Új Magyar Szó, 2006. március (2. évfolyam, 41-63. szám)

2006-03-24 / 58. szám

Új Magyar Szó I 1Q 2000. MÁRCIUS 25-26., SZOMBAT-VASÁRNAP I I.I Német és zsidó színi víziók A nagyszebeni produkció műsorfüzetének borítója: az általa megelőlegezett eredeti élmény az előadás során is megvalósul. BARTHA RÉKA em annyira a rendezvény összképén, mint inkább az egyes előadásokon volt kimutatható az etnikumközi­­ség. Azon a produkción például, amelyet magyar tá­­sulat adott elő román rendező vezetésével - mondta a marosvásárhelyi III. Interetnikai Színházi Fesztivál zárónapján megtartott szakmai beszélgetésen Ion Caraban román színikritikus, aki bizonyára a fesz­tiválon a legteljesebb képi élményt nyújtó Cseresz­nyéskertre utalt (a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós társulatának Andreea Vulpe rendezte 4 előadása).­­ A kritikusi megállapítás azonban érvénye a né­met, román és magyar alkotók közreműködésével létrehozott, német nyelvű, románul feliratozott nagyszebeni előadásra is. A Radu Nica rendezte Arab éjszaka a fesztivál legtömörebb, egyben legkönnye­­debb előadása volt - pedig Roland Schimmelpfennig műve (amelynek parodisztikus rendezői olvasatát lát­hattuk a szebeniektől) a kommunikációhiány drámá­ja. A szereplők többnyire „helyzetjelentenek”, tő­mondatokban fogalmazzák meg szigorúan csak azt, amit ők maguk látnák vagy éreznek. „A másiktól” független módon adják elő mondandóikat, mintha egyszemélyes lidércálmokban. Nica előadásában mindez ironikus felhanggal kerül színre. A mind­össze 55 perces történetben a tér átjárható, a színé­szek mozdulatai íveltek, elnagyoltak, olykor jelzésszerűek (koreográfus: András Lóránt). A szín­padi törvényszerűséggel való rendezői játszadozás eredményeként egy gördülő irodaszék könnyűszer­rel robogóvá változik, amely a rászerelt „kipufogóc­ső” és egy cigaretta révén - a hitelesség kedvéért - még füstölög is. És a nagyszebeni produkcióban nem ez az egyetlen frappáns képi megoldás. A fesztivál nyolcadik estéjén vegyes érzések ural­ták a nézőket a Nemzeti Színház előtti téren: ott zá­rult ugyanis a bukaresti Zsidó Színház Anne Frank naplója alapján színrevitt előadása (Élőben Amszter­damból: Anneee Frank!). Alexander Hausvater rende­zői koncepciója szerint - amelynek az épp esős idő­járás is kedvezett - látnunk kellett, ahogy Anne-t, családját, ismerőseit kocsiba tuszkolják, és elhurcol­ják a vesztőhelyre. Itt kell véget érnie a történetnek, amelyet ily módon képtelenség (de, mint bebi­zonyosodott, nem lehetetlen) megtapsolni. Ha átad­juk magunkat a látványnak, helytálló a rendező el­képzelése, elmarad(hat) a taps. A zenekari árokban berendezett irodahelyiség, a színpadon látható rej­tekhely és a háttérben „megépített” szellemvilág hi­telesen leképezi ugyan a vészkorszakbeli lét három „dimenzióját”, ám ugyanez a következetesség nem érvényes az előadás gyakran elnyújtott hangulatké­peire. A négy éve elkészített, korábban ragyogó pro­dukció mára megfáradt, ritmuszavarokkal küszködik. Ahol a humor nem „zsákbamacska” Georges Feydeau: Zsákbamacska - komédia, rendező: Kövesdy István, Figura Stúdió Színház, Gyergyószentmiklós, éves szerző hangzatos című darabja, csalogató műfaj: mindez sokrétű közönséget vonz színházba. A nevet­­tetésre mindig van igény, ám igényes komédia­előadást ritkán láthatunk. Olyant, amelyik nem azzal derít fel, hogy megpróbál minél több meztelen női testrészt kivillantani vagy mindenáron becsempész az előadásba aktuálpolitikai ékeket, illetve amelyik­ben a színész a ripacskodás felszínes megoldásaival él. Az erdélyi színházak az utóbbi időben elfelejtet­ték, hogy lehet az előbbi tényezők nélkül - sőt, ellenükben is - jó(!) komédiát játszani. A Figurának a marosvásárhelyi III. Interetnikai Színházi Fesztivál keretében is játszott produkciója nem adja olcsón a humort, színészei fegyelmezettek, a háromórás (!) játékidő alatt végig képesek fenntar­tani a derűt és a néző figyelmét. A szöveg lépten­­nyomon adja a félreértések szülte komikus helyzete­ket, s ezeket a színészek nagyszerű burleszk-ele­­mekkel gazdagítják. Jól megcsinált darab­ a Feydeau-mű, egyetlen replika sem fölösleges, a humort a cselekmény ki­bontásával arányosan adagolja. Időszerű, mert­­az Férfiak, ha bizonyítani akarnak - jelenet a jó iramú előadásból. / Fotó: www.hamlet.ro (Balázs Áron) TATÁR ÁGOTA emberi gyengeség és a sznobizmus minden korban testet ölt. Alaphelyzete: a gazdag párizsi cukor­gyáros, Pacarel (Szabó Tibor) szerződtetni akar egy híres bordeaux-i tenoristát, hogy elénekeltesse vele lánya, Julie (Bálint Éva) átírt operáit. Vendégeikkel, az orvossal (Tóth Árpád e. h.) és annak feleségével (Tamás Boglár) várják a hőstenor érkezését. Be is fut egy fiatalember, Dufausset (Barabás Árpád), a család­fő barátjának fia, akit rögtön éneklésre buzdítanak, holott jogot tanulni érkezett Párizsba. A hatalmas honorárium hallatán viszont eszében sincs távozni, és hajlandó a családot bömbölő énekével riogatni. S miközben megkérdőjelezik férfi mivoltát, szerelmes lesz a családfő feleségébe, Suzanne-ba (Blénessy Enikő), heves vallomás­levelei azonban elsőre az orvos impozáns méretekkel rendelkező feleségéhez jutnak el... A többi szereplő kultúrsznobizmusával szemben Julie és udvarlója (Bodea Tibor), a mondvacsinált festő bizonyul valóban őszintének, ők képesek beval­lani egymásnak, hogy csupán az atyai kényszer hatására áldoznák fel magukat a művészet oltárán, és nem hajlandók összeházasodni érdekből. Az inas (Téglás István) és a szobalány (Boros Mária) szé­dületes burleszk-jelenetei lendületessé teszik az elő­adást, főként az asztalterítés-szertartás és a porszívó­val elkövetett, látványos játék. Tornászmutatvány és pantomim keveredik Barabás Árpád és Szabó Tibor játékában, amely ugyanakkor rendkívül fegyelmezett és mértéktartó. Valódi mókamesterek, nem adják el magukat egy olcsó poénért. Tisztességes és hatásos megoldás a már klasszikusnak számító Louis de Funes gesztusrendszerét így feleleveníteni. A kiteljesedő munka öröme STANIK BENCE Folytatás az 17. oldalról ■ Tu­lzás az, hogy a magyar népi kultúra - felgyűjtött­­sége, szépsége és kiforrottsága szempontjából - egyedülál­ló a világon? - Fantasztikus anyagunk két szempontból is egyedülálló: valószínűleg egyetlen nép sem gyűjtötte fel ennyire alaposan néphagyományait, a gyűjtésekre alapozott mai néptáncélet - a táncház-mozgalom - pedig átlépte Európa határait is. Összefogja a magyar ifjúságot - és nem csak a magyart. A válaszúti tábor­ba a világ minden részéről járnak. A zene, a tánc nyelvén lehet a legjobban értekezni. Mindenkinek van anyanyelve, de kell legyen egy zenei és tánc anyanyelve is. ■ Különösnek tűnik, hogy a tánc anyanyelv lehet... - Martin György és Tímár Sándor kidolgozott egy olyan metódust, amely szerint anyanyelvi szinten meg lehet tanulni táncolni. Aki csak koreográfiákat tanult tánccsoportban, nem tud felállni táncolni, mert a magyar tánc improvizatív. ■ Mindenki kedvére, személyisége szerint fogalmazza meg magát benne? - A STÍLUSON BELÜL RENGETEG motívumot, tánclé­­pést variálhat a táncos, érzése szerint. A zene is csak stílusban különbözik, régi magyar népzenét találunk a Kárpát-medencében, az egész magyar nyelvterüle­ten. Egységes ázsiai örökséget hoztunk magunkkal, s ez csak később árnyalódott. Ami megvan a Dunántú­lon, megvan Moldvában is, és fordítva. ■ Dallam is, szöveg is? - IGEN. A csujogatások is. De ott lesz a leggaz­dagabb a kultúra, ahol nagy az idegen hatás. Ezért is Erdélyben alakult ki a legszebb tánc, viselet, a ma­gyaroknál, a románoknál, a szászoknál is. Az egy­másra hatásból keletkezett. Ami a románoknak a leg­szebb volt a miénkből, azt átvették, magukévá tették, mi is tőlük ugyanígy. Megmentett dallamezrek ■ Generációk nőnek fel az ön által felgyújtott, hatalmas zenei anyagon. Lényegében megalapozta a népi kultúra gyakorlati átmetésének is felfogható táncház-mozgal­mat. Gondolt arra, hogy ennyire elterjednek majd a fel­lelt kincsek? - A gyűjtés nem lehet öncélú. Mit értem volna el, ha „ráülök” az anyagra? Inkább átadtam, és ha jöt­tek gyűjtők, irányítottam őket. Fogalmuk sem volt, hogy mi van, főleg a Mezőségen. Úgy gondolták, hogy ott nem maradtak meg a hagyományok, Bar­­tókék is Kalotaszegen és a Székelyföldön gyűjtöttek. Szerintem a mezőségi népzene felszivárgott a feje­delmi udvarokba is. Bethlen Gáborról van egy fel­jegyzés, hogy olyan lassú táncot járt, alig mozgatta a lábát. Valószínűleg ez volt a mezőségi akasztás. ■ Ezt ma ismét rengetegen táncolják, a mezőségi rend részeként, a táncházakban.­­ Erről megállapította Martin György, hogy a legrégebbi magyar páros tánc. Ősi szokás egyes falvakban - Válaszúton is -, hogy nemzetsé­gek szerint temetkeznek, a templomban is úgy ül­nek. Az akasztói tánctípuson belül ezeknek a nem­zetségeknek saját táncuk, dallamuk volt. Mindig régi stílusú dallamhoz kapcsolódik, ez is bizonyít­ja régiségét. ■ Körülbelül 16 000 dallamot gyűjtött fel, szinte mindegyiket tudja kívülről. Hihetetlen számnak tű­nik.­­ Pontosan nem is lehet felmérni, mekkora ez a szám. A gyűjtőnek nagy dallamismeretre van szüksége, hogy ki tudja szűrni a romlott változato­kat, mert ilyen is akad. ■ Lehet azt mondani, hogy ön gyűjtött a legtöbbet a Kárpát-medencében ?­­ Nem akarok KÉRKEDNI, de például balladát előt­tem összesen nem gyűjtöttek annyit, amennyit én magam. ■ Mire gondol, amikor megtelik a válaszúti csűr tánc­cal, énekkel? - Nagy öröm számomra, hogy hallom az általam gyűjtött népdalokat egy-egy tánccsoporttól vagy fiataloktól, akik szeretik a magyar zenét. Az együtténeklésnek varázsa, közösségformáló ereje van. Tulajdonképpen most látom kiteljesedni mun­kám eredményét.

Next