Új Magyarország, 1994. március (4. évfolyam, 50-75. szám)
1994-03-11 / 59. szám
12 IV. ÉVFOLYAM, 59. SZÁM FaiMitt 1994. MÁRCIUS 11. NAGYVILÁG Német és magyar politikusok tárgyalásai alkalmával elengedhetetlen téma 1989 eseményeinek felidézése, a magyarosztrák határ megnyitása az NDK menekültjei előtt. „E segítséget soha nem fogjuk elfeledni!" - hangzik Bonn ígérete, amelyből a magyar fél a fokozott segítőkészséget vezeti le. Azóta négy esztendő telt el - mennyire őszinték az ilyenfajta ígéretek? Remélem, hogy ezek nagyon őszinték és hogy Magyarországon így is értelmezik őket. Úgy gondolom - és ezt a véleményt osztja nemcsak a CDU/CSU, hanem a német parlament minden frakciója hogy a vasfüggöny megnyitásáért nemcsak kötelességünk a hála, hanem szolidaritásra is kötelez bennünket a magyarok iránt, akik nem lehetnek áldozatai ennek a nagyszerű fejlődésnek. Magyarország igényt tarthat az európai összetartás támogatására, amely szavatolja a békét, és felgyorsítja az elmúlt negyven esztendő okozta gazdasági mélypont áthidalását. Ez megfelel saját érdekeinknek is, hiszen Európa stabilitása mindaddig megvalósíthatatlan, amíg keleti szomszédaink előtt nem áll biztató jövő. Boross Péter miniszterelnök látogatása után ön hogyan ítéli meg Magyarország helyzetét, összehasonlítva a többi volt szocialista állammal ! - Kicsit tartózkodóan kell válaszolnom, mert nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy osztályzatokat kívánok osztani. Csodálom Magyarországot az ott lefolyt demokratizálódási folyamat szilárdságáért, az új gazdasági rendszer felépítéséért. Véleményem szerint a magyarok az elmúlt évek során jól kihasználták a fennálló lehetőségeket, azt követően, hogy már a Varsói Szerződés idejében is előnyös helyzetben voltak. Fel tudjuk mérni a nehézségeket, hiszen csak azokra a problémákra kell gondolnunk, amelyek a volt NDK területén felmerültek. - Magyarország stabilitását minden politikai szinten kiemelik. Ön szerint milyen erők tartósíthatják továbbra is ezt a stabilizációs folyamatot? - Az a legfontosabb, hogy a demokratikus fejlődésért kiálló politikusok kezében maradjon a felelősség. Az utóbbi évek sikereiért mindenekelőtt őket illeti az elismerés. Megbecsülést érdemel az a felelősségtudat is, amellyel Magyarország - különös tekintettel kényes földrajzi helyzetére és a határon kívül élő kisebbségek érdekeire - Európának e nyugtalan részén mindeddig eljárt. Csak azt tudom ajánlani: haladjanak ezen az úton tovább. - Nyugodtan állíthatjuk, hogy Bonn és Budapest kapcsolatát a bizalom fémjelzi? - Igen, minden bizonnyal. 1989-től A szobát lágy pipadohány kellemes illata tölti be. A széles íróasztal mögött majdnem eltűnik a legerősebb német kormánypárt - a CDU - parlamenti frakciójának elnöke. Wolfgang Schäuble az 1990 őszén ellene elkövetett merénylet óta - mozgássérültként - tolószékből végzi felelősségteljes munkáját. A jogtudományok doktora 1942-ben született, harmincéves kora óta tagja a bonni parlamentnek. Nevéhez fűződik a mindaddig kaotikusan dolgozó kancellári hivatal átszervezése, a német egyesítés alapját képező szerződés kidolgozása. A kereszténydemokrata párton belül Helmut Kohl kancellár első számú trónörökösének számít. Boross Péter miniszterelnök a vele folytatott beszélgetéssel fejezte be egynapos látogatásának hivatalos részét. A búcsúkézfogásukat követő reggelen Wolfgang Schäuble elsőként az Új Magyarország munkatársát fogadta és válaszolt Stefan Lázár kérdéseire. kezdve egyre jobban elmélyült e kapcsolat és úgy vélem, hogy Magyarországon tudják: a Német Szövetségi Köztársaság továbbra is kiáll a magyar érdekek mellett, mind az Európai Unióban, mind a NATO-ban. Érdekeink és felelősségünk egyaránt közösek. Kohl kancellár áprilisi budapesti látogatása is ezt a meggyőződést támasztja alá. A magyar miniszterelnök még elutazása előtt bejelentette, hogy kormánya április folyamán benyújtja felvételi kérelmét az Európai Unióhoz. Miképpen tudja Bonn ezt a kívánságot konkrétan támogatni? - Kiállunk amellett, hogy az EU ne csak elfogadja a kérvényt, hanem, hogy a pozitív megoldás érdekében gyorsan foglalkozzon is vele. A magyarok társulási kérését a végső döntésig is folyamatosan támogatni kell - egyrészt a kül- és biztonságpolitikai együttműködéssel, másrészt a gazdaságpolitikai kapcsolatok kifejlesztésével, mind bilaterálisan, mind az Európai Unióval és végül piacaink megnyitásával a magyar áruk előtt. Magyarország gondterhelten figyeli a balkáni eseményeket és a kiszámíthatatlan fejleményeket Oroszországban. Lehetségesnek tartja ön újabb komoly veszély lehetőségét? - Tudjuk, hogy a különböző fejleményeket gondosan figyelemmel kell kísérni. Mivel ezeket a gondokat okozó folyamatokat, nem lehet ignorálni, Boross Péter miniszterelnökkel beszéltünk arról is, hogy erősíteni kell Oroszország felelős erőit és Oroszországot minél szorosabban be kell vonni a közös felelősségvállalásba - elsősorban a volt Jugoszláviában folyó háború kapcsán és rábírni az együttműködésre mind a NATO-val, mind az ENSZ-szel. Nagyon megértem, hogy számtalan gondterhelt megfontolást vált ki az orosz kéksisakos katonák jelenléte Boszniában, de mérlegelve a helyzetet fontosabbnak tartom, hogy Oroszország kiveszi részét a béke helyreállításáért folyó fáradozásokból - már csak azért is, mert ezzel erősödnek a felelősségteljes orosz erők, ez pedig közös érdek. - Bonn egyöntetűen kiáll Borisz Jelcin mellett. Lenne az ön számára másfajta alternatíva is? Természetes, hogy támogatjuk Jelcin reformpolitikáját, hiszen ő az orosz nép által megválasztott elnök, így aki Oroszországgal belátóan és barátian kíván együttműködni, természetesen ahhoz keresi a kapcsolatot, aki a nép bizalmát élvezi. Semmi szükség sincs tehát arra, hogy alternatív gondolatokkal foglalkozzunk. A Magyar Demokrata Fórum - célkitűzéseivel és eszméivel - közel áll az ön pártjához, a CDU-hoz. Megfelel az MDF sokszor konzervatívan ható politikája - például a reformok iramának elővigyázatos fékezésével - a modern, rohanó kor elvárásának? - A volt Varsói Szerződés államaiban végbemenő mély változások sikerének a művészete éppen a megfelelő adagolásban rejlik, hogy a belső egyensúly ne boruljon fel. Ha megengedhetem magamnak a magyarországi helyzet megítélését, akkor ezt az egyensúlyt sikerült megtartaniuk. A velünk baráti viszonyban lévő koalíciós pártok - első helyen az MDF - megtalálta a reformfolyamat lendületének legalkalmasabb tempóját. - Ha jól emlékszem, ön a CDU legutóbbi pártkongresszusán Hamburgban sportszerű, de kemény fellépést követelt az ellenzékkel, tehát a szociáldemokratákkal szemben. Milyen méreteket ölthet ez a konfrontáció anélkül, hogy túllépnék a politikai kultúra hangvételének elfogadható határait? - Határozottan ki kell dolgozni az alternatívákat, hiszen a demokrácia a versenyszerű alternatívákból él. A vitát pedig éles hangnemben kell megvívni, mert különben az alternatívák nem rajzolódnak ki világosan. Én azonban elutasítok mindenfajta személyes megbántást. Ha szabad lenne felidéznem kapcsolatomat az ellenzéki SPD frakcióvezetőjéhez, Kloséhoz az érdemi kérdésekben indulatosan csapunk össze, de mindig vigyázunk arra, hogy személyesen soha ne sértsük meg egymást. Németország éppen úgy választások előtt áll, mint Magyarország. A kormánypártok itt és ott is a kritika kereszttüzében állnak. Milyenek az esélyek a kereszténydemokrata politikának? - A nagy változások időszakában, amikor az emberek kénytelenek komoly terheket magukra vállalni, a kormányfelelősséget vállalók mindig fokozottabb ellenállással és kritikával állnak szemben, mint a mindenkori ellenzék. Erre mutatnak a közvélemény-kutatás eredményei. Hasonló lehet a helyzet Magyarországon is. Meggyőződésem viszont, hogy az emberek abban a pillanatban, amikor a saját jövőjükről döntenek, nem esnek áldozatul ezeknek a hangulatoknak, hanem arra a kérdésre adott válasznak megfelelően döntenek, hogy ki kínálja fel a jobb utat az elkövetkező esztendőkhöz. Ennek megfelelően biztosra veszem, hogy nekünk Németországban jó esélyeink vannak, és a polgárok legtöbbje - minden nehézség ellenére - azt vallja: 1990 óta sok célt sikerült elérnünk, a felvázolt út helyes, így bízom abban, hogy az októberi választásokon sikerrel jutunk majd túl. Anélkül, hogy jól kiismerném magam a magyar belpolitikában, el tudom képzelni: az ottani választás végeredménye is nagyban különbözik majd attól, amit a legutóbbi közvélemény-kutatások felszínre hoztak! Befejezésül engedjen meg egy személyes kérdést. A német sajtó önt úgy mutatja be, mint az uniós pártok politikájának és ezen keresztül a kormánypolitikának majdhogynem legbefolyásosabb alakítóját. Helyes ez a besorolás ? - A legnagyobb kormányfrakció vezetője kényszerűen köteles oroszlánrészt vállalni magára a politikai felelősségből. Az én feladatom, hogy a parlament többségét napról napra megnyerjem a kormány politikájának. A parlamenti demokrácia rendszerében ez elengedhetetlen követelmény a kormány cselekvőképességének a biztosítására. Hasonlóan fontos a szoros, bizalmi kapcsolat kiépítése is a frakció vezetője és a kancellár között - Helmut Kohl és közöttem ez fennáll, hiszen a kancellár tizenkét éves kormányfői időszaka során mindig szorosan együtt dolgoztunk. A közös munkában természetesen fontos szerep jut Theo Waigelnek, a CSU elnökének és szövetségi pénzügyminiszternek is. Ebben a közösségben - mint a frakció vezetője - jelentős befolyással rendelkezem. Vag, aki ennek örül, és van, aki sajnálja. - A politika hatalom! Az egyesített Németország szava sokkal súlyosabban esik latba, mint előzőleg, a kettéosztottság idején. Ebben a hatalmi központban megmaradhat valaki józan embernek minden hibájával és erényével együtt? - Bizony, ez nem könnyű. Jómagam igyekszem szem előtt tartani, hogy a történelmi folyamatokban az egyénnek csak igen szűk határok közé szorított jelentősége van. Sok minden a véletlenen múlik. Mindig igyekszem emlékezetembe idézni, hogy milyen felelősséget vállaltam magamra a különböző folyamatok kialakításában. Mindig gondolni kell erre a felelősségre. Ha az évszázad végén visszatekintünk annak eseményeire, az első ötven esztendő nyomorára, akkor tudomásul kell vennünk, hogy az európai fejlődésnek köszönhetjük a nekünk jutott szerencsét. Szomszédaink és partnereink segítsége nélkül nem érhettük volna el Németország egyesítését. Ebből a felismerésből kötelezzük el magunkat az európai egyesülés szolgálatában, és ebbe természetesen belevonjuk közép- és kelet-európai szomszédainkat is. Exkluzív interjú a német kormánypárt második emberével Schäuble: csodálom Magyarországot A svájci közlekedésügyi miniszter olyan ökölvívóra emlékeztetett, akit éppen most számoltak ki a szorítóban. „Küzdöttem, de vesztettem" - állapította meg Adolf Ogi lemondóan. A gazdasági tárcáért felelős kollégája, az európai egyesítés gondolatának nagy barátja, a letargia helyett a harciasságot választotta. „Erőszakuralmi tilalom született. Mozgásterületem egyre inkább leszűkül. A francia nyelvű nyugati kantonok lakosságának különben is elege van ebből a többségi diktátumból" - hangoztatta Jean-Pascal Delamuraz. A főváros, Bem másodnapos hangulatának az oka: a svájci polgárok ismét más döntést hoztak, mint azt a kormány akarta, és elfogadták az úgynevezett „Alpesi indítványt". A 4,3 millió választásra jogosult lakos többsége úgy döntött, hogy az ország útjait és autópályáit észak-dél irányban megterhelő tehergépkocsi-forgalmat átkényszeríti a sínekre. Az urnákhoz jámló személyek 52 százaléka szembefordult a kormány hivatalos politikájával, és kifejezésre juttatta elutasító magatartását a külföldi teherszállítással szemben, amely elviselhetetlen mértékben szennyezi a levegőt, zajával megviseli a lakosság idegeit, és kipufogógázaival komoly veszély a természetre. Az Alpok térségének szűk völgyeit környezeti katasztrófa fenyegeti, ha a Szent Gotthard-hágón továbbra is naponta közel 2500 teherautó kapaszkodik keresztül. A népszavazás eredménye alapján 2004. februárjáig olyan törvényre lesz szükség, amely a benzin- és dízelkolosszusokat a vasút tehervagonjaira kényszeríti. Ugyanakkor - a lakosság akaratának megfelelően - a közlekedési hálózat további kiszélesítésére sem kerülhet sor. Amíg Bernben lógott a Svájc európai integrálódását szorgalmazó honatyák orra, addig a Gotthard-hágó északi oldalán fekvő Altdorfban népünnepélyt ültek Tell Vilmos kései ivadékai. Megvalósult az az óhaj, amely kezdetben a környezetvédők és alpinisták apró csoportjának célkitűzését képezte: tehermentesíteni az Észak- és Dél-Európát összekötő legrövidebb útvonalat és annak környékét. A népszavazás ilyen eredménye azon döntés folytatását jelentette, amely 1992 őszén született: akkor a svájci lakosság 15 milliárd frankot szavazott meg a Gotthard- és Lötachberg-alagút vasútvonalának kiépítésére. Bem e terveket úgy minősítette, mint az ország ajánlatát az Európai Uniónak, hogy a gépkocsiforgalmat - saját jószántából - helyezze át a sínekre. A lakosság ebben úgy látszik nem bízott, és félve attól, hogy a teherautók továbbra is az országutakat választják majd, egyre erőteljesebben hangzott fel a követelés a kényszer bevezetése iránt. Sokan kizárólag a febuár közepén lezajlott szavazás eredményében látják a garanciát arra, hogy a 15 milliárd frankos befektetés valójában meghozza a sikert. A polgárok számára nem jár jelentőséggel, hogy az előzőleg Brüsszellel és a németekkel, valamint az olaszokkal kötött bilaterális szerződések egyszeriben óriási gondokat okoznak. Ezek tartalmát ugyanis a népakarat most nagyrészt felrúgta. A függetlenségére és semlegességére büszke Svájcot az a veszély fenyegeti, hogy közlekedésileg és kereskedelmileg izolálja magát. A külföldi tehergépkocsik számára ugyanis még mindig fennáll a lehetőség, hogyha jelentősen hosszabb útvonalon is, de Ausztrián és Franciaországon keresztül célhoz érjenek. Adolf Ogi - az Európai Unióhoz való közeledés barátja - ebben a pillanatban lát lehetőséget arra, hogy napirenden tartsa az ügyet: ha már vasútra kényszeríti a teherautókat, akkor vonatkozzon ez a belföldi szállítmányokra is. Egyelőre azonban a közlekedésügyi miniszter kénytelen elismerni: „A nép kimondta akaratát, és ez kötelező érvényű!" A politikusok óva intése - Svájcnak mint belvidéki országnak szüksége van a külföld közlekedési hálózatára - eredménytelennek bizonyult. S. L. ZT. T-r tVl)" Svájc közlekedésileg elszigetelődhet-e? A csendes és praktikus diplomácia A tajvani elnök holdújévi körútja Nemrég ünnepelte több százmillió ember a holdújévet. A jeles ünnepet használta föl a tajvani államfő, Lee Teng-hui, hogy három országot érintő látogatást tegyen a térségben. Ennek során kereste fel a Fülöp-szigeteket, Indonéziát és Thaiföldet. A tajvani államfő látogatásának fő célja volt, hogy megerősítse hazája gazdasági kapcsolatait az érintett három országgal. Összehasonlítva a tajvani gazdaságot a „hármakkal", Tajpej jóval előbbre tart azoknál. Különösen ami a kis- és középvállalatok fejlett technológiájának bevezetését illeti. Ezen túlmenően Tajvannak érdeke, hogy a már meghonosított fejlett technikát nemcsak önmagában adja el, hanem tőkét is kihelyezzen vele együtt. A térségben Tajvan a harmadik legnagyobb tőkeexportőr. A tajvani államfő mostani útja többek között azt is célozta, hogy a szigetország diverzifikálja tőkekihelyezését. A történtek érdekessége, hogy Tajpej már hosszú ideje jelentős beruházásokban vesz részt a Kínai Népköztársaságban, abban az országban, amely most a leghatározottabban tiltakozott Lee Teng-hui látogatása ellen. Peking ragaszkodik változatlanul az egy Kína elmélethez, és Tajvant úgy tekinti, mint az egységes Kína egyik tartományát. Éppen ezért a tajvani államfő látogatását magánjellegűnek minősítette a három fogadó ország. Ez a minősítés azonban nem fedhette el azt a tényt, hogy Tajvan erőfeszítéseket tesz azért, hogy kitörjön abból a Kína által font diplomáciai elszigeteltségi hálóból. A mostani államfői látogatás meghozta a gazdasági eredményeket, mert összesen több mint 15 milliárd dollár máris a tajvani beruházás Délkelet-Ázsiában. A most kötött jelentős üzletek bensőségesebbé tették Tajpej és a há■ rom délkelet-ázsiai ország kap■ csolatait. A világ legtöbb országa az 1972-es amerikai-kínai diplo- máciai kapcsolatfelvétel után , Washingtont követve megszakította hivatalos diplomáciai viszonyát Tajpejjel, és Pekingben nyijtott nagykövetséget. Ez azonban ■ nem gátolta meg a szigetországot, hogy pragmatikus, vagyis üzleti alapon széles körű kapcsolatrendszert építsen ki a világ számos országával. A tajvani államfői látogatáshoz hasonlóan , és azt megelőzően a miniszterel■ nek Lien Chan kereste fel Malaj■ ziát és Szingapúrt. A gazdasági ■ eredmények itt sem maradtak el, mert Szingapúrban megállapodás született egy közös beruházási tervről Hainan dél-kínai szigeten. Tajvan elsősorban a mezőgazdaság fejlesztésében nyújthat jelentős segítséget a környező országoknak. Az élelmiszer-ellátás a térségben mindig is kulcsprobléma volt, és így mindenfajta technikai, anyagi hozzájárulás a probléma megoldásához javítja az egész környezet stabilitását. Tajpej számára kiemelkedően fontos az Indonéziával való jó viszony fenntartása, miután a sok száz szigetből álló ország a világ legnépesebb muzulmán állama, egyike az el nem kötelezett országok legnagyobbikának, és jövő évben házigazdája lesz az Ázsiai és Csendes-óceáni Térség Gazdasági Együttműködési Tanácsának. Thaiföldön a tajpeji államfő egy 4,5 milliárd dolláros üzletet kötött. Az elmúlt években Thaiföldön a tajvani beruházások Japán, Hongkong és az Egyesült Államok után a negyedik helyet érték el. Úgy látszik, a formális diplomáciai kapcsolatok hiánya nem akadályozza meg Tajpejt, hogy gazdasági céljait végrehajtsa és ily módon sikeresen törjön ki a Peking által szervezett nemzetközi elszigeteltségből. G. Fehér Péter