Uj Kelet, 1974. július (55. évfolyam, 7894-7920. szám)

1974-07-01 / 7894. szám

ACSENDÉLET ! TERRORISTÁK TÁBORÁÉIN KILENC ÓRÁN ÁT PUSZTÍTOTTÁK EGYMÁST KÉT RIVÁLIS TERRORISTA-CSOPORT TAGJAI Hivatalosan 19 halottat és 100 sebesültet tar­tanak számon . Szemtanuk szerint sokkal I#*­ több volt a halott és a sebesült jp Tegnap röviden jelentettük, hogy három libanoni menekült־, táborban véres összeütközésekre került sor az egymással rivali­­záló terrorista szervezetek között. Most a Daily Express beiruti kiküldött munkatársának tudósítása alapján adunk képet a történ­­­tekről. js Az angol újságíró tudomása­­Szerint, az összeütközés háttere­­még kiderítetlen. Pénteken a déli f tórákban kezdődött. Az egyik­­terrorista csoport tagjai autóval­­közelítették meg a másik csoport­­táborhelyét és tüzet nyitottak ra­­jjuk. Automata fegyverekkel lőt­tek. A megtámadott Chávátmá­­csoport tagjai közül két terroris­­­tát magukkal hurcoltak. Nem sokkal később a csoport tagjai el­lentámadásba mentek át és négy­­embert raboltak el az összeütkö­­zést kezdeményező Dzsibril-cso­­­port tagjai közül. Az összeütközés híre futótűz­­ként terjedt el a menekült­tábo­­rokban. A két csoport támoga­­tói, illetve szimpatizánsai min■ idenhol nyíltan ütköztek meg egy I­­ással. (AUTOMATA FEGYVEREK,­­ GRÁNÁTOK­­־ Három menekült­táborban ke­­­rült sor végü­l is tényleges össze­­ütközésekre. A táborok lakói la­­kásaikba húzódtak vissza és csak a terroristák merészkedtek ki. Kisvártatva fegyverropogás verte fel a környék csendjét. Auto­­mata fegyvereket használtak a terroristák és kézigránátokat do­­báltak egymás felé. Aknavetők alkalmazására is sor került. Az összeütközések végeztével hivatalosan 19 halottat jelen­­tettek és elesett a libanoni had­­sereg egyik katonája is, akit el­­tévedt golyó ölt meg. A sebesül­­tek száma eléri a százat.­­ Az angol lap tudósítója hozzá­fűzi, hogy a hivatalos jelentés­­sel ellentétben, minden bizony­nyal jóval több a halott és se­­­­besült is. Egyes verziók sze­­rint 50 halottja van az össze­­­­ütközésnek, mások úgy tudják,­­ hogy százan estek áldozatul. A sebesültek száma is sokkal több mint ahogy a hivatalos ki­­mutatásban olvasható. Egy Beirutban járt amerikai orvos is nyilatkozatot adott, mi­­után elhagyta Libanon területét és azt mondotta, hogy benyomá­­sa szerint sokkal több a halott és a sebesült, mint ahogy azt je­­lentik. KATJUSA IS A két terrorista tábor tagjai között mintegy 9 órán át foly­­tak a harcok. Az első összeütkö­­zés Tel-Záátirban történt, majd átcsapott Sáátilába, végül a Szá­ábrá-i táborban vált forróvá a légkör. Mindhárom tábor Beirut közelében van. A Daily Express tudósítója sze­rin­t, nemcsak aknavetők beveté­­sére került sor, de az egyik tá­­borban még Katyusával is lőtték egymást a terroristák. A két terrorista tábor vezetői­­nek ideológiai felfogása merő­­ben különbözik egymástól és ezen az alapon „rúgták össze a port”. Mi az ideológia különbség? A Dzsibril-csoport vezetői ,,to­tális háborút” hirdetnek Izrael ellen és minden taktikai jellegű közeledést élesen elleneznek. Nem hajlandók például hozzájá­­rulni ahhoz, hogy a palesztinaiak képviselői résztvegyenek a genfi konferencián. Ezzel szemben a Chávátmá-csoport tagjai látszó­­lag mérsékeltebbek. Hajlandók olyan háborút viselni Izrael el­­len, amely „a cionisták által el­­foglalt szakaszos felszabadításá­­ra” épül és elképzelésük szerint a folyamatosan felszabadítandó­­területeken palesztinai államot kell létesíteni. A Chávátmá-csoport vezetői úgy vélik, nem lehet ideológiai akadálya annak, hogy a palesztinaiak képviselői leüljenek Genfben egy asztalhoz az izraeli meg­­bizotakkal és látszólag tárgyaljanak. KERESD AZ ASSZONYT Van egy másik feltevés is — sokkal kevésbé megalapozott po­litikailag. Állítólag szerelmi hát­­tere van a két terrorista-csoport­ja közötti fegyveres összeütközés- te nek. Szépreményű lányok kegyei­­nk­ért küzdöttek és végül fegyvereik ah­hez nyúltak, mert más mód nem is adódott a súlyos problémák el­­vi döntésére, és A vérontás után 24 órával nyi-' latkozat-háború kezdődő,­ a két terrorista­ csoport között. Egymás nyakára varrják a felelősséget és azt állítják kölcsönösen, hogy a „Palesztinai ellenes érdekek” ér­­vényesülése miatt került sor az összecsapásra. • CSATLAKOZIK-E A VNP A KOALÍCIÓHOZ? A héten megkezdődnek a tárgyalások A Munkapárt és a Vallásos Nemzeti Párt főtitkárai már túl vannak az Az izraeli közélet egyik köz­­ponti kérdése ezekben a hetek­­ben, hogy a Vallásos Nemzeti Párt véglegesen az ellenzéki ol­­dalon marad-e, vagy visszatér a koalíció keretei közé és a párt három hagyományos tárcáját, a vallásügyi, a belügyi és a népjó­­léti tárcát ismét a VNP-minisz­­terek veszik át. Nyílt titok, hogy hetek óta folynak a tapogatózó tárgyalá­­sok és miközben a VNP a Kne­­szetben már megkezdte az ellen­első megbeszélésen neki tev­ékenységet, egyes vezető politikusok beható tárgyalásokat folytattak és folytatnak a koalí­­cióhoz való csatlakozásról. A múlt hét végén sor került az első félhivatalos tárgyalásra is eb­ben az ügyben. Áháron Jádlin közoktatásügyi miniszter, aki egy­előre korábbi funkcióját is betöl­ti és utódja megválasztásáig a Munkapárt főtitkára, találkozott Cvi Bernsteinnel, a Vallásos Nem­zeti Párt főtitkárával és tanács­­koztak. A hivatalos közlemény szerint a ,,két pártot kölcsönösen érdeklő kérdésekről volt szó, de a napnál világosabb, hogy a „Ki a zsidó?” problémát hányták-ve­­tették meg, abban a vonatkozás­­ban, hogy lehetne-e komplexu­­mot találni, amely utat teremtene a Vallásos Nemzeti Párt számára a koalícióba való visszatéréshez. A független liberálisok és Su­­lámit Álom­ Pártjában bizonyos aggodalmat keltett a tárgyalások megkezdésének híre, mert attól tartanak, hogy a Munkapárt az ő terhükre köt esetleg koalíciós meg­állapodást a Vallásos Nemzeti Párttal. A Munkapárt részéről meg­­nyugtatták a független liberáliso­­kat és az Álom­-csoport tagjait, hogy erről nincs szó, annál is ke­­vésbé, mert ha majd megkezdőd­­nek a tényleges tárgyalások a koalíció kibővítéséről, bevonják a megbeszélésekbe a független li­berálisokat és az Álom­-csoport képviselőit is. A VNP-vel való megegyezésre csak a jelenlegi ko­alíciós partnerek nézetazonossá­­ga esetén kerülne sor. Az egyik déli lap híre szerint Menáchem Hákohén rabbi, aki a Munkapárt listáján került be a Kneszetbe és országszerte „a Hisz­tadrut rabbija”-ként ismeretes­­, néhány nappal ezelőtt pártja tit­­kos küldetésében Amerikába re­­pült, hogy az ott időző Goren, or­szágos askenáz főrabbival tanács­­kozzon a „Ki a zsidó” kérdésről. Az a feltevés, hogy mindenek­­előtt Goren rabbit kell rávenni az egészséges kompromisszumra ebben a kérdésben. Azért nem várják meg állító­­lag Goren főrabbi hazaérkezését, mert ha már Menáchem Hákohén Kneszet-képviselőnek sikerül őt engedményekre bírni Ameriká­­ban, akkor ezen engedményekhez esetleg már ott megszerezheti né­­hány tekintélyes rabbinikus sze­­mélyiség, például a bostoni Sze­­lovejcsik rabbi hozzájárulását. A héten állítólag megkezdőd­­nek a hivatalos tárgyalások is a Munkapárt és a Vallásos Nemze­­ti Párt között a koalícióhoz való csatlakozás feltételeinek tisztázá­­sára. Mindkét párt vezetősége tár­gyalóbizottságot nevez ki a meg­­beszélések folytatására. Az izrae­­­li belpolitikai élet hagyományai­­nak megfelelően, csak korlátozott hatáskörrel rendelkeznek majd ezek a bizottságok és az esetleges egyezmények jóváhagyása a Mun­kapárt, illetve a VNP központi vezetőségétől függ. J­űz­erőpaArón­ Stgárz Egy telefonkönyv-probléma : A posta arra kéri a telefon­előfizetőket, hogy ne adják le régi telefonkönyvüket, mikor az új könyv átvételéért jelentkez­­nek. Köztudomású, hogy világszer­­te — és Izraelben is — szinte ka­tasztrófális a papírhiány. Ezért jelennek meg csökkent terjede­­lemben az újságok is. Nem ér­­tem, hogy ilyen helyzetben miért nem gyűjtik össze a régi telefon­­könyveket, amelyekből összezá­r Azt hiszem az alábbi sorokat n­emcsak magam, de nagyon so­­kak nevében is írom a tévé igaz­­gatóságához. Kérem, hacsak le­­het, hetenként közvetítsenek leg­­alább fél órás cirkusz­műsort. A vitás ügyek érdemétől telje­­sen függetlenül, azt hiszem, a két országos főrabbi makacssága miatt nem lehet békét teremteni közöttük. Presztízskérdés a szá­­m­ukra, hogy egyik sem engedhet a másik javára, holott mindennél fontosabb a béke és annak meg­­kötése után, minden nehézség nél­kül elrendezhetik a vitás ügyeket A két országos főrabbi vegye­s­ tudomásul, hogy ha nem kötnek más után, új papír készülhetne. Lényegesen olcsóbb nyersanyag volna, mint a külföldön devizá­­ért vásárolt papír. Szerintem nem csak a régi te­­lefonkönyveket kellene összegyűj­teni, de országos viszonylatban érdemes volna megszervezni a hulladékpapír gyűjtését. .Tankovits Jakab, Ráánáná, Sikán Ámidár 36/5, mert azt a gyerekek és a felnőt­­tek egyaránt nagy élvezettel né­­zik. Jelinek Rózsi, Kiron Bét Ávot, egymással békét záros határidőn belül, az ország vallásos közvé­­leménye lemondásra kényszeríti majd őket, amit egyikük sem sze­retne. És valóban, nem is lenne jó megoldás. Ugyanakkor a jelenlegi helyzet tarthatatlan. Griinwald Sándor, Tel-Aviv, Rechov Háávodá 12. Sok cirkuszt szeretnénk! Hová vezet a főrabbinátus válsága? SZERKESZTŐI ÜZENET: jpDr. Lajta Edit, a néhai ma-­­ ben írjanak Jeruzsálem. POB. M­agyarországi műtörténész tzrá- 1405. c­ukre. Ln ״ 1׳ —l-1ג—. I AZ EL-AL MÓDOSÍTANI AKARJA KÖZÖNSÉGELLÁTÓ SZOLGÁLATÁT Feltűnés­t keltő interjút adott Mordecháj Ben Ári, az El Al vezérigazga­tója a Newsweek hasábjain Mordecháj Ben Ári, az El Al vezérigazgatója a Newsweek cí­­mű amerikai hírmagazin munka­­társának adott interjújában el­­mondotta, hogy az izraeli nem­­zeti légiforgalmi társaság szeret­­ne bevezetni két érdekes utasellá­­tási újítást s ehhez az IATA — a légiforgalmi társaságok nemzet­­közi szövetsége — hozzájárulását kéri. Lényegében két új utasforgal­­mi osztályról van szó. Az egyi­­ket üzletemberek számára létesí­­tenék, a másik kifejezetten tu­­rista-osztály lenne. A turista-osztály utasainak ét­­kezéséről nem gondoskodna az El Al, ellenben lehetővé tenné, hogy felszállás előtt az utasok maguk vásároljanak harapnivalót a repülőtéren. Ha a IATA nem adja ehhez belegyezését, az El Al akkor is bevezeti ezt az újítást az utasel­­látás terén. Az üzletemberek számára rend­szeresítendő osztályon, ezután is felszolgálnak enni- és innivalót. Ben Ári rámutatott, hogy a tu­­rista-osztályon lényeges árleszál­­lításra nyílik lehetőség, ha meg­­szűnik az enni-innivaló felszolgá­­lása. Mivel a személyzet létszá­­ma is csökkenthető és meg lehet majd szüntetni a repülőgép élel­­miszer-raktárának egy részét, il­­letve a hűtő és melegítő beren­­dezés is feleslegessé válik, a tu­rista osztályon további székso­­rokat helyezhetnek el, így a re­­pülés rentábilisabbá válik és meg lesz­ az alapja az árak leszállítá­­sának. Végül azt mondotta Mordecháj Ben Ári, hogy a tervbevett m­ó­­dosítás lehetőséget nyújt ezek­­ben a gazdaságilag nehéz idők­ben tarifaemelés helyett árleszál­­lítást végrehajtani a turista­osz­­tályon. A TÉVÉBEN LÁTTUK NAGY EGYIPTOMI FILMALKOTÁS ״ Pletykák a Nílusról” — Nagib Mac­fuz gyilkos kritikája az egyiptomi társadalomról a tévé arab műsorában a hozzáillő zenével fűszerezve. Nem volt olyan tragikus film, amelyen ne lehetett volna bosz­­szankodva nevetni, annyira min­­den normális kritikai méreten alu­liak voltak. Enn­élfogva hamarosan abba is hagytuk az arab filmek „élve­­zetét”. A múlt héten azonban Nili Erledigender a Mááriv szín­­házrovatában felhívta az olvasók figyelmét a pénteki filmre, an­e­­lyet a legnagyobb egyiptomi alko­tásnak tartanak. Az éles társada­­lomkritika miatt a filmet sokáig nem merték bemutatni Egyiptom­ban. A szövegkönyvet Nagif Machpuz nagysikerű regényéből készítették. Sajnos kissé késve nyitottuk ki a készüléket, de elég korán ahhoz, hogy kiérezzük a filmből a mély elkeseredést, melyet Nagif Mach­­ouz érez hazája sorsa felett a hat napos háború okozta megrázkód­­tatás után. Zárt társaságba va­­gyunk, melynek tagjai hasist szív­nak, csoport­szeretkezéseken tob­zódnak, mindent csak azért, hogy meneküljenek a reménytelen való­ság elől, amit maguk körül lát­­nak. Akad egy fiatal újságírónő, akit megrendít a polgári réteg er­­kölcsi züllése. Ez az újságírónő beleszeret a társaság egy tagjába, egy jobb sorsra érdemes színész­­be — ez azonban nem hagyja magát megmenteni. A filmnek egyik figurája, Ánisz állami tiszt­­viselő ébred rá arra, hogy mi tör­­ténik körülötte. Az újságírónő elviszi a Csatorna vidékére és lát­ja a lebombázott városokat. Ez az idős, már teljesen lezülött em­­­ber aztán félig öntudatlanul járja az utcákat és kiáltja: ébredjetek, ébredjetek! Máchouz merészen nyúl hozzá a problémákhoz, de van egy pont, amelynél ő is megáll. A hasistól kábult társaság egy autó­ban ülve hajrázik végig Kairó utcáin és a kocsi elüt egy 19 éves parasztlányt. A lány meghal. A társaság nem jelentkezik. Miért? — kérdezi az újságírónő a szí­­nésztől, akiről kiderül, hogy ő ült a gázoló autó volánja mellett. — Mert ha kiderül, hogy mi tör­­tént, a lány családja vérbosszút forral és megöli a társaság min­den tagját. A bűntény ezért titok marad. Vajon az a film konklúziója, hogy minden változatlan és meg­­változtathatatlan Egyiptomban? Nem vagyunk ebben bizonyosak. Az idős állami tisztviselő ébredé­­se talán a jobb jövő felé mutat. A tévé műsortervezői helyesen tennék, ha ezt a kitűnő filmet a nagyközönségnek is bemutatnák. Nem csak az arab lakosság okul­­hat belőle, a zsidók is érdekes, megrázó információt kapnak ál­­tala a mai Esinptom életéről. Kezdetben, amikor Izraelben megindultak a tévé adásai, egyik szórakozásunk volt pénteken este megtekinteni az arab műsorban sugárzott filmeket. Sehol annyi olcsó giccset nem fabrikáltak össze, mint az arab filmstúdiók­­ban. Primitív mesék, még primi­­tívebb előadásban, has tánccal és —1■■ran■■—■■■■■■■■■■■■■■■■■■■»■■■■■—■■■■■■■» A NÁSZUTAS AKCIÓ ÉS A NŐTLENEK ÉS FÉRJEZETLENEK TALÁLKOZÓJA AKCIÓ SIKERE UTÁN, MOST ÜDÜLÉS AZ EGÉSZ CSALÁDNAK SZÓRAKOZÁSOKKAL Naharia tengerpartján — meglepő árakon, egy hétig július 12-től július 19-ig, 2—3 csillagos szállodákban. Részletes műsor a következő hirdetésekben. Bővebb felvilágosítás a KAL LTD., cégnél, Tel-Aviv, Gordon 28, telefon: 222042, Rámát-Gán, Hámáágál 1. KÁHÁNE RABBIT KÉT ÉVI FELTÉTELES BÖRTÖNRE ÍTÉLTÉK A bíró szerint Izrael érdekeit veszélyezteti a rabbi tevékenysége A jeruzsálemi törvényszéken két évi feltételes börtönbüntetés­­re ítélték Méir Káháne rabbit, akit azért találtak­: bűnösnek, mert a Zsidó Védelmi Liga new-yorki vezetőit levélben felszólította, hogy fogjanak el, illetve öljenek meg egy orosz diplomatát, és in­­tézzenek fegyveres támadást a Szovjetunió washingtoni nagykö­­vetsége ellen. Kábáne rabbi tavaly erőteljes tevékenységet folytatott annak érdekében, hogy az amerikaiak mondják le J­eonid Brezsnyov meghívását és ezzel rontsák le a viszonyt a két nagyhatalom kö­­zött. A bíró megállapította, hogy Káháne rabbinak csak egyetlen szándéka volt. Annak elérése, hogy a szovjet kormányzat vál­­toztassa meg politikáját a zsidó lakossággal szemben.­­ Az ítélet indokolása megálla­­pítja: ״ Káháne rabbi erőszakos, illet­­ve terror-módszereket tart helyes­nek és a vérontást sem tekinti el­­kerülendő módszernek céljai ér­­dekében. Önmagában dicsérete­sek Káháne rabbi céljai, de mi­­vel a tevékenységét nem egyez­­teti össze az izraeli politikával, megengedhetetlen, hogy folytassa azt. Végső fokon Káháne rabbi tevékenysége szembekerül az iz­­raeli irányvonallal és ebben rejlik a veszély.” A bíró ezután arra utal, hogy sokkal könnyebb ítéletet monda­­ni olyan bűnös felett, akinek sem a módszerével, sem a céljá­­val nem ért egy­et a bíróság. Ká­­háne rabbi esetében csak a mód­­szerekről van szó. Mégis el kell őt ítélni, mert az általa alkalma­­zott módszerek igen veszélyesek — hangsúlyozza az ítélet indoko­­lása. — Úgy látszik, Káháne rabbi nem hajlandó tudomásul venni, hogy Izrael külügyi és hadügyi politikáját a kormány irányítja. Izrael demokratikus ország, a kormány összetétele és irányvo­­nala a választások eredményétől függ. Demokratizmusunk nem te­szi lehetővé az ilyen és hasonló egyéni akciókat, mint Káháne rabbi kezdeményezése — mondot­ta az ítélet kiszabása után a bíró. A kétéves börtönbüntetés vég­­rehajtását a bíróság 3 éves pró­­baidőre felfüggesztette. SÚLYOS VÁLSÁGBA KERÜLT A SZÁLLODAIPAR Csődtől tartanak a hotel­igazgatók A szállodások szervezetének vezetősége ülést tartott és az ott elfogadott határozatot felhívás formájában eljuttatta a kormány­hoz. A határozat rendkívül borúlá­­tóan ítéli meg a hazai szálloda­­ipar helyzetét és a hoteltulajdono­sok szinte elkerülhetetlennek lát­ják a csődöt. Mint egyetlen le­­hetőséget említik, hogy a gazda­sági kormányzat siessen a hotel­­tulajdonosok segítségére és külön­leges adókedvezményekkel köny­­nyítsen a helyzetükön. Azt is kö­­vetelik, hogy korlátozás nélkül vezessék be a­­h­áttér-repülése­­ket az Izraelbe vezető vonala­­kon. Jelenleg 16 ezer szállodai szo­­bával rendelkeznek az izraeli ho­telek, de ha tekintetbe vesszük az épülő szállodákat, két év múl­va már 30 ezer hotelszoba lesz az országban. A rentabilitás fel­­tétele természetesen a turistafor­­galom állandó emelkedése. Ez­­zel szemben aggasztó csökkenést mutat most a turistaforgalom — hangsúlyozzák a hoteltulajdono­­sok, akiknek véleménye szerint a gazdasági kormányzat vezetői nem értékelik helyesen a turiz­­mus és ezen belül a szállodaipar jelentőségét. Ebben a vonatkozás­ban követelnek gyors és hathatós változást. WEIZMANN SZÜLETÉSÉNEK 100. ÉVFORDULÓJA Jeruzsálem (Az Új Kelet tu­­dósítójától).­­ Az 1874 novem­­ber 27-én, a Pinszk melletti Mo­­diliben született Chájim Weiz­­mann, Izráel első elnöke szüle­­tése századik évfordulóján, meg­­emlékezéseket és országos ünnep­­ségeket tartanak. A tegnapi mi­­nisztertanács Áháron Járiv tá­­jékoztatásügyi minisztert bízta meg az ünnepségek előkészítésé­­vel és azzal, hogy a terveket az állandó cionista szervezet és a zsidó világ más szerveivel egybe­­hangolja. ץראה A héber lapok vezércikkei ezúttal főleg külpolitikai problémá­­kat elemeznek. — A HÁÁREC a moszkvai csúcsértekezletet kommentálja és megjegyzi, hogy a Nyugat szempontjából a jelenleginél ideálisabb körülmények kö­­zött is sor kerülhetett volna erre a megbeszélésre. Nagyon sokan úgy hiszik világszerte, hogy minden ütőkátyta Brezsnyev kezében van ezen a tárgyaláson és Nixon a gyengébb fél pozícióját fog­­lalja el. A Háárec ugyanakkor rámutat, hogy Nixon sokkal erő­­sebb, mint ahogy azt nagyon sokan gondolnák, s végül arra a következtetésre jut, hogy a csúcstalálkozó ténye már önmagában is alkalmas bizonyos folyamatok megfékezésére és a két világ­­tömb közötti egyensúly további alátámasztására. Északi szomszédunk, Libanon kormányának helyzetével, ponto­­sabban a libanoni ,kérdés-komplexummal" foglalkozik a ד, ב כ DÁVÁR vezércikke, amely hangsúlyozza, hogy az izraeli véderő mintegy haladékot adott Libanonnak a terroristák megfékezésére. Az alap­­vető politika nem változott Izrael részéről. A libanoni kormányt tesszük felelőssé azért, mert zavartalanul tevékenykedhetnek te­­rületén a terroristák és senki nem korlátozza őket, amikor be akar­­nak szivárogni Izraelbe. Felfogásunk szerint a libanoni kormány­­nak haladéktalanul súlyos korlátokat kell szabni a terroristák számára, különben Izrael kénytelen — önvédelemből — foly­­tatni a terroristák bázisainak bombázását, annak ellenére, hogy Kairóban a „szolidaritás” emlékezetes nyilatkozata «­hangzott. Ez a nyilatkozat látszólag megerősítette a terroristákat, de Liba­­nonnak tudomásul kell venni hogy a határmenti csend egyetlen feltétele a terroristák megfékezése. Csak akkor lehet csend hatá­­raink mentén, ha mindkét oldalon hallgatni fognak a fegyverek. A הפוצה HACOFE az arab vezetők legutóbbi nyilatkozatáról értekezik. Szádát elnök odáig ment, hogy kijelentette, az UNO-egységek jelenléte nem képez számára akadályt, ha úgy látja, hogy háborút kell kezdenie Izrael­lelen. Nem voltak illúzióink Szádát békés szándékait ille­­tően, de ez a nyilatkozat mindennél jobban bizonyítja, hogy az egyiptomi elnök csak taktikázik, amikor béke­húrokat penget. Végül a Hacare is Libanon kormányának felelősségére utal, mondván, hogy Izrael­ nem tűrheti a terrortámadások folytatódását az északi szomszéd ország területéről.

Next