Új Magyar Muzeum 9/1 (1859)

Philosophia - Horváth Cyrill: Nevelésügyi szakaszok. II.

440 ' HORVÁTH CYRILL, ha nemzeti is, valamint igazán nemzetinek is csak úgy fogja ismerni, ha szellemi is. Ez itt az ok , mely miatt a nevelés dolgában sem az elvont tapasztalásnak sem az elvont gondol­kodásnak emberei nem igazodhatnak el észszerűen. Nem az elvont tapasztalásnak emberei, mert eligazodásukból hiány­zik a szellemi mozzanat; nem az elvont gondolkodáséi, mert eligazodásukból hiányzik a nemzeti mozzanat. Bírnak ugyan ők is eligazodottsággal a nevelés dolgában, de nem észsze­­rűvel, nem valamennyi oldalról öntudatosan végrehajtottal; mert arra nézve, hogy ezt bírhassák, minden más előtt az el­vontságokkal kellene szembe szállaniok. Ehhez pedig, mi­ként azt a tapasztalás esetei bizonyítják, nincs aránylagos készültségük. Az ily készültség többfélét szükséges. Szükségei a többi között 1) a tárgynak, melyben el akarunk igazodni, 2) ma­gának az eligazodásnak, mint működési folyamlásnak, lehető legvilágosabb ismeretét, mert e nélkül az eligazodás vagy nem egyéb sötétbeni tapogatódzásnál, vagy ha egyéb, kevés­ben különbözik az egyoldalú kisértéstől. Hogy ilynemű esz­közök mellett a czél soha biztosítva nem lehet, magától értetik. A­ki eligazodik, valami után tör, aminek kielégítő bir­tokában még nincs. Ezen valami az eligazodottság vagyis a szellemnek oly állapota, mely őt bizonyos tárgy irányában mind elméletileg mind gyakorlatilag kielégíti. Kielégíti el­méletileg , mert akár mikor és akár hol tegye magának ama tárgyra vonatkozólag e kérdéseket : mi ? honnan ? mivégre ? az adandó feleletek viszonyszerű alaposságuknál fogva meg fogják őt nyugtatni. Kielégíti gyakorlatilag, mert ismeretei nem szűkölködendnek mozzanatokban, melyeket akkor, mi­dőn a kérdés alatti tárgygyal bánik, útbaigazító szabályok gyanánt tisztán látólag fölhasználhat. Mindez azonban bizonyos készséget tesz föl, mely nél­kül az eligazodottság sem elő nem hozathatik, sem fenn nem tartathatik, sem tökélyesebbé nem tétethetik. Vannak, kik a készségtől az előhozásnál és a fentartásnál egyebet nem kí­vánnak, de hibásan, mert nem elég, hogy az eligazodottság csak előhozott és fentartott legyen , hanem azonfölü­l még

Next