Uj Magyarság, 1943. március (10. évfolyam, 49-72. szám)
1943-03-24 / 67. szám
SZERDA, 1943 MÁRCIUS 24 5. Azeces-szonyvek Liayitása a népszövetségi tanácsteremben, ahol a kisnépelő élet-halálkérdéseiről döntöttek Genf, március hó. (Az Új Magyarság kiküldött tudósítójától.) Valóságos kísértetjárást idézek fel: nekiindulok meglátogatni a volt népszövetségi palotát. Hogy más idők járnak most Genf felett, mint utolsó ittlétemkor, s mikor valami másféltucat külügyminiszter forrongott itt a díszletnek is oly hatásos Mont Blanc árnyékában, az aprószentekről nem is szólva, erről a hajdan oly népes Quai Wilson elhagyatottsága is szomorúan tanúskodik. Hol vannak az izgatottan ide-odasuhanó diplomáciai kocsik, a delegációk, a követségek titokzatosan elzárt autóvárai, hol vannak a tömött aktatáskákkal vezéreik nyomában loholó titkárok, póttagok, jegyzők, hivatalos és magántisztelők, hol vannak a föld minden lapját képviselő újságírók, a népszövetségnél akkreditált házi sajtó, amelynek minden tagja mindent tudott egymásról... s hol varrnak a népszövetségi cirkusz megbámulására reggelenként kivonult genfiek is, a helyi kishivatalnokok és nyárspolgárok, akik munkakezdet előtt nem sajnáltak egy kis kerülőt Stresemanért, vagy Chamberlain egy-egy monoklivillanásáért, ha már helybejöttek számukra ezek a világsztárok ... Légoltalmi pincék a leszerelési konferenciák helyiségeiben Most, végesvégig üres, néptelen a gyönyörű tóparti sétány, lépteim árvák koppannak a kopaszra nyírt platánsor alatt, a sirályok is álmosan ringnak a szürke vízlapon, ki tudja, hol járnak a régi váteszek és haruspaxek, akik vijjogásukból, röpködésükből jósoljanak a népnek? A Palais des Nations látszatra a régi. Hosszú vaskerítésén, amely a parkban épült háromemeletes falkockát körülzárja, most is messziről elémfehérlik az aranybetűs márványtábla Woodrow Wilson nevével, mint a népszövetség megalapítójával, akiről ezt az extitkársági hivatalt is Palais Wilsonnak hívják. Ha az új rezidenciát is számítjuk, az Ariana-parkban hivalkodó roppant márványtömböt, amely már a nagy genfi istenek alkonya küszöbén készült el s ma háromnegyedrészt lezárva, mereng saját meddőségén, alig húszéves élete alatt három hajlékot fogyasztott el Wilson halvaszületett társasága. Első fészkéről kevesen tudnak nálunk. Londonban, Marlborough herceg egykori házában, a Curzon-streeti „Sunderland Crowse“-ban ütötte fel első tanyáját a papíron 1919 telén világrajött szövetség, 1920 november 1-én azonban már Genfbe költözik át s negyvennégy nemzet részvételével megtartja első rendes nagygyűlését, azaz Assembléeját a Salle de la Réformationban. Itt, a Wilson-palotában, a szűkkörűbb, fontosabb és érdekesebb Conseilek, azaz tanácsülések zajlottak csaknem két évtizeden át, úgy hogy minden nagy és kis emlék ehhez a szürkészöldre kopott házmonstrumhoz köti a konferenciákat annakidején végigülő szem- és fültanút. A régi dicsőség színhelye mégis csak ez a volt szállóépület, ez a Hotel Nationalból átalakított, meglehetősen szűk és kényelmetlen öreg ház, nem az öt világrész pompájától ragyogó új palota ott a város szélén, amelynek túlméretezett fényűzésében egyenesen nevetségesen hatna az új, igazságosabb világ berendezéséről beszélni... A jól ismert oszlopos-lépcsős főbejárat, amely körül még ott tapad a két háború közötti politika minden primadonnájának lépte, lezárva búsong az örökzöld futónövények között s ugyancsak becsukták — igaz, ezt csak ebédszünet miatt! — a front második vasajtaját is, amely előtt Svájc és Genf zászlói hirdetik a B. I. E. (Bureau International DeEducation, nemzetközi nevelésügyi hivatal) második éve itt elhelyezett állandó pedagógiai kiállítását. Elsétálok a kínai feliratával elég exostikusan festő kínai könyvtár előtt s a Place Chateaubriandon végre rátalálok az ugyancsak ismerős oldalbejáratra a Palais Wilsonhoz utólag hozzácsapott leszerelési konferencia-szárnyban, ahol 1923 és 1927 között (tehát a magyar ügyeket leginkább tárgyaló korszakban) a Conseil is többször tartotta tanácskozásait. Mennyi viharos eseményt, hazug világszenzációnak felújt vitát és döntést, megért ez az alacsony, üvegházszerű toldaléka a Wilson-palotának ... sümogt, íme, a legszürkébb svájci hivatalok, népszámlálási, katonacsaládsegélyezési osztályok robotolnak egész térrenéző frontján, fehérkabátos kistisztviselősereggel, akik tízórai szünetben kiáradnak a ház elé egy cigarettát elszívni, aztán vonulnak vissza a falanszterbe, rubrikákat kitölteni, adatokat könyvelni s bizonyára nem is gondolnak rá közben, hogy a munkatermeik utolsó sarkában és a magát legfőbb bírónak megtett népszövetségi apparátus óriási szervezete kavargótt, nyüzsgött nemrégen . .. Furcsa érzés, belépni a nyomott, üvegkalitkaformájú kapunégyszögbe s zavartalanul felsétálni az előcsarnokba vivő néhány lépcsőn. Valami portásféle üldögél a régi fülkében, de meg se állít, rám se hederít._ egyik sarokból sem fürkészik az embert detektívek, polgári ruhás titkos rendőrök, házi felvigyázók és külön betanított segédlettel működő huissier-k; nem kell minden lépésre felmutatni a szigorúan személyes sárga kartonlapot a titkárság körpecsétjével, mint valamikor, — igaz, csak legelső napon, mert a kémlelő személyzet olyan csodálatos arcismerettel dicsekedhetett, hogy második látásra mindenkiről vaktában tudta a legtarkább zűrzavarban is: a családhoz tartozik-e,, vagy sem ? Ez a sötétes, kopott, hihetetlenül kicsire összezsugorodott hall lenne a híres-nevezetes népszövetségi Salle des Pas perdus? Igen, hiszen a lépcsövel szemközti Conseilterem előtt most is ott éktelenkedik a felejthetetlen két fehér lakk-ketrec, amelyeken át a tanácshelyiségbe lehetett lépni; egyik, a fenti, az államférfiak külön bejárata volt, másik, a lenti, a sajtóé és hallgatóságé, a mindig, mindenben betartott genfi kasztrendszer szerint... Közöttük ma is ott lóg a súlyos bordó bársonyfüggöny,amely tetőtől-padlóig leomló ráncaival a zaj felfogására szolgál — de milyen poros, vedlett lett ez a hajdani pompa is, hogy elhervadt és kifakult, akár valami lakatlan szalon bútorhuzatai! A nagy kerek óra most is régi helyén fehérült, de mutatóit senki se figyeli izgatottan: lehet-e még lapzárta előtt telefonálni?... s a falhoz támasztott barna fatábla rekeszeiben is hiába keresi a szem az órárólórára ide bedugdosott programok, jelentéseik, üléseredmények gépírásos köteteit... Az ajtó kulcsra van zárva, meg kell kerülni a termet s a szomszéd szobából kijutni a vele összefüggő üvegfolyosóra. Jobbról-balról irodák, hivatalok, szürke és álmos bürokráciát árasztó helyiségek, a régi bizottságok, albizottságok pezsgőéletű különtermei, örökké hangosak és vidámak a híres széplábú, valóságos elegancia-fogalmat jelentő népszövetségi titkárnők, gyorsírók, remekfizetésű hivatalnoknők ide-oda futkosó gárdájától... Most síri csend mindenütt... s a keskeny, ódivatú ajtókon vörösbetűs felírások a légvédelmi pincék jelzésével... Hogy az annyi éven át, annyi hűhová! itt működő leszerelési bizottságok, leszerelést előkészítő komissziók, biztonsági- és békekonferenciák milyen eredményt értek el — erre semmi sem olyan jellemző, mint ezek a légoltalmi táblák éppen itt, a háború kiküszöbölésére alakult szövetség szentélyében ... A híres üvegfolyosó, ahol érdekesebb politikát csináltak, mint benn a teremben A Conseil-terem szomszédságában valami Új és érdekes munka eredményeit tanulmányozhatnám közvetlen közelről: a hadifoglyok számára összeválogatott olvasnivaló adminisztrációját. Az önkéntes feladatra a genfi vöröskereszttel együttműködő nemzetközi nevelésügyi hivatal vállalkozott s mindenesetre izgalmas lélektani kísérlet lenne az egész parkettet beborító olasz, francia, angol kérő- és köszönőlevelek átfutása, a kívánság szerint összeállított útrakész könyvküldeményekkel együtt, amelyek legnagyobbrészt a hadifogoly önképzését, szaktanulmányait szolgálják s csak meglepően kis percentben puszta szórakoztatását. Megható a minden emberrel való egyéni törődés, a kérésekre felelő levelek figyelmes, aprólékos gondossága hangja, de a kívülről rámcsapó szenzáció erősebb ezeknél a lelki finomságoknál s ellenállhatatlanul magával ragad. Egy lépés — és kint állok a Bethlen István-ellenes merényletről is híres folyosón, amely — mint minden kulissza mögötti terület — hasonlíthatatlanabbul érdekesebb volt, magánál a Salle de Conseil kékterítős asztalánál is! Ez a földig üvegfalú couloir, amelynek szőnyegtelen, levert festésű kopársága ma minden, csak nem ünnepélyes, ez a napos télikertféle volt a központja a népszövetségi élet egész kavargásának. Itt jelentek meg, udvartartásukkal körülvéve, a világpolitika összes aktív szereplői, ikonoklis, zsakettes lordoktól a gyűrött zakójú balkániakig, itt volt patkó és félkaréj a népszerűbb nagyságok körül, akik pillanatnyilag félretették az államügyeket, vagy akiket félretettek az államügyek, itt zajlottak le a benti szertartások elő- és utójátékai, intrikák, udvarlások, pletykák, hűtlenségek, cserbenhagyások, mint valami bálteremben, itt tanyáztak a föld túlsó feléről is Genfbe gyűlt újságírók és rajzolók, élesre hegyezett fullex-ceruzával kapkodva egy-egy bonmot után, mint kutya a légy felé... Déltájban, mikor a tanácsülés végén processzióban vonultak ki a világ sorsát eldöntő urak, csak be kellett süppedni egy fehér kosárgrékbe s míg a Laurens végigégett az ujjunk között, akár egy Pathé Journalban, elvonultak előttünk az összes fejek, profilok és potrohok, akikben éveken át gyönyörködtünk már a világlapok illusztrációiban... Idegen arcok, mégis ismerősek s a Genf-újoncnak, aki először nézett velük szembe, valahogy olyan impressziót adtak, mint utazónak a históriás vidékek, hogy ezek a helyek, amelyekről már annyit hallott, ezek a fogalommá merevedett vidékek, ahol a történelem teremtődött, — csakugyan vannak ... Mindenki akkor kezd igazán hinni a legegyszerűbb igazságokban is, mikor sajátmaga fedezi fel őket s ez a „felfedezés“, mindig szenzáció erejével hat... s így szenzáció volt felfedezni azt is, hogy Briand csakugyan lompos, Chamberlain csakugyan elegáns, Benes csakugyan stréber, Titulescu csakugyan sárga s csakugyan télikabátban ül az asztalnál még júniusban is ... Mindez oly tapintható közelben varázsolódik most elém ezen az üres, néma folyosón, amelynek egyetlen sarka sem árulja el pedig, hogy valaha „helyszín“ volt, színpad és pódium, egy egész letűnt korszakot és szellemet jelentő ... Kint, az ablakokon túl, ma is ugyanúgy állnak, hallgatnak, virulnak a déli fenyők, magnóliák s másféle nemes és úrifajtájú fák, mint valamikor régen ... csak a fű ápolatlan, a pázsit félig kiveszett, az utakat nem gondozzák rendesen, a nagyüzemnek szemmelláthatóan vége ... A deszkabarakok helyét keresem az ablakok alatt, amelyeket a görög menekültek vertek annak idején népművészeti holmicskáik árulására közvetlenül a népszövetség színe előtt, mikor a tanács a Törökországból kiutasított görögök sorsát tárgyalta ... majd hirtelen a nagy gesztenyefára téved a szemem, amelyről egy nyilván csehelenes érzelmű sárgarigó szó szoros értelmében kifütyülte a nagy garral dikciózó, dühében fülig vörös Benest, úgyhogy az incidenst a mindig fanyarul korrekt Chamberlain is megmosolyogta, hideg halszemén csillogó, zsinórrafűzött monoklija alatt... mikor végre ráébredtek, hogy a B. I. E. kiállításánál milyen régen vár már rám a kultuszminisztérium állandó genfi megbízottja. A pedagógiai bemutató, amely Svájc, Egyiptom, Lengyelország, Románia és Magyarország elemi iskolai oktatását, könyveit, tanítási rendszerét, növendékeinek rajzait, füzeteit csoportosítja színes, ötletes berendezésű kis pavilonokban, laikus számára, is érdekes, szemléltető séta — csak engem nem tud lekötni, megfogni érdeme szerint, hiszen az ábécéskönyveket, gyerekrajzokat éppen az egykori tanácsteremben csoportosították! Az öt részre szaggatott miliőt nehéz felismerni, nehéz találgatni a szőnyeges emelvény helyét a patkóalakú asztallal, amely körül a Conseil tagjai ültek a világegyensúlyt fenntartó barna bőrkarosszékekben, a sötétkék írómappák, vadonatúj tintatartók, vöröstokos ceruzák, kristályos hamutálcák, vizeskancsók katonás glédája előtt... Milyen nagy tétekkel hazardíroztak valaha ebben a teremben — s most szépírásgyakorlatok, számtanpéldák, papírból kivágott háziállatok jelentik benne a legizgalmasabb élményt... ♦ ? mégis — világosítottak fel másnap az új népszövetségi palotában — nem kell azt hinni, hogy a Société des Nations meghalt! Testvérszervei közül, igaz, a munkaügyi hivatal Kanadában dolgozik, az 1939- ben még kilencmillióhétszázezer svájci frankos népszövetségi költségvetést leszorították , potom másfélmillióra, hatszáz titkársági hivatalnokot ismét elbocsátottak, a tagállamok száma ötvennégyre csökkent s a tevékenység csupán technikai munkára szorítkozik; a szociális működés is kimerül a menekülteket — kilencven százalékban zsidókat — támogató erkölcsi segítségben, azaz állampolgárság- és papírszerző fáradozásban számukra ... Az új palota szárnyai közül csak a könyvtár van nyitva, ez is kis helyre összepréselt irodákkal a fenntartási költségek miatt, de hát mindez csak ideiglenes — értesültem. — A szervezet megvan s a gépezet bármely percben megindulhat! — jelentette ki a rokonszenves török sajtófőnök, akivel vizitem végén a jövőről is elbeszélgettem. — Persze, a béketárgyalsok, új országrendezések előtt, néhány változáson a népszövetségnek is át kell majd esnie! —* ^nyugtatott meg. Kár volna olyan kipróbált testületnek, amilyen a népszövetség is, holmi reformokkal kísérleteznie. Egyszerűbb megoldás az olyan háborúság, amelynek békeügyeivel nem is kell a genfi fórumot fárasztani. Megyery Ella A MAGYARSÁG 2-szer imposata reggel és különösen este lefekvés előtt Chlorodoni fogpaszta