Uj Kelet, 1977. szeptember (58. évfolyam, 8864-8885. szám)

1977-09-01 / 8864. szám

IJKEILT KÖZÉPISKOLAI TANDÍJKEDVEZMÉNY Ahol az egy személyre eső havi jövedelem nem éri el a 705 fontot, teljes a tandíjmentességg. 1560 fonton felül a teljes tandíjat kell fizetni Zvulun Hammer közoktatásügyi miniszter a hét végén jóváhagyta a középiskolai tandíjkedvezmények skáláját, amely az új tanévben, tehát szeptember 1-én lép életbe és a családtagok összjövedelmére támaszkodik. Mint ismeretes, a közoktatásügyi minisztérium egy másik ülésén úgy döntött, hogy a középiskolai tandíjakat az általános drágulásnak megfelelően, 26 százalékkal emeli az 1976177 évi tandíjakhoz viszonyítva. Ezek szerint a 10. osztályban (6-ik gimnázium) 5494 font, a 11. osztályban 5817 font és a 12. osztályban (8-ik gimnázium) 6090 font lesz az évi tandíj. Ennek a határozatnak az alapján átdolgozták a tandíjkedvezmények táblázatát a későbbi időpontban megállapított kritériumok szerint. A kedvezmény-táblázaton, amely a szülők országos bizottsága, szociológusok és közgazdászok hozzájárulásával készült, igyekeztek állandó és egységes különbözetet megállapítani az egyes kedvezmény-fokozatok között, ami az előző években nem létezett, viszont lehetővé teszi a tandíj, illetve a kedvezmény egyenlőbb és igazságosabb elosztását. A táblázat kidolgozása a miniszter személyes utasításai alapján történt és lényege az, hogy igyekeznek a családra nehezedő tandíj összegét enyhíteni, sőt amennyiben lehet, az összeget csökkenteni az előző évekhez viszonyítva. Tekintettel voltak a nemzetgazdaságban beállott általános drágulásra és az egy személyre (a család egy tagjára) eső jövedelem összegének effektív változására. A legnagyobb könnyítést ezúttal főleg a középosztálybelieknek igyekeznek nyújtani, tekintettel arra, hogy ez a réteg szenvedte meg legjobban a múlt év gazdasági fejleményeit. Az új táblázat szerint, annak a családnak a gyereke, ahol az egy személyre eső havi jövedelem nem haladja meg a 705 fontot, 100 százalékos a tandíjkedvezmény. Havi 750 fontnál már 95 százalék, havi 1155 fontnál 50 százalék, 1380 fontnál 25 százalék és 1560 fontnál vagy az ennél magasabb, egy személyre eső havi jövedelemnél megszűnik minden''kedvezmény. A tandíjkedvezmény-táblázat jóváhagyása után a miniszter bejelentette, tisztában van azzal, hogy ezekután is szükség van még bizonyos módosításokra, de az új tanév megnyitása okozta időhiány miatt, nem volt lehetőség további javítások bevezetésére. Hozzátette, hogy az 1978179 tanév megnyitására igyekeznek kiküszöbölni a hiányosságokat és reform számba menő t0vábbi jelentőségteljes változtatásokat végrehajtani a táblázat kidolgozásában. Az idevonatkozó tárgyalásokat már az idén októberben megkezdik, hogy az új tanév megnyitójára készen legyenek. Egyébként már szeptemberben szétküldik az összes középiskolákba a minisztérium rendkívüli utasítását, amelynek célja könnyíteni a szülőkre nehezedő további kötelező kiadásokon, mint például az iskolai egyenruha, kirándulásokon való részvételi díj, stb. Elhalasztott világvége Az emberi butaság kultúrtörténetéhez tartozó újabb adalék a caracasi (Venezuela) „világvége”, amelynek e hó 28-án kellett volna bekövetkeznie. A caracasi lakosok ezrei menekültek el a városból, mert két hónappal ezelőtt egy asszony azt mesélte: találkozott egy más bolygóról származó lénnyel, aki fegyelmeztette, hogy augusztus 28-án földrengés lesz, a Cordillerák lánca kettészakad és a tenger elönti Caracast. A nyilvánvalóan roszszul informált űrutazó nem tudta, hogy a venezuelai főváros ezer méterrel fekszik a tengerszint fölött. Jellemző, hogy az asszony, aki átvette az üzenetet, természetesen semmiféle bizonyítékot nem szolgáltathatott a történet igazolására, a civilizált huszadik század gyermekei mégis megrohanták a repülőtereket és a vasútállomásokat,és elmenekültek a fővárosból. Rossznyelvek szerint az utazási irodák terjesztették a hírt, hogy a rossz üzletmeneten javítsanak. Egy venezuelai humorista, Pedro Leon Zapata azonban úgy véli, hogy a Mars-lakó tévedésből rossz bolygóra szállt le. Ahogy ez a mi világunk kinéz, embertelenségével, technikai zűrzavarával és primitív életmódjával, nem érte volna meg ezt a nagy utat a bolygólakónak, hogy egy ilyen virág elpusztulására figyelmeztessen bennünket. Ha a humoristának ez a véleménye, mint gondolhatnak a világról azok a lakosok, akik nem ismerik a tréfát? ötnapos munkahét Kármielen Kármielben legalább tíz olyan iparvállalat működik, amelynek 1200 munkása hetenként mindössze 5 napot dolgozik. A helyi munkástanács célja az, hogy Kármielben és környékén minden üzem bevezesse az ötnapos munkahetet. A munkások az eddigi 47 óra helyett mindössze 46 órát dolgoznak hetenként, vagyis valamivel többet, mint napi 9 órát. Az ötnapos munkahét bevezetéséhez Kármielben, a munkaügyi minisztérium is jóváhagyását adta. ESEMÉNYEK־ EMBEREK NEM ÉRTIK... A bonni kormányt nyugtalanítja ״ A csúnya németek” offenzívája a Kappler-ügy nyomán A nyugatnémet kormányt „nagy meglepetésként” érte az olaszok javaslata, mivel a németek Kappler kiadatásának olaszból jövő kérelmére azzal válaszoltak, hogy ezt a német törvények nem teszik lehetővé, az olaszok kiegyezést proponáltak, ám maradjon Kappler Németországban, de kórházban, állandó őrizet alatt. Erre mondotta Armin Grünwald, a német kormány szóvivője, hogy számukra a kérés igen meglepő... Olaszország ennek ellenére is elvár ״ bizonyos lépéseket” Bonntól, s ezt ottani képviselője útján közölte is a németekkel. Időközben az is kiderült, hogy volt a náci bűnöző feleségének, Anneliese Wengernak legalább még egy német segítőtársa: első házasságából származó fia, Eckhard Walter, aki vagy magát a szöktetőautót vezette, vagy pedig azt a piros Fiat 123-ast, amelynek tartalék szerepet szántak a szöktetési tervben. A német közvélemény valósággal elképedt a dühödt nemzetközi reagálás láttán, egyáltalán nem képes felfogni, miért háborognak a lelkek annyira? Miért keltett akkora vihart a nemzetközi sajtóban és közvéleményben az emberrablás? Miért került ismét napirendre szerte a nagyvilágban „a csúnya német” fogalma? A németek ezt kérdezik: ״ Vajon nem épp a legutóbbi választások bizonyították be, hogy a jobboldali pártok befolyása egyre csökken mifelénk Hiszen az eltelt 30 év története azt mutatja, hogy semmi közünk az akkori világhoz, a nácik világához!” Úgy látszik, a németek nem mélyülnek el annak a fordulatnak az elemzésében, amely a közvéleményben a náci korszakot illetően állott be, nem fogják fel, mi abban oly szörnyű, hogy csak úgy virágzik megint a hitleri és náci irodalom. Ugyan mi abban oly rettenetes, hogy a nagy német lapok az utóbbi időkben végtelen folytatásokban értekeznek a führerről, göbbelsről, göringről s a többi náci főkolomposról? Vagy például Leni Riefenstahlról, a filmoperatőrről, Hitler lelkes bámulójáról? Miért kell akkora zajt csapni, ha hitler-filmek futnak hatalmas sikerrel és megkapják a német filmintézet legmagasabb kitüntetéseit. Ugyan kiket bánt az a tény, hogy a most forgatott hitler-filmek nem dokumentáris, hanem játékfilmek? Hogy rock-operákat mutatnak be, amelyek tárgya a náci korszak és főhőse Hitler? Kit zavar az, hogy a boltokban s kioszkokban tucatjával árusítanak lemezeket, rajtuk Hitler és a többi náci vezető beszédeivel vagy az akkori dalokkal? Még a német nagyvezérkar közleményeiről is készült már lemez. Ugyanakkor számos album is megjelenik, bennük képek a nagy csatákról, a nagy győzelmekről, a náci fenevadak hőstetteiről. Ezek miatt nem meglepő, hogy a német közvéleményben és hírközlő szervekben hősnő lett Anneliese Wengerből, s hogy a németek azt követelik, hagyják már Kapplert békén. A ,,Quick”, ez a nagy befolyású képes hetilap szükségesnek tartja megmagyarázni, hogy Kapplernek valójában egyáltalán nem állott szándékában végrehajtani a nagy római vérfürdőt, hogy ő tulajdonképpen meg akarta az egészet akadályozni, hogy egyedül csak neki köszönhető, hogy a németek nem gyilkoltak le még további ezer túszt, vagy még ennél is többet , mert a vezénylő tábornok eredetileg erre adott párancsot. S ez csak egyik része a Quick históriájának, nem jobb a többi része sem. A kölni General Anzeiger pedig egy olvasó levelét közli, aki a múltban — alighanem véletlenül — a Gestapo embere volt, s aki maga beismeri, hogy annak idején ott szolgált Rómában, miért is elsőkézből tanúskodhatik a mészárlásról. Szerinte teljes bizonyossággal leszögezhető, hogy nem volt sok zsidó az áldozatok között. Ennél is tovább menve, megállapítja, hogy Kappler ártatlan volt az egész dologban. Ez persze nem a szerkesztőség véleménye, de maga az, hogy a levelet közlésre méltónak ítélte, épp eleget mond. Sőt, úgy látszik, maga a bonni kormány sem érti, miért lett támadások célpontja. Ezt tisztázandó, most véleménykutatást szervez Amerikában, Angliában, Dániában, a többi ország közt magában Olaszországban is (Izrael valamiért kimaradt a lajstromból...), s ebből azt kívánja megtudni, miért írnak a lapok megint a „csúnya németről”? Ami jellemző a német hozzáláásra. A bonni kormány maga sem érti, miért támadják, ezért kell külországokban felmérést rendezni. A führer feltámadása a német hírközlő szervekben, a „régi idők” iránt megújult nosztalgia, a Kappler ügy s ennek kapcsán a hivatalos álláspont (helyesebben mindennemű álláspont hiánya, mert hiszen a kancellár eddig egy szóval sem méltóztatott reagálni) — a németek szemében mindez nem elegendő indokolás. Talán majd a felmérés nyomán kinyílik az ő szemük is. SAJTÓSZEMLE »IZRAELI« MÍG AZ AMERIKAIAK »SZOVJET« LÉGIRAJÁBAN Az amerikai légihaderőnek van egy titkos alakulata, amelyben minden repülőgép MÍG- típusú, vagy a Szovjetunió által gyártott olyan repülőgép, amelyet elloptak, vagy hadművelet során zsákmányul ejteték. A titkos légikötelékhez tartozó repülgépeket amerikai pilóták használják rendszeresen, hogy kezelésük által megismerjék a szovjet gyártmányú repülőgép képességeit és az így szerzett tapasztalatok taktikai és szaktudásuk javára használják fel. Ezt írja legutóbbi számában az Armade Force Journal folyóirat. ״ Úgy tudják, — írja a lap — hogy a titkos légikötelékhez csak egy MiG—21 típusú harcigép tartozik, amellyel az iraki pilótaszökevény szállt le 1966 nyarán az izraeli légihaderő egyik bázisán. Jelentésüléből kiderül, hogy Izrael ezt a repülőgépet átadta az amerikai hírszerző tényezőknek”. Azt is tudni véli az amerikai szaklap, hogyaz iraki pilóta szökését izraeli hírszerző tisztek készítették elő hat hónapon át. Az akcióterv olyan aprólékos volt, hogy az izraeli légihaderő egyik tisztjének sikerült előzetes próbarepülést végezni azzal az iraki pilótával együtt, aki később megszökött. Úgy látszik Izrael tudni akarta, hogy a szóbanforgó iraki pilóta ismeri az akkor még ultramodern repülőgép kezelését, nehogy bármilyen formában is kockáztassa a terv sikerét.” A lap hozzáteszi, hogy különféle becslések szerint eltér az amerikaiak kezében levő MiG repülőgépek száma, minthogy azt sem tudják pontosan hány amerikai pilóta képes a szovjet repülőgépek vezetésére. A lap szerint van a repülőgépek között néhány egészen modern példány, viszont olyan típusok is, amelyek már résztvettek a koreai háborúban. Az egyik ilyen becslés szerint az amerikai légihaderőnek 20 szovjet repülőgépből álló külön légi köteléke van. Más hírforrás viszont több mint 25-re becsüli a szovjet repülőgépek számát. De hozzáteszi, hogy eddig csak 5 repülőgépet sikerült közülük üzemeltetni és bekapcsolni a rendszeres repülésbe. Hivatalos részről nem reagálnak az Armade Force Journal adataira, de a UPI hírügynökség munkatársával közölték, hogy Amerika tulajdonában van néhány MiG repülőgép, amelyek száma ״ mindössze 4—5” és nem 20—25, ahogy azt bizonyos körök terjesztik. A folyóirat nem közli, hogy hol tartják elraktározva a MIG-eket, de kerülő utón utal arra, hogy ,,bizonyos más országokban az amerikai pilóták rendelkezésére állanak." Amerikai légihaderő parancsnoksága a múltban hivatalosan közölte, hogy amerikai pilóták gyakorlatban tanulmányozzák a szvjet légitaktikát, de hozzátették, hogy erre a célra amerikai gyártmányú harcigépeket használnak. Mint ismeretes, szovjet gyártmányú MiG harcigépekkel rendelkeznek, a varsói paktum tagállamai, ,Irak, Szíria, Algéria, Bangala-Dél, Kuba, India, Indonézia, Egyiptom és népi Kína, amely még a régi „mézeshetek” idején kapott a Szovjetuniótól repülőgépeket. Az illetékesek ironikusan jegyzik meg, hogy Egyiptom az Egyesült Államoktól kért pótalkatrészeket azokhoz a MiG—21 repülőgépeihez, amelyeket a Szovjetuniótól vásárolt, mert Moszkva megtagadta a szükséges alkatrészek utánpótlását. ״ Az amerikai légihaderő tulajdonában lévő szovjet gyártmányú harcigépeket ellopták, vagy ajándékba kapták különféle forrásokból, i beleértve a baráti és nem baráti államokat” — teszi hozzá a cikkíró. Mint ismeretes, a MÍG két tervezője — Mikoján és Gurwitz — nevét viseli, akik több mint 25 évvel ezelőtt kidolgozták a MÍG—1 prototípusát és azóta szüntelenül fejlesztik és ma már a MÍG—2?-nél tartanak. Az utóbbi repülőgép típus valójában a MÍG—23 variációja. A lap hozzáteszi, hogy Amerikának eddig nem sikerült megszerezni a MÍG—23-at, de az amerikai légihaderő már ismeri a MÍG—25 összes titkait, amióta Viktor Valenko szovjet pilóta 1976 szeptember 6-án átszökött gépével Japánba. A japánok és az amerikaiak darabjaira szedték a MiG—25-öt, amelyet sikerült összeszerelni és úgy visszaadni a Szovjetuniónak, amely hajón vitte haza a repülőgépet. Valenko, akit a CIA hosszasan vallatott, valahol az Egyesült Államokban álnév alatt él. Az Armade Force Journal igyekszik felsorolni azokat a MIG-eket, amelyek az utóbbi évek során kerültek Amerika és szövetségesei kezére. Az ötvenes évek derekán egy észak-koreai pilóta hozta magával az első MIG—15-öt, amikor leszállt a Szöullal határos repülőtéren. Ez a pilóta pénzt kapott és később amerikai állampolgárságot is. (Folytatása az 5-ik oldalon) A munka a mi életünk írta: CHÁNÁ ZEMER Leon Blum, aki Franciaország első szocialista kormányának a feje, s egyben Franciaország első zsidó miniszterelnöke volt, működése idejében (1936—1938) számos társadalmi újítást vezetett be, a többi között a 40 órás munkahetet. A Harmadik Köztársaság ama napjaiból maradt fenn a gyárimunkásról szóló história, aki egy keddi nap reggelén bóbiskolva üldögél az üzem kapujában, mintha várna valamire. Elsietnek mellette munkába igyekvő szaktársai, s Jaey megkérdezik tőle, ugyan miért üldögél a kapuban. Amire ő ezt feleli: ״ Várom, hogy jöjjön még egy zsidó.” Aki nem értette a választ, annak részletesebben is megmagyarázta: ״ Idehallgass: kezdetben volt az izzadság meg a munka. Akkor jött egy zsidó, akit Mózesnek hívtak, s bevezette a szombatot. Aztán jött nemzedék nemzedék után, megérkezett a második zsidó, az a bizonyos názáreti, aki bevezette a vasárnapi munkaszünetet. Megint számos nemzedék, s megjött a harmadik zsidó, Leon Blum, aki a hétfőt tette munkaszüneti nappá. Hát én várok, hátha befut még egy zsidó, aki a keddből csinál majd munkaszünetet.. •” Azóta mindössze egyetlen nemzedéknyi idő telt csak el, s talán ezért nem jött még el az a zsidó, aki hetenként még egy pihenőnapot teremtsen. De a kétnapos hétvégét már számos nyugati állam bevezette. Úgy látszik, hogy Izrael államában kettős értelemben magyarázzák a negyedik parancsolatot: nemcsak hogy szombaton pihennünk kell, de a hat napot végig is kell dolgoznunk, Isten őrizz, hogy kevesebbet. Az igazi ok persze nem ez, hanem abban rejlik, hogy szegény az országunk — még ha hajlamosak is vagyunk megfeledkezni erről, s úgy viselkedni, mintha gazdag lenne —, márpedig szegény országban egész egyszerűen többet muszáj dolgozni. Nemzetgazdasági tényezőink ezért haboznak, mert a munkahét csökkentése a termelést is csökkentené vagy drágítárni. Valójában azonban a termelés a munkával és nem a munkanapokkal áll kapcsolatban. Talán leszögezhetjük, hogy nem az a döntő, hány napot dolgozik az ember, hanem hogy ebből az időből mennyi ideig dolgozik. Mert ott lehet az ember a munkahelyén anélkül, hogy dolgozna és ez az állapot elég közismert mifelénk. Persze az üzemekben nehéz ezt megtenni, ahol a futószalag mozog, ott nem lehet közben újságot olvasni, a barátnőkkel telefonálgatni, sem foto-űrlapot kitölteni sűrű tanácskozások közepette. De van aki ennek is megleli a módját: egyszerűen nem jelenik meg a munkahelyén. S bizony, a hiányzási napok kérdése igen „forró” kérdése az izraeli nemzetgazdaságnak. Viszont éppen azok a munkahelyek, ahol már bevezették az ötnapos munkahetet, tapasztalják, hogy nőtt az üzemi hatékonyság. Szerintem ez természetes jelenség, mert hiszen valóban majd mindenkinek szüksége van hetenként egy pár órára, amikor olyasmiket tud elintézni, amit csak munkaidőben lehet. Hát el is intézik, ki emígy, ki amúgy. De mi történik? Ha az ötnapos munkahetet a hivatalokban is bevezetik, akkor ezeknek az elintézendőknek már nem lehet a végére járni, s akkor megint ki muszáj egy napra maradni... S valóban úgy érzem, hogy a második pihenőnapot helyesebb lenne kizárólag a termelésben bevezetni, ahol a munkafeltételek amúgy is rosszabbak az irodabeliekénél. S ez talán még további dolgozókat is vonz majd a termelésbe, amit mindmáig nem sikerült sem cionista erkölcsprédikációkkal, sem a gazdasági lelassítással elérni. A hivatalokban viszont meg lehetne próbálkozni a rugalmas munkanappal. Lennének bizonyos órák — mondjuk délelőtt 10- től 12-ig —, amikor minden dolgozó köteles lenne bent lenni. De a többi munkaórát minden tisztviselő a maga szükségleteihez képest szabná meg. Ausztráliában és Nyugat-Németországban azt tapasztalták, hogy ez a rendszer nemcsak a túl sok hiányzást szünteti meg, hanem azzal az előnnyel is jár, hogy így több nő hajlandó munkát vállalni, tetejébe ez még a közlekedési dugók számát is csökkenti. Mivel nem mindenki ugyanabban az órában indul munkába, s nem ugyanabban az órában tér haza, a csúcsforgalom eloszlik. Beszélgettem a kérdésről egy tapasztalt szakemberrel, aki azt mondotta, hogy az eszme kitűnő, de Izraelben nem válna be. Sok ember egyszerre három munkahelyen is dolgozna, ide-oda futkározna közöttük, az egész újítás csak az effajta kombbinációk lehetőségeit szaporítaná. Kevesebbet dolgozni — mondotta — csak ott lehet, ahol valóban dolgoznak is. Szakértőm szerint minálunk igenis hat munkanapra van szükség, hogy azok az alkalmazottak, akik valóban dolgoznak, teljesíthessék az előirányzatot a nemdolgozók helyett is. Mesélik néhai Jiszráél Rokáchról, hogy amikor megkérdezték, hányan dolgoznak nála a városházán, eltűnődött egy kicsit, csak azután felelt: „Körülbelül a fele.” S tulajdonképpen ez a mi problémánk. VÉSZCSENGŐ Heinz Sielman, a világ egyik legjobb és legismertebb állatfilmezője, aki 40 éve kutat fel ritka, érdekes és létükben egy ellenséges környezettel fenyegetett állatokat, hogy megfigyelje és filmen rögzítse magatartásukat. Sielmann filmjei érdekesek, látványosak és izgalmasak, s ezzel megfelelnek pontosan annak a célnak, amelyet szerzőjük kitűzött maga elé. Ez a cél: megismertetni az emberekkel az állatokat, elősegíteni megértésüket és megvilágítani a természetben elfoglalt helyüket, illetve funkciójukat. Sielmann rá akarja vinni filmjei közönségét annak felismerésére, hogy ember és állat egymásra vannak utalva, hogy a természet biológiai egyensúlyában — amely az emberi nem létének is feltétele — az állatoknak nélkülözhetetlen szerepük van. Sielmann rámutat arra a pusztításra, amelyet az ember a természetben véghez visz. Követeli, hogy az iskolákban az ökológiát az ábécéhez hasonlóan, fontos tárgyként oktassák. 197771 X137