Uj Nemzedék, 1920. augusztus (2. évfolyam, 182-199. szám)
1920-08-01 / 182. szám
Uj Nemzedék Budapest, 1920. II. évfolyam 182 1260. szám. Vasárnap, augusztus 1. Előfizetési árak: Egész évre . . 280 K — f. Negyedévre . . 70 K — f. Félévre .... 140 „ — f. Egy hóra ... 25 „ — f. Egyes szám ára helyben, vidéken és pályaudvaron r. 1 korona. Budapest, IV. kerület, Gerlóczy utca 11. szára. Telefonszámok: Felelős szerkesztő: 75—88 Közgazdasági szerkesztő: 75—31 Szerkesztőség és kiadóhivatal: 75-09, 150-82, 55-82 Felelős szerkesztő: Muotay István. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kööszöntjük Hollandiát! A keresztény Magyarország köszönti a keresztény Hollandiát. Köszönti meggyötört szivének minden melegével. A nagy messziségen által, mely országaink köze ékel más népeket, nem először sóhajt Németalföldre a magyar. Amikor az idegen hatalomi gályákhoz láncolta a magyarok jobbjait, nem hitük, hanem fajtájuk miatt — Jacstlandia népe nyújtotta felénk segítő és vigasztaló kezét, amikor Rákóczi utolsó csatáit vívta a magyar szabadságért, hollandul diplomaták próbálták megállítani a végzetet, de nem sikerült, a magyar ügy elbukott. Elbukott, mint annyiszor a múltban, hogy egyszer újra talpra álljon, hogy teljesítse misszióját, a nyugati kultúra védelmét. Más népeknek érthetetlen a mi históriánk, nem érzi a magyar tragédiát, nem látja elzúgni rajtunk a végzetet, nem látja a történelem furcsa logikáját, nem hallja csörögni az igazságtalanság ezerszer lerázott, de ezerszer újra csuklónkra vert bilincseit. A mi országainknak más a levegője. Hollandiában nedves párát leheli a tenger, mely a fénynek és árnyéknak csodálatos játékát adja, nálunk haragosan száraz szelek nyargalnak a végtelen síkságon, ahol csak lassú cammogással hömpölyögnek az álmodó folyók. Ott a tenger az ellenség és az élet, mely segít és amellyel harcolni kell, itt a föld, melynek a magyar örök szerelmese és örök birkózója. A föld nehezebben és kevesebbet ad, mint a tenger, mely hátán ringatja és messzi világba viszi Hollandia fiát. A föld csendes, de lenyűgöz leket, bilincsbe ver és mozdulatlanná tesz. A tenger mindenkié, a föld csak a miénk. A földdel, a széllel, a bús magyar ősszel, a nagy nyárral, a fagyosujjú téllel örök a küzdelmünk, miként a barbárral, aki mindig éhes erre a földre, akitől nem tudott megvédeni a végtelen tenger, csak a kard, a magyar kard, melyet nem emlegetünk soha, de most, a megaláztatás óráin, amikor Európa balkán barbárjainak vetette martalékul földjeink javát és testvéreink millióit, mindig rágondolunk. Arra, hogy egyszer megnézi pengetükrében magát a nap és megnézik magukat benne az elrabolt magyar hegyek. A mi tragédiánk azt volt, hogy idegen célokért villogott és fiaink vére idegen országban öntözte az idegen földet. Nem a mi háborunk volt, mi csak fegyvert és vért adtunk. Mire magunkért kellett volna küzdeni, kiapadt a magyar vér forrása, kihullott kezünkből a kard, melynek erejétől még ma is fél a rabló. És köröskörül egész Európában a rágalom nyilait zúdítja ránk, idegen erőkkel szövetkezik, hogy megfojtsa a maradék nemzetet. Kérdezzük, miért ? Mert népünk és országunk a megújhodás forrásából ivott, a keresztény gondolathoz menekült. Nálunk Magyarországon erősebb lett az orgonaszó, mint a kalapács - csattogás, az ősi énekek szava elnyomja a pénzcsörgést és a demagógiát. Az ellenség érzi, hogy ez az új élet, a gyógyulás, a jövendő, az erő. A belső ellenség kezet nyújtott a külsőnek és mialatt az ázsiai barbár hadai felvonulnak nyugat ellen, bojkottal akarják semmivé tenni a magyar megújhodást. Fimmen úr nevével Hollandiát akarják sorompóba állítani a keresztény magyarság ellen, de mi tudjuk, hogy Fimmen még nem jelenti Hollandiát. Tudjuk, hogy épp oly idegen Hollandiának, mint azok az ezrek, akik magyar névvel örök ellenségei maradtak a magyarnak, akik egy rettentő faji szolidaritás törvénye alapján egyek és egyet éreznek Fimmen úrral. A magyar Fimmenek patkányserege hangulatot tudoa csinálni mindenütt, csak Hollandiában nem. Nem tudjuk, hogy mit köszönjünk ennek az országnak ? Azt-e, hogy éhező gyermekeink, kik el voltak jegyezve a halálnak, új életet szívtak a hollandus levegőből, vagy azt, hogy az újszülött magyarok a hollandus anyák pólyáiban alusszák első álmukat? Azt, hogy a gazdag tengerjáró nép élelmet és ruhát küld a legszerencsétlenebbnek, hogy a hatalmas hollandus keresztény sajtó gyűjtést rendez a magyar gondolat keresztény harcosainak ? Nem tudom, azt hiszem, minden adományon, jóságon, szereiden túl a megértést kell megköszönni. A megértést, mely az első jele annak, hogy ébredőben van Európában a keresztény szolidaritás. És még egyszer köszöntjük Hollandiát. A világ legszegényebb népe,a leggazdagabbat, a legmeggyötörtebb a legboldogabbat, a legszabadabb a legelnyomottabbat, mert népünk fele nem a maga ura. A távolságon és az ellentéteken keresztül már kezdi áthajlítani ivét az új híd, a keresztény szolidaritás és ezen keresztül jusson szavunk az érző hollandusok szivébe. Kádár Lehel. ------------------- A kis Dauphin megszólal Irta: Bakonyi Zsolt Nyár volt — olyan meleg, amikor cseppfolyós üvegnek tetszik a levegő, fehéren ragyog minden... még a kövér XVI. Lajosnak fényét is emelte a hőség, mert nedvesen csillogott duzzadt, jóindulatú arca az izzadtságtól. Egy szegény burzsoá felnézett a királyra és azt merte magában gondolni: vájjon csak ilyenkor izzad a király ! Versailles... a napkirály csodája... hol van a nap? Már régen elmaradt... és hamvaiból kelt virágot visz a kis Dauphin a Szűz Mária képéhez. A kis termek egyikében játszik a kis Dauphin Sophie nénjével a jégsimaságú parketten. A kis Dauphin alig beszél... talán nem is beszélt még. Nem is csoda, csemetekorában több súlyos betegség verte meg és az élénk gyermek fáradt lett... most mint hervadt virág konyitja le fejét, hiába nógatják, hiába visszhangzik körülötte az ifjú udvarhölgyek pajkos kacagása, hiába cirója";« Kis fürtjeit Gluck zenéje... a hárfa hiába mesél... a kis Dauphin csak egyre hallgat. Játéka egyhangú... mint egy fáradt homokóra ... ha a kertben van kis homokbuckájánál, egyik kezéből a másikba csúsztatja a homokot... Aztán viszik felséges anyja elé, aki pajkosan átöleli, — de mit is szólna hozzá, úgy sem érti meg — és viszik megint, amerre a jókedv sodorja az ifjú hölgyeket. Így él, egy örökké nevető forgatagban, mint egy elhagyot virág,mi egy vízzuhatagból kiálló sziklán. Komor napok feküdtek Versaillesre, olyan lassan jöttek, mint a falrakúszó repkény, benőttekminden ajtót, ablakot... üresek a telinek... és szegény Mária Antoinette? Vis:asixnn nagy a zene 'Még Versaillesben van, de meddig? Ameddig Páris jónak látja... oh, az a nagy kerékpár avval a sok lábával... igen, a szélrózsa minden irányában szétmenő utak .. az egyik éppen a versaillesi palota főkapujába torkollik s a pók csak kissé mozdítja meg a lábát és beszippantja mindnyájukat gyomrába — Parisba. Oh Versailles! Trovi lelt fényed? Trianon ... megsárgult leveleid hullanak — mind — mind egyegy szép óra... mikor e lombok még kirügyeztek, de más világ volt. Antoinette ez elhagyó kerben sétál, egy hervadt levél bő hajába hull — ő megborzad, de aztán valami fájdalmas szeretettel simogatja a levelet... szegény Antoinette, mi vár tereád ? Egyik óra reményt hoz... mintha javulna a nagy betegség... a másik óra még rosszabbra fordít mindent. Egy pár hit galamb maradt Antoinette, körül, Jemlíulifi és még egy pár másik meg, a jő, Sophie hercegnő, akit eddig souse értett meg, de most, a fájdalom, kezdett szeretni. A kis Dauphin még mindig hallgat- nem érti, mit történik körülötte. A homok egyik kezéből a másikba csúszik vagy a vízben lubickol ésa hattyúkat eteti!... de nem beszél. Szeme olyan tiszta, mint az a tükör- amelybe még nem nézett rossz ember; sokat szeretnének mondani, abból a rej,telmes gyermekvilágból de a száj, amelyen a sok mondanivaló hangot éjthetne, tullinomuk... hja, sok nemzedéken át elfajult a Bourbon-vér —t a vér megutálta a vért. * És jöttek a fekete napok, amelyekben tüzes gyűlöletétől lehet minden. A fényes termek csillogó tükrei-" ragyogó”aranyszegélyei és vakító fehér falai, a jégsimaságú parkettek, ahol , annyi , erkölcs olcsó- Berlin, július 31. A birodalmi gyűlés tegnapi ülésén folytatódtak a tegnapelőtti botrányos jelenetek. Amidőn Galdvitz tábornok, német nemzeti párti képviselő az általános katonakötelezettség megszüntetéséről kezdett ikszelni, sürümkör képződött körülötte és zajos jelenetek kezdődtek. A baloldalon elhangzott A gobelinek kusza rajtjai komorak és gondot öntenek mindenfelé. .. Cseppra - csepp ... fájdalomra fájdalom... félelemre félelem, no kissan, mint a repkény... És mindez egz néma, rettenetes várakozásban történik ... még hallani némely elaggott légy fáradt zümmögését. Némely szőke fürtbe feltét' szál sápadt, némely arcba' uj ráncok repednek... mintha a'sok' sírástól kiaszott volna ... A kiirály közömbös — amíg enni lehet, még nincs igazi forradalom — gondolja és aztán miért is lenne itt Antoinette? Ha nem azért, hogy az osztrák segítség jöjjön. • És Antoinette kinézett néha a kietlen éjbe — ősz és sötét, víztől ittas éjszakák, amelyekben az őszi esőtől részegült szél üvölt... megborzadt, még talán ide löknek ki egyszer s az én lábaim, az én cipőim hogyan bírják "ezt ki? A sár," meg a hideg ... csontjáig" átdidergett e gondolat... ágyával nézett, ott legyett mellette a mécses, az ágy felnyitva, gazdag takarók, lágyan duzzadó párnák s mindennek eltorzított árnyéka a falon... mintha Mirrabeau karrikaturája lenne ő! Az utolsó szikla lett ledöntött a szennyes áradat és úsznak most nyitnd’ neh égautós, ki tudja merre, k• simogatni kezdte párnáit, mily puhák, mily finomak s beléjük temette arcát ás az izzó gond mintha lehűlt volna. Mit is simogatom: ezeket a párnákat? Nincs más miamim, amit jobban kellene szeretnem?... És eszébe jutott a kis Dauphin... és érdekelni kezdte egy új, ismeretlen világ; ennek a hallgatag gyermeknek a világa- mi is. .fejlődhet ott abban a hagy, némaságban? Valami nagy a jövő... mert ilyen némaságban csak nagy, szent titkok szoktak születni;... mi lesz a gyermekből? Mi lesz vele ebben az iszonyú világban?'Elzsillik ... elpusztul! — irtóztató félelem ragadta meg... és felébredt benna irtóztatóan hatalmas valajm’... az ama... ■ nőstény; ■"" *' v'"' ' Pardon . . . „Munkások irják ...“ Azt hirdeti a Népszava első oldalának alján, vastag betűkkel: „A Népszava a munkások lapja: munkások írják, munkások olvassák.'' Pardon, miféle munkások Írják, ha szabad érdeklődnünk? .lAggtff? Vanczák János, akit Somogyi Béla örökébe ültettek, valaha csakugyan vasmunkás volt, de — kezet a szívre — dolgozott-e valaha esztergapad mellett, nyelte-e a gyárak karmát, füstjét munkatársainak serege ? Mikor írták a Népszavát munkások ? Munkás volt-e valaha is Somogyi-Schlesinger Béla, Garami-Grün Ernő, Weltner Jakab, Kunfi-Kohn Zsigmond, Göndör-Kraus, Náthán Ferenc, Pogány-Schwarz József és így tovább ? Dolgoztak-e ezek valaha proletkrizmokkal, szenvedtek-e munkásszenvedést és örültek-e munkásörömet, ezek, akik a becsületes magyar munkás nevében híztak, izgattak, összeomlasztották az országot és most külföldön viccelődve ordítják: nem, nem, soha, Magyarország nem lesz többi ép területű ? Az ő szavukkal felelünk: nem, nem, soha nem voltak munkások és nem is lesznek, mert ha uralmuk elkrachol is valahol, milliókkal zsebükben odébb állnak és az Alliance Israelite testvéri támogatásával tovább dőzsölnek és izgatnak. Hogy munkások olvassák a Népszavát ? , igen, sajnos, azok is olvassák, ma már nem olyan sokan, mint tegnap, mert jó néhány ezeren kiábrándultak azokból a „munkásokból“, akik a Népszavát írják, — de, pardon, csal, nem munkások azok a telivér, jólöltözött táncosok és vézna ideológusok, akiknek kezében sürűen látjuk a Népszavát, s akik épp úgy nem munkások, mint az izgatás; tollas vitézei, de — pardon — épp úgy fajtestvérek ? Viharos jelenések a bherlini nemzetgyűlésen