Uj Magyarság, 1941. május (8. évfolyam, 98-123. szám)
1941-05-01 / 98. szám
2 hős, nem nemzeti ideál, hanem közönséges defetista áruló, tehát bátran keresztre vele. A magános repülő már nem tagja a nemzeti hadseregnek. Ha nem lépne ki, úgyis eltávolítanák, tiszti jelvényeit leszaggatnák, mint egy dezertőrnek, egy szökevénynek, aki nem méltó, hogy részese legyen az ő háborújuknak. Lindbergh ezt már nem várhatja meg, inkább önként maga távozik. Amerika pedig azzal lép be a háborúba, hogy el akarja tenni láb alól legnagyobb nemzeti hősét, az óceánok meghódítóját, aki halhatatlan dicsőséggel övezte a szabadság szobrát s az emberi haladás új állomásait közelítette meg a repülőgép acélszárnyain. Milyen háború lesz az, milyen ideálokért, amely csak egy ilyen hős holttestén keresztül léphet közelebb a maga céljaihoz? ... BlMaOORSto CSÜTÖRTÖK, 1941 MÁJUS 1 Az egyiptomi szollámi fronton tovább hátrálnak az angolok Róma, április 30. A Stefani-iroda szerdán délután 2 órakor az olasz főhadiszállás következő hivatalos jelentését tette közzé: Olasz és német légialakulatok ellenséges hajóegységeket bombáztak a Földközitenger középső részén. A német légihadtest repülőgépei bombázták Málta szigetének légi és tengerészeti támaszpontjait és a La Valetta kikötőjében horgonyzó ellenséges hajókat. A légiharc során két ellenséges repülőgépet lelőttek. Kirenaikában a tobruki arcvonalon tovább folyik az ostrom az angol erők ellen. A szollumi arcvonalon az olasz és német támadások érzékeny veszteségeket okoztak az ellenségnek, amely több ponton visszavonulásra kényszerült. Olasz és német légialakulatok folytatták Tobruk kikötőjének és erődeinek bombázását. Német bombavetők elsülyesztettek egy szállítóhajót. Találatok értek több ütegállást is. Angol gépjárműveket géppuskatűz alá vettek a repülőgépek és lelőttek egy Blenheim mintájú repülőgépet. Az április 29-re virradó éjjel ellenséges repülőgépek támadást hajtottak végre Bengázi ellen. Keletafrikában csapataink különféle szakaszokon tüzérségi és gyalogsági hadműveletekkel állanak ellent az ellenség nyomásának. London, április 30. Az egyiptomi harctéri helyzetről az angol rádió szerdán reggel azt jelentette, hogy a német és olasz csapatok hét-nyolc kilométernyire állanak Szollun határerődítményétől keletre egyiptomi területen. Kézeteszmeső Anglia és Amerika között az elkobzott német és olasz bajok felhasználása körül Berlin, április 30. Roosevelt emlékezetes kijelentése, amelyben az Egyesült Államok hajóhadának nagysugarú óceáni járőrtevékenységét közölte a világgal, nem járt azzal a hatással, amelyet minden jel szerint vártak. Londonban, amint az amerikai lapok ottani tudósítóinak beszámolóiból kiderül, keveslik ezt az intézkedést, mert nem várnak tőle különösebb eredményeket. Berlinben pedig nem keltettek sem meglepetést, sem benyomást. A német főváros politikai köreiben csupán arra mutattak rá, hogy ezt az ügyet a német sajtó már eléggé megvitatta. Megjegyzik még, hogy a kérdés nem tartozik politikai térre, minthogy Németország annak idején határozott nyilatkozatot tett a hadiövezetek tárgyában. Ezzel kapcsolatban pedig Berlinben a Führernek arra a félreérthetetlen nyilatkozatára utalnak, hogy minden hajót megtorpedóznak, mihelyt a hadiövezetbe jut. A semlegességi őrjáratokról egyébként Stark tengernagy, az amerikai haditengerészet vezérkari főnöke is nyilatkozott, s többek között azt mondta, hogy ezek az őrjáratok helyenkint kétezer tengeri mérföldre is eltávolodnak a partoktól és általában az atlantióceáni út feléig haladnak. Érdekes, hogy Roosevelt még ugyanazon a napon helyreigazította admirálisának közléseit. A kétezer mérföldes sáv, mondotta az elnök, hamis képet nyújt, mert véleménye szerint a járőrszolgálatot anynyira ki kell terjeszteni, amennyire azt a nyugati félteke védelme megköveteli. Mérföldekben tehát azt pontosan nem lehet megmondani. A hadiövezetek kérdésére pedig azt mondotta Roosevelt, hogy a semlegességi törvény feljogosítja az amerikai hadihajókat az Anglia körüli hadiövezetek felkeresésére. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az amerikai hajók csakugyan el is mennek oda. Azt is közölte Roosevelt, hogy az Atlanti-óceán partjain Zeppelin mintájú léghajók részére támaszpontok kiépítését tervezik. Végül elmondta, hogy utasítására a kereskedelmi miniszter körkérdést intézett a légiforgalmi magánvállalkozásokhoz, hány szállító repülőgépet vásárolhatna meg a kormány, hogy azokat a harcoló demokráciáknak átadhassák, s hozzátette: a repülőgépekre a legsürgősebben szükség van. A szállító hajóknak a szüksége azonban még ennél is égetőbb. Erre vall az a tanácskozás, amelyet Halifax lord washingtoni angol nagykövet Sumner Welles külügyi államtitkárral folytatott. A megbeszélésen résztvett Sir Artur Salter, az Egyesült Államokban működő angol hajózási bizottság vezetője is. A Newyork Herald Tribune arról értesül, hogy ez a tanácskozás az Egyesült Államok kikötőiben lefoglalt német és olasz hajók felhasználásával foglalkozott. A lap értesülései szerint azonban a megbeszélés során váratlan nehézség merült fel, mert Anglia a háború tartamára a maga számára igényli az összes lefoglalt hajókat, míg az Egyesült Államok az elkobzott gőzösök egy részét az északamerikai partmenti szolgálatban akarná igénybe venni. Az Egyesült Államok és Anglia között felmerült nehézségek miatt, mondja még a lap, nem igen jöhet létre pánamerikai egységes magatartás a tengelyhatalmak amerikai kikötőkben veszteglő hajóinak ügyében. Az amerikai békepárt folytatja a harcot, bár az egyre kilátástalanabbá válik. Ennek a harcnak legfőbb fegyvere ma a Lindbergh-ügy. Mert az elnök türelmetlen és erőszakos fellépése Lindberghgel szemben a szélesebb néprétegek körében egyáltalán nem keltett rokonszenvet. Erről beszélt a legutóbb Martin, a képviselőház köztársasági vezetője és kifogásolta, hogy az Egyesült Államokban ma hazafiatlanságnak és árulásnak nevezhető az, ha valaki kételkedik a hivatalos politika helyességében. Különösen a védelmi politikát illetően. Ez annál különösebb, mondotta Martin, mert az amerikai nép még nem ismeri a valóságot a hadfelszerelés körül: a kormány által kierőszakolt hallgatás mögött ugyanis korrupció, tehetetlenség, pazarlás bújik meg. Közben az Egyesült Államok igen erélyesen lát hozzá azoknak a nyereségeknek birtokbavételéhez, melyeket háborús magatartása már eddig hozott. Erre vonatkozólag Marshall tábornok, az Egyesült Államok szárazföldi hadseregének vezérkari főnöke tett érdekes közléseket: a közeli napokban 35 ezer főnyi csapatot küldenek Trinidad szigetére. Ugyanakkor azt is közölte Marshall, hogy rövidesen nagyobb kötelékeket szállítanak Alaszkába is. A háborús pártot azonban mindez már nem elégíti ki. „Engedjétek, hogy megismerjük a valóságot“, ezt a címet adta a Newyork Times szerdai vezércikkének, melyben többek között azt az aggodalmát fejezi ki, hogy Németország győzelme következtében Délamerikában nemzeti szocialista kormányok alakulhatnak. Ezt az Egyesült Államok erősen megszenvednék. Szakítani kell ezért a veszélyes, habozó, belső vitákat előidéző politikával, s az erős nép politikájára kell áttérni. Tiszta bort kell önteni a pohárba s nem szabad tovább tűrni a sztrájkokat és munkáskizárásokat. A lap végül azt követeli: az Angliába irányuló szállításokat védjék meg amerikai ágyúkkal, az Angliának szánt repülőgépekbe pedig ültessenek amerikai pilótákat. James Roosevelt, az elnök fia megérkezett Csangkajsek kormányának székhelyére, Csungkingba, világkörüli útjának első állomására. Az ifjú Roosevelt kijelentette, hogy nem diplomáciai megbízásban jár, nem akar tanácsot adni Kínának, hanem tanulni akar. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy — négy napig akar Kínában maradni. Ezután Rangounba, majd Egyiptomba megy, megnézni a távolkeleti helyzetet, az afrikai háborút és — mint kiderült — Görögországba is elment volna, de ez a látogatása már nem esedékes. Egészen bizonyos, hogy az amerikai elnök fiának joga van mindenüvé utazni a földön és joga van tanulni is. Az útirány megválasztása mégis különös, mert általában összefügg azokkal a helyekkel, ahol a háború gócpontjai vannak. Node még az is lehetséges, hogy ez csupán véletlen műve. A figyelemreméltó a dologban az, hogy Mr. James Roosevelt tanulni akar s nyilván a kínai helyzetet is át akarja tekinteni. Erre pedig négy napot szán ... Kínát és a többezeréves kínai problémát többen tanulmányozták már s csak az elmúlt húsz esztendő alatt többszáz nagyszabású könyv jelent meg a világ eme legkiismerhetetlenebb országáról. A nagy filozófusok újabban mind elzarándokolnak Kínába az emberi lét fölött való töprengéseik során. James Roosevelt négy nap alatt akarja kitanulni a kínai háborús helyzetet, ami nyilvánvalóan nemcsak katonai, diplomáciai és utánpótlási probléma, hanem ezenfelül gazdasági néplélektani és civilizációs kérdés is s a kínai lét alapkérdéseivel áll összefüggésben. Négy nap alatt mindennek a végére járni valósággal világrekordszerű teljesítmény lesz és, ha James Roosevelt nagy körútjáról hazatér, bizonyára érdekes megfigyelésekről fog számot adni otthon a fekete, sárga és fehér világrészek jelenlegi állapotáról. Ma, amikor milliók küzdenek egymással a föld minden részén s a világtörténelem egyik legnagyobb válságát éljük, önkéntelenül is felmerül az emberben a kérdés: várjon nem túlságosan amerikai ízű dolog-e a világ nagy problémáiról ily alapossággal informálódni? Harmincöt székely gazdálkodó vizsgázott le a népi kereskedői tanfolyamon s hisszük, hogy a székelyek meg is feleltek minden várakozásnak s szép előmenetelre tettek szert a modern kereskedelem titkainak és feladatainak megismerésében. A magyar faj különböző népi elemeiből alighanem a székely a legalkalmasabb a kereskedői pályára, mert hiszen ők évszázadok óta gyakorolják ezt a mesterséget, miközben néha a fél viágot bejárják. Amikor a gazdasági és kereskedelmi pozíciókat fokozatosan a magyarság kezébe akarjuk adni, csak a legnagyobb helyesléssel fogadhatjuk azt, ha népi kereskedőket nevelünk, akiknek az a hivatása, hogy a falun vegyék át és fejlesszék tovább a kereskedelmi életet. Nem elég, ha a magyar középosztály fiait küldjük kereskedői pályára! A gazdasági élet meghódítását nemcsak felülről, hanem alulról is folytatni kell s alighanem éppen az a legfontosabb feladat, hogy a falvakban magyar kereskedői réteg keletkezzék. A földmíves társadalom ifjait kell elsősorban kereskedőkké nevelni, mert ezek fogják felépíteni a legegészségesebb kereskedői osztályt. Ezek a falusi kereskedők nem lesznek Aladárok s nem is a bürokráciát, hanem az igazi, egészséges kereskedelmi szellemet fogják gyakorolni és önálló egzisztenciához jutva, a legtermészetesebb módon fogják a magyar falu polgárosodását előmozdítani. A falu és a nép felemelésének legbiztosabb útja az a korszerű népnevelés, amely úgy vezeti a felsőbb osztályokba a színtiszta magyar rétegeket, hogy új életfeladatokat tár eléjük s a legalsóbb népelemek életszínvonalának emelését fejleszti tovább. Minél több gazdaifjat neveljünk hát kereskedővé. Ez az új nemzedék bizonyára meg fogja mutatni, hogy a kereskedelem nem idegen foglalkozás a magyarság számára. A székelyek múltja ezt évszázadok óta bizonyítja, csak a régi erényeket kell kifejleszteni bennük és általuk. Csodagyerek volt, de felnőttnek is egészen rendkívüli jelenség lenne az a George Szeli nevű karmester, aki Budapesten született, magyarul tanult s most mint az amerikai lapok írják, csehszlovákként szerepel, ha nem volna zsidó. így azonban nem csodálatos cseppet se, hogy olyan tökéletesen asszmailálódott néhány éves prágai szereplése alatt s még ma is, amikor a térképről már régen eltűnt Benesék szappanbuborék állama, a rendületlenül megmaradt csehszlováknak. Itthon ő szavalta leglelkesebben a hazafias verseket, de mikor Prágába kapott szerződést, már rendkívül lenézően nyilatkozott rólunk, kijelentette, hogy sohase volt magyar, ám szívvel-lélekkel cseh és szlovák akar lenni egyszerre. Mint a jelek mutatják, ígéretét be is váltotta s most Amerikában a hangversenydobogókon, meg a rádió mikrofonja előtt úgy szerepel, mint „Czechoslovak Conductor”. George Szell nemcsak jó muzsikus, hanem kitűnő üzletember is lehet, aki megérzi, merről fáj a konjunktúra szele s az USA- ban ma valóban nagyon jó hangzása van a csehszlovák névnek, úgy is, mint Anglia rendületlen, sőt hovatovább — egyetlen hű szövetségesének. Benne ünnepelhetik most a prágai demokráciát, Masaryk emlékét, az elszánt emigráns légiókat, amelyek az angliai gyakorlótereken tanulják a díszlépést, az amerikai zsidók pedig ezenfelül még a hitsorsost is. Nincsen hát benne semmi különös, hogy a csodagyerekből Czechoslovak Conductor nőtt s e pazar színváltozáson csak az az amerikai magyar lap csodálkozik, amely, úgy látszik, nincs tisztában a hazai viszonyokkal, meg az izraeliták természetével. Ezért nem hiszünk abban se, amit a szemrehányó cikk mond, hogy majd egyszer, ha ez a George Szeli Liszt II. magyar rapszódiáját vezényli, elpirul és örül, hogy hátat fordíthat a közönségnek. Nem szoktak ők olyan könnyen elpirulni. KÜLFÖLDI GYAPJÚSZÖVETEK SELYMEK! rameuihíziNAMÉNYI IV, Szarvita tér 8