Új Magyarország, 1995. január (5. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-02 / 1. szám

(­­ Egy év a román politikában, c­s) Az eseménytelenség hónapjai Tudósítónktól: A bukaresti Adevarul című napi­lap idén is elkészítette szokásos év végi közvélemény-kutatását, amelyben a parlamenti pártok ve­zetői válaszolnak a feltett - több­nyire szokványos - kérdésekre. Az 1994-es esztendő elsőrangú eseményét ki-ki a maga szemszö­géből igyekszik meghatározni. A Funar-párt szóvivője például a kormányba való belépésüket, a Polgári Szövetség pártjának elnö­ke néhány nappal ezelőtt megala­kított „Liberálisok" elnevezésű négypárti szövetséget, a Demok­rata Párt elnöke pedig a Vaca­­roiu-kormány elleni resicai szak­­szervezeti megmozdulásokat emelte ki. Markó Béla RMDSZ-el­­nök szerint azonban az 1994-es esztendő román politikáját éppen az eseménytelenség, a kiemelke­dő momentumok hiánya jellemzi. Markó Béla utal arra, hogy to­vábbra is csak egy helyben topog a privatizáció, és Románia na­gyon keveset teljesített az Európa Tanács ajánlásaiból is. Otto Weber, a Román Ökológus Párt elnöke azt látja a legnagyobb román bel­politikai eseménynek, hogy a Va­­caroiu-kormány az elszenvedett támadások, sorozatos bírálatok el­lenére is talpon maradt. A legvitatottabb román politi­kai személyiségek között Nicolae Vacaroiu miniszterelnök és Corne­­liu Coposu parasztpárti elnök neve szerepel leggyakrabban, de felke­rült a listára a parasztpárti Valen­tin Gabrielescu is, akit az 1989 de­cemberi romániai eseményeket vizsgáló bizottság élén kifejtett in­gatag tevékenysége miatt me­nesztettek a pártja főtitkári tiszt­ségéből. A leggyengébb politikai teljesít­mény megjelölésénél is többször feltűnik Nicolae Vacaroiu minisz­terelnök neve, nyilván nem a kor­mánypártiak, szövetségesek ré­széről, de ezt a kérdést néhány pártvezető arra használta fel, hogy a nevét megjelölve „üzen­gethessen" személyes vagy politi­kai ellenfelének. Az év legsikeresebb román po­litikusát nagyon kevesen jelölték meg név szerint. A parasztpárt szóvivője szerint „ilyesmi" nem létezik Romániában, esetleg kül­földön kellene keresni. Hasonló­an vélekedik még négy-öt meg­kérdezett. A román politika idei legna­gyobb baklövésének meghatáro­zásában említik a Funar-párt belé­pését a kormányba. Markó Béla szerint a legnagyobb baklövést a nemrég kinevezett amerikai nagykövet elleni levél szerkesztői, aláírói tették. Többen is említik az őszi esetet, amikor a román ható­ságok megtagadták a beutazási engedélyt Hohenzollern Mihály volt uralkodótól, és a királyi csa­lád a bukaresti repülőtérről for­dult vissza. Másik példa a baklö­vésekre a Valentin Gabrielescu pa­rasztpárti szenátor részrehajló, hatalompárti megnyilvánulása az 1989 decemberi eseményeket ki­vizsgáló bizottság működésében, főleg Ion Iliescu meghallgatásának óráiban. B. L. T­olvaj van a kertemben - riadtam rá a valóságra újév reg­gelén, amikor szarkacsörgés ébresztett az ablakom alatti cseresznyefáról. Nem tudom, miért fogalmaztam ilyen élesen, egy városi kertben alig-alig akad esélye a jó kül­lemű madárnak, hogy bármit elragadjon. Az otromba hang azonban gyerekkoromat idézte, amikor nagyanyám hallatán nyomban az udvarra sietett megnézni, nem bántja-e az aprójó­szágot, a tojást. A szarka valóság volt, hirtelen támadt hangu­latom kissé nyomasztó visszaérzés. Különben is érzek valami fenyegetőt ebben a kopott, szürke reggelben. Csaknem a szarkával egy időben másik ismerős hang hívta föl magára figyelmemet: vadludak rikoltoztak az égen. Ki­néztem, persze hogy kinéztem, délnek húztak, hideget jósoltak józan V betűjükkel. Tolakodó hangok a szilveszteréjszaka zaja után ránk szakadt csöndben. Másnapos kedélytelenség. Csak mintha kissé hosszúra nyúlnék ez a másnap. Mintha az életünk játszódnék le ebben a másnapban - nem a holnap, de a tegnap öngyilkos reményével. Tipikus kelet-európai életérzés, legföljebb vásári trükkökhöz vezet, amelyek közül számunkra legismertebb az itt-a-piros-hál­­a-piros kijátszhatatlan esélytelensége. Szükségeltetnék hozzá az az optimizmus, amely a lázadó Albert Camus sajátja: „Aki nem hord szemellenzőt, annak nincs szebb látvány, mint az értelem csatája a legyőzhetetlen valósággal." Egyetlen probléma van: a valóság jórészt magunk vagyunk. Valahogy úgy sikerült, hogy a mi kertünkben szinte mindig csörgött a szarka. Igazán hozzászokhattunk volna. Talán emiatt is gondoltuk 1989-ben olyan makacsul, hogy en­nek vége van, és vágtunk neki 1990-nek azzal a balek hittel, ami akkor jellemzett bennünket. Bizony, bizony még a szemellenzőt is viseltük olykor, hogy ne adjunk módot magunknak a gyönyör­ködésre. Nem is láttuk igazán, mi történik. Nem láttuk - például - elég világosan, hogy amíg a konzervatív koalíció az ország kor­mányzásával, demokratikus intézményrendszerének megterem­tésével bajlódik, addig az átvedlett szarkák csöndben elorozzák előle­előlünk az országot. Azaz: nem is olyan nagy csöndben, hi­szen a liberálisok parlamenti hangoskodása megadta a méltó alá­festő zenét. Mire észbe kaptunk, a bűvészmutatvány megtörtént. Nem volt ez kisebb manőver, mint az egykori kollektivisták be- Szarkacsörgés mutatták, hogyan képesek pillanatok alatt privatizálni azt, ami korábban közösként volt az övék. Óriási csel volt, megalapozták a gazdaságban a politikai jövőjüket. Az az érdekes, hogy nincsenek is túlságosan sokan, vagy tíz elvtárs­­kapitalista tartja markában az egész magyar gazdaságot, oszt kon­cokat kénye-kedve szerint a szolgálatosoknak. Természetesen be­kapcsolódtak a nemzetközi láncolatba, ugyanis tudják, ez a legjobb védelem a birtokláshoz. Ebből a helyzetből gyakorlatilag azt csinál­nak, amit akarnak. Meg is tették: 1994 májusában saját urnáikhoz terelték a magyar választópolgároknak több mint felét, jelezvén: de­mokratikusan is tudnak politikai hatalmat szerezni, ha úgy hozza úri szeszélyük. A polgár megszédítésére elegendő volt két varázsfo­galom: a szakértelem meg a szociális érzékenység. El kell ismernünk, a gazdasági hatalom kisajátítását nem éppen dilettánsok hajtották végre. Szakértelemnek mégsem nevezném, mivel a szemfényvesztést, a szélhámosságot nem szokás így mi­nősíteni. Ezek mindössze az arcátlanság válfajai. Ami történt, ha­talmas arcátlanság, vetekszik 1949 történéseivel, ez azonban csi­nosabb, nincsenek moszkovita lakájok, orosz fegyverek. A szarkacsörgés akár a Stille Nacht melódiáját is fölveheti. Mégis szarkacsörgés marad, legföljebb jó pár fül képtelen azo­nosítani. A­z év utolsó hetében a szarkákat politikai szinten megje­lenítő libero-bal kormány minden különösebb erőfeszítés nélkül vitte át a parlamentben költségvetését (sőt, a ki tudja, mire jó pótköltségvetést!), holott észrevehetően zűrös tételeket is tartalmazott. És hogy a választópolgár még en­nél is jobban érezhesse a szakértők szociális érzékenységét, a ko­rábban bejelentett drasztikus áremelésekhez újabbakat társított­­ csipetnyit sem engedve a gorombaságból. Alapvető élelmiszerek ára szalad el a vásárlók pénztárcájától fényévnyi távolságra, ha pedig nagy naivan arra gondolnának, hogy majd olcsóbban be­szerzik azokat vidéken, hát megnézhetik, mi marad a pénzükből, ha a vonatra szállást megkockáztatják. A választópolgár most aztán tökéletesen be van kerítve, a hu­rok egyre szorul. Megfojtani teljesen nem fogja, munkájára még­iscsak szükségük van a nagy érzékenyeknek. Igaz, a nyomasztás­nak még számos kifinomult vagy durvább eszköze is van. Például a hol itt, hol ott fölbukkanó árkartellek. Ezt ugyan a törvény tiltja, mire azonban fény derül rájuk - ha egyáltalán derül - már tekin­télyes vagyonra tettek szert alkotói. Legutóbb a kávékartell lefü­lelésével örvendeztettek meg bennünket a szakértők, akiknek ho­gyan, hogyan se, végül föltűnt, miként meredezik a feketeleves ára. (Ahhoz is szükség van darabelminőségű arcbőrre, hogy most a televízióban árengedménnyel reklámozza magát a legnagyobb magyar kávécég.) Hát így élünk. Az elvtársak nem számoltak el vele, hogyan és mennyiből épí­tették a mi bőrünkre a kommunista paradicsomot, az osztály nél­küli, de inkább osztályon kívüli társadalmat. Kapták-fogták ma­gukat, átmentek útba, és most a magyar gazdaságot hozzák rend­be szakértelmükkel­­ a mi bőrünkre. Fantasztikus alternatíva. Az ország választópolgárainak (természetesen akik voksoltak) több mint ötven százaléka tekintette valós alternatívának 1994 májusában; jó részük még az önkormányzati választásokon is m­árciusban, az első energiaszámlák kiegyenlítésével,alig­­hanem előttük is szertefoszlik a vélt lehetőség. A meg­­nyúzottak általában nem örülnek a nyúzókés kitűnő minőségének. Ám azt nem árt most tudatosítaniuk ön­magukban: márciusban már semmilyen alternatíva sem lesz - se balról, se jobbról, jobbközépről sem. A középpolgári pártok egyszerűen nincsenek olyan helyzet­ben, hogy a májusi vereség után ilyen hamar alternatívát kínál­hatnának, mi több, azt is nagyon nehéz volna megjósolni, egyál­talán mikor lesznek helyzetbe hozhatók. Ugyanakkor látjuk, hogy nem csak a libero-bal koalíció nem egységes, de a két párt külön-külön sem monolit. A fenyegető hasadások azonban a po­litika durvulásához is vezethetnek, amiből megintcsak kevés jó származtatható át a választópolgárra. A bizonytalanság mellé a növekvő feszültségérzet, ennyi az esély. Csörgő szarka ébresztett újév reggelén. Sajnos, nem tarthatom jó előjelnek. Miként azt sem, hogy ilyen alacsonyra belóg az egy­hangúan szürke ég, és rátelepedik egyre nehezebb lelkünkre. Fábián László májusa van­­. V. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM 1995. JANUÁR 2., HÉTFŐ tudósítás Vacogó üzlet Ukrajnában Az ukrán gazdaság válságos helyzete miatt a kereskedelemben is korlátozták a közüzemi ellátást, a fűtést és az áramot. A kievi piacon hidegben, vaksin számolja a vevő összekuporgatott kuponjait FOTÓ: AP­­­EFREM LUKATSKY 1 ■ 1 ■ 3CO^1 L Nemzeti ünnep újévkor Pozsonyi tudósítónktól: Szlovákiának január elseje két­szeres ünnep, hiszen nemcsak az újév első napját, hanem az önálló Szlovák Köztársaság lét­rejöttének évfordulóját is jelen­ti - mondta egyebek között új­évi beszédében a szlovák köz­­társasági elnök. Michal Kovac rö­viden értékelte az 1994-es esz­tendőt. A tavalyi év első hónap­jaira, véleménye szerint, már a kormányválság jelei mutatkoz­tak, amelyből a kiutat az állam­fő a széles körű koalíciós kor­mány megalakításában látta. Vladimír Meciar, az akkori kor­mány elnöke és mozgalma, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom nem mutatott haj­landóságot a széles körű kor­mánykoalíció létrehozására. A parlament végül is márci­us 11-én megvonta a bizalmat Vladimír Meciar kormányától, ez volt a második alkalom, hogy Meciar a megbízatási idő­szak lejárta előtt kénytelen tá­vozni a miniszterelnöki poszt­ról. A széles körű kormánykoa­líció munkájában valamennyi parlamenti párt részt vesz a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalmon, a Szlovák Nemze­ti Párton kívül, a magyar pár­tok pedig csendes támogatói a kormánykoalíciónak. Jozef Mo­­ravcík ideiglenes kormányának működését az államfő pozití­van értékelte. Tavaly Szlovákia népe három alkalommal járult az urnák elé. A polgárok részt vettek a parlamenti és az ön­­kormányzati választásokon, az alacsony részvételi arány miatt viszont megbukott az október 22-re kiírt népszavazás a priva­tizációban felhasznált pénzek eredetéről. December 13-án Michal Kovác államfő kinevez­te a Vladimír Meciar által ala­kított kormányt, amelynek ti­zennyolc tagja van, ebből ti­zenkettőt a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom, né­gyet a Szlovákiai Munkásszö­vetség, két minisztert pedig a Szlovák Nemzeti Párt adott. 1994-ben tehát három kor­mány működött Szlovákiában. Az államfő újévi beszédében szólt arról: az ország szem­pontjából nagyon fontos, hogy a decemberben kinevezett ka­binet kitöltse megbízatási idő­szakát. Michal Kovác az ország területén élő nemzeti kisebbsé­gekről szólva hangsúlyozta: az ő számukra a Szlovák Köztár­saság éppúgy a hazát jelenti, mint az államalkotó nemzet számára. A Szlovák Köztársaság létre­jöttének második évfordulóját az új év első napján pozsonyi­ak ezrei ünnepelték a szlovák főváros főterén. Vladimír Me­ciar kormányfő az államünnep alkalmából ünnepélyes foga­dást adott, amelyen a kor­mánytagokon kívül több neves közéleti személyiség is részt vett. Ivan Gasparovic, a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsá­nak elnöke újévi beszédében többek között annak a meg­győződésének adott hangot, hogy 1995-ben a társadalom­ban őszinte igyekezet mutat­kozik befejezni azokat a válto­zásokat, amelyek 1989 őszén és 1993. január 1-jén kezdődtek. Gasparovic házelnök optimiz­musát nem osztja az ország polgárainak többsége. A Gal­lup Intézet felmérése szerint a szlovákok 53 százaléka úgy vé­li, hogy 1995 rosszabb lesz, mint 1994. ________________________ _ Kamoncza Márta Ötvenszázalékos szegénység Afrika, a szomorú kivétel A Világbank számításai szerint a fejlődő országok lakosságánál a szegény sorban élők aránya a következő húsz-harminc év­ben csökkenni fog. A szomorú kivétel Afrika: míg ott jelenleg a lakosság negyven százaléka él szegénységben, ez az arány a következő évtizedekben ötven százalékra fog emelkedni. Az általánosan elterjedt elő­ítéletek egyike, hogy Afrika sú­lyosbodó válságát el lehetett volna kerülni, ha megfelelő gazdaságpolitikát folytatnak. Ez a nézet azonban nagymér­tékben lebecsüli a nemzetközi gazdasági környezet hatását: nem a „rossz" afrikai gazdálko­dásról van szó, hanem arról, hogy a nyolcvanas évektől a legtöbb afrikai exporttermék világpiaci ára a mélybe zuhant. A következmények azután is­mertek: az exportra szánt élel­miszert mindenképpen meg kell termelni, függetlenül attól, mi marad a gyorsan növekvő lakosság élelmezésére. A Világ­bank egy másik tanulmányá­ból kitűnik, hogy miközben a nyomott exportárak fennma­radnak, ,a kontinens élelmi­szerhiánya a következő har­minc évben még súlyosbodni fog. Másképp fogalmazva: egy­re nagyobb mennyiségű élelm­i­­szer behozatalára lesz szükség, mégpedig olyan méretekben, ami minden valószínűség sze­rint messze meghaladja majd a világpiaci lehetőségeket. Tehát túlzás nélkül bibliai méretű vál­ság következik be, tízmilliók fog­nak majd éhezni. Az ENSZ Afrikai Gazdasági Bizottsága még 1989-ben tervet dolgozott ki a kontinens gaz­dasági és társadalmi szerkeze­tének átalakítására. A terv ki­dolgozói szerint tartós gazda­sági növekedés nem képzelhe­tő el a jelenlegi, megnyomorító gazdasági és társadalmi kere­tek átalakítása nélkül; a politi­kai és a gazdaságpolitikai vál­tozásoknak párhuzamosan és egymást erősítve kell bekövet­kezniük. S nem lehet demok­rácia sem, ha nincs demokrati­kusan végbemenő gazdasági fejlődés. Afrika népei arra vágynak, hogy egyszerű biztonságban élhessenek, hogy naponta ehessenek, hogy betegség ese­tén gyógyszerhez jussanak, hogy ne legyenek polgár- és egyéb háborúk, ne sújtsa őket a bűnözés. Adebayo Adejedi Lagos (Interco Press)

Next