Uj Kelet, 1977. október (58. évfolyam, 8886-8910. szám)
1977-10-02 / 8886. szám
IJ KULI HÉTKÖZNAPOK A GUS EMINIM ÉS AZ ÚJ KORMÁNY Menachem Begin miniszterelnöknek dicséretére válik, hogy első komoly belpolitikai konfliktusa a Guss Eminimmal, az általa évek óta támogatott szervezettel állítja szembe. Menáchem Begin és pártja lelkesítő szavakkal s a Somronban való telepítések két- idéjében indokoltan óvatos Maárádh kormányt bírálva, biztatta a Gus Eminim fiataljait, hogy folytassák szervezkedésüket, s miniszterelnökké való kinevezése után első nyilatkozata úgy szólt, „hogy lesz még sok Elem More”. A kormányrajutás lelkesedésétől fűtve, Begin akkor, úgy látszik, nem vetett még számot a nehézségekkel, ami minden izraeli kormánynak osztályrésze. A hatnapos háború befejezésekor Móse Dáján a győztes Izráel hadügyminisztere volt. S amikor megkérdezték, mi következik ezután, hogyan alakul Izráel és az egész körzet jövője a történelmi Erec Jiszráel teljes területe és a Szináj félsziget elfoglalása után, így válaszolt: „Várjuk Nasszer telefonhívását“. Normális geopolitikai helyzetben lévő szomszédállamok között valóban az a háború utáni fejlemény, hogy a legyőzött ״ telefonál“, azaz kapcsolatba lép a győztessel kedvező békefeltételek megállapítása céljából. Valószínű, hogy ugyanaz a Dáján, aki most New Yorkban és Washingtonban, mint külügyminiszter igyekszik elhárítani Izrael felől a veszélyt, boldogan járult volna hozzá, az akkori közhangulatnak és lehetőségeknek a szellemében, a békeszerződéshez, amely visszaadja az araboknak a megszállt területét, a Ben Gurion által is támogatott politikai álláspont szerint, éspedig, hogy Jeruzsálemért és a Golán fennsíkon kívül mindent visszaadhatunk, s Egyiptommal szemben egyetlen feltételünk ״ Izrael jelenlétének fenntartása” Sámn al Sejkben. Lehet, hogy ebben az esetben a Gádhál, a Likud elődje hamarabb kivált volna a nemzeti egységkormányból, de a közelkeleti konfliktus rendezése azóta régen befejezett tény lenne. Sajnos, Nasszer telefonhívása elmaradt és az 1967 júniusa óta folyó események újra bizonyították azoknak, akiknek illúzióik lehettek Izrael reális diplomáciai helyzetéről, hogy a zsidó állam esetében nem érvényesülnek elfogadott, népek közötti normák. Jött a nemzetközi hadjárat az izraeli megszállás ellen, megindult a terrorhullám, diplomáciai elismerést nyert a PFSz, amely Izrael elpusztítását tűzte ki zászlajára, s a jómkipuri háború után az arab petróleumtermelő államok embargója visszariasztotta Izrael kevés barátját is igaz ügyünk támogatásától. Nem volt annyi barátunk az ENSZ közgyűlésén, hogy megakadályozzák azt a torz határozatot, amely fajvédő mozgalomnak minősítette a cionizmust. A Gus Eminim nem tudta végrehajtani nagy letelepülési akcióját. Ugyanaz a koalíciós kormány rendelte el a letelepedés megakadályozását, amelynek pártjai 10 éven keresztül hirdették a „Teljes Erec-Jiszráel“ programját. Ugyanaz a Begin, aki amióta a vallásos fiataloknak ez a lelkes szervezete megalakult és létrehozta Chevron mellett Kirját Árbát, minden alkalmat megragadott, hogy a Máárádh kormányt bírálja a Gus Emunimmal szembeni magatartása miatt. Miért tette ezt a kormány? Hiszen a Gus Emunimban nyilatkozik meg a Likud kormány gyakorlati programja. Ez a mozgalom a Teljes Erec Jiszráel gondolatának végrehajtója. Természetesnek tartaná a polgár, hogy a kormány az állam minden anyagi forrását az új települési hálózat létrehozására fordítaná. Hiszen Arik Sáron földművelésügyi miniszter, aki a településekkel foglalkozó miniszteri bizottság elnöke is, nyíltan, térkép előtt állva, magyarázta, hogyan akarja ez a kormány húsz év alatt két millió zsidóval benépesíteni Judeát és Somrant. A kormány mégis kénytelen volt azt tenni, amit tesz, mert joggal tartott attól, hogy egyetlen támogatónk, az Egyesült Államok is ellenünk fordul a most folyó diplomáciai tárgyalásokban. De talánmég ennél is fontosabb: az amerikai zsidóságnak az a része, amely fél az elnök és kormányzat barátságának elvesztésétől, igyekszik meggyőzni a kormányt, kerülje a nyílt összeütközést Washingtonnal. A területeken való település kérdését nemzetközi problémává tették az arab államok és Jimmy Carter elnök, aki az arabügy nyílt támogatója lett Carter „homeland“-ot, nemzeti otthont ígér a Palesztinaiaknak, ezzel nem fér össze a megszállt területek betelepítése. Most, amikor a genfi konferencia összehívásáról tárgyalnak New Yorkban és Washingtonban, amikor az a veszély fenyeget, hogy Amerika hozzájárul a Biztonsági Tanács 242. számú határozatának módosítá״sához, elismerve a „palesztinai nép legitim jogait” — az egész világ provokációnak tekintené, ha a kormány hozzájárulna 11 település létesítéséhez Somronban. A kormánynak természetesen ehhez is joga van és semmi kétségünk afelől, hogy végrehajtaná a Gus Eminim tervét, ha erre bármilyen, akár a legminimálisabb lehetősége volna. Nincs rá lehetősége és azt hisszük, két hónap múlva sem lesz, amikorra Begin és Saron a terv keresztülvitelét ígérik. Alighanem a kérdéshez való egész hozzáállás helytelen. A sokat ócsárolt Kissinger — Rubin — Áron vonal látszik logikusnak, amely szerint le kell egyelőre mondani a nagy béketervekről, visszatérni a lépésről-lépésre taktikához, hogy elkerüljünk újabb háborút és fenntartsuk a diplomáciai tárgyalások lehetőségét. Nem akarunk azonban most kitérni az általános problémákra. Maradjunk meg a Gus Eminim akciójánál. A kormány nem tehetett mást, mint hogy megakadályozzon olyan települést, amely nem az azonnali szükségletek szerint és a kormány más, politikai meggondolásaiból történik. A Gus Eminim rokonszenves csoport, bátor emberekből áll, akik hajlandók személyi áldozatokra és arra is, hogy szembe nézzenek az életveszéllyel. Nem kétséges, hogy szélsőségességük abból a fanatikus ellenségességből táplálkozik, amelyet nemcsak az arabok, hanem az UNO államaimak többsége is tanúsít Izrael iránt. A Gus Emanim tömegpszichológiai jelenség, ugyanaz a tünet, amely a Likudot kormányra segítette. De akármilyen lelkes is legyen egy csoport, bármilyen mértékű a szándékai iránti megértés a nép körében, nincs jogában feltételeket diktálni a kormánynak. A település irányítása a kormány feladata, ez éppen úgy áll a Likud kormányra, amint vallották ezt az előző kormányok is. Hiszen annyi teendő van a telepítés terén. Például a Gálil, amelyben a zsidó lakosságot előbb-utóbb kisebbségbe kényszeríti az arabok magas szaporodási aránya. A Negev pusztaságai, amelyek a megtermékenyítő halócokra várnak. A meglévő föld megőrzésére most nagyobb szükség van, mint olyan lépésekre, amelyeket az egész világon provokációnak tekintenek. Azzal kezdtük, hogy Menáchem Beginnek dicséretére rá- írta: BARZILAY ISTVÁN A cionizmus dicsérete Talán nincs még egy mozgalom az emberiség történetében, amelynek útja olyan változatos, viszontagságos, és ugyanakkor olyan makulátlanul tiszta maradt volna, mint a cionizmus. Herzl Tivadar rövid önéletrajzában elbeszéli, hogy amikor a befejezte a „Zsidó Állam” megírását, felolvasta kéziratát legjobb barátjának, akivel együtt dolgozott a „Neue Freie Presse” szerkesztőségében. Barátja néha könnyekig megrendülten hallgatta a szöveget. Herzl nem csodákozott ezen, hiszen maga is mély meghatottságot érzett, amikor művében a zsidó nép tragikus gáláti sorsáról írt. A kézirat felolvasása végén a barát felállt, kezét Herzl vállára tette, és fátyolozott hangon ezt mondta: ״ Drága barátom, te megőrültél. Sürgősen pszichiáterrel kell kezeltetned magad.” A „komoly emberek” először őrültségnek tekintették a cionizmus gondolatát. Az asszimiláció könnyelmű és felületes tömegei a gálati lélek öngúnyával „humorizáltak” a cionista eszmén. Módfelett viccesnek találták még a gondolatát is az olyan tragikomikus figurának, mint például a zsidó katona, vagy zsidó hadsereg, vagy zsidó ország, vagy zsidó király ... Valóságos röhögésre való gondolatok. Amikor rövid idő múltán a cionizmus gyökeret vert .. a széles és mély hagyományú zsidó tömegekben, és a mozgalom foglalkoztatni kezdte a külvilágot, a gálati zsidó asszimiláció különböző jellegű szélsőségesei komolyra fordították hangjukat. Egyik oldalon bűnös hazaárulásnak deklarálták a cionizmust a „drága hazával” szemben, a hűséges, igaz ״ testvérként” kikiáltott gazdanéppel szemben. Másrészt istentagadásnak, a zsidó tradíció sárbatiprásának, a messiási gondolat meggyalázásának minősítették Erec Jiszráél újjáépítésének mozgalmát. Mindkét szélsőség egyformán, kíméletlen, eszközeiben nem válogató, sokszor denunciálásig süllyedő kegyetlenséggel, harcot indított a cionista mozgalom ellen. Persze a „barátságos” külvilág sem maradt ölhetett kezekkel. A barna és fekete fasizmus egyszerűen a kommunizmussal azonosította a cionizmust. Ezzel szemben a vörös fasizmus kozmopolitának, reakciósnak és újabban nácizmusnak deklarálta. Közben megalakult a zsidó állam. Azóta Izrael szintén részese lett mindazoknak a jelzőknek, amelyekkel a világ minden rendű fasizmusai elárasztották és elárasztják a cionizmust. A fasizmusok hatása olyan mértékben sülylyesztette a viágot a képmutatás, a hazugság, a becste- lenség mélyébe, hogy például a barbár hordanépek követelésére, és a ״ kultúr”népek halk ״ helyeslése” közepette, a nemzetek szövetségének nemzetközi kultúrszervezetéből, az UNESCO-ból kizárták a világ tudományos és szellemi életének egyik legfontosabb centrumát, Izrael államát. Izraelben volt egy sajnálatos intermezzo a cionizmussal kapcsolatban. Miközben az ország, nagy pénzáldozatokkal, a „sháehok” valóságos ármádiáját tartotta külföldi országokban, hogy meggyőzzék a zsidó tömegeket és főleg a zsidó ifjúságot a cionista eszme igazáról és nagyszerűségéről, itthon, a mindennapi szóbeszédben, a cionizmus az „üres fecsegés” szinonimája lett. Ennek a beteg jelenségnek a tünetei lassan szűnőben vannak. De igazságtalanok lennénk a nagyvilággal szemben, ha csak a negatívumokról számolnánk be. Vannak olyan jelenségek is, amelyek a leglelkesebb cionisták keblét is túláradó büszkeséggel töltik meg. Csehszlovákiában például a ״ Tavasz 77” mozgalmát, amely a humanizmust, a szabadság eszméjét írta zászlajára, a vörös Moszkva utasítására „cionizmusnak” deklarálták. És köztudomású, hogy a nagyvilágnak nincs egyetlen Zuga, intézménye, rendszere, amely olyan túlfinomult szeizmográf érzékenységével érezné meg az emberiségnek, az emberi szabadságnak leghalványabb rezdülését is, mint a vörös Moszkva és csatlósai — azért, hogy már csirájában elnyomják és véres kegyetlenséggel kipusztítsák. És ha a vörös Moszkva ebben a megingathatatlan illetékességében a humanizmust, a szabadság-törekvést a cionizmussal azonosítja, az olyan roppant nagy elismerés és kitüntetés, amilyent a cionizmus mintegy évszázados története folyamán legmerészebb álmában se mert volna remélni. V HERSKOVITS FÁBIÁN. ESEMÉNYEK-EMBEREK lik az első konfliktusa belpolitikai kérdésekben. Nyilván meggyőződése ellen cselekszik és ez politikai bölcsességre vall. Reméljük, a miniszterelnök a jövőben is kitart amellett, hogy a legjobb szándékú mozgalom sem avatkozhat be a kormány dolgába, az állam alapvető érdekeinek semmibevételével. Bárcsak a Gus Emumim vezetői is felismernék ezt. SÓVAL ÉS TETTEL FILLÉREKÉRT AZ ÓCEÁN FELETT Csodálom, hogy Fred Laker nem izraeli utasokkal próbálta ki csodálatos módszerét, amely valóban forradalmasítja a kontinensek közötti légiforgalmat. Az izraeli utas — mindenki az, mert vagy most jött haza, vagy éppen külföldi útra készül az olvasó — irigykedve gondol a londoniakra, akik potom 102 dollár ellenében New Yorkig repülhetnek. Az izraeli utas főleg azért szeretne olcsón utazni, mert kell minden fillér a külföldi vásárlásokhoz. Ebben igazán egyedül állunk. Mindegy, mi a külföldi áru, mi vevők vagyunk. Tiranában szerezzük be a fuszeklit és Dzsibuti piacán az etrogot. Nem olyan szép, mint a tel-avivi Nagytemplom mellett, Tingár Mose kegyszerüzletében, de jóval olcsóbb. Ha a repülőjegy továbbra is ilyen drága marad, egyre kevesebb pénz jut majd külföldi vásárlásainkra. Ezért javasolom Fred Laker módszerének további fejlesztését. Ketten egy jeggyel? Lejárt lemez, nem is hiszem, hogy bevezethető a nemzetközi légiforgalomban. De mit szólna a kedves olvasó, ha állóhelyet is árusítanának a Ludd—New-York vonalon? Később a nagy európai gócpontokig — Róma, Frankfurt, Bécs, London — a guggolva utazás bevezetésére gondolok. Csak az a fontos, hogy 20 déllárnás ne kerüljön többe. (benedek) wwwwwwwwwwwwww Egy modern tudományos kutatás eredménye: a magnetikus ékszer — a ״ Mikron 3” függő. Unalmas életét boldog sorsra fordíthatja! A »MIKRON 3« BOLDOGSÁGOT, SIKERT ÉS NYUGALMAT HOZ ÖNNEK... A következőket írja Saul C..., az M ... beli tanár: Kötelességemnek érzem hálás köszönetet mondani az önöktől kapott Mikron 3-ért. Amióta a nyakamban van, egyik izgalmas eseményből a másikba esem. Még alig vettem fel, amikor máris tekintélyes összeget nyertem a sorsjegyen. És ez nem minden! Pár órával jelen soraim megírása előtt előléptettek egy fokozattal és emelték a fizetésemet is! De a legcsodálatosabb az, ahogyan azóta az élethez viszonyulok! Mindmáig ideges feszültségben éltem. Ma már teljes nyugalommal, belső elégedettséggel végzem a munkámat. A hangulatom kitűnő és eltelt a kellemes öntudat. Mindehhez természetesen hozzájárul az a tény is, hogy a Mikron 3 nagyon szép, mindenki megnézi. Barátaim és ismerőseim szerint remek ízlésem van. Tehát megismétlem: Hálás köszönet! Ezt a levelet egy tanár írta, s mindannyian tudjuk, hogy a tanáremberek nem primitívek, nincsenek előítéleteik. A tanárnak meg kell legyen az a képessége, hogy a fejlődés útjára vigye az ifjú nemzedéket, ami meglehetősen hálátlan mesterség, de milyen gyönyörű! Természetes, hogy kitűnő idegeket és lelki egyensúlyt kíván. Ezeknek az embereknek a szavát megalapozott igazságként kell elfogadni. Csak nem kételkedik? Bizonyára nem kételkedik sem jobban, sem kevésbé, mint az utazó ügynök, aki egy baleset következtében hónapokon át nem látogathatta vevőit. Nagy lelki és anyagi zavarában hallgatott végre a feleségére, aki meggyőzte, hogy akassza a nyakába a Mikron 3-at. Azelőtt így hívott minden medált: „Hülyék amulettje a középkorból.” De érdemes megnézni, miket ír most a régi cinikus: ,A balszerencse hosszú időszaka után ma reménykedve nézek a jövőbe. A Milkron 3 megmentett a kétségbeeséstől!” Vagy talán még mindig nem hisz? Lehet, hogy úgy van vele, mint ez az ügynök (B.D. 35 éves), akit csak egy vízisí-baleset után sikerült a feleségének meggyőzni, hogy felöltse a Mikron 3-at. És most tessék elolvasni, miket ír pár hét múltán. ....Egy ostoba baleset következtében kénytelen voltam abbahagyni a munkámat Éjjel-nappal csak a veszteségekre gondoltam, meg a vevőimre, akik azóta bizonyára a konkurrenciához fordultak. Kész szerencsétlenség! Ekkor a feleségem szinte kényszerített, hogy tegyem a nyakamba az ő Mikron 3-at Persze, hogy mit sem hittem benne. És mégis megtörtént a lehetetlennek tartott, úgy éreztem magam, mint aki újjászületett, és fokozott buzgalommal láttam neki a munkámnak. Kétszeresére nőtt a lendületem és természetesen rendkívüli eredménnyel is járt. Családom ismét boldog, jobban mint azelőtt, én pedig jobban elkényeztetem őket, mint valaha. És mindezt önöknek köszönhetem!” Hát öltsék csak magukra önök is a csodálatos ékszert, s meglátják, mi következik: szinte láncban lepik meg magukat egyre újabb kellemes események! • Eddig sosem volt szerencséje? Biztosra veheti, hogy kihúzzák a sorsjegyét, vagy más szerencsejátékban nyer! • Ha magányosan él, nincs része meleg szeretetben, most maga is találkozik a már alig remélttel, aki majd betölti szabad óráit és egész életét. Jön a szerelem vagy az igaz barátság. • Ha anyagi helyzete eddig nem volt rózsás és nem élhetett úgy, ahogy szeretett volna, ezután csoda módra szépül meg az élete. Kiaknázhatja majd az élet lehetőségeit. Megbecsülésben lesz része, s a mainál jobb beosztása! Jobb fizetése! Képességeihez illő feladatai. Hogyan működik a „Mikron 3”? Ismérvei a következők: Arany színbe vonva egy kis láncon függ. Apró, elbájoló ékszer. A titka a Mikron 3-ban rejlik. Hipnotikus fémekből lévén összeállítva, a Mikron 3 magnetikus hullámokat továbbít. Ahogy az ékszer leng, ezek a hullámok mágneses mezőt alkot nak az ön teste körül. Ez eltaszítja a negatív hatásokat és vonzza önhöz a pozitív befolyást, amit bizonyára örömmel fog fel. Állandó kísérőjéül szegődik a szerelem és a jószerencse. A modern tudomány és a magnetizmus nemzetközi szakértői kivétel nélkül elfogadják a magnetikus erők létezését és hatásukat az emberekre. A mi számlánkra tehet próbát viselheti az elragadó ékszert egy héten át, anélkül, hogy egy agorát is kockáztatna! íme, egyszeri ajánlatunk: Igen, jól olvasta! Hordhatja a Mikron 3-at, ha akarja, egy teljes héten át, s ha sértetlen állapotban visszahozza, visszakapja a pénzét is. Postázza a lenti szelvényt még ma a POB. 22696 Tel-Aviv címre. Mellékelje az ellenértéket: 130 font (amiben benne van a portó) és 14 napon belül kézhez kapja a gyönyörű Mikron 3-at. Keller meg meglepetés lesz, s bizonyítéka annak is, hogy küszöbön a boldog élet. A Mikron 3-nak az ereje a tartalmatlan, unalmas életét mesebeli életté változtatja. Az apró láncon függő, elbájoló ékszerdarabot (mindkettő arany színnel bevonva), szép bársonytokba csomagoltuk. Csodálatos ajándék ez, amely az álmokat tényekké varázsolja. Vágja ki, küldje be. Világosan töltse ki. _ __ ■ ״ Mikron 3” ,^־ * Tel-Aviv, POB. 22696 Tel-Aviv g ן I Kérem, küldjék el címemre a Mikron 3-at, az alantiak szerint: ן Név: , , , 1 . 1 ן ן ! , ן ( ן « ) Tel. i t 1 • • 1 1 I Cím: ji'j . ■ Csatolva 130 IL csekkben/postautalványban (felesleges törlendő). g: • J Félfogadó iroda: Tel Aviv, Ben Jehuda 89, d.u. 5—7-ig. ,?W | ן 1977. X. 2.