Uj Kelet, 1955. december (36. évfolyam, 2229-2254. szám)

1955-12-09 / 2236. szám

Sauber-Mihajlovics Sándor: Majmon rabbi papucsban Jehuda Léb Hákohén Mai- mon rabbi, volt vallásügyi miniszter 80 éves születés napja alkalmából a méltató cikkek egész sora jelent meg, melyekben kihangsúlyozták, nagy tudását, bölcsességét, bátor kiállását, szorgalmát, önfeláldozásét, éles eszét és előrelátását. Alig írtak azonban valamit Maimonról, az emberről, hétköznapi életéről, amikor papucsban jár és nem a pódiumon áll. A véletlen folytán Maimon rabbinak hosszú időn át két kárpátaljai származású titskára volt: Spiegel Jehuda jelenlegi vallásügyi állam- titkár és Smuel Hákohén Weingarten, a jeruzsálemi hitközség jelenlegi elnöke. Nem voltak ők titkárok a szó szőkébb értelmében és Maimon rabbiban nem a fő- נ nököt, hanem a mesterüket látták és úgy beszéltek róla, mint régi hászidok a csodarabbijukról. Éveken át Maimon rabbi közvetlen kö-telében éltek s gyakran igen érdekes epizódokat szoktak elmesélni a tudós életéből. ] Ezek az epizódmozaikok egéezítik ki Maimon rabbi por-tréját és 80 éves születés-napja alkalmából érdemes néhányat közreadni. 10 . Körülbelül 30 évvel ezeelőtt Maimon rabbi Smuél , Hákohen Weingarten kíséretében Londonba utazott. A ■ szállodába érve, Maimon rabbi észrevette, hogy kabátjáról az egyik gombot elvesztette. Megkérte Weingartent, szaladjon le a szomszédos üzletbe és vásároljon egy gombot számára. Weingartennek nem volt kedve Maimon kérését teljesíteni. Mentegetőzni kezdett, hogy nem ismeri az angol fővárost, amúgy is már este van és azonkívül nem tudja, hogyan mondják angolul a gombot. — Mondd, hogy bottom és ők majd megértik, — erősködött a rabbi. — Jó, jó, mondani fogom, hogy bottom, de csak holnap reggel — próbálkozott kibújni Weingarten. — Na, ha nem akarsz menni, nem tudlak kényszeríteni, — mondta jóságos hang 1 -on a rabbi és nyugvóra tértek. Reggel, amikor felkeltek, Weingarten észrevette, hogy a nadrágjáról az összes gombok hiányoznak. Mindjárt tudta, hogy ez Maimon rabbi műve volt. Meg is kérdezte, miért tette ezt vele. — Így akartam biztosítani magam, hogy nem fogod a gombvásárlást újra elhalasztani — mondotta nevetve a rabbi. Maimon rabbi egyik amerikai útja alkalmával, egy bankettről a szállodába érve, nagy zsírpecsétet vett észre a nadrágján. Maimon — aki közismerten pedáns ember, — nem tudott efelett napirendre térni. — Ne bosszankodjék, miniszter úr, — vigasztalta Spiegel, — legfeljebb holnap felvesz egy másik nadrágot. Néhány óra alatt a szálloda személyzete kitisztatja a pecsétes nadrágot — Látod,— mondotta Maimon rabbi, — mennyivel könnyebb dolga van ma egy titkárnak, mint régen. Ha egy nadrág pecsétet kap, kivehet a szekrényből egy másikat. De bizony, amikor én Reiness rabbi titkára voltam és cionsta ügyekben a világot jártuk, mindegyikünknek csak egy nadrágja volt. Ha az bepecsételődött, csak egyikünk mehetett ki az utcára, a másik pedig a szállodában várta meg, míg e nadrágot rendbehozzák... * Egyik nemzeti intézményünk ülésén a vezetőség tekintélyes tagja az egyik magasrangú tisztviselő felmondását követelte. A viszony a tisztviselő és a vezetőségi tag között annyira elfajult, hogy ez magából kikelten ordította: ״ Vagyon, vagy ő!” A vezetőség többi tagjai nem értettek egyet barátjukkal, de nem mertek vele ellenkezni. — Mindannyian Maimon rabbira néztek, tudták, hogy csak ő mentheti meg a helyzetet és a tisztviselő állását. Maimon rabbi szót is kért , s a következőket mondotta: — Rövid történetet akarok csak elmondani nektek. Mikor az Úristen azt akarta, hogy Ábrahám feláldozza egyetlen fiát, személyesen adta ki az utasítást. Mikor Ábrahám a Moriá hegyén már megkötözte Izsákot és ׳ felemelte a kést, hogy egyetlen fiát feláldozza, megszólalt az angyal hangja: „Nem nyúlj az ifjúhoz és ne tégy , neki semmit, mert tudtam, hogy istenfélő ember vagy!” Erre Ábrahám kioldotta a köteleket . Ez kissé érthetetlen. Ha az áldozathozatal parancsát az Úristen személyesen adta ki, az lett volna logikus, hogy a visszavonást is az Úristen maga intézze és ne bízza az egyik alantas angyalára. Ezzel a Tóra arra akar bennünket oktatni, hogy egy zsidó feláldozására csak az Úristen személyesen adhat parancsot és senki más. Maimon rabbi ezzel be is fejezte történetét. A haragos vezetőségi tag megértette a célzást és a tisztviselő továbbra is állásban maradt. Ha miniszter korában Maimon rabbi valamelyik minisztertársánál el akart valamit intézni, személyesen kereste fel hivatalában. Nem egyszer történt meg, hogy az illető miniszter csodálkozását fejezte ki Maimon fölösleges fáradozása miatt, aki magas kora ellenére, néha több emeletet mászott meg, pedig az illető telefonhívásra szívesen elment volna hozzá. Maimon rabbi azonban továbbra sem mondott le erről a szokásáról. Egy alkalommal meg is kérdezte tőle Spiegel, a titkára, mire való ez a hiábavaló fáradozás, mikor a minisztert meghívhatja magához? Maimon rabbi a következő magyarázatot adta: — Te ezt nem érted, fiam. " Ha én meghívom a minisz- tert és ő elfárad hozzám, úgy véli, hogy ezzel már ötven százalékban teljesítettem is a kérésemet. Én azonban százszázalékos eredményt akarok és ezért kifizetődik nekem az emeletek megmás Szásával járó fáradság. * Még az állam megalakulása előtt történt, hogy Maimon rabbi, mint a Szochnut elnökségi tagja, Eliezer Káplánhoz, a Szochnut kincstárnokához fordult a pésztehi ünnepek előtt és pénzt kért a szegény menekült rabbik számára. Káplán, aki köztudomásúan nagyon takarékosan bánt a Szochnut pénzével, visszautasította a kérést és ráadásul megleckéztette is Maimon rabbit. — Érthetetlen, — mondotta, — hogy a vezetőség tagja, aki ismeri a Szochnut súlyos pénzügyi helyzetét, ahelyett, hogy gondoskodna annak enyhítéséről, folyton , újabb követelésekkel áll elő. Maimon rabbi nyugodtan végighallgatta Káplán szigorú szavait, majd igy szólt: . — Rendben van. Én már megkaptam tőled a pészáchi ajándékot, de mi lesz a szegényekkel? A Káplán szigorú arcvonásai * felengedtek, a szája szélén 1. mosoly jelent meg és Maimon rabbi végül célját elérte. * Maimon rabbinak különben gyakran voltak összecsapásai Káplánnal, a Szochnut kincstárnokával. Maimon rabbi állandóan pénzt kért és Káplán megkísérelte a kérések elutasítását. Egy alkalommal, a vita hevében Káplán magából kikelve, azzal érvelt, hogy a pénztár teljesen üres, nincs miből pénzt kiutalnia. Ezek az érvek azonban nem nagyon hatottak Maimon rabbira. Végül, mikor Káplán kifogyott a türelméből, azt vágta Maimon felé: — Tudja mit, üljön ide a helyemre és vezesse maga a kincstár ügyeit. Maimon rabbi nem riadt vissza a fenyegetéstől. — Csak ne ijesztgess! — mondotta. — Üres kasszát vezetni és nagy deficiteket csinálni, pont olyan jól tudok, mint te. A szellemes válasz megtette a hatását.. . Minisztersége ideje alatt Maimon rabbi egy alkalommal Amerikába utazott. Mikor estefelé az egyik nagyvárosba érkezett a város előkelőségei a repülőtéren várták és már ott tudtára adták, hogy az egyik milliomos bankettet rendez tiszteletére és azon a kormányzó és egyéb előkelőségek is jelen lesznek. Maimon rabbi erre menten bejelentette, hogy ő pedig a bankettre nem megy el. Őt nem érdeklik az előkelőségek, még a kormányzó sem, mert ha bankettet akarnak rendezni, akkor előbb őt illett volna megkérdezni. Már este volt, amikor a szállodába értek, ahová a cionista szervezet két előkelő tagja kísérte el és azok próbálták megmagyarázni Maimonnak, hogy a bankettről való távolmaradása nemcsak erkölcsi, hanem súlyos anyagi kárt is okozhat, mert a bankett rendezője többszörös milliomos és Amerika egyik legnagyobb adakozói közé tartozik. Miközben a tárgyalások folytak, telefonálni kezdtek a bankettet rendező milliomos lakásáról, hogy a vendégsereg már egybegyűlt, de nem ülhetnek az asztalhoz, míg a miniszter nem jön. — Akkor egyenek állva — mondotta a rabbi és hálószobájába vonult. A két kiküldött azt hitte, hogy a rabbi mégis meggondolta a dolgot és bement átöltözködni. De mikor lát-ták, hogy Maimon túl hoszszú ideig tartózkodik a szobában, megkérték Spiegelt, kopogtasson be hozzá. Spiegel be is ment és a rabbit pizsamában találta az ágyban. Ő is próbálta kapacitálni, hogy mégis menjen el a bankettre, de minden kérlelés hatástalan maradt. — Oltsd el a villanyt, — mondotta Maimon — és mondd meg az uraknak, hogy hagyjanak békében. Öreg vagyok, fáradt vagyok, aludni akarok, ne zavarjanak. A türelmetlenül várakozó két úr kétségbeesetten hallgatta Spiegel közlését és könyörögni kezdtek, hogy legyen a segítségükre. Minden áldozatra hajlandók, ha a rabbi eljön a bankettre és megtiszteli jelenlétével a társaságot. — Ha áldozatot akarnak hozni, — mondotta Spiegel, — akkor talán sikerülni fog ׳ a dolog. Maimon rabbinak most pénzre van szüksége, hogy a Kuk-intézet építkezését befejezhesse. Ez neki szívügye és ennek érdeké-ben talán sikerül az ágyból kihúzni . — Nagyon szívesen megteszünk mindent, de intézze el sürgősen, mert már későre jár az idő. Spiegel mégegyszer bement a rabbi hálószobájába és elmondotta neki, miről van szó. — Adjanak tízezer dollárt, akkor megyek. Spiegel átadta az üzenetét és ígéretet kapott a tízezer dollár folyósítására. Maimon azonban azt válaszolta, hogy ígéretekre meg sem mozdul. Ha akarják, hogy elmenjen, azonnal állítsák ki a csekket. A milliomos megbízottai tudták, hogy Maimon rabbi nem enged a feltételeiből. Habima-színház: Zálmán Sneur darabja az eredeti izraeli színdarabok láncolatába kapcsolódik bele. Egy ponton azonban különbözik azoktól: a történés színhelye nem Izrael, vagy az izráeli múlt, hanem a gálat. Valahol a cár uralma alatt élő kis zsidókról szól a darab, a zsidó falucskáról, ahol zsidó fuvarosok, mészárosok, tolvajok és forradalmárok élik a cári elnyomatás alatt nehéz, nem minden izgalomtól mentes életüket. A falusi zsidók egyike Pandri. Fiatal, szép szál legény, erős, mint a bika, bátor, mint az oroszlán és olyan a szíve, mint a vaj. Igazi epikus hős, amolyan Toldy-figura. Mindenki csodálja és futnak is utána a lányok. Sokat suttog a falu a közeli várúrnő kegyeiről, akinek Pandri egy alkalommal megfékezte megvadult lovait. És Katerinuska, a szép, szőke orosz parasztleány a szomszéd faluból, aki örök szerelemben ég iránta és minden bajban melléje áll. De Pandri szíve csak Mériért dobog, a szép, szelid zsidó leányért. El is veszi feleségül, gyöngéd, szerető férj lesz belőle, de az élet viharai hamar elszakítják fiatal asszonyától. Pandriban hősi elemek lakoznak. Valami belső tűz hajtja, nem elégíti ki a munka és a családi boldogság melege. Nagy, tág szíve van, másokat is boldoggá akar tenni, elnyomott zsidó társait. Ha valaki veszélyben van, elsőnek ő megy a segítségére; ha tűz van a faluban, ő szervezi meg a tűzoltókat; még a csedőrök keze közül is kiszabadítja a védtelent öszsze is akad a karhatalommal és börtönbe kerül. Paraszti, egészséges eszével sajti, hogy valahol baj van , a nép és az uralom között így aláírták a csekket és átadták neki. Erre fürgén kiugrott az ágyból, percek alatt felöltözködött, beszállt a kint várakozó Cadillacba és féltizenegy óra tájt megjelent a banketten. Mikor az Üdvözlőbeszédekre került a sor, odasúgták Maimon rabbinak, hogy a házigazda művészi kötésű Bibliát vásárolt és azt akarja, hogy ezt a miniszter adja át a helyi kormányzónak, természetesen rövid beszéd keretében. — Ez nem volt benne az alkuban — mondotta a rabbi. — fin megígértem, hogy eljövök, de ajándék átadásáról szó sem volt. De ha súlyt helyeznek arra, hogy Erre kapja meg a választ forradalmár barátjától, akivel a börtönben ismerkedik össze. Most már van életideálja, most tudja, hogyan védje meg népét és áldozza magát ezért az életideálért. Amint kikerülnek a börtönből, megszervezik a csendőrök elleni ellenállást, elfogják őket és a helyzet urai lesznek. De természetesen tiszavirág életű az ilyen győzelem. Közeledik a büntetőcsapat a városból s a szegény, egyszerű falusi zsidó hősök kénytelenek elmenekülni, ha nem akarják Szibériába bevárni, sünig Szibériába száműzik őket. Zálmán Sneur, hosszú évekkel ezelőtt ötkötetes regényben írta meg Pandri történetét, jiddisül. A könyv korszakalkotó volt a jiddis irodalomban. Ez volt az első jiddis regény, amely az egyszerű, paraszti „ám-háárec” zsidót dicsőíti, aki sem olvasni, sem írni nem tud, a templomban hátul ül, a másikhoz nem hívják fel, semmilyen megtiszteltetés nem éri a zsidó polgári társadalomban, de ott, ahova szív kell, vagy bátorság kell, vagy ököl kell, mindenütt ő az első. A jiddis irodalomban ״ Pandri Hagibbor” a nagy nemzeti eposz lett, hősköltemény, amelynek alakjai és főleg Pandri, a főhős, szintézise a kis zsidókban rejlő erényeknek és népi értékeknek. Színpadra átdolgozva ״ Pandri, a hős” nagy sikerrel futott — szintén jiddisül — Varsóban, New Yorkban és Buenos Airesben. A héber nyelvű színpadi rendezést Simon Finkel, a Habima kiváló színésze és rendezője végezte. Nem kis része van abban, hogy az összesűrített, hosszú történet színpadon is élvezhető. De ha nem két részre, ha- 1nem három, vagy négy felű kormányzónak átadjam a Bibliát, külön ötezer dollárért erre is hajlandó vagyok. Nem használt kapacitálás, rábeszélés. Végül megkapta az újabb csekket, mire átadta a Bibliát s a bankett befejeztével jókedvűen hagyta el a milliomos palotáját. Útközben cselekedeteinek rugóit a következőképpen magyarázta meg Spiegelnek: — Ha tudnám, hogy ezek a milliomosok jobb célra költik a pénzt, mint a Kuk intézetre, akkor egy centet sem kértem volna tőlük. De én tudom, hogy ennél jobb cél nincs, ők ezt a tizenötezer dollárt meg sem érzik, nálam pedig életkérdés, mert másként semmi kilátás sincs arra, hogy a Kuk-intézetet tető alá hozzuk. Néhány év múlva az illető milliomos Izraelben járt és miután meglátogatta a Kukintézetet, újabb tízezer fontos csekket hagyott ott az intézet céljaira, s minden felszólítás nélkül vonásra oszlana a darab, taplán még sokkal közelebb került volna a nézőhöz. Különösen az első rész hosszú, fárasztó és a jelenetek közötti belső kapocs helyenként laza. A második részben a cselekmény gyorsabban fejlődik s az egész menet dinamikusabb. Mokády festő színes, kellemes dissretei látványossá teszik a darabot. A kísérőzenét maga a szerző komponálta, főleg ami a népi motívumokat illeti — (Sneur sokoldalúságára vall, hogy zeneileg is képzett és fiatal korában operaénekesi pályára készült) — és Mark Lawry dolgozta át. Finkel rendező javára írandó az is, hogy a szereposztás kitűnő és általában a színészek igen szép előadást produkálnak. Első helyen áll Nácum Buchman, aki a komoly, lelkiismeretes színész alaposságával, meggyőzően alakítja Fandri népies, színes és gazdag szerepét. Új színészi vonást is felfedeztünk Buchmanban: nemcsak a súlyos, férfias jeleneteknél nyújt meggyőzően művészit, hanem a szerető gyöngédség legfinomabb nüanszait is, hangsúlyban és mozdulatban egyaránt, meghatóan adja viszsza. Méri szerepében Mirjam Zohár, mint rendszerint, emberi, egyszerű és bájos. Sosána Ravid — újra a régi csinos formájában — természetes és kedves Katerinuskát alakít. Kutáj igen jó az ég és bölcs obsitos cári katona szerepében. Nora Schein meghatóan alakítja Cháje Szorkét, a bolond asszonyt. Amitáj (Sender), Várdi (Reb Chájim), Rodenski (a vörös Kuske), Aviram (Szimbele), Bár-Sávit (Settele), Slomo Bertonow (Cha- ■ esi, a politikai fogoly) és a többiek mind jó alakítást adnak kisebb szerepeikben. Hogy a szábre nézőitek, hogyan ízlik a távoli gálati zsidó falu élete és apró problémái, — vagy a középeurópai álénak, aki soha nem látott tiszta zsidó falut, — ezt a darab sikere fos■ jó megmutatni. Zálmán Snéur a darab aktualitásra vonatkozólag így nyilatkozik: — ״ Pandri, a hősi térnéja nem egyszerűen a gálati zsidó falu problémája a nem is csupán irodalmi forrás. Több ennél. Ez a kapocs, ami összeköti a jelent a múlttal. Pandriból és a hozzá hasonlókból, — akik egy, vagy másfél generáció előtt éltek, — származnak a hálucok, a zsidó állam megalapítói, vezetői és harcosai. Így képezik a Pandrik a zsidó népben a folytonosságot, amely minden népi újjászületésnek az alapja.Dr. Marton Gizella * Pandri, hős Buchman (Pandri, a hős) és Mirjám Zohár (Méhi) 6 Uj Kelet 1955 XII.14.