Uj Magyarság, 1944. február (11. évfolyam, 25-48. szám)
1944-02-08 / 30. szám
KEDD, 1944 FEBRUÁR 8 Az ujdzsentri Irja: Szitnya! Zoltán Van egy barátom, országos nevű gazda. Parasztnak valja magát, holott ősi családi névnek a viselője. A birtokra, amit vezet, külföldiek járnak tanulni. Termelési módszerét sűrűn ismertették németországi szaklapok és ő maga is írt több szakkönyvet, számos tanulmányt hazai meg külföldi gazdaságtudományi folyóiratokba. Amit elért, azt a semmiből kezdte és a semmiből teremtett paradicsomot. A haszontalan, kósza futóhomokból kánaáni bőségű földet. Vályogházban lakik, de a munkásai számára hideg, melegvízzel, fürdőkkel berendezett, kényelmes pusztai szállodát építtetett. Az elsők között volt, akik a munkás bérének megállapításánál a családtagok számát is figyelembe vették. Nem gazdának készült, bár az ősei mind földbirtokosok voltak. Azokban a bizonyos huszas években, amikor a háborúból visszatért ifjúság oly nehezen tudott elhelyezkedni, őt arra a birtokra vetette sorsa, amelynek ma a legfőbb vezetője. Ott kezdte, éveken át maga is testi munkát végezve és a saját bőrén tapasztalva ki, hogy mit lehet követelni és mit lehet becsülettel elvégezni. Az ő munkásai nem dolgoznak látástól vakulásig és mégis a maximális munkateljesítményt nyújtják. Az a típus, mely minden munkakörben megállja a helyét, mert ösztönös vágy sarkalja arra, hogy ott, ahová a sorsa állította, hogyan lehet a termelés legmodernebb eszközeinek felkutatásával a legnagyobb eredményt elérni. Egyszer bevallotta nekem, hogy ha legbensőbb vágyait követhette volna a pályaválasztásnál, írónak megy, mégpedig esztétikusnak, a szép dolgok bírájának. Ezen a vallomásán nem is csodálkoztam, mert akkor már ismertem erősen irodalmi érdeklődésű, szellemi életét. A könyv fontosabb lelkieledele, mint testének a táplálék. Könyvtárában ott találtam a legújabb világnézet műveit, a magyar, és külföldi irodalom legjobb termékeit. Érdeklődése elkísérte írásaikon át a falukutatókat, a népi írókat és Veres Péter műveinél időzött el a legszívesebben. Azokban találta meg a magyar ember legőszintébb és legigazibb ábrázolását, a legmélyebben látott és leghelyesebben fölvetett problémákat. Ez a jövő nem lehet más, mint az osztályoknak kölcsönös egymáshoz való nivellálódása, ami megszünteti a dolgozók nélkülözéseit és a dolgoztatók életének túlzott bőségét. Barátom érdekes egyéniségének portréját még érdekesebbé teszi az, hogy pusztai otthonának falai ott őrzik a család nemesi múltjának különféle rekvizitumait. Jól emlékszem első találkozásunkra, amikor a véletlen, a mi vidéki tanyánkra hozta őt és a gépkocsiból kiszállva elénk lépett nyúlánk, érdekesen szikár alakja, a kúriák urainak fólszabott és jellegzetes öltözékében. A mozdulatai, a hangja atavisztikusan őrizték meg azokat a testi jellegzetességeket, melyeket az életmódnak nemzedékeken át közvetített azonossága helyezett el beléje. Azt a rasszt, mely mai elkeveredettségében is messziről elárulja az ámbitusos kúriák és kastélyok pusztai világában nevelődött magyar urat. Azt az új dzsentrit, aki már a múltak előjogait feladva, az osztályok közötti ellentéteket feloldó, boldogabb magyar jövőn töpreng. Nemrég panaszolta el nekem a feleségének egy esetét, aki a saját birtokukon gazdálkodik, egyik erősen dzsentrihagyományú és parádés vármegyénkben. A fiatal asszony alaposan kiveszi részét a dologból és naponta kétszer is körüljárja a kétszáztsoldas birtokot. Egy alkalommal kendőbe kötött fejjel ült fel a bakra, a kocsis mellé, hogy a gumiabroncsos, modern szekerén nyári gyümölcsöt vigyen be eladni a közeli városba. A szomszédos birtokosok, akik alighanem déli sörözés végett hajtattak el mellette ugyanoda, botránykozva dugták össze a fejüket. — Nem igazi úri népek ezek, — állapították meg aztán, — ahol ilyen parasztiasan viselkedik az úrnő. — Hát itt tartunk még, annyi meggyőzés és nevelés után is, — mosolyodott el keserűen a barátom. — A mi urainknak még mindig újibb dolog könnyelmű adósságot csinálni, mint dolgozni azért, hogy gondtalanul élhessenek. Bosszankodik önmagára, ha néha azon kapom, hogy egy-egy cselekedetében mint ütközik ki a magyar dzsentri életmódjának ösztöneibe edződött néhány vonása. Egy ízben azon értem, amint egy előkelő étteremben egyszerre csak hatástalanul peregtek le róla beszélgetésünknek gondolatai és ő a lelki gyönyörködésnek cinkostárs mosolyával már csak azt figyelte, ahogy nagy messziről, hízelkedően ragyogó ábrázattal, neki játszott a cigány. Ez a jelenet így indulhatott ezelőtt félévszázaddal is, amikor a dzsentri még az efféle „lelki“ kalandokban élte ki minden kedvtelését, de most nem úgy folytatódott, amint akkor. A ma látása erősebb már benne a hangulatoknál és nem egyszer hallottam keserűséggel teli kifakadásait azokról az ősökről, akik egy egész jövőt áldoztak fel ezekért a hangulatokért. Dzsentri osztályunkat — főként abban a korszakban, mely 67-tel kezdődött és az első világháborúval zárult — nagy mulasztások terhelik azért, hogy ma van zsidókérdés, földprobléma, parasztprobléma és nem ott tartunk már régen, ahová most vagyunk indulóban. Az úr és a paraszt egymáshoz való viszonya még egy évszázaddal ezelőtt is körülbelül azonos volt Európa minden országában. A feudalizmus nem magyar találmány, azt mi épp úgy Nyugatról adoptáltuk, mint minden egyebet állami berendezkedésünk kezdetén. E tekintetben nem illethet bennünket súlyosabb vád, mint a demokrácia nagy Angliáját és az egyén felszabadításának Franciaországát, melyeknek kíméletlen, a jobbágyot állati sorba taszító feudalizmusáról oly megrázóan igaz képet fest Dickens „Két város“ című regényében. Úri őseink lelkiismeretét mindaddig nem is terheli több bűn, mint Európa bármely más államának földbirtokos urait. Az ő igazi mulasztásuk a 67 utáni korszakkal kezdődött. Mintha megbánták és lealkudni szerették volna azt, amit elődnemzedékük a népnek most megadott. A parasztnak ugyan már nem volt jobbágy volt a neve, de gazdasági helyzete nem volt kedvezőbb és emberi rangja nem magasabb, mint a jobbágynak. Ugyanakkor uraink a maguk benső életében is lemaradtak a fejlődés útjáról. Ostoba kastélygőggel lemondtak a vagyonosodásnak és a vagyon megtartásának azokról a lehetőségeiről, amelyeket a gyáriparosodás és az annak megfelelően átalakuló kereskedelem kínált feléjük. Ragaszkodtak a költséges, csillogó és az új szellemhez már nem is illő látszatokhoz és rövidlátóan nem vették észre, hogy ezen az úton a teljes elszegényedés vár rájuk. Engedték, hogy a modern élet új javakat termelő egész gépezetét a zsidóság ragadja hatalmába. Tűrték a keleti zsidóság hihetetlen arányú beözönlését, csakhogy nekik ne kelljen elvégezniük ezt a munkát. Az ő mulasztásaik következménye, hogy megszülethetett nemzeti életünk utóbbi korszakának legsúlyosabb kérése, a zsidó kérdés, amit már nem lehetett másként, mint a jogfosztás kíméletlen módszerével segíteni a megoldás felé. A nemzet hál' Istennek erős, sokat kibír, mert népének kihasználatlan őstelevényéből kap új és új erőket. Erre a népre és a belőle nevelődő új középosztályra vár majd a feladat, hogy végkép felgöngyölítse a tévedések korszakát és végkép jóvátegye a múltak minden hibáját. Ez korántsem jelenti azt, hogy ezzel megszűnt a hivatása annak az úri rétegnek, melynek egy része elherdálva apait, anyait, a közhivatalokba kallódott, de egy másik és keményebb anyagú típusa még ma is helyt áll az öröklött földeken. Ennek, a nép között nevelődött, pusztákon és kúriákon élő magyar úri rétegnek a hivatása, hogy a vér és verejték ősi közösségében a lelkek legmélyéig egymásra találhasson az úr és a paraszt. Neki kell vezetnie azt a harcot, mely az élet és a tehetségek érvényesülésének egyforma lehetőségeit kiverekedve, megszünteti az úr és paraszt fogalmának a múltak rossz emlékeivel teli, keserű ízét. Ezt ők tudják a legjobban elvégezni, akik maguk is a faluból nőttek ki, akik jól ismerik a nép lelkét, melyhez nem egy tulajdonságukban ikerként hasonlítanak. Ők a társadalmi kör ellentéteinek két végső pontján egymás mellett álló típusok. Szinte egyebet sem kell tenniük, mint szembefordulni egymásnak háttalálló helyzetükből és kezet szorítaniuk. Hiszen ott állnak ők szorosan egymás mellett és történelmünk folyamán nem egyszer szerepet cserélve egymással. Barátom az új típus, az egészséges szintézis, aki nem rombolta le életmódjában a szép szeretetének öröklött 1917 Február 7. A képviselőház üléstermében a délutáni ülésen Batthyány Tivadar gróf beszéde alatt a második emeleti karzaton több revolverlövés dördült fel. A golyók az üléstermet érték, de senkit sem találtak el. A lövöldöző Palafalvi György honvédhuszártizedes volt, akit bevittek a főkapitányságra.. A rendőrorvos megállapította, hogy teljesen részeg. Kijózanodása után zokogva előadta, hogy harminc hónapig volt a harctéren és a fáradalmak nagyon megviselték az idegeit. Mikor hazaérkezett Budapestre szabadságra, egy régi ismerősét sem találta meg és elkeseredésében inni kezdett. Részegen ment a képviselőházba, ahol a hosszú szónoklatok hatása miatt elaludt. Mélyen aludt, amikor lent as ülésteremben zajongani kezdtek a képviselők. Azt hitte, hogy kint van a harctéren és elaludt az őrhelyén, az ellenség pedig közeledik. Ezért előrántotta, pisztolyait és többször egymásután elsütötte. Kihallgatás után átadták a katonai hatóságnak. Február 1I. A német nagyvezérkar közölte, hogy a háború kezdete óta 1002 ellenséges repülőgépet lőttek le. Február 13. A kormány rendeletben újból korlátozta a zárórát. A rendelet szerint a nyilvános étkezőhelyiségeket éjjel 11 órakor kell bezárni A színházak és mozgóképszínházak este 10 óránál tovább nem tarthatók nyitva. A hazai románság egyházi és világi képviselete tiltakozó feliratot adott át Tisza István miniszterelnöknek, azzal a kéréssel, hogy a trón zsámolyához juttassa el. A felirat utalt az antantállamok kormányainak arra a nyilatkozatára, amely szerint az ellenség egyik célja a különböző nemzetiségeknek — így közöttük a románoknak is — az idegen uralom alól való felszabadítása. Ez a nyilatkozat egyenesen hazánk Integritása ellen tör. Mint a magyar szent korona országaiban, lakó románok, egyházi és világi képviselői és hivatott vezetői, a hazai románság nevében a legnyomatékosabban visszautasítják azt az állítást, hogy őket bárki is idegen uralom alatt levőknek tekintse. A románok szabad és egyenrangú polgárai a magyar hazának, ők nem kérik a hangoztatott felszabadítást, ragaszkodnak magyar hazánk sérthetetlenségéhez. A feliratot aláírták: Mihályi Viktor gyulafehérvári érsek, Hangra Vazul, a magyarországi görögkeleti románok érsek-metropolitája, Radu Demeter nagyváradi görögkatolikus püspök, Papp I. János aradi görögkeleti püspök, Frentiu Valéria, lugosi püspök, Christea E. Miron dr. karánsebesi görögkeleti püspök, Mihályi Tivadar dr., Rednik Gábor, Siegescu József dr., Korkán Péter, Ghetije Sándor, Mán Lajos, Mihályi Péter dr. országgyűlési képviselők és még igen sokan mások. Február 15. A budapesti orfeumok és varieték igazgatói Vázsonyi Vilmos országgyűlési képviselő vezetésével küldöttségben fordultak Sándor János belügymniszterhez,, akit arra kértek, hogy az orfeumok bezárását elrendelő intézkedését vonja vissza. A belügyminiszter megígérte, hogy mihelyt a szénellátás javul, megengedi a varieték megnyitását. Négy kabarénak a miniszter nyomban meg is engedte, hogy előadásait folytathassák. A főváros közlekedésügyi bizottsága elhatározta, hogy a villamosjáratokat este 11 óra után megszünteti, mert az új zárórarendelet következtében fölöslegesek. Február 26. Német torpedónaszádok egy csoportja behatolt az angol Csatornába, túl a Dover—Calais-vonalon és a Themse torkolatába. A német hadihajók az angol partokat bombázták. Február 28. a budapesti napilapok terjedelmét a papírhiány miatt 8, 6, 4 és 2 oldalra, szállhatták le. Március 1. Pór Rudolfot, a Gabonakereskedelmi rt. vezérigazgatóját a bécsi országos büntetőtörvényszék megkeresésére hivatalos hatalommal való visszaélésre való felbujtás bűntette miatt letartóztatták. A Gabonakereskedelmi rt. a Pór Rudolf apja által alapított Pollák és Deutsch gabonabizományi cég felbomlása után alakult meg, a háború alatt igen nagy élelmiszerszállításokat bonyolított le osztrák viszonylatban. A vádtanács Pór Rudolfot később szabadlábrahelyezte, azzal az indokolással, hogy az osztrák büntetőtörvényszék megkeresésére nem adható ki. Március 2. A király Hötzendorfi Konrádot, az osztrák-magyar vezérkar főnökét állásától felmentette és utódjává Arz Artur gyalogsági tábornokot nevezte Itt Március 7. A kereskedelemügyi minisztériumban megtartott ankéten elhatározták, hogy a közúti vasút vonalain 142, a városi vasút vonalain pedig 160 megállóhelyet megszüntetnek. Psylander Valdemár, a világhírű moziszínész 36 éves korában Kopenhágában meghalt. Március 21. A Move segédcirkáló Dohna Schlochen gróf parancsnoksága alatt többhónapos cirkálóidőt tett az Atlanti-óceánon és arról hazaérkezett az egyik német hadi- fdkötőbe. A Move 22 gőzöst és 5 vitorlást kobozott el 123.100 bruttó regisztertonna tartalommal. Március 29. A bécsi országos törvényszék tárgyalta a Depositenbank igazgatói: Krantz József dr. és Freund Richard dr., valamint bűntársaik, Rubel Eisig, Félix Frigyes, Perlberger Norbert és Schwarzwald Leo bűnpörét. Valamennyiüket árdrágítással vádolták meg. A vádirat szerint nagymennyiségű sört vásároltak össze és azt jelentékeny haszonnal adták tovább, részben a hadügyminisztériumnak, részben pedig magyarországi vásárlóknak összevásároltak "más italokat, így nagymennyiségű rumot, málnaszörpöt, és gyümölcsízt is, aminek jelentékeny részét szintén Magyarországon értékesítették. Több napig tartó tárgyalás után a bíróság Krantz József dr.-t kilenchónapi szigorított fogházra, Freund Rchárd dr.-t kilenchónapi szigorított fogházra, Rubel Eiságet háromhónnapi fogházra, Félix Frigyest hathónapi fogházra ítélte. Perlberger Norbert és Schwarzwadl Leó ügyét a perből kikapcsolta a bíróság. ügyfelem megvette Anga Bála úr és neje XII., Agancs-út 30—32. sz. alatt Hargita-üdülő társasházban levő vendéglőjét és kávéházát, miért is felkérem nevezettek esetleges hitelezőit, hogy követeléseiket irodámban 3 napon belül bejelenteni szíves Dr. Fábián Károly ügyvéd Budapest, VI., Fertőerdősor 10. 5 i magyarság előbb be kell takarnom ai OLYMPIA gépünket. Már 7 év óta csinálom így és megérte a fáradságot, most nincs szükségünk újra. Jó írógépet jelenleg úgyis alig lehet kapni Hj OVxpmA&Uis ocglidemtio gondos kezelést OLYMPIA IRODAGÉPEK K. F. T. BUDAPEST VII. Ezsébet-kórút 28 kultuszát, de önmaga számára nem igényel boldogabb világot, mint a többi dolgozó számára. Ő elvégezte már önmagában a benső átalakulásnak azta folyamatát, amit annak az osztálynak, amelyből származik, még ezután kell elvégeznie.