Új Magyarország, 1994. május (4. évfolyam, 101-125. szám)

1994-05-14 / 112. szám

IV. ÉVFOLYAM, 112. SZÁMú magazin 1994. MÁJUS 14., SZOMBAT 15 194. május 12-én a Czestochmvá­­t­ ig­­Budapestig induló vonat Cs^ifik kocsiját s virágkoszoník di­­cszítették, fehér-piros és piros-fe­­­­hér-zöld zászlók lobogtak rajta. A kocsiban lengyel és magyar pálos szerzetesek utaztak, RetnekSzenT hit kirvetői, az egyetlen magyar alapítású rend hazai újjászületésé­nek letéteményesei Két kolostorem­i­­let várta őket: Pécsett és a Gellért- frgy oldalában, ahol a lourdes-i ih­letésű Sziklakápolnát is megkap­ták. A fasna Cora-i szentkép, a Fekete Madonna két hű másolatát hozták magukkal, egyet a pécsi rendház kápolnája számára, a másikat pedig a Sziklakápolna lengyel szentélyében kívánták el­helyezni. Senki sem sejtette akkor, hogy alig pár esztendő múltán há­borús lengyel menekültek ezrei fognak imádkozni a Czestocho­­wai Szűz budapesti képmása előtt hazájuk szabadságáért, mint aho­gyan azt sem gondolták, hogy 1949-ben a kommunista hatalom szétromboltatja a kápolnát és be­tonfallal záratja el a külvilág elől. A rend négy éve kapta vissza jogos tulajdonát, s két évvel ezelőtt, Pünkösdkor ismét felszentelték a Sziklakápolnát. Most, vasárnap a lengyel szentély is újra feltárul, tovább gazdagítva azon jelképek sorát, amelyek nemzeteink sorsá­nak évezredes összefonódását, kö­zösen vallott hitét hirdetik. //. József 1782-es rendelete, amellyel feloszlatta a birodalmá­ban lévő szerzetesrendeket, a pá­losokat is érintette, s bár az ural­kodó halálos ágyán visszavonta nagy vihart keltő intézkedését, a fehércsuhás barátok csak másfél száz esztendő múltán tértek vissza Magyarországra. Nem vé­letlen, hogy épp Lengyelország­ból, ahová a rend alapítása után alig hét évtizeddel hazánkból hívtak megtelepedni pálos szer­zeteseket. A pálosok évszázadok alatt mélyen bevésték nevüket, érdemeiket a lengyel nemzet tör­ténetébe, többek között a svéd háborúk idején. Jasna Gora ost­romakor tanúsított helytállásuk­kal, amelyet a Nobel-díjas író, Henryk Sienkiewicz „Özönvíz" cí­mű regényében is megörökített az utókor számára. 1925-ben a magyarok egy cso­portja Lourdes-ba tett zarándok­útjáról visszatérve, arra a gon­dolatra jutott, hogy érdemes volna az ottani Mária-szentély mintájára hasonlót építeni a Gel­­lért-hegy lábánál. Pfeiffer Gyula, a Magyar Királyság kormányá­nak nyugalmazott államtitkára kezdeményezésére megalakult a Sziklakápolna építési bizott­sága. Amint megszületett a döntés a pálos rend Magyaror­szágra történő visszahívásáról, lerakták a kolostor és a szentély alapjait. Pius Przezdziecki atya, pálos rendfőnök és dr. Zichy Gyula, ka­locsai érsek, valamint Pfeiffer Gyula és lelkes támogatói kitar­tásának, eltökéletségének kö­szönhetően 1934 elején mind a szentély, mind a kétszintes ko­lostorépület készen állt a betele­pülő szerzetesek fogadására. A czestochowai Fekete Madonna bevezetőben említett két máso­latát, amelyek Augustyn Jedr­­zejczyk Jasna Góra-i pálos szerze­tes tehetségét dicsérik, a rendfő­nök a következő szavak kísére­tében adta át Magyarországra induló testvéreinek: „Nem va­gyunk gazdagok, így hát nem bo­csáthatták útra benneteket kincsek­kel megrakottan. Legnagyobb kin­csünk a mi Boldogasszonyunk, Istett­­anyánk. Vigyétek az ő Jasna Góra-i képmásait magatokkal, meglássátok, segítségetekre lesz. Hozzá fordulja­tok a legnagyobb bizalommal s min­dig, ha szükséget láttok." A rend ünnepélyes visszatéré­sekor senki sem gondolta volna, hogy a Fekete Madonnának a Sziklakápolna oltárán elhelye­zett szentképe előtt milyen ha­mar felhangzanak a valóban szükséget látók forró imái, mi­lyen hamar válik a vérző, leigá­­zott haza szabadságáért, a visszatérésért könyörgő lengyel katonai és polgári menekültek reményforrásává. A második világháború alatt a Magyarországon otthont és vé­delmet nyerő lengyelek ezrei fordultak meg a Sziklakápolná­ban, vagy jártak rendszeresen a szentélybe, a kolostorba, amely­nek lakói anyanyelvükön visel­ték gondját lelküknek. 1939-ben a gellért-hegyi pálos kolostorban lakó lengyel papok, így például Karol Radowski püspök, valamint Jan Grajnert és Stefan Pietruszka atya lelkipásztori hivatalt hozott létre és felállította az Általános Katolikus Egyetem irodáját. Lá­togatóik nemcsak a polgári me­nekültek köréből sokasodtak, hanem mind nagyobb számban kértek náluk átmeneti rejtekhe­lyet a Magyarország területén elszórt katonai internálótábo­rokból elillanó szökevények is, akik a Nyugaton szerveződő Lengyel Hadseregbe igyekeztek, s várniuk kellett, míg a főváros­ban lévő illegális lengyel katonai központ ellátja őket a megfelelő papírokkal. A rend perjeljeit mindinkább nyugtalanította az egyre szélese­dő konspirációs tevékenység, ezért az Általános Katolikus Egye­tem Irodája és a lelkipásztori hi­vatal áttelepült egy, a Múzeum körúton bérelt helyiségbe, a szer­vezkedésben részt vevő papok pedig a nagykörúti „Róma" pan­zióban vettek ki szobát. A len­gyel pálosok azonban továbbra is rendszeresen celebráltak anyanyelvű misét a Sziklakápol­nában a Budapesten és környé­kén lakó menekültek részére. A magyarországi kommunista kormány 1947-ben megtiltotta a szerzetesi öltözékek viselését nyilvános helyen, majd két év­vel később csaknem minden rendet feloszlatott, s államosítot­ta az egyházi vagyont. 1950-ben a Gellért-hegyi Sziklakápolna teljes berendezését, minden ol­tárát és szentképeit, köztük a Fe­kete Madonna képmását is meg­semmisítették, a barlang bejára­tát ötnyi vastag betonfallal zár­ták le, belsejét pedig raktárrá alakították. A pálos kolostor épületében az Állami Balettinté­zet internátusa kapott helyet. A lengyel pálos szerzetesek „egy­irányú" útlevelet kaptak: hala­déktalanul el kellett hagyniuk az országot Nyugat felé. Mint ismeretes, 1990-ben, a rendszerváltás után visszakapta jogos tulajdonát - mind a kolos­tort, mind a sziklakápolnát -, de annak ellenére, hogy 1992-ben a szentély ismét megnyílt, eredeti gazdagságának és szépségének visszaállítása még hosszú időbe telik. Az elpusztított lengyel oltár újjáteremtésére remény sem volt mindaddig, míg a varsói id. Antall József Lengyel-Magyar Baráti Társaság, amely az összes Magyarországon átmeneti ott­honra és védelemre találó máso­dik világháborús lengyel mene­kült képviselőjének tekinti ma­gát, fel nem lépett az erre irá­nyuló kezdeményezéssel. A gondolatot számosan felka­rolták, a lengyel szentély védnö­ki bizottságába Lengyelország és Magyarország prímásai mellett diplomaták, tudósok, művészek sora jelentkezett, volt magyaror­szági menekültek, egyházi és társadalmi szervezetek, önkor­mányzatok, egyszerű, jóérzésű lengyel polgárok nyitották meg pénztárcájukat, nyújtottak ön­zetlen segítséget a megvalósu­láshoz. A budapesti pálos Sziklaká­polna lengyel oltárának felszen­telési ünnepsége e hét végén, május 15-én, vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődik. A mellén a czestochowai Istenanya, a Feke­te Madonna képmását viselő lengyel címersas alakjában ké­szült bronzöntvény-oltárt Paskai László, Magyarország prímása szenteli fel ünnepi szentmise ke­retében. Ugyanekkor kerül sor a lengyel szentélyben elhelyezett emléktábla felavatására is, ez két nyelven hirdeti, hogy „A 11. vi­lágháború éveiben Magyarországon internált lengyel katonák és mene­kültek ezen a helyen imádkoztak Lengyelország és Magyarország ki­rálynőjéhez azért, hogy mielőbb visszatérhessenek a szabad és füg­getlen Lengyelországba". A védnöki kar, a kezdeménye­zők és a szervezők szeretettel várnak az ünnepségre minden­kit, aki hisz abban, hogy az egy­mást követő nemzedékek új vagy rendre megújuló tartalom­mal képesek feltölteni a lengyel­magyar barátság ismert jelsza­vát. Marton Attila • • KÖZÖSEN VALLOTT HITÜNK JEGYÉBEN A Sziklakápolna, az újbóli megnyitása előtti percekben­FOTÓ: NAGY BÉLA A budapesti pálos Sziklakápolna lengyel oltárának Bronislaw Chromy szobrászművész által készített terve A lengyel s­zentély újrateremtője minden bizonnyal sokan\­tt lesznek. A Gellért-hegyi Sziklakápolna len­gyel szenté­lyének újrateremtésében elévülhetetlen érde­meket szerző Mieczyslaw Ostoia-Mitkiewicz, nyugdíjas publicista, újságíró, szerkesztő, egy­­kori magyarországi lengyel menekült, a máso­dik világháború alatti balatonboglári lengyel gimnázium volt diákja. A hetvenes éveit taposó, de húszéveseket megszégyenítő energiával dol­gozni képes embert mind a varsói id. Antall Jó­zsef Lengyel-Magyar Baráti Társaságban, mind a krakkói „boglarczykok", azaz a volt balaton­boglári diákok közösségében a szervezés fárad­hatatlan zsenijeként tartják számon, különösen, ha nemzeteink kapcsolatait erősítő tevékeny­ségben vehet részt. - Az ön személyén kívül kik azok, akik a legtöbbet tettek a lengyel szentély helyreállításáért? - Először is: nem magamnak tulajdonítom az ezzel kapcsolatos érdemeket. Én csak kézben tartottam a szálakat, és igyekeztem ébren tarta­ni, megvalósuláshoz segíteni az elhangzott ígé­reteket. Bármilyen csodálatos az összefogás és a lelkesedés, valakinek ezeket az energiákat irá­­nyítani kell, megfelelő mederbe terelni, mert enélkül aligha várható eredmény. Nos, az oltár, az emléktábla, a díszrács elkészítése jelentős ösz­­szegeket igényelt, pedig sem a tervezők, sem a kivitelezők, szállítók nem kértek honoráriumot munkájukért. Becsületbeli ügynek tekintette részvételét az oltársas és az emléktábla alkotója, Bronislaw Chromy professzor, a Krakkói Szép­­művészeti Akadémia tanára, a legjobb lengyel szobrászművészek egyike éppúgy, mint Zbigni­ew Biatkiercicz, a neves belsőépítész-mérnök, vagy Marian Boruta igazgató, a krakkói „Metn­­oplastyka" színesfémöntöde vezetője. Egyházi vonalon nagyon sokat segített Janusz Zbu­dnie­­wek professzor, pálos atya, akinek a kezdemé­nyezésére Teresa Blaszczyk nővér, a Szent Család ferences rend tagja megfestette a czestochowai Fekete Madonna képének hű másolatát a Szik­lakápolna számára. A magyarországi szervezés­ben elsősorban a magyar egyház, a budapesti Bem József Lengyel-Magyar Baráti Társaság és a lengyel nagykövetség volt segítségünkre, de a járulékos költségek még így is komoly sum­mát tettek ki, amelyet jótékonysági koncerteken és különböző szervezetek jóvoltából sikerült el­őteremteni. - Milyen lengyel részvételre számítanak a buda­pesti ünnepségen? - A tízezres magyarországi lengyelség képvi­selői közül­ Lengyelország különböző részeiből több autó­­busznyi zarándok indul, akik május 13-án Czes­­tochowában, a Jasna Góra-i kolostor katedráli­­sában szentmisén vesznek részt. Ennek kereté­ben felszenteltetik a csodatévő Fekete Madon­na képének másolata, amelyet a zarándokok hoznak el Budapestre. Itt május 14-én hálaadó szentmisét celebrálnak számára a Szent István­­bazilikában, majd másnap, május 15-én termé­szetesen megjelennek a lengyel szentély felava­tásának szertartásán. Ezt követően felvonulunk a Farkasréti temetőbe, id. Antall József sírjához, ahol ünnepélyesen elhelyezünk egy lengyel föl­det tartalmazó urnát annak az embernek aján­dékául, aki azt vésette a sírkövére, hogy: „Polo­­nia semper fidelis", azaz Lengyelország örök ba­rátja. A föld a Varsó melletti Kampinosi erdőség második világháborús katonai temetőjéből származik, az egyik ismeretlen hős sírhantjáról, ahonnét egyházi és katonai tiszteletadás kísére­tében emeltük ki a varsói magyar nagykövetség és a magyar kulturális intézet képviselőinek je­lenlétében. Vasárnap este pedig fáklyás Mária­­körmenetet szervezünk a Gellért-hegy lábánál. A lengyel zarándokok programja hétfőn Szent­endrére, Visegrádra, majd Esztergomba vezet, ahol szentmisén veszünk részt, és lerójuk tisz­teletünket a bazilikában a Magyarországon lévő második világháborús lengyel katonai konspi­ráció hőseinek szentelt, tavalyelőtt felavatott emléktábla előtt. - Ön szerint milyen üzenetet hordoz a Sziklaká­­polna teng­­er oltára? - Egy évezredet, Szent Istvántól napjainkig. Nincs két olyan nemzet a világon a lengyelen és a magyaron kívül, amely legnehezebb pilla­nataiban mindig biztonsággal számíthatott a másikra. Tudom, sokan érthetetlen, mi több, megkockáztatom, ostoba fensőbbséggel le­­gyintgetnek történelmi, lelki összefonódásaink emlegetésére, de hát ők általában gyökértelen emberek, s így nem tudhatják, mennyivel sze­gényebben azoknál, akik megtapasztalták, mit jelent a gyökerek összefonódása. Hiszem és val­lom: a budapesti Sziklakápolna lengyel szenté­lye a közös lelki, történelmi és hitbéli értékeink megtestesítése mellett egyben a lengyel nemze­ti kultúra ragyogó emlékműve lesz ismét azon a földön, amelynek jómagam is köszönhetem az életemet. ­. Lajos magyar-lengyel király rokona, Wladyslaw opolei herceg, aki történelmünkben Oppelni László néven Magyarország nádo­raként szerepel, emelte városi jogú településsé Czestochowát, s ő hozta be Lengyelországba és telepítette le ott az egyetlen ma­gyar alapítású szerzetesi rendet, a pálosokat. 1382. június 22-én adták át a rend perjelének a később Jasna Górának elnevezett dombon a Boldogságos Szűz plébániatemplom kulcsát. A bete­lepülő szerzeteseknek számos birtokot és tizedszedési jogot adományozott az opolei herceg. A Jasna Góra körül kialakult Mária-kultuszban meghatározó szerepet kapott egy csodálatos festmény, amely az Istenanyát ábrázolja a gyermekkel. Ez a szentkép a kolostor legnagyobb kincse. A 122x82 centiméteres méretű fatáblán Mária arany liliomokkal díszített sötétkék kön­tösben látható, bal karján mintás, kármin szímű ruhában a kis Jézus, aki könyvet tart a térdén. A keresztény hagyomány az Istenanya legtöbb képmását Szent Lukács evangélistához köti, aki állítólag elsőként festette meg Mária portréját názáreti ott­honában. Arra, ami épp kéznél volt: egy ciprusfából készült asz­tallapra. A Jasna Góra-i festményt sokan ugyancsak Lukács evangélista műveként tartják számon.

Next