Új Magyar Múzeum 7/2 (1857)
Értekezések - Nyelv- és széptudományi osztály - Hunfalvy Pál: Az eszt vagy viro irodalom
2 HUNFALVY PÁL, 1855.), úgy jutott könyvárusi utón kezemhöz, nem bírván a nevezett Suomi folyóiratot. Ez értekezésben sokat találok, miről tudomásom nem volt, mert az észt irodalmi társaság tárgyalásai sem járnak ide s magam pedig sem pénzzel sem idővel nem győzöm rokonunk figyelemmel tartását. Ahlqvist igen kedves dolgot téve tehát, ha szabad reménylenem, akadémiánknak is, mely előtt szerencsém van ismertetni munkáját. Mihoz ezennel fogok. I. A vitó irodalom kezdete és kezdetleges folytatása. A szóri (finn) nemzet, s testvérei a finn tengeröböl déli partjain, a virók (esztek), majdnem egy időben jutának közlekedésbe a keresztyén népekkel. Ezek egyikét is másikat is a keresztyén hit nevében megfoszták szabadsága és önállásától; de ha idáig egyenlő volt a szómiak és virók állapota, ezentúl az nagyon különbözött. A szómiak vagy finnek hódítóji, a svédek, hamar testvérekül fogadák őket, s részelteték azon törvények és műveltség jótékonyságaiban, úgy hogy a finn népdalokban semmi keserűség nyomai nem látszanak a svédek iránt, milyent az elnyomott nép elnyomója iránt táplálni szokott. Ámde a viták a német hadvitézek martalékává, lettek, s mennél vitézebbül védék magokat, annál kegyetlenebb rabszolgaságba ejtetének; mert a kardvitézek vas ünge alatt nem dobogott emberi szív. Szegények, a keresztyén hitet is inkább csak a tizedadásból ismerték meg, hogysem emberszeretetét tapasztalák. A viró nép földig tapostaték, s hozzá fogható szerencsétlen nép nem volt Európában. Hódítói között mindjárt a martalékon osztozkodtakban viszály tört ki, mert a vitézrend feje és a rigai püspök kiki maga szeretett volna uralkodni. Ezen viszály azután is tartott, s okot szolgáltatott mindig a litvánok, lengyelek, oroszok beavatkozására. Tudjuk pedig, hogy : quid quid peccant reges, plectuntur activi, a rabszolga nép vérzőit leginkább ezen csatázásokban. Ilyen körülmények között a viró nép mívelődéséről szó sem lehet.