Új Könyvpiac, 2008 (18. évfolyam, 1-12. szám)

2008-06-01 / 6. szám

6 A HÓNAP VERSE Csokonai Vitéz Mihály Halotti versek I. Rémítő s vidámító kétségek - részlet -Lenni vagy nem lenni? - kérdések kérdése! Mellynek nehéz, kétes, szép a megfejtése. Nagy kérdés, amellyet ha mélyen vizsgálok, Még több mélységeknek mélyére találok. Lát és habzik az ész, a szív fél és óhajt, S bennem a kérdésben forgó lélek sóhajt. Érzem nemes voltam, érzem gyengeségem, S reményem béborúl és derűs kétségem; S mikor a mozgó sárt az égig emelem, Az isteni lángot egy porba nem lelem. Csillagok közt hordnak aetheri szárnyaim, De a sír partjára húznak én lábaim. Az ég s a föld között függök utoljára Én, angyal meg állat, vagy csak por meg pára.­­Ha most vagyok, látom, mindég is kell lennem. S ha nem leszek, csapás volt az élet bennem. És ha ki kell múlnom, mi szükség volt élni? Egy elveszendőnek miért kell remélni? Azért, hogy ezer baj, hú, betegség között, Mint egy számkivetett és mint egy üldözött, Vágyakozzam dicsőbb rendelésem felé, Egy méltóbb országba, s mégse menjek belé? Légyek, hogy szenvedjek? és bánjam létemet? Reményljek, de ez is gyötörjön engemet? így, örök semmiség! óhajtsak tégedet, Vedd vissza méhedbe vexált gyermekedet.­­ Boldog! százszor boldog, aki nem született, Aki nem ízlelte még meg az életet! De jaj! Aki egyszer van és kezdett lenni, Örök halál annak semmiségbe menni. Ha nem levék vala, e nagy jót nem tudnám S a nem esmért halál karjain aludnám, De az élet bennem mihelyst szikrát vetett. Fellobbant a hozzá vonszódó szeretet.­­[....] Uj Könyvpiac 2008. június Csokonai Vitéz Mihály (1773-1805) „Ő volt az, aki nem átallotta a kol­légiumi rigmusokat meg a népda­lokat verseknek nevezni, aki egye­nesen arra bíztatott - s maga sem volt rest a kutakodásban hogy azon a nyelvi fertályon keressünk életes szavakat, s akkor élni fog az is, amit mi írunk. Azt mondta, az akadémikus nyelv fáradt és öreg, s alig van felkészülve a friss gondolatok kifejezésére.(...) Rajta ragadt a tüdővészes költő szerepe, mint megannyi költő sze­rep, amit a későbbi korok alkotói külön-külön juttattak érvényre. Sokszor lehetett azt érezni, hogy immáron valaki az iszákosságot elcsaklizza szerzőnktől, vagy épp a nemzet szabadságvágyó dalno­ka címet, a korán elpusztult zseni szerepkörét vagy a poéta doctu­­sét (hisz az volt). Aztán - bár százéveknek kellett eltelnie - min­den szerep újra visszahullott belé, hozzá, mintha az ősrobbanás magjába hullana vissza a világ. Visszahullott minden oda, ahonnét a magyar költészet létereje fakad, s maradt a titok: vajon hogyan tudta ez a rövid élet, ez az ember­­nyi méretű test és szív mindezt magábafogni.” (Részlet az utószóból) Csokonai Vitéz Mihály válogatott versei Összeállította és az utószót írta: Háy János Palatínus Kiadó, 2008, 196 oldal, 2300 Ft

Next