Uj Kelet, 1958. október (39. évfolyam, 3092-3117. szám)

1958-10-01 / 3093. (3092.) szám

Sátrak is sátrak A sátrak ünnepe a beta- karitás ünnepe is. S mind a kettő ״ örömünk ideje”. „Minde­n polgár Izráel­­ben” — így szól az írás — Sátrakban kell, hogy üljön ezen az ünnepen, hogy tud­­ja minden nemzedék: sát-Irakban laktak őseink, ami­­kor kivonultak Egyiptomból. Ez a kötelesség összefügg az örömmel, amit a korsza­­kunkban végbement nagy változás fölött kell érez­­t­ünk: nem vagyunk többé Sátorlakók, polgárok va­­gyunk saját házainkban. Városainkban, fal­vaink­ban. A betakarítás is öröm­­forrás. A földműves össze­­gyűjti magtáraiban termé­­sét, munkájának gyüttöl­­ését, hozamát. Jó napok ezek a falun és a mező em­­berének életében. Ünnepel­­het, pihenhet, míg leesik az áldást hozó őszi eső. Országbíró, szuverén nép ünnepe ez — inkább, mint bármely más ünnep a mi naptárul:,,ban. A feltevés az, hogy rendezett ״ polgári" há- Kainkból lépünk ki a sátor­­ba és vonulunk ki a mező­­re, hogy élvezzük elért no­­ekciónk, megalapozott fejlő­­désünk és vívmányaink elő­­nyét. Nincs és nem lehet ilyen ősi, eredeti és igazi értelme az ünnepnek — a gálatban. Csak önálló, szabad orszá­­gunkban van erre lehetőség. Hozzá fűződik szervesen az Ünnepet jelző és megkülön­­böztető „öröm” (szimb­á­­tum­) is. Más szóval: nagy jussa és érdeme ennek a nemzedék­nek, hogy a tíz éves Izrael­­ben ünnepelheti a sátrak és a betakarítás ünnepét A be­­takarítás nagyon is élő va­­lóság a mi életünkben és gazdaságunkban országszer­­te. Nem kevésbé érzékelhető és felmérhető a különbség sátor és ház, ideiglenes és állandó, bizonytalan és szi­­lárd lakás között. Am létünknek, jelenünk­­nek ez a változata az, ami arra kötelez, hogy emlékez­­zünk a sátras múltra. S a sátrak nemcsak távoli em­­lék az egyiptomi kivonulás és pusztai vándorlás idejé­­ből. Közeli emlék ez a nem­­zeti hazatérés és új hon­­alapítás idejéből. S mi sem ildomosabb és kivánato­­sabb tíz éves önállósságunk idején, mint hogy eszünkbe jusson és felidézzük emlé­­kezetünkben, hogy az or­­szág építőinek, földje meg­­hódítóinak h­alád­ nemze­­dékei is sátrakban laktak. Csak javunkra és előnyünk­­re fog szolgálni, ha magunk elé idézzük az egyszerű, 41־ hozatos élet ideáljait, a köl­­csönös segítség és közössé­­gi élet elveit, melyek a c­ha■ luci sátrak és barakok la­­kóit fűtötték. De mai életünkből sem tűntek el a sátrak. Még vannak és feszülnek sátrak a határszéleken, az ország­­fejlesztési területeken új te­lepülések építésére, a pusz­­taság megtermékenyítésére. És kiépült városaink és fal­­vaink mellett is vannak sátr­­ak. A perifériákon, a má­­ábárákban. Olék számára, akik még nem jutottak si­­kánhoz. Ha teljes és aktuális tarta­­lommal akarnánk megtölt­e­­ni szűköt hetét, kivonulná­­nak Izrael polgárai a váro­­sok és falvak falai közül a határmenti és országfejlesz­­tési településekre és nem utolsó sorban a máábázák­­ba és kezdetleges elé­ telepü­­lésekre. A sátorlakás paran­­csőlátának igazi teljesítése Izrael államában, a kibuc­sá­lulat idején az volna, ha a megelégedett és jó sorban élő polgárok aj élék között ülnének ezekben a napok­­ban és a lelki, szellemi ás társadalmi h­­­i­t­á­b­ó­l ven­­nék ki cselekvő, odaadó ré­­szüket, hogy előbbre jus­­sunk azon az úton, amelyen egy néppé kell, hogy kovácsolódjanak házak és sátrak lakói. Szűköt napjaiban jól ten­­nék az arra hivatott intéz­­mények és szervezetek, ha átütő erejű felvilágosító te­­vékenységet folytatnának az alija és krita problémáiról az ország minden részében és a társadalom minden ré­­tegében. Beérheti-e ez a nemzedék ebben a sorsdön­­tő korszakban a „jelképes” sátorral házunk udvarán? Szolgáljon tehát a sátrak s a betakarítás örömünne­­pe a nemzeti és társadalmi lelkiismeret felébredésére Iz­­raelben, a szociális igazsá­­gosság és nemzeti megvál­­tás előmozdítására a nép körében, mely saját földjén él és önálló államát építi jö­­ve­n­dő nemzedékeknek. d. h. A REKTOR DISSZIDÁL ! A nyugat berlini Marien­ Beide menekülttábor felvé­­teli irodájában egy hatvan év körüli, alacsony termetű férfi jelentkezett. Személyi adatainak bejegyzésekor a tiszt­vise­lő kötelességszerűen megkérdezte: ״ Mi a foglal­­kozása?” ״ Orvos”. ,,Önálló ■praxisa volt?” ״ Nem volt, a jénai egyetem rektora va­­gyok". Csakn­em ugyane­b­­ben a pillanatban újságírók kérdéseire válaszolt thael- Brann-platzi hivatalos helyi­­ségében Wilhelm Girm­s, a keletnémet kormány kultusz államtitkára. Sajtóértekez­­letet hívott össze, hogy a jénai egyetem 400 esztendős jubileumának közelgő ün­­nepségeiről tájékoztassa a Világlapok tudósítóit. Mert A kormányzat káprázatosan megrendezett évfordulóval kívánta a meghívott külföl­­diek számára bizonyítani, hogy a kelet-németországi tudósok Ulbricht pártjának politikáját támogatják. A jénai univerzitáson haj­­danra Schiller, Goethe, Fich­­te, Hegel, vagy Hufeland és Haeckel szavára figyeltek a diákok s ha talán a marien­­feldei menekült nem is áll­­hat jeles elődei mellé, két­­ségtelen, hogy dr. Josef Haemel, a Schiller nevét viselő jénai egyetem rekto­­ra, a dermatológiai intézet vezetője nemzetközi viszony­latban elismert tudós és fö­­löttébb tartózkodó nyilatko­­zata hitelt érdemel. Dr. Jofaemel elöljáróban kijelen­­tette, hogy nem fog vála­­szolni a keletberlini tám­a­­dásokra. ״ Nem érzek sem­­miféle gyűlöletet a Német Demokratikus Köztársaság iránt — mondotta —, csu­­pán szabad levegőt kíván­­tam és olyan atmoszférát, amelyben biztosítják a tudo­­mány szabadságát.” Haemel ezután kifejtette, hogy az orvosok tömeges elmenekü­­lése hovatovább a kelet­­német lakosság egészség­­ügyi ellátását veszélyezteti. S valóban néhány nap múl­­va hírül adták, hogy a kor­­mányzat kénytelen volt a Halle-Döhlau-i kórházat be­­zárni, mert személyzete Nyugatra távozott. Haemel állításait igazolták Kurt Ha­­ger professzor, a keletnémet, kommunista párt központi bizottságának, tudományos kérdésekben illetékes, titká­­rának aggodalmas szavai,­ sőt egy értekezleten ismer­­tetett adatai is, amelyek­ nagyjában megegyeznek a nyugatnémet nyilvántartás­­sal. Ezek szerint 1958 első félévében 44 egyetemi tanár, 129 egyetemi előadó vagy tanársegéd és 631 orvos hagyta el Kelet-Németorszá­­got. Az utolsó tíz év alatt három millió német hagyta el Kelet - Németországot és még ma is hetenként átlag ötezer keletnémet menekült kér menedékjogot a nyugat­­német hatóságoknál. „Egyet­­len állam se viselhet el tar­­tósan ilyen érvágást” — je­­lentette ki Hager, midőn a tudósok és orvosok tömeges menekülésének következmé­­nyeit elemezte. Különösen megdöbbentő a keletnémet kommunisták számára, hogy az országnak hátat fordító­­ professzorok, előadók és or­­­­vosok több mint 60 százalé-­­­ka a fiatalabb nemzedékhez tartozik, amely képesítését, tudományos rangját a népi­­ demokráciának köszönheti ;­­ megdöbbentő ez annál in-­­ kább, mert a pártprogram­­ szerint Kelet - Németország­­ban 1965-ben befejeződnek a „ „szocializmus építése” és a , szellemi élet, kivált pedig­­ az egyetemek szocialista át-­­ formálását már napirendre­­ tűzték. A jubiláló jénai universi­­tas szabad szelleme filozófu­­sokat, természettudósokat,­­ történészeket és költőket , vonzott hajdan a város falai­­ közé, de 400 esztendővel ké­­­­sőbb a rektor is otthagyja­­ bársony­köpenyét, barettjét­­ és a közelgő ünnepségre gon­­­dosan kifényesített arany- , láncát, hogy­ sort álljon egy 11 menekülttábor felvételi iro- 1­ dája előtt, mert szabad leve- e, gőt akar szívni. Vonzás — '­ taszítás, tézis — antitézis, ' mondhatnék és erről eszünk- . be jut, hogy jó százötven , esztendővel ezelőtt Friedrich ן Wilhelm Hegel jénai pro-­­ fesszor korában írta meg­­, ,A szellem fenomenológia- 'ן ját”, alkalmat adván az új- 11 hegeliánus Marx Károlynak, hogy századunk hitregéje­­’ szerint ״ fejéről a talpára ál­­lítsa Hegel dialektikáját”. 1­­­ De vájjon vállalná-e ma a­­ ״ Kapital” szerzője a feje- '1 j tetejére állított jénai egye- ,1 tem rektori tisztét? A jelen- tő­ségek aprólékos vizsgálgató- (' ját talán meggondolkoztat- 1, ná a gazdasági kiváltság©- S kát élvező professzorok fel- / tűnő exodusa és nem lehe­­tetlen, hogy kelet - németor- 1, szági híveinek a szellemi (­ élet szocialista átformálása 1' helyett a szocialista élet­­, szellemi átformálását java- '­­ solná. 1ן (Irodalmi Újság, London) Akit foglalkozása kötelez, hogy királypárti legyen I. József, osztrák császár és magyar „kalapos király” a legfelvilágosultabb Habs­­burg uralkodó volt, oly­any­­­yira, hogy még a minden­­ható katolikus egyházzal is szembe szállt. Egyszer, ami­­kor a bécsi érsek-primás nyilvánosan áldást osztoga­­tott I. József nemcsak hogy nem ereszkedett térdre, ha­­nem a kalapot is a fején hagyta. Mikor pedig kisére­­tének tagjai arra figyelmez­­tették, hogy mégis csak ildo­­mos lenne a kalapját le­­emelni, H. József ezt vála­­szolt­a: ״Ist der Segen gut, dringt er durch dem Hut!” !tHa az áldás jő, a kalapon , is áthatol.) U. József sok szabadelvű reformmal igyekezett az el­­nyomottak helyzetét meg­­javítani és ha rajta múlott volna, talán még a királyság intézményét is eltörölte vol­­­na. Egyszer megkérdezték tőle, mi a véleménye az északamerikaiak szabadság­­harcáról. — Valószínűnek tartom, hogy az amerikai népnek igaza van — válaszolta II. József —, az én foglalkozó­ nőm azonban megkívánja, hogy királypárti legyek. Az IGAZI SZERELEM ןי Sacha Guitry, mikor Pá- 1­ rizsban a legnagyobb volt a , ׳ lakásnyomor, így kiáltott ,­ fel: ן — Ez az igazi szerelem!­­ A vőlegény is, a menyasszony !! is, ott hagyják szüleik ké­ S­nyelmes lakását, hogy együt­­tesen lakásnélküliek legye­­­­nek, a Két etrog különös kalandja E tör­ténet a magyar kém­­elhárító egyik kurírjáról, egy táncosnőről és két et­­rogról szól s arról, hogyan maradt a budapesti zsidó­­ságnak szánt két etrog egy konstantinápolyi szálloda szobájában, a táncosnő jó­­­­voltából. De mielőtt a tulajdonkép­­peni történetre rátérnék, aktualitása miatt foglalkoz­­nunk kell az etogról általá-­­­ban. Érdekes elmondani,­­ hogy bár az Úristen, Mózes által parancsolta meg a­­ népnek a szűköt ünnepén az etrog és luláv használa­­tát, mégsem találjuk meg Mózes egyetlen könyvében sem az etrog, sem a luláv szavakat. Az eredeti szö­­veg ״ a citrusfa gyümölcsé­­ről" szól, amelyet Ankelesz arameus fordításban ״ etrog­­nak” nevez. A Bibliában elő­­forduló „datolyafalevelet” pedig lulávnak fordította, így ment át a köztudatba s igy nevezzük anélkül, hogy tudnánk a szó igazi erede­­tét. A szűköt a zsidó nép egyik legkedveltebb ünne­­pe. Ezt sokféleképpen ma­­gyarázzák. Egyesek úgy vé­­lik, hogy a szűköt a nyári hőség befejezését jelzi, ami­­nek csak örülni lehet. Sok­­kal inkább elfogadható az a magyarázat, hogy a zsidó nép a szukötot egyik leg­­nagyobb micvának tekinti, mert míg a tifilin csak a fejnek és a balkarnak egy­­részét fedi be, a tátit az egész testnek egy részét, ha a mikvébe megy, a víz csak a nyakáig ér, addig ha a szukába lép, úgy a fejebúb­­jától, a lába talpáig a mic­­vában van. Az­etrogok körül a temp­­lomokban valósággal szép­­ségverseny folyt, kinek si­­kertült szebbnövésrű etrogot beszerezni. A zsidók nem takarékoskodtak, ha egy rendkívüli szép etrog-pél­­dányt ajánlottak megvétel­­re. Minden időben és min­­den körülmények között, néha életveszély árán is törekedtek az etrog meg­­szerzésére. Érdekes, hogy Auschwitzban, ahol kenyér nem volt, etrogot titokzatos módon mégis sikerült sze­­rezni, hogy a lágerlakók az általuk oly kedvelt micvét teljesíthessék. A nemzsidó uralkodók, a­­kik ismerték a zsidó nép fi­­ainak az etroghoz való ra­gaszkodását, ezt alaposan ki is használták. Mária Te­­rézia, 174­4 július 17-én negy­­venezer pengő­forintot haj­­tott be a morvaországi zsi­­dóktól, az etrog importen­­gedélyéért. Uralkodásának következő éveiben, vagyis 1780-ig, nagyhegyesen 121 ezer pengőforintra csökken­­ tette a behozatali engedély tarifáját. A XIX-ik században az etrogot majdnem kizárólag­ Korfu szigetéről s egyéb görögországi ültetvényekről szerezték be. 1800 után, a­­mikor a Chovevé Cion tele­­pesei etrog-term­eléssel kezd­tek foglalkozni, nagy pro­­pagandát indítottak az irány­ban, hogy a világ zsidósága szentföldi etrogokat vásá­­roljon. A galati­sidók nem nagyon lelkesedtek az erec­­si izráeli drogokért, nem tet­­szet­ős külalakjuk miatt Az akkori telepesek még nem értettek az etrog nemesí­­téséhez és igy a palesztinai etrogok bimbója hiányzott amit külföldi zsidók erősen kifogásoltak. Annak ellené­­re, hogy miután természetes növésről volt szó, az etrog, bimbó nélkül is kóser volt 1881-ben, a görög keres­­kedők által megalapított kartell következtében meg­­szervezett bojkott, lendüle­­tet adott a szentföldi etrog­­exportnak. A görög ültetvé­­nyesek már a nyár közepén Triesztbe szállították etrog­jaikat amelyeket az ott ősz­ , szegyült exportőrök felvá­­sároltak. Az etrog ára kö­­rülbelül 2-3 forint között mozgott. 1881-ben a görögök elhatározták, hogy az etrog­­ árát háromszorosára emelik. Úgy tudták, hogy a zsidók minden árat megfizetnek, mert állítólagos legenda szerint, ha a zsidó nem gö­­rög etrogot használ, úgy nem éli túl az esztendőt. A zsidó exportőrök nem voltak hajlandók a görögök­­nek az uzsoraárat megfizet­­ni, ezért összeálltak s boj­­kott alá helyezték a görög etrogokat. Szükségletüket Korzika szigetéről, Marok­­kóből és Palesztinából sze­­rezték be s a görögök ha­­talmas összegeket vesztet­­tek. A múlt század végefelé, a kaliforniai ültetvényesek próbáltak etrogjaikkal az európai piacra betörni. A citrom árán­­kínálták a szebbnél-szebb etrogokat. Nagyon természetes, hogy ilyen körülmények között, nemcsak a görög, hanem a Palesztinai etrogtermelést is tönkretették volna. Ki tudja, hova vezetett volna a dömpingárban piacra do­­bott kaliforniai etrog, ha az altonai rabbi nem tiltotta volna meg az amerikai et­­rog használatát. A tilalom indokolása rendkívül érde­­kes. A rabbi szerint, az et­­rognak természetes módon kell nőnie. Miután azonban Amerika a földgömb ellenke­ző oldalán van, mint Euró­­pa, vagyis ha mi a földön állunk, hozzánk viszonyítva az Amerikában termelt et­­rog gyökerei nem lefelé, ha­­nem felfele nőnek, a koro­­nája pedig lefele tendál­t, vagyis természetellenes. Sze­­rinte ezért nem használható a kaliforniai etrog. A nagy­­tudású rabbi csak azt felej­­tette el, hogy ugyanezzel az indokolással Amerikában meg lehet tiltani az izraeli etrog használatát is. Az évtizedek folyamán az Izrael etrogtermelés any­nyira kifejlődött, hogy szép­­ségében vetekedik a legki­­válóbb minőségű görög et­­roggal is. Exportálása kö­­rül azonban mégis nehéz­­ségek merültek fel, éppen egyes rabbik különös állás­­pontja miatt. Ezek a rabbik a cionizmus ellen harcol­­tak, ezért megtiltották a ״ cionista etrogok" haszná­­latát. Forumilag azzal érvel­­tek, hogy a cionisták nem megbízhatók, s az a gya­­nú, hogy az etrogot citrom­­mal keresztezik, ami pedig szigorúan tilos. A kereszte­­zéssel az etrog ellenállóké­­pességét fokozzák, azáltal gyümölcse is sokkal forma­­sabb és tetszetősebb. A szentföldi labirinátus az et­­rog-ültetvények vallásos tu­­lajdonosai számára külön bizonylatot állított ki, de az sem használt sokat. A mai napig, az izraeli etrog leg­­­nagyobb konkurrense Ame­­rikában a Jordániai etrog, amelyet a Neture Kártá amerikai exponensei a jor­­dániai háromszög és a Je­­rieho melletti arab narancs­­ligetekből rendelnek. Szerin­­tük Erec Jiszráél keleti ré­­sze, amely arab kézben van, szintén szent s az arabok által termelt etrogoknál nem állnak fenn azok a vallási meggondolások, ame­­lyek miatt a cionista etro­­gokat kifogásolják, azzal nem sokat törődnek, hogy a jordániai etroghasználat jelentős károkat okoz Izrael állampénztárának. Az etrog export- és import problémája csak normális időkben áll fenn. De vannak idők, amikor etrog szabad­­kereskedelemről szó sem lehet. Ilyenkor a hitközsé­­gek vezetői mindent elkö­­vetnek, hogy valamilyen úton-módon etroghoz jussa­­nak. Ez történt 1943-ban Bu­­dapesten, a náciuralom ide­­jén. Az a veszély fenyeget­­te a magyar főváros zsidó­­ságát, hogy a szűköt ün­­nepre etrog nélkül marad­­nak. Ezért Komoly Ottó, a mentőbizottság elnöke és Springmann Samu, a bizott­ság tagja, levelet küldtek a Konstantinápolyban működő szochnuti mentőbizottság­­nak, azzal a kéréssel, hogy okvetlenül szerezzenek két izraeli etjogot a budapesti zsidóság számára. A levelet, mint a mentőbizottság egyéb postáját, Grosz Bandi útján továbbították. Ez a Grosz Bandi a magyar kémelhántó kurírjaként dolgozott a má­­sodik világháború folyamán és gyakran tette meg a Bu­­dapest-Konstantinápoly kö­­zötti utat. Ugyanakkor bu­­sás fizetségért­ a mentőbi­zottságnak is kurn­ssolyála­­tot teljesített. Springman Samu külön lelkére kötötte Grosz Ban­­dinak az etrog ügy elinté­­zését. Grosz, aki maga is zsidó volt, tudatában volt annak, milyen fontos szolgá­­latot tesz az etrog elhoza­­talával a budapesti zsidó­­ságnak. El is kérte Kon­­stantinápolyban az etrogot, azt óvatosan becsomagolva kun­­־ táskájában helyezte el. Amikor Budapestre érkezett első dolga volt az értékes küldeményt Springmannak átadni. Sprigmann boldogan vet­­te át a zecer­ji izráeli etro­­gokat s elvitte a csomagot komoly mérnökhöz, hogy a többi szochnuti postával együtt felbontsák. Könnyen elképzelhető, úgy Komoly mérnök, mint Springmann megdöbenésére, amikor a cso­magban két etrog helyett, négy tábla csokoládét talál­­tak, egy kis levélke kisére­­tében. ״,Remélem, hogy a csokoládénak majd jobban örülnek, mint a két áto­romnak. Manci.” Komoly és Springmann érthetetlenül néztek egy­­másra. Nem tudták megfej­­te­ni a rejtvényt, hogyan és miért cserélték ki csokolá­­déval a várva várt etrogokat. És ki az a "Manci"? Sprigmann Oroszhoz rohant és amikor elmondta neki, hogy valami Manci csokolá­­déra cserélte ki a két etro­­got, Grosz hangos kacagás­­ban tört ki. Majd elmesélte Sprigmannak, hogy Kon­­stantinápoly egyik éjjeli lo­­káljában néhány hónappal ezelőtt megismerkedett egy Vadkerti Manci nevű ma­­gyar táncosnővel, akivel konstantinápolyi tartózko­­dása alatt, rendszeresen szó­­rakozik. A nő — mondotta Grosz Bandi — kíváncsiság­ból valószínűleg kinyitotta a táskáját , amikor a két etrogot meglátta, bizonyára úgy vélte, hogy valakinek ajándékba citromot küldtek. A jólelkű lány kivette a két etrogot s csokoládét küldött helyette — gondolván, hogy most Pesten sokkal értéke­­sebb és nehezebben szerez­­hető be a csokoládé, a cit­­romnál így maradt 1943-ban a pesti zsidóság nagyrósm­et­­rog nélkül, egy konstanti­­nápolyi magyar táncosnő jószívűsége mitt... Irta: Lauber-Mih­ajlovics Sándor A lakomátlan király XI. Alfonz­ot mindjárt megszületése után Spanyol­­ország királyává koronáz­­ták. Miár egészen kis korá­­ban fejlett ״ uralkodói n­ép­­tudata volt és amikor három és féléves korában az egyik udvarhölgy meg akarta cat­­kölni, szigorúan rászólt: — Madame, a királyt nem szokás csókolgatni... A csecsemő­király később rakoncátlan sihederré fejlő­­dött, akivel az anyja sehogy se bírt. Egyszer olyan szó­­fogadatlan volt az ifjú ki­­rály, hogy anyja egy sötét fülkébe zárta. De nem 30- káig maradt ott, mert az if­­jú Alfonz király torkasz­a­kadtából k­iabálni kezdett: — Éljen a köztársaság, él­­jen a köztársasági És a királyné, mit tehetett mást, kiengedte fogságából a rakoncátlan király fiát. 1958 X1 Új Keret 3

Next