Uj Magyarság, 1943. március (10. évfolyam, 49-72. szám)

1943-03-24 / 67. szám

A MAGYARSÁG.______________________,___ _ pött Eden washingtoni útja nyomán támad­tak. E három kérdés dolgában, amelyekről a világ nagy érdeklődéssel hallgatta volna meg az angol miniszterelnök szavait, Churchill mély hallgatásba burkolódzott.­­E hallgatásból a világ megértette, hogy Anglia ebben a viszályban zátonyra futott, ■le azt is, hogy még nem találta meg a mód­ját, hogy azon a holtponton túljusson, amelyet a zátonyok jelenteni szoktak. A három kérdés azonban, amelynek állásáról a hadviselő és a semleges világ hiába várja az angol miniszterelnök véleményét, ki­­bonthatatlan circulus vitiosust jelent, Ang­lia pedig ennek a körnek a foglya. Valóban, írja erről a helyzetről a Stefani-iroda dip­lomáciai szerkesztője, a tengeralattjárók n­em engedik meg Angliának a második arcvonal megteremtését, a második front elmaradása pedig igen-igen megnövelte Moszkva diplomáciai tekintélyét mind Lon­donnal, mind Washingtonnal szemben. Moszkva újabb követelései pedig, amelye­ket óriási katonai erőfeszítéseivel alapozott meg, felidézték a len­gyel és jugoszl­áv inci­denst, utat nyitottak Bones opportunista mesterkedéseinek és okot adtak a külön­böző árnyékkormányok aggodalmának és az északam­erikai közvéleményben támadt riadalomnak. Anglia pedig, amely még csak a minap felsőbbséges önhittséggel nézett le az északamerikaiakra és az oroszokra, :na szükségesnek látja udvariasan, szinte­­már alázatosan hangsúlyozni: a szovjet­unió és az Egyesült Államok szintén nagy­hatalmak ... Igaz, hogy a Churchill-féle világterv ügyében, amelyet Eden képvisel most az Egyesült Államok vezetői előtt, kellemet­len kis fordulat történt. Mialatt Eden ha­hója az Atlanti-óceán habjait szelte, a ke­leti arcvonalon a helyzet váratlanul és meglepetésszerűen megfordult. A német páncélos csapatok gyors támadással elfog­lalták Charkovot s az a három hét, ami alatt vörös zászló lengett Ukrajna régi fővárosa felett, túlságosan kevés volt, hogy világszerte elfeledtesse azt a jelen­tőséget és fontosságot, amit az angolszász szövetségesek, de maga a szovjetunió e város birtoklásának tulajdonított. A né­metek azonban nem elégedtek meg ezzel a súlyos csorbával, amit a szovjetunió ka­tonai tekintélyén ütöttek, hanem az új tá­madó hadjáratot nagy lendülettel folytat­ják. Nincs messze tehát az idő, amikor újra kétségek támadhatnak a magasabb angolszász politikai stratégia alaptételei körül: vájjon ajánlatos-e már most vég­leges kötelezettségeket vállalni a szovjet­unióval szemben, avagy helyesebb meg­várni az európai végleges hatalmi helyzet szilárd és maradandó kialakulását. Min­denesetre meggondolkoztató körülmény, hogy a német hadsereg ütőképessége ilyen sértetlen és rugalmas maradt csaknem öt­­hónapos kemény téli harcok után is. Az angol sajtó visszhangja Churchill rádióbeszéde körül kétségtelenül bizonyos zavart mutat- Ez berlini politikai kö­rök vélekedése szerint teljesen érthető. Churchill ugyanis közvetve és beszéde tár­gyainak megválasztásával közvetlenül is elismeri: súlyos nézeteltérések vannak kö­zöttük s azért v igült az ellentétek alapjául szolgáló kérdések megvitatásához. Chur­­chillnek azonban, mint a Wilhelmstrassé­­hoz közelálló körök kijelentik, nem sike­rült a világ közvéleménye előtt elleplezni azokat a nehézségeket, melyeket az At­lantic Chartának kiküszöbölése, másfelől pe­dig az a terv jellemez, amely a kishatalma­­kat második sorba akarja helyezni. Ezek­nek ugyanis nem biztosítanak helyet „a népek tanácsában“, amelyet Churchill el­képzel, hanem csak azt a lehetőséget he­lyezik számukra kilátásba, hogy a „nagy győztes hatalmak“ mellett majd ők is fel­szólalhatnak. Milyen gyönyörű demokra­tikus fejlődés mutatkozik itt a „nemze­tek szövetsége“ és a „népek tanácsa“ kö­zött Míg Genfiben az alapokmány a leg­kisebb ügy számára is teljes egyhangúsá­got követelt, ami azt jelentette, hogy egyet­len államnak állásfoglalása is megakadá­lyozhatott minden határozathozatalt, addig itt a kishatalmaknak joguk lenne „a győz­tes hatalmak" mellett a puszta felszóla­lásra. Ez nyilván azoknak a nagy térsé­geknek érdekében látszik szükségesnek, amelyeket a háború után akar Churchill ki­alakítani. Holott az ilyen nagy térségek kialakulásának első feltétele az,, hogy a különböző országok valóságos érdekközös­ségben legyenek, egymást természetesen kiegészítsék, forgalmi és gazdasági egysé­get jelentsenek. Ha azonban mindez meg­van, akkor nemigen van szükség az ilyen erőszakos és egyoldalú berendezkedésre. Az európai nemzeteknek most azt tanácsol­ják, írja az egyik külföldi lap, hogy csat­lakozzanak a jövendő „európai tanácshoz“ Churchill azonban óvakodott pontosan kö­zölni, hogy ebben a testületben Sztálin vagy Roosevelt, fog-e elnökölni. Ami­ pedig Churchill „négyéves tervét“ illeti, az álta­lános európai vélemény szerint nem egyéb, mint a nemzetiszocialista eszmekör­nek szolgai utánzása. Szinyei Mers a finnek és magyarok közös útjáról A magyar nemzeti diákszövetség a Kale­vala megjelenésének évfordulója alkalmá­ból a pesti Vigadó nagytermében finn ünnepi estet rendezett. A Vigadó dísztermé­nek falait a finn és magyar nemzeti lobo­gókkal díszítették s az előcsarnokban a szö­vetség díszruhás tagjai sorakoztak fel. Az ünnepségen többek között megjelen­tek: Szinyei Merse Jenő vallás- és közok­tatásügyi miniszter családja, Aarno Wuorimaa finn követ, vitéz Szombathelyi Ferenc, a honvédvezérkar főnöke felesé­gével, Fabinyi Tihamér, Fáy István kul­tuszállamtitkár, vitéz Béldy Alajos, az ifjúság országos vezetője, Köhler Henrik a német követség képviseletében, Slomon­­nay Tivadar főpolgármester feleségével, Karafiáth Jenő feleségével, Morvay Endre alpolgármester, Michailích Győző műegye­temi rektor feleségével, Paikert Géza mi­niszteri tanácsos, Walter Emil követségi tanácsos, a külügyminisztérium sajtóosz­tályának helyettes vezetője, Zilahi-Sebes Jenő, a külügyminisztérium kulturális osz­tályának vezetője feleségével. Bajcsy Imre, a nemzeti diákszövetség vezértitkárának vezetésével a magyar egyetemi ifjúság ve­zérei, az egész finn kolónia, közéletünk számos előkelősége, meghívott vendégek és mintegy kétezer egyetemi ifjú. Bevezetőül a magyar és finn himnuszt a budapesti egyetemi énekkarok adták elő Cser Gu­sztá­v vezényletével, majd Aarne Wuorimaa finn követ, meghatalmazott mi­niszter a következő magyar nyelvű beszéd­del nyitotta meg az ünnepi estet: — Finnországban gyakran hallhatjuk ezeket a szavakat: amit ma az egyetemi ifjúság gondol, az holnap az ország gon­dolata. Jóllehet, ezt az állítást talán nem szabad szó szerint vennünk, mégis helyes abban az értelemben, hogy a mai ifjúság az, amely a férf­ikort felérve, vezért ad nem­zetének.­­ A magyar tanulóifjúság által rende­zett mai finn est igen biztató jel a jövőre nézve. Joggal remélhetjük, sőt hihetjük, hogy a két rokon nép között már régóta fennálló bensőséges kapcsolatokat, ame­lyeket nemzeteink ifjúsága, különösen pe­dig az egyetemi ifjúság ápol és fejleszt to­vább, sikerül mindjobban elmélyítenünk és így a kölcsönös alapos megismerés felé ve­zető utakat egyengetnünk. — Szívből köszönöm a magyar nemzeti diákszövetségnek a mai szép ünnepség meg­rendezését, valamint megtisztelő elhatáro­zását, mely szerint az est megnyitásával engem bízott meg. Feladatomnak örömmel teszek eleget, amikor az ünnepséget ezen­nel megnyitom A kumuszminiszter beszéde A nagy lelkesedéssel fogadott megnyitó után Szinyei Merse Jenő vallás- és köz­­oktatásügyi miniszter állott szólásra és a következő ünnepi beszédet mondotta: — Finn testvéreinknek a kereszténység felvétele előtti életéről és pogánykori köl­tészetéről jóformán semmit se tudnánk, ha a finn nép két-három évezreden át meg nem őrizte, alakította és fejlesztette volna a világirodalomnak is egyik legcsodálato­sabb költői alkotását, az urálaltáji népek egyik legnagyobb szellemi kincsét, a Kale­valát. Ennek az egész világirodalomban szinte páratlanul álló hősi eposznak azon­ban még ennél is sokkal­ nagyobb jelentő­sége, hogy általa és benne született újjá és szerveződött nemzetté a korábbi évszá­zadok folyamán a svédek keleti tarto­mányaként szereplő finn nép.­­ A Kalevalának 1835 február 28-án történt bemutatása egyszerre a finnekre terelte a művelt világ érdeklődését. De mindez kevés orvosságot nyújtott volna az akkor viszont orosz részről történt megszállás és egyre fokozódó elnyomás ellen. A Kalevala óriási nemzetfenntartó erejét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a kegyetlen elnyomás ellenére is északi testvérnépünk rálépett a szabadság útjára s tántoríthatatlanul és kiirthatat­­lan erővel menetelt a függetlenség felé. ■—• A finn pogánykor mitikus világának ezer titkát és szépségét feltáró ősi eposzt Lönrott Illés gyűjtötte össze a nép ajkáról s ezzel méltán kiérdemelte a világiroda­lomban a „Finnek Homéroszát“ megillető helyet. E nagyszerű és páratlan munkája által a finnek legnagyobb apostolai közé emelkedett.­­ A Kalevala ősi runó­it ettől kezdve már nemcsak a karjalai szegény nép, ha­nem az egész finn nemzet énekelte s ének­lés közben „Kéz a kézben ... ujjat az ujjak­kal egybekötve“ forrott össze szétválaszt­­hatatlanul. A finn nemzet minden tagja megittasodott a legősibb forrás ízlelése közben s olyan lelki egységbe olvadt, amire alig találunk példát az emberiség történel­mében. Az ősi forrás csodás ereje átjárta az egész finn lelkiséget, az egész finn kul­túrát, a költészetet, zenét, képzőművésze­tet egyaránt s ugyanakkor nagy lendületet adott a finn őstörténet, a néprajz és a nyel­vészet tudományának is.­­ Az európai történelemben eddig jó­formán csak botorkáló kicsi finn nép egy­szerre megtalálta önmagát, megtalálta a maga sajátos útját, ráismert sorsára, fel­ismerte küldetését. Kiváló politikusok, tu­dósok, költők és művészek egész serege verődött össze, akik életük teljes munkás­ságát szentelték a népi és nemzeti öntudat és a szellemi építkezés szolgálatának. A finn tudományból és irodalomból egyik napról a másikra eltűnt a latin és svéd­ nyelv s bámulatos gyorsan bontakozott ki a finnek sajátos, nemzeti életformája iro­dalmuknak, költészetüknek, képzőművésze­tüknek és zenéjüknek eredendően finn formavilága.­­ A Kalevala hatása alatt megindult a nép szellemi kincseinek kimerítő össze­gyűjtése, ami nagy jelentőségű volt a nem­zeti költészet fejlődésére. A festők és szobrászok figyelmét is ráterelte egyrészt a legősibb hagyományokra, másrészt az élő népre. A század első felének festői al­kotásaiban, jóllehet ekkor még alig felis­merhetően finn formavilágban, megjelen­nek a halászok és parasztok egyszerű alak­­jai, majd pedig a század második felében egyre mélyebben hatolnak bele a művé­szek a Kalevala mélyvízű tavába. Élükön Akseli Gallén-Kalela halad, ki egyúttal korának egyik legjelentősebb európai fes­tője. Gallén-Kalela páratlan képzelőerejét megragadták a Kalevala ősi mondái. Szí­neiben, formavilágában is sajátosan finn művészet az övé, ahogy ennyire sajátosan faji karakter szólalhatott meg benne és hogy a további fejlődésnek is utat mutat­hatott, abban nagy része van a Kalevala hatásának.­­ És ha a költészet és a képzőművé­szet területeiről rövid időre bepillantunk a finn zene fejlődésébe, akkor itt is ugyan­azt látjuk. A beszéd mellett a zenének a nyelve az, amely egy népben a­ legegyete­mesebb hangok kifejezésére alkalmas. A finn népzene egyik legszebb remekműve a Kalevala, mely megőrizte a pogány kor­nak egészen a finn-ugor népi egységig visszanyúló dallamait és zenei rendszerét. A Kalevala bemutatásakor olyan nyelv szólalt meg, amit minden finn egyformán értett és érzett. A Kalevalából sarjadt és táplálkozott a finn műzene is, amely a Ka­levala megjelenése után indult el arra a nagyszerű tehetségektől megrajzolt útra, melynek nagyjelentőségű egyik állomását az egyetemes zeneköltészetnek is kimagasló egyénisége, Sibelius teremtette meg. Az ő alkotásában a finn népzenei hagyomány és az egyetemes európai zenei fejlődés ta­lálkozik- Igen találó Kosztolányi Dezsőnek az a költői szépségű megállapítása, hogy a finn nemzet „dalban született“. Bátran állíthatjuk, hogy a finn népet nemcsak az idegen lobogók alatt másol: érdekeiért év­századokon át hullatott vér, hanem a nép­­költészet és a vele mindig együtt járó népi zene tartotta meg. Amikor a Kalevala a finn kultúra egyetemes kincsévé vált, a karjalai nép ajkáról az egész nemzet lel­kévé emelkedett s hatására egymásután alakultak, még a legkisebb falvakban is az énekkarok, amelyek mind-mind a finn népi és műzene alkotásait énekelték és éneklik. Lehet-e elképzelni hatalmasabb erőt egy nép egységes lelkei és szellemi ere­jénél? Hittel mondhatjuk: nem lehet! S hogy ma egységes és megbonthatatlan a -mb-b-0­.187FN­DA, 1943 MÁRCIUS 24 finn lélek és szellem, az elsősorban a Ka-*,­levala által megőrzött 63i, zamatos finnt nyelvezetnek költői és zenei hagyománynak s a hatása* alatt újjászületett irodalom­nak, képzőművészetnek és zeneköltészetnek köszönhető. — A Kalevala ünnepén igaz testvéri sze­retettel és őszinte csodálattal köszöntöm a szabadságáért és függetlenségéért újra vé­rét ontó finn testvérnépet, amely a hősies­ségben az emberi méltóság, a népi szabad­ság és függetlenség tiszteletében és az áldozatos hazaszeretetben az egész világ csodálatát kivívó módon mutatott példát, de ugyanakkor megmutatta azt is, hogy egy önmagát kereső, újjászületésre vágyó nép hogyan találhatja meg ennek az útját, örömmel állapítom meg, hogy mi magyarok a népi és nemzeti hagyományok szintézisbe foglalásának ugyanazt az útját járjuk, ame­lyet finn testvéreink jórészt már meg is jártak. — A magyar ifjúságnak nem lehet szebb feladata, mint határozott léptekkel előre­haladni ezen az úton. A magyar ifjúság tekintse szent feladatának, hogy nagy elődeinez és a finn példához hasonlóan ke­resse, gyűjtse, keltse életre múltúnk min­den hagyományát, minden lelki és szellemi kincset, használja fel azt egészségesen, kor-­­ szerűen, egyetemes emberi módon, de min­denkor tiszta magyarságának törvényei szerint jövőnk építésében. A kultuszminiszter beszéde után perce­kig zúgott a lelkes taps, majd Genetz­ Hannikkainen „Terve Suomi“-ját adták elő a budapesti egyetemi énekkarok, utána Vikár Béla tartott előadást „Emlékeim Karjaidból“ címmel. A nagy érdeklődéssel hallgatott előadást követően Lehotay Ár­pád, a Nemzeti Színház tagja Kajanto „Éljen a magyar“ című költeményét adta elő, Barabás Sári operaénekesnő szebbnél­­szebb finn dalokat énekelt, majd Cser­halmi Sándor a magyar ifjúság nevében méltatta a finn és magyar nemzet testvéri barátságának jelentőségét. A műegyetemi énekkar Kenessey Jenő karnagy vezényle­tével Sibelius „Rakastava“ című szerze­ményét adta elő, Mészáros Ági, a Nemzeti Színház tagja Rxeneberg „Pavo gazda“, Kivi „A mókus“ és „Altatódal“ című ver­seit szavalta el, végül a műegyetemi zene­kar Sibelius „Finnlandia“ című szimfó­­nikus költeményét adta elő. Ullein-Reviczky Antal ser­leg­beszéde a bencés diákok vacsoráján A bencés diákok országos egyesülete Szent Benedek ünnepe alkalmából az or­szágos kaszinóban tartotta szokásos évi serlegvacsoráját s azon Ullein-Reviczky Antal rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, sajtófőnök mondotta az ünnepi beszédet a Szent Benedek-serleggel. A va­csorán résztvett Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát, Preszly Elemér nyu­galmazott államtitkár, az egyesület elnöke, Térffy Béla nyugalmazott miniszter, Bara­nyai Lipót, Álgyay Pál államtitkár, Kuz­mich Gábor, a posta vezérigazgatója, Berk­ó István vezérőrnagy, Torna Ferenc egyetemi tanár s a magyar közélet több vezető személyisége. Adléin-Reviczky Antal serlegbeszédében a hála és szeretet hangján emlékezett meg volt tanárairól, a soproni bencés gimná­zium kiváló tudósairól és nevelőiről, akik felbecsülhetetlen lelki érték­eket plántáltak növendékeik Szívébe: az Istenben való hi­tet, a pozitív vallásosságot, a földi élet re­latív értékét az örök élettel szemben. A materiális alapokra­ épített élet üres, mind az egyén, mind a közösség, az állam éle­tében. A vallásnélküli tömeg tévtanok út­vesztőjébe téved. A lélek­nek uralkodnia kell a test felett. A szerzetesiskolákban megtanultuk, hangsúlyozta a szónok, hogy mindent az örökkévalóság és az egyház kétezeréves múltja és hagyományai szem­szögéből nézzünk; ez is rendkívül fontos dolog a közéletben. Aki eszerint­ gondol­kozik, az nem bámul egy-egy felkapott jelszóra, és nem esik kétségbe, ha szeren­csétlenség éri. Az ilyen ember nem mások rovására keresi érvényesülését, hanem önzetlenül szolgálja az egyház dicsőségét és a haza nagyságát. A vacsora résztvevői nagy tetszéssel és tapssal fogadták a serlegbeszédet, Kele­men Krizosztom főapát pedig meleg sza­vakkal mondott köszönetet Ullein-Reviczky Antalnak a Szent Benedek-rend és a többi szerzetesrend munkásságát méltató, elis­merő szavakért. ­ M&GHUtl£c TELEFONSZÁMAI: 1-464-20, 1-464-28 1-464-29, 1-444-00

Next