Uj Kelet, 1959. december (40. évfolyam, 3449-3474. szám)
1959-12-24 / 3469. szám
„Baráti szellem a játékosok között” A Kocsiban elért siker után Mándi Gyula szövetségi tréner már a jövő feladatainak megoldása felé fordítja figyelmét és munkatervét arra állítja be, hogy az Ázsia-kupa mérkő- zésein elért eredmények ne elszigetelt sikerei maradjanak az izraeli labdarúgásnak, hanem kiindulása a további jó eredményeknek. A válogatott csapat játékosainak egy része már aktív szereplésének a határához közeledik és felfrissítésre van szüksége a keretnek, amelyből a válogatott kialakul. Ennek a célnak érdekében a jövőben 22 tagú keret felállítását tervezi Mándi és abban néhány olyan játékos is helyet kap, aki eddig nem volt tagja a keretnek. Az Ázsia-kupában a siker egyik tényezője, Mándi kijelentése szerint az a baráti szellem volt, amely a válogatott csapat játékosai között uralkodott. Különösen akkor volt az egymás iránti megértésnek igazán jelentős szerepe, amikor a csapat debüje a perzsák ellen olyan katasztrofális vereséggel járt. A mérkőzés után sem tettek egymásnak szemrehányást és nem kerestek bűnbakot, hanem azt igyekeztek kielemezni, hogy milyen módon lehet elkerülni hasonló vereséget. Általában a közel kéthetes kocsimi tartózkodás alatt valamennyien a győzelem eszközeinek a megkeresésével foglalkoztak és minden más szempontot ennek a célnak rendeltek alá. Még moziba menni sem kívántak, nem szólva arról, hogy a múltban oly káros hatású „beszerzési és vásárlási” kirándulásokról is lemondtak. Mándi a labdarúgó magasiskolájának az oktatásán kívül sikeresen gyakorol nevelő hatást is a kezére bízott játékosokra. Ez sem kevéssé fontos kritériuma a sportban elérendő eredményességnek. Itt említjük meg, hogy az Ázsia-kupa döntő mérkőzéseit 1960 november havában rendezik meg Szöulban, ahol Izraelen kívül még Délkorea, Vietnam és Formuza vesznek részt. Az úszó olimpiai keret A jeruzsálemi YMCA úszómedencéjében kezdi meg tréningjeit az izraeli úszókeret a jövő évi római olimpiára irányuló előkészületek sorában. A keret tagjai a következők: Sefa-fivérek, Mandelbaum, Trauber, Melamed, Frachter, Schneider, Lurja, Bek a férfiak közül és Láhár, Marceviak, Kratin, Harari a nő versenyzők közül. A tréningeket Teleki és Feigenbaum vezetik. Megnt az egyetemi teniszpálya A délafrikai Makkabi ajándéka rendkívül értékes sportintézménnyel gazdagította az országot a jeruzsálemi Kirjában létesített új egyetemi teniszteleppel. A pályákat kitűnő anyagból, nagy gonddal készítették el és minőségük a legjobb külföldi pályákat is megközelíti. A telep ünnepélyes avatását az esőre hajló, kedvezőtlen időjárás zavarta meg, ennek ellenére is sokan jelentek meg a pálya megnyitásán. Az egyetem elnöksége, valamint a teniszszövetség vezetősége méltatta az esemény jelentőségét és ők adták át a pályát rendeltetésének. A beszédek elhangzása után bemutató mérkőzésen a Technikum bajnoka, Dubicki és az Egyetem bajnoka, Gorsin, léptek elsőkként a játszótérre és 6:1, 1:6 arányba egy-egy szetet nyertek. Utána a két országos bajnok, Avidán és Dávidman, játszottak egy szetet, amelyet 6:4 arányban Avidán nyert meg. Az új pálya hatalmas lendületet fog adni a főiskolai és ennek kapcsán az országos teniszsportnak. Hír szerint IAKOV CUR KÜLÜGYI ÁLLAMTITKÁR ÁTMEGY A SZOCHNUT VEZETŐSÉGÉBE Jeruzsálem, (Az Új Kelet tudósítójától). Politikai körökben majdnem bizonyosra veszik, hogy dr. Chájim Jáchil lesz a külügyminisztérium új államtitkára, aki jelenleg helyettes államtitkárként működik. Előléptetése a közeli napokban várható, minthogy Jákov Cur, aki jelenleg irányítja a minisztériumot, átveszi Ábrahám Harman helyét a Szophaut vezetőségében és hír szerint a Mápáj egyik megbizottaként a tájékoztatási ügyosztály főnöke lesz. Ennek nyomán megválik a külügyminisztériumtól és helyébe dr. Jáchil kerül. Napirenden van még két új helyettes külügyi államtitkár kinevezése is. Mint értesültünk, Gerson Ávner, az amerikai ügyosztály főnöke és Jákov Simoni, a keleteurópai osztály főnöke lesz a két új helyettes államtitkár. Golda Méir külügyminiszternek egyébként szándékában áll a vezérkari főnök és az országos rendőrfőparancsnok tisztségéhez hasonlóan, a külügyminisztérium államtitkári tisztségére is bevezetni a rotációt, vagyis időről-időre vezető diplomaták fognak előlépni erre a tisztségre. Három alpolgármestert választottak Ibeér-Léván A Mápám csatlakozik a koalícióhoz? Beér-Léva (Az Új Kelet tudósítójától). Szerda este tartotta meg a városi tanács második ülését, amelyen megválasztották az alpolgármestereket. Beér Zárizs (Mápám) kérte az ülés elhalasztását, mert tárgyalások folynak pártja csatlakozásáról a koalícióhoz. Jiszráél Silád (Chérut) csatlakozott az elnapolási kérelemhez, mivel a Chérut fellebbezést nyújtott be a kiálcionisták mandátuma ellen és a bírósági döntést december 31-ére várják. Rövid tanácskozás után Dávid Tuvijáhu polgármester a koalíció nevében elvetette az elnapolási indítványt. Ezután Dávid Hárpát javaslatára a koalíció tagjaiból megválasztották a hattagú városvezetőséget és a három alpolgármestert. A koalíció 9 szavazatával a Mápám és a Chérut tartózkodása mellett alpolgármester lett Dávid Cháchám (Máláj), mint a polgármester állandó helyettese, Mose Rosenfeld (Rohdut Háávodé) és Joszéf Májmon (Nemzeti Vallásos Front). A címzetes alpolgármesterek megválasztását későbbi időpontra halasztották. A költő szavait idézte védelmére a Rogozin-gyár ál-üzletvezetője rovott múltú A törvényszék egyélű elzárásra ítélte a Dávid Náhárit Dávid Náhári 26 éves büntetett előéletű szélhámos azzal a váddal került tegnap a törvényszék elé, hogy Rogozin amerikai nagytőkés üzletvezetőjének adta ki magát és ezen a címen követett el különböző csalásokat. Többek között azzal vádolják, hogy benzinkutaknál a Rogozin-cég utalványaival vásárolt, melyek nála maradtak, miután elbocsátották a vállalattól. Ugyanzen „minőségében” többszáz font értékű árut vásárolt kereskedőktől, akik elhitték, hogy Rogozin megbízottja. A vád képviselője súlyos büntetést kért rá és ekkor Dávid Náhári azzal védekezett, hogy amikor legutóbb kiszabadult a börtönből, nem részesült semmiféle segítségben. Munkát kapott Rogozin vállalatánál, amikor azonban megtudták, hogy börtönviselt ember, azonnal elbocsátottak. Náhári a bíróság könyörületéért esedezett és idézte Úri Cvi Grinberg héber költőnek egy verssorát, amely körülbelül így hangzik: ״ Nem lehet meghódítani a sziklacsúcsot anélkül, hogy sírt ne hagynánk a lejtőjén.’’ A vádlott azt mondotta, hogy ő meg akarja hódítani a hegycsúcsot és múltjának a sírját a lejtőn hagyja. — Kennet bíró erre így válaszolt: ״ Én nem avatkozom be a költő dolgába, de a költő se avatkozzék az enyémbe” és egyévi elzárásra, valamint további két és félévi feltételes szabadságvesztésre ítélte a vádlottat. Az ítélet indokolásában a bíró elmondotta, hogy Náhári már kitöltött kétévi börtönbüntetést 12 ízben elkövetett szélhámosság miatt és így nem hisz javulási szándékaiban. MA MEGJELENT legújabb száma 12 nagy oldalon A tartalomból: Mándi (Danzig Hillel). — Gondolatok a pianukagyertya fényénél (Páldi Jehuda). — Tollhegyről (Dr. K. E.). — A héten történt (V. B.). — Villáminterjú az új miniszterekkel (E.J.) —Harc a Jordánterv körül (Dr. Vágó Béla). — Tengerészetünk nagy napja (Dr. Arje Kaddar). — Így él a norvég Hamupipőke ״ a dollárkirály” birodalmában. — Ülőtanácsadó (Rovatvezető: Keren Ávrahám) Az olvasó kérdez — a rovatvezető válaszol. — Aki gyalog járt be 65 országot (A. D.). — A villanyszámla (k. a.). — Vágyakozás az apa után. — A francia film új vesztesége: Henri Vidal. — A héber nyelv a párizsi középiskolákban (Jiszráél Neumann). — Szociális eset (Jungreisz Elza). — Csendes városban, kevés a beteg. NYEREMÉNYPÁLYÁZATUNKON RÉSZTVEVŐK FIGYELMÉBE! E heti számunkban folytatjuk a résztvevők névsorának közlését. — Kérjük, kövesse figyelemmel szerepel-e a listán. Jegyezze meg a neve mellett feltüntetett számot, amellyel részt vesz a pályázaton. Miután a szelvények beküldési határideje december 24-én lejárt, a szelvények végleges feldolgozása folyamatban van, ennélfogva a pályázatot 1960 január végén, vagy február első felében tartjuk meg Tel- Avivban. Ára változatlanul 300 plóza. • Mindenütt kapható. AZ ÚJ KELET ELŐITZTÉSI DUR HAVONTA IL 4000 — Rekordtermés a Chule földjein. Kirját Smenából jelentik, hogy a Chule tó kiszárított medrében rekordterméseket értek el a mezőgazdák, annak ellenére, hogy eleinte kétségek voltak ennek a területnek a termékenységét illetően. A kukoricatermés dunamonként 6—800 kiló, a búza 350—540 kiló volt. A talajt most készítik elő a téli vetéshez. A mintegy 12 ezer dunam terület a mocsarak lecsapolása által vált alkalmassá a megmunkálásra. A máramarosszigeti plék szervezete 1960 január 2-án szombat este 7.30 órakor a gyémánt tőzsde termében, Tel Aviv, Abhuzát Bájit 3. sz. II. emelet (Ku-Ipát Am bank mellett), vij dánchanuka-estét rendez, s amelyet ének és más mü■vészi számok keretében, terített asztalok mellett tartanak meg. — Rablótámadás egy tel- avivi vendéglőben. Szárá Zuckermann asszonynak a tel-avivi Alijja utcában lévő éttermében egy 24 év körüli ismeretlen férfi rablótámadást követett el. A férfi bejött a vendéglőbe és egy pohár teát kért, majd 5 fontos bankjeggyel fizetett. Amikor a tulajdonosnő kinyitotta a pénzt tartalmazó fiókot, a vendég földre teperte, majd kivette a fiókban lévő 110 fontot és elmenekült. A járókelők, akik meghallották az asszony segélykiáltásait, jelentették az esetet a rendőrségnek, amely azonnal végigfésülte a környékét, de nem sikerült elfognia a támadót. Polgár! Rádióengedélyének érvénye december végén lejár. Újítsa meg engedélyét azonnal. * A MAROSVÁSARHELY és vidékéről elszármazottak egyesülete a HOH Social Centerében, 1960 jan. 2-án este 8 órai kezdettel nagyszabású, jótékonycélú műsoros táncestélyt rendez. — A műsor keretében többek között a marosvásárhelyi származású Batja Lanczet, a Kameri színház kiváló művésznője és Wellemin Sándor zenetanár és akkordeon művész, valamint növendékei szerepelnek, míg a konferanszié szerepét az Ohel színház,művésze, Rónai András látja el. Az izraeli rádió magyar adása: 19.45 órakor a 33.3 m-eg rövidhullámon, 21.45-kor a 460, 422.5 (Jeruzsálem), 292 (Haifa) középhullámhosszon hallható. 6.30: Máhovu, 6.35: rövid hírek, 6.37: zenélő óra, 7: hírek, 7.17: hanglemezek, 7.58: rövid hírek, 11: Dvorzsák: Othelo - nyitány, Falla: Spanyol éjszakák, Saint-Saens: Részlet a Sámson és Delilából, Mozart: Figaró lakodalma — nyitány, 12: asszonyrovat, 12.30: filmzene, 13: Rávei: ,,Kacsamama”, Delius: ,,Séta a Paradicsomban”, 13.30: hírek, 13.45: ,,Hová menjünk este?” 17: rövid hírek, 17.05: keleti dalok kívánságműsora, 17.45: gyermeksarok, 18: ifjúsági műsor, 18.30: könnyű zene, 19: hírek, 19.20: zeneegyveleg, 19.45: köznapi héber nyelv, 19.59: műsorismertetés, 21: hírek, 21.30: könnyű zeneszámok, 23: hírösszefoglalás, 23.10: hanglemzműsor, 23.30: orgonaszámok, 23.45: a karácsonyi éjféli mise közvetítése. A hadsereg műsora 18.03: Kívánságlemezek, 18.40: katonai dalok, 19.10: Gádná-műsor, 19.40: Intermezzo, zongoraszámok, 20.10: zenei innen-onnan, 20.30: találós kérdések, 21.15: ,,Vidám ritmusok”, 21.30: Ismerd meg Fréres Jaques, 22. tánczene. Geológusok atyjáznak Délafrikából. Dr. Jakov Bartur, a jeruzsálemi geológiai intézet igazgatója és a héber egyetem előadója tegnap délafrikai tanulmányútjáról visszaérkezett Izraelbe. Dr. Bartur több arany- és gyémántbányát látogatott meg, azonkívül előadásokat tartott. Találkozott több zsidó geológussal és ezek közül sikerült kettőt rábeszélni arra, hogy Izraelben telepedjenek le. A kuruiué, a hajadon ét alaki)i A rendőrség letartóztatott egy 40 éves jaffai férfit, akiről kiderült, hogy rendkívül sokoldalú kuruzsló. Az első feljelentést egy 30 éves hajadon tette ellene, aki az utóbbi években arra a meggyőződésre jutott, hogy azért nem tud férjhez menni, mert elvarázsolták. Hosszas nyomozás után sikerült megtudnia, hogy a jaffai kuruzsló varázslata az, amely elriasztja tőle a kérőket és ezért elment hozzá, hogy kiegyezzen vele. Meg is állapodtak abban, hogy 50 font ellenében a kuruzsló megszünteti a varázst. A lány le is fizetett 20 font előleget. A pénzért a kuruzsló adott neki egy papírdarabot, amelyre néhány varázsjelet rajzolt és ezzel a lány minden este végigdörzsölte a testét. Minthogy azonban a „kezelés” dacára sem tudott férjhezmenni, feljelentette a kuruzslót. A kuruzsló másik áldozata egy rabbi volt, aki két varázslattal bízta meg, hogy mentse meg haldokló édesanyját és hogy adja vissza a rabbinak elveszett étvágyát. — Kereskedelmi tárgyalások Nyugat-Afrikával. Dr. Cvi Dinnstein, a pénzügyminisztérium valutaosztályának főfelügyelője afrikai körútja során kedden Accrából, Gána fővárosából Monroviába, Libéria fővárosába repült, ahonnan ma Guineába folytatja útját. A három önálló afrikai államban dr. Dinnstein kereskedelmi tárgyalásokat folytat hivatalos szervekkel. Accrából való elutazása előtt dr. Dinnstein kijelentette, hogy Izraelnek a Nyugat-Afrikában eddig elért gazdasági sikerei rendkívül kielégítőek és most eljött az ideje, hogy szélesebb alapokra fektessék a gazdasági kapcsolatokat. EGYSZOBÁS komplett, olcsóbébs lakás, III. emelet, Jád-Alijahun átadó. — Értekezni: Tel-Aviv, Brenner 15., kézimunkaüzletben. — Feltártak két ó-szíriai várost, Kopenhágából jelentik: Egy dániai archeológiai küldöttség, amely két éve dolgozik Szíriában, két régi várost tárt fel, amelyek a keresztény időszámítás előtti harmadik és negyedik évezeredben álltak fenn. Az egyik várost a Daruk dombból ásták ki, a másikat pedig a Szukasz hegy alatt, a szíriai tengerparton. A városok neve Oszana és Szukasz volt és valószínűleg a rendes időszámítás előtti IX. században a szírek hódító hadjárata során pusztultak el. AZ IDŐSEBB DOLGOZÓK SZÖVETSÉGE szeretettel hívja tagjait és azok hozzátartozóit folyó hó 24-én, csütörtökön este 7.30 órakor Tel- Avivban a Zamenhoff u. 3 sz. alatti (Kikar Dizengoff mellett) klubhelyiségben tartandó baráti összejövetelre. Lóránt László, az ismert író tart előadást ,,Európai képeskönyv” címen. Vendégeket is szívesen látunk. Belépés díjtalan. — A Gálil illusztrált térképe. Az állami turisztikai hivatal színes, rajzos térképet adott ki a Gálilról, amely külföldiek számára világos ábrákkal teszi érthetővé, hogy mit hol találhatnak meg az ország északi részében, történelmi, archeológiai és geográfiai szempontból. A turisztikai hivatal az utóbbi időben több kiadványt tett közzé régi és új izraeli városokról. Menórakiállítás a Hámásbir nagyáruházában Amerikai mintára, a Hámásbir Lácárban érdekes nevelési célokat is szolgáló újítást vezetett be, amely a közeljövőben rendszeres iparművészeti kiállításokat rendez az ország területén lévő fióküzleteiben. Az első ilyen kiállítás ma nyílik meg a Hamásbir Tel Aviv Dizengoff téri áruházában, ahol harminc művészi kivitelű, többszáz éves hanuka gyertyatartót mutatnak be. A menora-kiállítást a Hisztádrut 39 éves fennállásával kapcsolatos emlékkiállítás fogja leváltani. Ezt követőleg lakberendezési, kerámiai, érme és népviseletekkel foglalkozó kiállítást készül rendezni a Hámásbir Lácárban, amely arra számít, hogy a kiállított tárgyakat hetenként 150 ezer ember fogja megnézni, akiknek hatvan százaléka az üzlet potenciális vevőjévé válhat. A tel-avivi kiállítást későbbi időponton a Hamásbir jaffai, jeruzsálemi, haifai és beér-sévai fiókjaiban is bemutatják. HAül8• A M Kirját-Chájim, dec. 24. csüt. A TIZENKÉT ESKÜDT IZRAELI OKRA Szombat, dec. 26. este 8.30 ALEXANDRA TEATRUH HAOLIM Tel-Aviv, dec. 24., csütört., ,,Mugrabi”, este 8.30־ kor Román lakodalom zen♦« vígjáték Rendezi: Chájmn Amm Lengyel ai.t.ami ” JIDDIS SZINTARSULAT IDA KAMINSZKA felléptével: Haifa, Tamar-terem Csütörtök, dec. 24., 8.30 SZENDER BLANK י״״ יا wnun LESEK Rámát-Gán, dec. 24., csüt., Rama, este 8.45-kor LAKODALOM A FOGHÁZBAN DZIGAH és SCHUMACHER Natanja, dec. 24., csütörtök Sáron, este 9 órakor Marad a régi ORION mozi Tel-Aviv GYENGE NŐK Szórakoztató francia ▼igjátÜC Milén• Démon geot, Jacqueline Sacart, Pascale Petit, Alain Delon, Peul Auka és a zenek•* Mercure film TAMAR-mozi, T.A. Vakáció Tirolban Michael Ande csodagyerek ét Hans Söhnker. Egyedüli németül beszélő füm Tel-Avivban. Folytatólagos előadások délelőtt 10 órától. Allenby mozi, T.A. WALT DISNEY legújabb filmjfe DAVY CROCKET Fee* Parkerrel Amerikai hősök legendás éleit« Mercur film A TEL-AVIVI MOZIK HETI NC80K&• ELŐADÁSOK IBDRI: 3.3#. 7.1# cat.lf *rak• ALLENBY: Ilvy Crockett ARMON DAVID: Al *p**• ti'irtteeto 1 C AFON: The rlklsha-maa CHEN: Lovas katon&k GAT: Le* Assassins da DimaaeM EDEN: Sharadau ESZTER: Az' utazAs MAXIM: Escucha Ml eancion! MUGRABI: Buchanan ejryrdúl lovagol MUGRABI: Zbobel bandit• OPHIR: Les Dragnenra ORION: Falbles Femme* PEF.R: Night •1 a Haart** mmm SDEROT: Nincs Ideje a vlrAgoknak TEL-AVIV: Blue Jeans TAMAR: VakAció Tirolba• TCnÉLET: India anya JÁRÓN: Senechal le Magnlfloo# ZAMIR: A vUslaseS