue Zion wieder! De ugyanakkor egy szabad, minden polgárához meleg anyai érzelmekkel viseltető Ausztriáról álmodozott, amelyben megvalósul Adolf Fischhof nak, az osztrák 48 mintaszerű zsidó hősének ideálja: a szabad nem-zetek szövetsége. Amikor kitör a világháború, teli lelkesedéssel fog fegyvert hazájáért. Csak úgy árad ajakéról a dal. Megénekli a századpancsnokát, a gépfegyverét, (Gib deine Kinder her! / Du treu Maschinengewehr! / 80el wie eine Kröte / Dein zischend Gift! / Und wenstrifft / Den töte!), a Landwehrt, a határátlépést, a katonasírt és... a Makkabeusokat. ״ Reiterlied"-je a legszebb német háborús vers. Tucatjával zenésítik meg, egyszeriben elterjed és a hír felkapja idáig csak elvtársai szűk körében ismert szerény költője nevét. Ezt a versét és a Soldatengrab-ot majd minden osztrák iskolás könyvben viszontláttaan közel két évtizeddel a háború után. Egyre éneklik-szavarják őket. Megadatott, hogy egy egerlandi cionista zsidó fiskális volt képes a legtökéletesebben érzékeltetni az osztrák lovas-katona szellemét: Drüben am Wiesenrand Hocken zwei Dohlen — Fair ich am Donaustrand? Sterb* ich in Polen? Was liegt daran?! Eh' sie meine Seele holen, Kämpf ich als Reitersmann. Igy, ebben az archaisztikus stílusban, népiesen egyszerű és mégis mélységes hangon, lélekbemarkoló erővel hullámzik a Zuckermann Lovasdala még két strófán át. Nem meglepő, hogy olyan erősen, olyan mélyen hatott. A Soldatengrabja megérdemli, hogy mind a tíz sorát ideírjuk: Ein schlichtes Kreuz Zwischen zwei Ackerfalten. Bald schnelts Und deckt die letzte Spur Von einem, der zur Faime schwur Und seinen schwur gehalten. Der Regen wusch den Namen ab — Verloren und vergessen! Soldatengrab, Soldatengrab, Das keine Tränen nässen. ״ Makkabäer 5675" című verse, amely szerencsés szintézise a hazafiságnak és a töretlen zsidó hűségnek, már súlyos megsebesülése után született. Zuckermann stílszerűen egy lengyel-zsidó temetőben, amit összeszaggattak, romhalmazzá lőttek a gránátok, aminek sírjait borzalmat ébresztően feltépték a golyók, sebesült meg halálosan hazája védelmében. A versben egybeömlenek a hazafi és a zsidó könnyei, így kezdődik: Heute darf ich den Genossen Makkabäerlieder sagen, Weil ich selbst ein Schwert getragen Und mein rotes Blut vergossen. A többi strófa 18 tele van zsidó fájdalommal, zsidó érzületekkel. De csakhamar kitör belőle az osztrák hazafi, az osztrák katona sikoltása. Aki forgatni tudja a kardot, aki cepelni képes a puskát, aki át tud vágni a hegyeken, fel tud kapaszkodni az árbócra oda kell adja a karját, a lábát a hazának. Majd így folytatja: Euere Künste, euer Streben, Euere festen Daseinsplätze, Euere Häuser, euere Schätze Helschen wir und: euer Leben.' Ez a vers befejező szakaszában megint egybeolvad a zsidó és a cionista zsidó, a z Makkabeus hősök csodálója: Euer Leben, aasa nicht sterbe Väterart und Vätererbe. Macht den Tempel wieder rein. Lasst uns Makkabäer sein! Hugo Zuckermann keitős alkotása tehát kétszeresen emlékezetes. Kinövés-mentesen tudta megszólaltatni a harcos katona érzelmeit, — ez az egyik kiválósága. Lelkében szervesen egybeolvadt a hű állampolgár a hű zsidóval, az osztrák a cionistával — ez a második lejessége. Kettős hűségét vérével is megpecsételte. Nemcsak dalolt róla. Életét is odaadta a kettős eszményéért. Ben-Yehosua. Súlyt fektettek Judea tudósai a nyelv helyességére, hát boldogultak is tanulmányainkban. Galilea tudósainak sikertelensége a nyelv helyességének elhanyagolásában rejlik. « Minek eszel élvezhetetlen, éretlen szőlőt , iszol ki nem forrott bort, ha ehetsz érett szőlőt és ihatsz óbort. Az előbbi a fiataloktól, az utóbbi az öreg és tapasztalt emberektől való tanulásra vonatkozik. (Abóth) Rabbi Jehuda gyakran figyelmeztette tanítványát Samuel: Fennszóval tanuld tanulmányaidat, ha azt akarod, hogy tanulmányod emlékezetedbe vésődjék. (Megittam Az 1914-es világháború zsidó dalnoka Emlékezés Hugo Zuckermannra } PÉNTER, 1940. FEBRUÁR 16. AZ ÚJ KELET SZOMBATJA