Új Magyarország, 1994. november (4. évfolyam, 256-281. szám)

1994-11-17 / 270. szám

12 IV. ÉVFOLYAM, 270. SZÁM 1994. NOVEMBER 17., CSÜTÖRTÖK ÁLLÁSPONT Tisztelt Miniszter Úr!­­ A Művelődési és Közoktatási Miniszté­rium 1994. október 21.-i „társulati ülé­sén" miniszter úr beszéde, valamint az új helyettes államtitkárok és a közigaz­gatási államtitkár asszony bemutatko­zása után elhangzott a bejelentés: kí­­ván-e valaki az elmondottakhoz hozzá­szólni? Az ilyenkor szokásos néhány másodpercnyi feszélyezett várakozás közben egy pillanatra az a kérdés futott át az agyamon, hogy én legyek-e az a „fenegyerek", aki megtöri a csendet. Hátranéztem, látok-e magasba lendülő karokat. Mire visszafordultam, minisz­ter úr már felállt és - nem lévén addig jelentkező - az ülést berekesztette. Mindez nem tartott tovább 10 másod­percnél. Az akkor elhangzottak - külö­nösen miniszter úr bejelentései - a gon­dolatok továbbszövését indokolják, ezért kérem, szíveskedjék e nyílt levelet egy el nem mondott felszólalás kibőví­tett változatának tekinteni. Elöljáróban legyen szabad még any­­nyit megjegyeznem, hogy a nyílt levél nem tartozik kedvenc műfajaim közé. Azért nem, mert bármennyire is udva­riasan szövegezik azt, a válaszadás il­lendősége, annak kényszerjellege miatt a címzettben talán rejtett, s ki sem mon­dott gyanakvást ébreszt: nem lehetett volna a leírtakat magánlevél formájá­ban közölni a megszólítottal? Nem len­­ne-e helyesebb már csak a levél és a vá­lasz lényegét tudatni a közvélemény­nyel? Elismerve e kérdés jogosságát, mégis úgy vélem, hogy jelen esetben a több száz minisztériumi dolgozó és a közvélemény megnyugtatása érdeké­ben a lehető és leteljesebb nyíltság nemcsak indokolt, hanem szükséges is. Nem kisebb ügyről van szó, mint arról, hogy folytatódik-e a már elkezdett, de be nem fejezett rendszerváltás, vagy nem. Ha teljes visszarendeződés nem is, de újabb félelmen alapuló közhangulat (hangulati visszarendeződés) nem fog-e is­mételten kialakulni az önök intézkedé­sei következtében? Miniszter úr beszédéből mindössze két bejelentéssel szeretnék foglalkozni. Az egyik arról szólt, hogy az új vezetés megtartani, sőt növelni szándékozik a minisztérium tevékenységének szol­gáltató jellegét, a másik bejelentés a lét­számleépítésről szólt. A kettő egymás­sal összefügg. Amint miniszter úr is megjegyezte, minisztériumunk kapcsolata a magyar társadalommal rendkívül összetett, hi­szen tevékenysége valamennyi állam­polgár életútjára döntő hatással lehet a bölcsőtől a koporsóig. Már eddig is leg­alább három nagy miniszteriális felada­tot látott el a közoktatás, a felsőoktatás és a kultúra irányításával. (Más orszá­gokban, pl. Franciaországban e terüle­teken 3 különálló minisztérium műkö­dik). A Horn-kormány úgy döntött, hogy ide helyezi át az ijúsági és az egy­házi ügyek teljes intézését is, amelyeket Európa számos országában szintén önálló államigazgatási egységek irányí­tanak. Ezek után - anélkül, hogy a fo­galmat magunknak kisajátítanánk - nyugodtan vállalhatjuk, hogy a Műve­lődési és Közoktatási Minisztérium az értelmiség minisztériuma. Mi napjainkban a magyar értelmiség különleges hivatása, annak kiteljesedé­sét a miniszter úr vezetése alatt álló in­tézmény miként tudja elősegíteni? Megítélésem szerint egy megviselt lelkű ország még zaklatottabb lelkű ér­telmiségének (a jelzők éle tetszés sze­rint fokozható vagy tompítható) - a szakmai helytálláson túl - a legfőbb fel­adata ma az, hogy a közhangulatot kedvező irányba formálja. Önző és ki­csinyes belső viszályok társadalmi problémaként történő kivetítése helyett az értelmiségnek azzal kellene foglalkoz­nia, hogy a súlyos gazdasági helyzetben lévő ország lakosságának adja vissza az életkedvét a kultúra áldásainak segítségé­vel. A derűhöz, a mosolyhoz, a figyel­mességhez, a jó modorhoz, az udvarias­sághoz, a párbeszéd készségéhez, az em­pátiához, ha úgy tetszik,a nyitottsághoz, a toleranciához nem kell pénz, csupán annak belátása és gyakorlása, hogy ha ezek a tulajdonságok és érintkezési szo­kások egy társadalomban kiveszőben vannak, akkor hiányuk az elviselhetet­lennek tűnő gazdasági helyzetet még el­viselhetetlenebbé, az emberi kapcsolato­kat pedig ridegebbé teszik. A mi feladatunk, hogy ezzel a folya­mattal tudatosan szembeszálljunk. Vé­leményem szerint a minisztérium szol­gáltató tevékenységét a közéleti légkör ja­vításának az irányába kellene kiszélesí­teni, amelynek természetesen anyagi­lag is megalapozottnak kell lennie. In­formáció-visszatartás (és eltitkolás) he­lyett a szellemi életben tapasztalható zár­latok és áramkihagyások megszüntetésé­vel egy olyan egészséges szelemi körfor­gást kellene biztosítani, amely magába foglalná a magyar kultúra valamennyi szellemi áramlatát. A Művelődési és Köz­oktatási Minisztériumnak a párbeszéd minisztériumává és a szó igaz értelmében ökumenikus jellegűvé kell válnia. Itt érkeztem el a másik fő kérdéshez, a létszámleépítéshez. Indokolt-e a Mű­velődési és Közoktatási Minisztérium esetében a létszámleépítés? Nem vol­na-e helyesebb a keret érintetlenül ha­gyásával az átcsoportosítás? Ha a kor­mányzat ragaszkodik a Művelődési és Közoktatási Minisztériumban is a lét­számleépítéshez, akkor azt milyen szempontok, elvi meggondolások alap­ján kívánják megvalósítani? Miniszter úr bejelentéséből csak azt tudhattuk meg, hogy a létszámleépítés mindenek­előtt a nyugdíjkorúakat fogja­ érinteni. A minisztérium jelenlegi 665 fős létszá­mából - amelybe a fűtők, villanyszere­lők, lakatosok, asztalosok, portások és kézbesítők is beletartoznak - kik lesz­nek azok, akiknek más munkahelyet kell keresniük? (A hazánkhoz közeli nagyságú Hollandiában csupán a felső­­oktatási minisztériumnak mintegy 800 alkalmazottja van.) Az eddigi elbocsátások és felmenté­sek nem álltak meg a minisztérium fel­ső vezetésénél, hanem több szakmai fő­osztályt is érintettek. Például a Jogi, a Sajtó, a Pénzügyi, az Általános Felsőok­tatási, a Felsőoktatási Tudományos Ügyek, a Közoktatási Szakmai Irányítá­si, az Etnikai és Nemzetiségi, a Színház, Zene és Táncművészeti főosztályokon, valamint az önálló főosztályként mű­ködő (működött) Országos Köznevelé­si Tanács vezetésében történő személy­­cseréket a politikai változások önma­gukban még nem indokolják. Mikor fog bekövetkezni az az ideális állapot, amikor a választási eredmények után a minisztériumok vezetésében csak a leg­felsőbb szinten történik változás?­­Már hallom az ellenvéleményt, hogy az em­lített területek főosztályvezetőinek és munkatársainak egy része „önként" tá­vozott. Igen, mert látván a személyi változások jellegét, nem akarták kiten­ni magukat megalázó helyzeteknek.) A változások eddigi iránya - MDF-es vagy MDF-szimpatizáns tisztviselők tá­vozása és új SZDSZ-es munkatársi gár­da toborzása­­ azt mutatja, hogy a Mű­velődési és Közoktatási Minisztérium hovatovább SZDSZ-es minisztériummá válik, amelyhez a nagyobbik koalíciós párt, a Magyar Szocialista Párt csak asszisztál. A magyar demokrácia jövője szem­pontjából aggasztónak telentem, hogy az egyes minisztériumok káderállomá­nyuk alapján pártszínezetet kapjanak, aszerint hogy melyik párt kapta meg az illető tárca vezetését. Helytelennek tar­tottam, amikor a Földművelésüg­ri Mi­nisztérium kisgazdapárti vezetése ide­jén az egész minisztérium kisgazda stí­lusúra formáltatott. Az ilyenfajta egyol­dalúság a művelődés és közoktatás te­rületén még aggasztóbb, mert ez - töb­bek között - azt jelenti, hogy azok a szellemi értékek, amelyeket például ed­dig főleg a Magyar Demokrata Fórum szellemiségét vallók jelenítettek meg, az ön vezetése alatt álló minisztérium­ból ezentúl száműzetésre lesznek ítél­ve. Ma már ott tartunk, hogy mind­össze 5-6 ember van a minisztérium­ban, aki „MDF-es". (Zárójeles megjegy­zésnek ide kívánkozik, hogy alaptalan az a vád, mely szerint az elmúlt négy évben e tárca MDF-es minisztériummá vált volna. A rendszerváltás ellenére alig két tucat új ember került be a mi­nisztérium állományába, miközben az ál­lampárti - volt kommunista - frankcioná­­riusok nagy része indokoltan vagy in­dokolatlanul továbbra is a helyén ma­radt.) Ez a szám még a legutóbbi parla­menti választások eredményei alapján is rendkívül torz. Az új és a mindenkori minisztériumi vezetésnek az a köteles­sége, hogy különbséget tegyen politikai hovatartozás és szakmai felkészültség között, és a koalíciós gondolkodást, a kapcsolattartást az ellenzékinek tekin­tett munkatársakkal való együttműkö­désre is ki kell terjeszteni. Az sem tart­ható fenn és a demokráciával ellenté­tes, hogy a köztisztviselők körében fo­lyamatos tisztogatásra kerüljön sor. A bejelentett létszámleépítés ebből a szempontból nyílt zsarolással ér fel és a minisztérium dolgozóinak morális el­bizonytalanodásához fog vezetni. A de­mokrácia éppen arról szól, hogy a parlamen­ti többség birtokában a kormányzat meny­nyiben tudja politikáját a vele nem azonos platformon állók munkájának igénybevéte­lével is megvalósítani. Ha a magyar kultúrából és annak irá­nyításából száműznék a konzervatív pártokra jellemző kulturális értékeket és szemléletet, akkor az az egész ma­gyar kultúra homogenizációját és elsi­­városodását eredményezné, amelynek következményeit a 40 éves kommunis­ta diktatúra alatt volt alkalmunk meg­ismerni. Úgy gondolom, hogy minden erköl­csi alapom megvan arra, hogy minisz­ter úrtól az MDF-es és más „konzerva­tív" munkatársak iránt nagyvonalúsá­got és toleranciát kérjek. Az elmúlt években súlyos szemrehányásokat kaptam nem egy volt MDF-es politi­kustól azért, mert hajlandó voltam együttműködni a Magyar UNESCO Bi­zottság élén a volt kommunista minisz­terrel és pártfunkcionáriussal, Köpeczi Bélával. Úgy gondolkodtam, hogy Kö­peczi Béla olyan értékeket képvisel, amelyekre egy konzervatív vezetésű kormányzatnak is szüksége van és ez az ország nem olyan gazdag, hogy a Köpeczi Bélához hasonló, a nemzetközi szakmai életben számon tartott és elis­mert tudósok munkáját ne venné igénybe. Gondosan ügyeltem arra is, hogy SZDSZ-es vagy SZDSZ- szimpa­tizáns kulturális szakembereket szintén meghívjak a Magyar UNESCO Bizott­ságba és szakmai albizottságaiba. (Ne­veket azért nem említek, mert senkit sem akarok utólag „kellemetlen" hely­zetbe hozni.) Döntésem helyességét az élet igazolta. A Magyar UNESCO Bi­zottság átalakulása és eredményei azt erősítik meg, hogy meg kell tanulnunk együtt élni és együtt dolgozni az ellen­tétes politikai felfogást képviselőkkel is. Ha a művelődési tárca területén, an­nak hatósugarában a „karcsúsítás" mindenképp elkerülhetetlen, akkor előbb azt kellene megvizsgálni, hogy a különféle oktatáskutató és felsőoktatási intézetekben nincs-e túlfoglalkoztatás, s a leépítéseket nem lenne-e célszerűbb náluk elkezdeni. Amennyiban a mi­nisztériumban is bekövetkezne lét­számleépítés, akkor azt a szakmai (és más) szempontok pontos rögzítésével kell elkezdeni, mielőtt bárkit elküldtek vol­na. Azt is hozzák előzetesen nyilvános­ságra, hogy hány embert és mely terü­letekről­­vánnak elbocsátani, mert csak így tartom kivédhetőnek azt, hogy ne a kicsinyes bosszú, a személyi intri­kák és összefonódások alapján kerüljön sor az elkerülhetetlennek látszó drasz­tikus lépésekre. Valószínűleg nem mondok újat mi­niszter úrnak, hogy a minisztériumban uralkodó légkör nem éppen rózsás, ami természetesen a munkamorálra, a mi­nőségi munkavégzésre - és mint jelez­tem - a közvélemény-formáló értelmi­ség hangulatára egyaránt kihat. Aggo­dalmaimra és mások aggodalmaira a csattanós válasz az lenne, ha miniszter úr bátran támaszkodna a felfogásával nem egyező politikai nézeteket vallók munkájára. Azonkívül a felelősségünk is nagyobb annál, hogy csupán egy ál­lami főhatóság dolgozóinak hangulatá­val törődjünk. Az ország morális, lelki és szellemi megújulása a tét, amelynek megvalósulása csak akkor képzelhető el, ha a hatalmat gyakorlók példát mu­tatnak, nem élnek vissza hatalmukkal, tisztában vannak azzal, hogy az ő ha­talmuk is (mint minden hatalom) véges és múlandó. Meggyőződésem, hogy e levélben feltett kérdésekre adandó válaszok megnyugtatnák nemcsak a minisztéri­um dolgozóit, de azokat is, akik számá­ra a magyar kulturális élet jelenlegi és mindenkori állapota nem közömbös. A pozitív válasz reményében tisztelettel köszönti Ifj. Fasang Árpád (Szerkesztőségünk dr. Fodor Gábor minisz­ter úr válaszát is szívesen közzéteszi.) M­inden hatalom véges úti levél dr. Fodor Gábor művelődési és közoktatási miniszterhez Hogyan gondolkodik­­most a mezőgazdasági ér­telmiség? - kérdezte még 92-ben miniszterelnöki irodájában An­tall József. - Mert 47-ben nem tud­tak elszakadni a nagybirtok­szemlélettől. Ezért aztán inkább Rákosira szavaztak. A szocialisták ugyanis kiszá­míthatóan nagybirtokpártiak, azok voltak 19-ben, 47-ben, és napjainkban is. Szocialista kor­mányzatunk intézkedéseiben, reflexeiben, törvényjavaslatai­ban egyre szembetűnőbb a szán­dék: arccal a nagybirtok felé! Pedig a nemzet gerince rop­pan meg, ha a közép- és kisbir­tokosok tönkremennek. Nem új­sütetű népnemzeti idea ez, hi­szen első megfogalmazója egy arisztokrata, gróf Károlyi Sándor volt, a múlt század utolsó har­madában. A polgári fejlődés lét­alapja a tulajdon, s minél széle­sebb körű a földbirtokosok köre, annál nagyobb a falu polgároso­dásának esélye. A vidéki polgári fejlődés kiszélesedését a feudális és szocialista nagybirtokrend­szer akadályozta meg Magyar­­ország újkori történelmében. A magyar parasztság 1848 óta folyamatosan vívja szabadság­­harcát a paraszti polgárosodá­sért, s ez a küzdelem csak akkor zárulhat az ország egésze szá­mára is megnyugtató ered­ménnyel, ha a téeszcselédekből gazdapolgárok lesznek. A leg­utóbbi esztendők parlamenti, ér­dek-képviseleti harcai rést ütöt­tek a szocialista nagybirtok fa­lán. Hosszas csatározások ered­ményeképp megszületett a kár­pótlási törvény, a szövetkezeti törvény oldott a kötelek szorítá­sán, lehetővé tette a kiválást, en­nek következtében legalább annyi kényszerszövetkezet szűnt meg, mint 1953-ban, Nagy Imre intézkedései nyomán. A Mezőgazdasági Fejlesztési Alap és a reorganizációs hitel életre hívása és működtetése ha nehézkesen, alacsony fordulat­számon is, lehetővé tette a csalá­di birtokok kialakítását, beindí­tását. Gazdakörök, továbbképző népfőiskolák alakultak, a falusi önkormányzatok java része vá­lasztói felé fordulva többségi akaratot képviselt, falugazdá­szok raja kezdte szervezni a kö­zös beszerzést és értékesítést, s az egykori falusi néptanítók módjára információkkal látta el a rászorulókat. Úgy tűnt, ha tán­torogva, önemésztő politikai vi­ták kápráztató szeszétől másna­posan is, talpra áll a vidék Ma­gyarországa. S most, kábult-fásult önfel­adásból ébredve mit lát? Dölyfös revansot, fenyegető üzengetést, új államosítást. A kormány október végén beter­jesztett, az agrárágazat Mezőgaz­dasági Alapból történő támogatásá­ról szóló törvényjavaslata össze­vonná az eddig „önjáró" alapok (Állattenyésztési, Földvédelmi, Halgazdálkodási, Mezőgazdasá­gi Fejlesztési, Országos Erdésze­ti és a Vadgazdálkodási Alap) tá­mogató pénzösszegeit, hogy az­tán a rügykalapból a csődeljárás alatt álló igénylők egyedi elbírá­lás alapján külön miniszteri enge­déllyel támogatást kapjanak. Hogy kik lesznek majd a minisz­teri egyedi elbírálás kedvezmé­nyezettjei? A májusi választások során közel ötven téeszelnök ke­rült be szocialista színekben a parlamentbe. Állami költségve­tésből nyilvánvalóan ismét csak a szocialista nagybirtok kap do­tációkat. Adósságelengedésekre is sor kerül majd. Hálapénz ez, mindannyiunk zsebéből. A Mezőgazdasági Alapokról szóló törvény mondja ki azt is, hogy a kis- és középbirtokok működtetéséhez elengedhetet­lenül szükséges traktorok és me­zőgazdasági gépek vásárlásához nem vehető igénybe támogatás. A szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény módosítása lezárja a sorompókat, megnehezíti a ki­válást. Bennmaradó földjük fog­lyaként újból röghöz köti a mó­dosítás a még szövetkezetben maradókat, hiszen ezek után a közgyűlésen részt vevő összes tag kétharmadának szavazata kell ahhoz, hogy a különválás le­hetővé váljon. Ez pedig gyakor­latilag szinte megszervezhetet­­len. A biztonságba kerülő szö­vetkezeti, később részvénytársa­sági vezetők akár a munkalehe­tőséget is megvonhatják a saját földjükön csapdába ejtett szö­vetkezeti tagoktól. A magángazdák ellen indított frontális támadás előcsatározása a nemzetközi botránnyá duz­zasztott paprikaháború volt. A kistermelők által hagyományo­san feldolgozott kitűnő minő­séggel szemben a mára mono­polhelyzetbe kerülő nagyfeldol­gozók csak mennyiséget tudtak szembeállítani, így készleteik je­lentős része raktáron maradt, kapóra jött hát a jól időzített paprikahamisítási botrány. Ami megoldható lett volna fokozott ellenőrzéssel, megoldották a ne­héztüzérséget is bevetve törvé­­nyri szabályozással, amely kizár­ja saját terményeik feldolgozásá­ból a kistermelőket. Az egyre in­kább gyanakvó kis- és középter­melők, feldolgozók joggal kér­dezik: kinek állt ez érdekében? S a válasz megint nem kétséges, is­mét csak a nagyüzem kapott hathatós politikai támogatást egyeduralma megőrzése érde­kében. Miért nem tárgyal, tiltakozik a magántermelők érdekszövetsé­ge? - vetődhet fel joggal a kér­dés. Az ő dolguk volna, hogy protestáljanak, ha a reménybeli gazdapolgárok érdekei sérül­nek. A folyamatos érdekegyeztetés fontosságát hangsúlyozó szocia­lista kormány illetékes miniszte­re féléves idegőrlő időegyeztetés ellenére egyetlenegyszer sem fo­gadta a magángazdák legna­gyobb érdekvédelmi szervezeté­nek választott vezetőit. De miért is fogadná? Tarkán szőtt szavak szőnyegével úgy­sem tudná eltakarni az egyre leplezhetetlenebb latifundizáló szándékot. ' /T Kozma Huba István ---------A—------------------------ -Rög alatt

Next