Új Magyar Muzeum 4/1 (1854)

Irodalom és nyelv - Gyulai Pál: Petőfi Sándor és lírai költészetünk

tiYULAI pal­ tapodták a hétköznapi erkölcsük és kötelességeket, mert óriási tetterejük még nem találta meg körét, és sejtelmük nagy és új pá­lya körül borongott. Shakespeare a világ első drámaköltője lön, Petőfi a legna­gyobb magyar lyrai költő. Ifjúsági élményeik nélkül talán egyik sem válik azzá, mert legnagyobb költői tanulmánynak mindig az élet marad, szenvedés , tévely, és csalódások árán. Szerencsés ki győzelmesen állva meg fölöttük, a költői lel­kesedés számára zsákmányolhatja ki. Petőfi még ekkor nagyon ifjú volt, alig 14 éves. Csak kü­szöbén állott élete viharos korszakának. Atyja, ki meghaljá, hol barangol, Pestre jött s erővel vitte haza, s mivel útközben több­ször vissza akart szökni, szigorúan bánt vele. Anyja, szeretete egész szenvedélyességével ölelte körül. Innen költeményeiben bránta a leggyöngédebb fiúi szeretet, mit valaha költő énekelt. Semmi negédlés (affectatio), költői szeszély, mibe Petőfi néha belé esik. Igaz mély gyermeteg érzés. Minden gondolatnak egy-egy jelenet felel meg, mi az életben megtörtént. Atyját rendesen humoristikai alakként tünteti föl, ki nem sokat ad arra, hogy fia költő, haragszik reá csínyeiért s csak nagy későre bék­ül ki vele. A háttérben mindig ott áll anyja sze­líd arca, kinek csak könnyei és csókjai vannak számára. Mind­végig szerette szüleit, s míg költeményeiben örökíti, kedvezőbb körülményei közt ápolja, és segélylyel fordul h­ozzá­­juk. Atyjára később büszke is lesz és egyik szép költeményét írja róla. Atyja és anyja nem­sokára egymásután haltak meg 1849-ben. Egy szép elégiában siratja meg őket — kevéssel saját halála előtt. Petőfi keveset időzött az atyai háznál, atyja minden áron embert akart belőle képezni, lelkészt, ügyvédet, mérnököt, hi­vatalbelit. A fiúnak egyikhez sem volt kedve, tulajdonképen sem­mihez sem volt, de azt érezte, hogy lesz belőle valami. Szülei Sopron megyébe küldők egy rokonukhoz, honnan az iskolai év kezdetével a soproni lyceumba volt belépendő. Sopronba érkezve egyenesen a laktanyának tartott s kato­nának csapott föl (1839). Tudós katonának gúnyolták, mert ver­seket írt, és néha olvasgatott. A tanulók jól ismerték, sokszor be­pillantott az iskolába. Ekkor kötött futó ismeretséget, mely ké­sőbb barátsággá erősödött, Pákh Albertnél, ki lyceumi tanuló volt.

Next