Uj Nemzedék, 1924. szeptember (6. évfolyam, 182-203. szám)
1924-09-03 / 183. szám
1924 szeptember 3. Új Nemzedékt NAPI HÍREK — (A kormányzó módosított a katonai rendfokozatok elnevezésén.) A kormányzó rendelete értelmében a honvédség tényleges állományában a vezérezredesi rendfokozatot azonnal, a hadnagyi rendfokozatot pedig fokozatosan megszüntetik. Az alhadnagyok rendfokozati elnevezése ezentúl „zászlós“ lesz, az altisztek legkiválóbbjai számára pedig rangosztályba nem sorolt jellegű „alhadnagy“-i rendfokozatot létesítenek. Az egyes rendfokozatok ezentúl a következőképen kerülnek a rangosztályokba: I. rangosztély: Tábornagy II. Gyalogsági tábornok, stb. II. Altábornagy. tv. Tábornok. V. Ezredes. VI. Alezredes. VII. Őrnagy. VIII. Százados. IX. Főhadnagy. A még meglevő hadnagyokat a X., a Zászlósokat pedig a XI. rangosztályba sorolják. (Szeptember 17-én a MÁV művezetők kongresszust tartanak Debrecenben.) Az államvasutak kötelékébe tartozó művezetők — mint lapunknak jelentik — szeptember 17-én országos kongresszusra gyűlnek össze Debrecenben. A tanácskozásokat a műhelytelep nagytermében tartják meg. A művezetők egyfelől gazdasági helyzetüket vitatják meg és felhasználják a kongresszust arra is, hogy egyes technikai kérdéseket tisztázzanak. A vendégek délben díszebédre, este pedig a MAN tiz debreceni fiókjának estélyére hivatalosak. (A hivatalokban megszüntetik a politizálást.) A legutóbb politikai körökben és a minisztériumokban elterjedt az a hír, hogy a kormány szigorú utasítást küld valamennyi hatóságnak és megtállja a tisztviselők politizálását. Ez különösem a hivatali órákra vonatkozik, továbbá a hivatalos minőségbenvégzett funkciók idejére. Ezzel kapcsolatban a hír szerint korlátozni akarják a köztisztviselőknek a társadalmi mozgalmakban való részvételét is, mert ezek a mozgalmak rendszerint Politikai térre csapnak át. A hivatalokban való politizálás betiltása az egyik fés lenne azoknak a rendszabályoknak, amelyeket a kormány az állami igazgatók terén tervbe vett. Érdeklődtünk több közhivatalban, hogy kaptak-e már ilyen irányú bizalmas utasítást. Értesülésünk szerint az utasítás még nem készült el és a hatóságok nem is kapták meg, azonban a közeli jövőre várják eztés ehhez mérten a politizálás iránt "való hajlandóság észrevehetően máris igen jelentékeny mértékben megcsappant a közhivatalokban. — (17.000 nyereményt) 6 milliárd 476 millió korona összegben, sorsolnak ki a m. Wr. osztálysorsjáték szeptember 10— október 9-ig tartó fohúzásain. Szenzációs főnyeremények. Ezért siet most mindenki az osztálysorsjáték főelárusítókhoz, hogy legalább egy sorsjegyet biztosítson magának. (Nem drágul a villany és a gáz.) Ma délelőtt a városházán ülést tartott a főváros világítási bizottsága. Az ülésen a gáz és a villany áránaka megalapításával foglalkoztak, Borvendégh tanácsnok elnöklésével, továbbá Rózsa Károly gázgyári igazgató és Deutsch Lajos, az elektromos művek igazgatójának a részvételével. Borvendégh tanácsének szigorúan megmaradt állásipontja mellett, hogy a gáz- és villamosáram árának az emeléséről szó sem lehet, mert a szén ára legalábbis olyan arányban csökkent, mint a munkabér emelkedett úgy, hogy a kettő kiegyenlíti egymást. A fővárosnak tehát az az álláspontja, hogy a mostani árak emelését nemlehet megengedni, így a bizottság elvetette a gáz és a villamáram drágítását. (A „Szent István“ bajtársi szövetség felhívása.) Az egyetemi és főiskolai hallgatók „Szent István“ bajtársi szövetsége a legitimista magyar ifjúság szervezete. A vezetőség felhívja az ifjúságot, hogy tömörüljön a fekete-fehér-arany színek alá minél számosabban. Jelszó: istennel a királyért és hazáért. A szövetség hivatalos helyisége VIII., Scitovszky-tér 2. A „Szent Korona“ törzs minden szerdán délután fél 6—7-ig ügyeletet tart. Felszipételjte Kertész János törzssőrnél, lehet SteekmiWOT i. — (Hatodikán nyitják meg az őszi haszonállatvásárt, baromfi- és gépkiállítást.) Az őszi haszonállatvásár bejelentéseinek eredménye minőségileg és mennyiségileg igen jó. A bejelentők túlnyomó része a tenyészállatvásár kiváló kiállítói közül való, akik haszonállataikat óhajtják értékesíteni, így tehát a felhajtott anyag minősége elsőrangú, az árak pedig aránylag mérsékeltek és így minden valószínűség szerint a vásárra hozott állatoknak jórésze fog gazdát cserélni. A tenyésztők mellett nagy kollekcióval szerepelnek az állatkereskedők is, régi jóhírű cégek nagyszámú erdélyi jármosökröt, bivalyt és fejőstehenet hoznak eladásra. A szarvasmarháknak jóformán minden fajtája képviselve van a kiállításon, így negyven kiállító siementali, berni, pirostarka hazai, rajnai, mentafon, magyar, erdélyi magyar bikákat, teheneket, üszőket, ökröket, tinókat és bivalyokat, tizenöt kiállító mangalica, lincolnshire, német nemesített, yorkshire, Berkshire, Cornwall, mangalica-berkshire sertéseket állít ki. Juhok közül hazai fésűs, hmmerinó és száz juhokat hajtanak fel a kiállításra. Ezek az augusztus 26-án lezárt adatok. A felhajtás azonban még előreláthatólag gyarapodni fog, mert a felsoroltakon kívül még egy szállítmány eredeti montaniai és az estermimdingeni bikavásárról importált eredeti tenyészbika várható s néhány , kereskedő, kik részvételüket kilátásba helyezték, a részletes adatok bejelentésével véghátralékban van. A baromfikiáltás körülbelül 10 kiállító részvételével a tavaszi tenyészállat vásáron a szokott terjedelmet meg fogja haladni. Ennek keretében a működésben is bemutatandó különféle rendszerű kültetőgépek és egyéb baromfitenyésztési eszközök érdekes látnivalót fognak nyújtani. A gép- és eszközkiállításban hatvanon felül van a kiállítók száma. Mindenféle mezőgazdasági gépeken és esőztető berendezéseken kívül fel fognak tűnni a budapesti kocsigyártók nagyarányú kiállításukkal. Nagyon időszerű lesz a nemesített vetőmagvak kiállítása. Lesznek még szíjgyártómunkák, állatgyógyszerek, növényvédelmi szerek, gumnísáruk, kosárfonó munkák és még sok mindeféle hasznos dolog, sőt még egy új rendszerű kályha is. A látogatás megkönnyítésére a kereskedelemügyi miniszter 50 százalékos utazási kedvezményt engedélyezett Budapestre és vissza, ezek a kedvezményes utazási igazolványok a visszautazás alkalmával való érvényesítés céljából a Vásárirodában lebélyegzendők. A vásárt ünnepélyesen 6-án a földművelésügyi miniszter nyitja meg. A közönség számára a vásár szeptember 6— j- ig van nyitva. — (Egy tanyai tanító kitüntetése.) Kecskemétről jelentik: Kiss József miklós telepi tanítót érdemei elismeréséül felettes hatósága a Wodianerjutalommal való kitüntetésre terjesztette fel. Az alap kezelőbizottsága az egész országból öt tanítót hozott javaslatba, köztük Kiss Józsefet is, de miután az alap jövedelméből csak két tanítót jutalmazhatott, a másik háromnak jutalmazására a kultuszminisztert kérte meg. A kultuszminiszter teljesítette a kérést s most meleghangú leiratban tolmácsolta jókívánságait Kiss Józsefnek. A leiratot Faragó Béla iskolaszéki elnök meleg ünnepség keretében adta át az érdemes tanítónak, aki már 42 éve fáradhatatlanul dolgozik a népoktató volgálatában. (Kulturális és gazdasági kiállítások.) Az Országos Faluszövetség, Országos Stefánia szövetség és a helyi közintézmények rendezésében szeptember 4-től 8-ig Pápán, szeptember 7. és 8-án Jászapátin, szeptember 13—21-ig Nyíregyházán, októberben Vácott, novemberben Ózdon és Monoron lesz kulturális ipari és gazdasági kiállítás. A pápai kiállítást szeptember 4-én Schandl Károly államtitkár nyitja meg a kormány képviseletérbel. — (Négyszázmillió véka gabonával kevesebb termett az északi földgömbön, mint a múlt évben.) Washingtonból felépítik. Az északi földgömb huszonegy államának területén — Oroszország és Kína kivételével — 2,171 milliárd véka gabona termett Ez a mennyiség 400 millióval kevesebb, mint a múlt évi termés. Az aratás csupán az Egyesült Államokban, Bulgáriában, Jugoszláviában és Marokkóban volt re tavalynl . (A miniszterelnököt kitüntetése alkalmából az ország valamennyi kereskedelmi és iparkamarája üdvözölte.) Bethlen István gróf miniszterelnököt, abból az alkalomból, hogy megkapta a Magyar Érdemkereszt nagykeresztjét, a budapesti kereskedelmi és iparkamara az ország többi kamaráival együttesen üdvözletével és szerencsekivánataival kereste fel. A kereskedelmi és iparkamarák az üdvözletekben kiemelték azokat az érdemeket, amelyeket a miniszterelnök az ország gazdasági és politikai kibontakozásának munkájában szerzett.—Szabadon bocsátották a tegnap letartóztatott garago-tulajdonost.) Tegnapi számunkban jelentettük, hogy Fischer Béla autóbarago-tulajdonosi, sikkasztás és csalás címén a rendőrség letartóztatta. Legfrissebb értesülésünk szerint a károsultak még a tegnapi nap folyamán visszavonták feljelentésüket, mire a rendőrség Eischert szabadon bocsátotta. (A főváros uj lelkészei.) A bihoros-hercegprimár Makay Lajost, a budapesti Vár-plébánia segédlelkészét az L kér. állami tanítóképző hittanárává nevezte ki és helyét Uxa József segédlelkésszel töltötte be. A budapesti külső Váci-úti helyi lelkészséget Mester Jenő kapta, meg és uj segédlelkészekké nevezték ki a fővárosba: Nictesiczky Károlyt, Budapest— Józsefvárosba, Szomszély Antalt, Budapest—Tisztviselőtelepre, Szabó Imre ujművész pedig Budapest- -Zuglóba. — (Tizenkilenc óráig totó mulatság.) A IV. kerületi Szegény Gyermekeket Felruházó Asztal társaság vasárnap, szeptember 7-én jótékonycélú táncvigalmat rendez. A mulatság délelőtt 10 órakor kezdődik és a meghívó szerint legalább reggel 5 óráig tart. Csak a jótékony célra minél több maradjon. (Felekezeti tanítók a VII. fizetési osztályban. Baranyavármegye tanfelügyelőségéhez most érkezett le a kultuszminiszter rendelete, amellyel 55 pécsegyházmegyei tanítót a VII. fizetési osztályba nevezett ki. Valamennyi kinevezett negyedszázadnál hosszabb idő óta működik a magyar népnevelés terén. — (Med. univ. Guhrauer M. dr.), német birodalmi fogorvos ismét rendel. IV., Harisbazár 4, I. 1. Telefon 128—77. — (Szeptember 7-én keresztényszocialista propagandagyülés lesz Miskolcon.) Az Országos Keresztényszocialista Párt és a keresztényszocialista szakszervezetek közös vezérlőbizottsága elhatározta, hogy az őszön országos propagandát indít meg az ország nagyobb városaiban és községeiben. Az első ilyen gyűlés Miskolcon lesz szeptember 7-én és 8-án. A központból Haller István, Szabó József, Bernolák Nándor, Székely János és Tobler János vesznek részt a népgyűlésen, akik mindannyian beszédet is fognak tartani. — (Iskolai hír.) A székesfővárosi iparrajziskolában való felvételre szeptember 2-ika és 8-ika között (IX., Oroszlán utcai szám alatt) lehet jelentkezni. — (Szeptember 17-én kezdődik a csongrádi bombamerénylők bűnpésének főtárgyalása.) Szolnokról jelenti lapunk tudósítója, hogy a szolnoki törvényszék vizsgálóbírója a csongrádi bombamerénylők bűnügyét a főtárgyalásra előkészítette és a törvényszék a főtárgyalást szeptember 17-re tűzte ki. A főtárgyalást Puchó Gyula dr. királyi törvényszéki tanácsnok fogja vezetni. — (Rendőri hírek.) Zuck János szerelőre a Révész utcai áramfejlesztő-telepen egy hátom rházsás vastölik rázusfánt és a jobb lábát eltörte. A férkök a Rókus-kórházba vitték. — Csepelen a kikötő építkezésnél egy állvány leszakadt és a rajta dolgozó Takács Imre gyári munkás öt méter magasságból lezuhant. A szerencsétlen munkást összetört tagokkal a Szent István kórházba vitték. — Krak Józsefné szakácsnő a Szabolcs utca 11. szám alatt levő lakásán tegnap este gombát evett. Nemsokára gombamérgezés tünetei között megbetegedett. A mentők részesítették elsősegélyben és a lakásán hagyták. Az éjszaka a Margit-kert és a Törökutca sarkán a villamos elgázolta Buzierfi Ármin munkáit. A munkás az életmentő deszka alá szorult s a tűzoltóik szabadították ki veszedelmes helyzetéből. Kisebb zúzódásaikon kívül pamni bajakint történt Szeri!« . MŰVÉSZET Kibocsátoták a Városi Színház zenekarát — Az Új Nemzedék tudósítójátóL —*. A Városi Színház zenekara súlyos helyzetbe hozta a színház vezetőségét. Hosszas tárgyalás után, melyben a Zenészszövetség a színház változott gazdasági viszonyainak méltánylását ajánlotta tagjainak, a zenekar tegnap este nem állt munkába. Az állami színházak vezetősége idejében közölte a zenekarral, hogy semmi esetre sem változtathat feltételein, kijelentette: ha a zenekar az esti előadáson nem vesz részt, megszakítja a további tárgyalásokat. Ábrányi Emil igazgató az esti órákban is kísérletet tett a zenekar álláspontjának megváltoztatására, de az előadás kezdetére muzsikusai nélkül érkezett meg. Ifj. Wlassics Gyula báró főigazgató, aki jelen volt a Városi Színházban, úgy intézkedett, hogy zongorakísérettel tartsák meg az előadást. Ferenczi Frigyes főrendező jelentette a közönségnek, hogy Scephenides Károly karmester vezeti az előadást, a zongora mellett pedig Ábrányi Emill igazgató ül. Tapssal fogadták a hírt, a közönség tüntetően elítélte a zenekar álláspontját és hálásan fogadta Ábrányiék áldozatkészségét. Egyik kritikusunk mosolyogva jegyezte meg: „Ezt is megértük: Stephanides vezényli Ábrányit.“ Az előadás simán folyt le. A Városi Színház ezalatt intézkedett, hogy a főváros ne engedélyezze a zenekar állatkerti hangversenyét. A főváros csakugyan intézkedett ilyen irányban, nem járulhatott hozzá, hogy saját színházának zenekara városi intézmény keretében szerepelhessen, mialatt távollétével megakadályozza a rendes esti előadást. Az állatkerti vendéglős szembehelyezkedve a főváros rendelkezésével, saját vállalkozásában szerződtette a zenekart, mely meg is tartotta tegnapi hangversenyét. Az előadás alatt fogadta a főigazgató a Zenészszövetség képviselőit. Közölte velük, hogy a Városi Színház zenekarát távolmaradásáért feloszlatja. Kijelentette, hogy az Operaház 107 tagú zenekarát újabb 20 zenészszel szaporítja s ezentúl az Operaház zenekara látja el a Városi Színház előadásait is. Addig is, míg a tervezett változás életbe nem lép, szünetelnek a Városi Színház előadásai. Értesülésünk szerint a kényszerű szünet csak egy napig tart, szerdán újra megnyílnak a Városi Színház kapui. * (Kapunyitás a Nemzeti Színházban.) Az ország első színháza tegnap este nyitotta meg kapuit Zilahy Lajos nagysikerű darabjával a Süt a nappal. Az előadásnak két érdekessége volt: Bajor Gizitől Sárika ,szerepét Somogyi Erzsi vette át, Kiss Ferenc hűtlenül elhagyott helyén pedig a vendég Harasztos Gusztávét láttuk. Somogyi Erzsi a múlt szezon óta is sokat fejlődött. Teljesen pótolni tudta Bajor Gizit, akinek Sárikája nem is tartozott a legjobb alakításáé közzé. Hisszük, hogy Hevesi Sándor vezetésével a kis Bogyó még nagy művésznővé