Új Művészet, 1992 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1992-04-01 / 4. szám
NŐMŰVÉSZEK a mesterkélt nőies pózokhoz, ez az önrombolás veszélyével jár, így igen fontos kutatni a módjait annak, hogyan tudná a nő jelezni jelenlétét, vágyait abban az időszakban, amit néha élete végének tekint.”3 A Corpus (amelynek eredeti darabjai a Knoll Galériában láthatók voltak az Interim-projekt egy része, ami 1984 és 1989 között készült. A Corpus öt részből áll: Menace, Appel, Supplication, Erotisme és Extase—észmkatj. M. Charcot, a francia neurológus használta Iconographie című munkájában. Charcot ezeket „attitudes passionelles”nek nevezte, amelyeket hisztérikus pácienseinél talált. Freud Charcotnál tanult, de eltávolodott tőle, amikor a hagyományos orvosi gyakorlattól eltérő eljárásokat keresett a hisztéria kezelésére. (A többi — mondani sem kell — már „történelem”.) Mary Kelly: „Igen alkalmasnak tűnik, hogy az ember ezeket a témákat folytassa, illetve egy mai közegben újra feldolgozza. Munkámban olyan változtatást akartam létrehozni, mint amit Freud is tett, miután Charcottal dolgozott, vagyis nem szükségképpen tüneteket nézni, hanem meghallgatni, amit a páciens mond, így a műben elindított mozgás eltolódás képes szöveg között, nézés és hallgatás között, és a nőkép újraértelmezése egy új perspektívából.”4 A képek: bőrkabát, cipők, kézitáska, hálóing és egy fehér ruha, mindegyik három különböző módon elhelyezve. Ezek a pozíciók a „női” három olyan vetületének felelnek meg, ahol egy nő kultúránkban identitását kénytelen keresni: a divatban, a gyógyászatban és a romantikus regényekben. Például az első kép, a bőrkabát pedánsan összehajtva, „bemutatásra”, a második kinyitva, „megvizsgálásra” és a harmadikon a kabát saját ujjaival van összekötve. A szöveg, amely egyes szám első személyben írott elbeszélés, ugyancsak ezeket a megközelítéseket követi, felfedve intim rögeszméket, kétségeket és a humoros fantáziálást is a „romantikus” zsáner meseszerű befejezéseiben. Kelly hangsúlyozza, hogy a humor a romantikus részben nagyon fontos, mert ez eltávolít és így lehetetlenné teszi, hogy a szöveget mint valaki személyes naplóját olvassuk, hangsúlyozva a mű paródia-, kritika-jellegét. Olyan mű ez, amit csak a hétköznapi, „privát hisztériák” azonosításának poszt-feminista felismerése hozhatott létre. Eredménye pedig az, hogy ezt a felismerést stratégiaként lehet használni, hogy szorításából szabadulni lehessen. A Menace című részben a szín egy estély: „Táncolni akarok, rámosolygok Ruthra, aki partnerével beszélget. A szoba közepe felé nyomulunk és már úgy érzem, teljes összhangban mozgunk, de akkor egy bizonyos helyzetből meglátom magamat az előszobás tükörben. A látvány folytatás a 76. oldalon Mary Kelly: Corpus, Supplication (Az Interim-projekt részel/IPart of Interim projectl 29