Uj Nemzedék, 1925. március (7. évfolyam, 49-73. szám)

1925-03-18 / 63. szám

6 Utolsó beszélgetésem Büttner Linával — Az Uj Nemzedék tudósítójától. — Nemrégiben halt meg aranyosmaróti magányában Büttner Lina, a mult g7.fl.114 végének érdekes nő írója, akinek meleghangú, finom regényeit még anyáink olvasgatták nagy szeretettel. Ezt a róla szóló megemlékezést majdnem észrevétlen halála miatt közöljük, a részvétlenség miatt, amellyel a budapesti lapok ennek az érdekes életnek az elmúlását tudomásul vették. Akkor is néhány olyan tavaszba hajló januári nap volt, amikor Aranyosmaróton meglátogattuk Büttner Linót. Régi, tornácos házukban élt visszavonult öregségben a múlt századvég egyik legolvasottabb írónője, az ifjúsági irodalom szorgalmas művelője, az „Édes mostoha“, „Rózsák könyve", „Kedves történetek“ és sok más akkor nagyon népszerű könyv szerzője. Riadtan tekintett az ajtó felé, amikor benyitottunk, mint akit álmodozásában zavartak meg. A szoba egyszerű volt, képek, csipkék, albumok, néhány könyv vette körül lakóját, aki ijedt bizalmatlansággal nézett az idegen benyitó felé. Csak amikor bemutatkoztunk, megmondtuk aranyosomréti rokonainkat, akiket ismert, vált szívélyessé. — Bocsássa meg a bizalmatlan fogadtatást. — mondta most. — De megérti, hisz az ablakon se merek nagyon kinézni. Az utcán meg kint nem voltam a habom vége óta. De maga budapesti, egy darab Budapestet hozott magányomba, most beszélgessünk. Szemébe könny csillant A múlt század illatát éreztem a bútorokban, a falak között. Talán Reviczky Gyula vagy Benedek Aladár, a Büttner-ház régi barátai üldögéltek sokat abban a karosszékben, ahol most én ülök. — Interjút... — kezdtem, de nem hagyta tovább mondani. — Jaj, ne, az Istenért ne! Nagyon kérem, ne írjanak rólam semmit, mert nagyon félek ezeknek a haragjától. Cseh meg tót újságírók gyakran járnak hozzám, faggatnak, cikkeket kérnek, de én mindent elbántak magamtól. Konyakkal kínált és süteménnyel. — Budapesti konyak, még a háború idejéből, — mondta. — Csak nagyon kedves vendégeimet kínálom vele. És a sütemény is magyarországi. Egy rokonomtól kaptam. Beszélgetünk, úgy éreztem, hogy az irodalomtörténet kel itt életre körülöttem. A Büttner-lányok ketten voltak: Júlia és Lina. Julia már régebben halott A testvéri szeretet rajongásával beszél róla. — Ő volt a nagyobb író — mondta. — Benedek Aladárnak a felesége volt Akkor Beeten éltek mind a ketten. Népszerű és ünnepelt író volt Benedek Aladár. Két lapja volt Szép ember. Most egy rajz-torkot vett elő Büttner Lina és megmutatja arcképét; ők rajzolták. Sok rajz volt ott együtt A rajzaik. Néhány csendélet, kis macskák, csipkeminták. — Aztán változott az idő, a Büttner-lányok hazakerültek Aranyosmarótra, Benedek Aladár pedig tovább élte hulló életét Reviczky Gyuláról te igy beszélt — Igen, gyakran volt nálunk — mondta. Aztán az akkori szomorú napokról beszéltünk. 1923 januárja volt Aranyosmaróton. Elbúcsúztunk. A tornácra kikísért Büttner Lina. Az utcáról trombitaszóra masírozó katonák léptei hallatszottak. Ő visszament szobájába emlékei közé. Amikor kiértem az utcám, akkor mentek el az ablakai alatt az idegen katonák. Az ősi ház már nem volt az övé. Holtig ottlakásért és évjáradékért adta el valakinek. Azon tűnődtem, vájjon mit kívánhat ennek a nem ebbe a korba való nőnek a ház új ura. Most meghalt. Halála egy újabb egymásratalálása volt sz aranyosmaróti magyaroknak. Temetésén mindenki ott volt. Koporsóját két ügyvéd és a városka még két előkelő polgára vitte a sírhoz. S egy fiatal leány megható, naiv versben búcsúztatta a lányálmok költőnőjét. Ügyes előzetek keresztény vállalathoz azonnal biztos is állandó tereseire fdfetetnek Csak komoly, szorgalmas munkaerők jelentkezzenek okmányokkal Páninipál. Nazcnm-hémt 17. f¥. emelet viiágtöiiThe Champion vfpF'T? kerékpárokat tlflnyffs fizetési feltételekkel. ke?t Cj?áz alkatrészeket, gumikat láncokat pedálokat szállítunk nagybani gyir, áztan Láng Jakab és fia kerékpírnagytereskede, Kottinl M. ui. — Arjegyakt tegyem. Uj Nemzedék Szaráa, 1925 március 19. ül .] Nemzőnk, a Nemzeti Újság esa his láp olvasói ingben utaz&flanak Rómába A jubiláris ezent év napjaiban fokozottabb figyelemmel tekint a katolikus világ Róma felé. A hitbuzgóság mindig vágyakozva gondolt arra, hogy legalább egyszer életében meglátogathassa Szent Péter földi helytartójának városát és leróhassa hódolatát a szent atya előtt. Az Uj Nemzedék, Nemzeti Újság és az Uj Lap mindenkor a vallásosság és a keresztény erkölcs legbuzgóbb hirdetője és istápolója, maga is siet azok sorába állani, akik a magyar katolikus közönségnek vágyát betölteni igyekeznek. A szent év római zarándokútjairól gondoskodik minden hívő katolikus. Az Új Nemzedék, Nemzeti Újság és az Új Lap olvasótábora a lapban megjelent római levelek, cikkek és közlemények nyomán élénkebb színekben látja maga előtt a katolikus „Urbs” életét, mint bárki. Lapunk olvasói számára megörökíti a szent év emlékét. Az évszázadonkint csak négyszer ismétlődő szent esztendő alkalmából művészi képeslapokat bocsájt ki, amelyeket az előállítási árban ad a nagyközönség rendelkezésére. A négyszínű nyomásban megjelenő művészi lapok egyikén a világ legszebb Krisztusfeje látható, a másikon ősz h Hitségének, a most uralkodó római pápának magyar művész által festett arcképe, és a szent kapuk bazilikái, a harmadikon a hivő magyarok római zarándokútjainak mozgalmas képe jelenik meg előttünk, a negyediken a zarándoklatokat vezető bíboros hercegprímás, a magyar püspökök és a magyar szerzetesrendek főnökeinek arcképeit mutatjuk be. Maguk a remekbe készült színes lapok azért a csekély háromezer koronás árért, amelyet olvasóinktól kérünk értük, ajándékszámba mennek. De ezenfelül az Új Nemzedék, Nemzeti Újság és az Új Lap az ő szerető közönségének további kedvezményt is ad. Minden képeslaphoz ingyen ad egy nyereményszelvényt, amely feljogosítja a lap tulajdonosát, hogy résztvegyen a zarándokút sorsjátékéban, melyet a Központi Sajtóvállalat, a nemzeti zarándoklatokat intéző Országos Katolikus Szövetséget karöltve rendez. Ez a sorsjáték, amelyet a vallásos és közművelődési célra való tekintettel a m. kir. pénzügyminiszter már engedélyezett, több sorozatban egyesítve foglalja magában a kiadott képeslapok nyereményszelvényeinek számait és az 1925. évi június 10-én megtartandó sorsolásban a szerencsés pályázók jogot nyernek arra, hogy részt vehessenek már a junius 23-án induló ifjúsági zarándoklatban, vagy az utána megrendezendő bármelyik szentévi magyar zarándokútban, melyet a Országos Katolikus Szövetség rendez. Sorozatonként 10 utazásra szóló jogosítványt sorsolunk ki. Egy elsőosztályú, két másodosztályú és hét harmadosztályú jegyet osztunk szét egy olvasóink között, akik maguk választhatják meg azt a zarándokcsoportot, amellyel az örök várost felkeresni óhajtja Természetes, hogy azok, akik alsótabosztályú jegyhez jutottak, megfelelő ráfizetéssel felsőbb osztályú jegyet ss kaphatnak. Tíz hűséges olvasónk jut abba a kellemes helyzetbe, hogy kedvenc lapjának áldozatkészsége árán megvalósíthatja szíve vágyát. Az Országos Katolikus Szövetség által rendezendő zarándoklatok, amelyekre a kisorsolandó jegyek szólanak, rendezéseiknél és vezetőik járatosságánál fogva a legalkalmasabbak arra, hogy aránylag rövid idő alatt a legjobban és legkényelmesebben megtekinthessék a katolikus világ központjának ezer látnivalóját-Tíz katolikus hívő jut el Rómába, tíz alázatos lelkű katolikus borulhat le a Központi Sajtóvállalat és az Országos Katolikus Szövetség áldozatkészségéből szent Péter trónja elé. Az ingyenes utazás jótéteményében részt venni kívánók háromezer korona csekélységért válthatják meg a jogot arra, hogy a ritka kedvezményt nyújtó sorsjátékban részt vehessenek. Rendkívül nagy nehézségek és anyagi áldozatok árán rt kerüll a Központi Sajtóvállalatnak és az Országos Katolikus Szövetségnek ezt a kedvezményt az Uj Nemzedék, Nemzeti Újság ás az Új Lap olvasói részeire megszerezni. De az a szeretet, amellyel a katolikus olvasóközönség az Uj Nemzedék, Nemzeti Újság és az Új Lap köré csoportosul és az a hűség, amellyel mellette kitart,, elhárította a Központi Sajtóvállalattal és a®’ Országos Kát. Szövetséggel az akadályokat. Létrehoztunk olyan kedvezményit, amelyest még aligha kapott, olvasó. Néhány fillérnek beillő csekélységért juthat el bárki abba a városba, ahováma minden keresztény és katolikus eljutni törekszik. Álmokat valósítunk meg, amelyeknek igazzá válására magunk is alig mertünk mondali. A képeslapokat és velük együtt a nyereményszelvényeket postán vagy személyesen lehet a 3000 korona beküldése mellett a Központi Sajtóvállalat kiadóhivatalában („ Honvéd utca 10.) megrendelni.szonyokat nem tartják, alkalmasaknak egy ilyen nagy horderejű probléma megoldására. A képviselő úr első közleményének vége felé azt mondja, hogy „ha így elcsöndesedett a radikálisok reformkövetelése, semmi sem lett volna természetesebb és kedvesebb, mint az, hogy a kommün után, az 1995 :VLc. értelmében megtartsák az általános törvényhatósági bizottsági tagválasztást.“ Hogyan lett volna lehetséges? Tudni kell, hogy milyen zavarok voltak ezen a téren. Senki sem volt tisztában azzal, hogy milyen választói névjegyzék alapján tarthatnák meg a választásokat. A Friedrich-féle választójogi rendelte ugyan kimondta, hogy rendelkezései irányadók a törvényhatósági választójogra is. De nem intézkedett aziránt, hogy mikor legyen a választás és milyen legyen az eljárás. A fynek hiányában nem is lehetett a választásokat megtartani. Még talán az 1914. évi választói névjegyzék lett volna az egyedüli, amelyre támaszkodhattak volna, hogy ennek a régi névjegyzéknek alapulvétele fonák helyzetet teremtett volna, a® nem szorul bizonyításra. Ez indította arra a helyes elhatározásra a törvényhozást, hogy az általános választást elhalassza. ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------A törvényhatósági bizottságok újjászervezése — Levél a szerkesztőhöz — A minap kezembe kerültek a Budapesti Hir- lap ez évi 40. és 41. számai, amelyekben Petro-ovits György dr. nemzetgyűlési képviselő két cikke jelent meg a közigazgatás reformjáról. Engedje meg Szerkesztő Úr, hogy a lapja hasábjain tegyek néhány megjegyzést ezekre a közleményekre. Sajnálattal látom, hogy Petrovits képviselő úr nem jól ismeri a közigazgatási reformigfekvések történetét. Máskülönben nem állítanám úgy a dolgot, mintha a közigazgatás reformját Jászléik követelnék. A közigazgatás reformja iránti akció gyökere a múlt század negyvenes éveibe nyúlik vissza s már 1848-ban konstatálta az akkori törvényhozás a közigazgatás átalakításának szükségét. Azóta úgyszólván állandóan napirenden volt ez a nagyfontosságú kérdés. Szószólói — többek között — olyan államférfiak voltak, mint Grünwald Béla, Ssapáry Gyula és Tisza István. Ki hallott Jásziék közigazgatási reformts törekvéseltői. A radikálisok ideológiájában persze ott szerepel a közigazgatási reform kérdése is. De mikor a közéletben, a sajtóban vagy a parlamentben közigazgatási reformról volt szó, soha senki nem gondolt a Jásziék reformterveire. Minden gondolkodó ember tisztában volt azzal, hogy Jászi és társai nem akarhatják és nem akarják ugyanazt, mint azok a nemzeti eszméért élő nagy államférfiak, akik a közigazgatás reformját megoldani igyekeztek. Ezek igazán nem érdemlik meg azt, hogy az ő refomsterveiket egy kalap alá vonják a Jásziék törekvéseivel. A közigazgatás reformját éppen a legkonzervatívabb államférfiak és politikusok sürgették és sürgetik, nem pedig a Jászi körül csoportosult radikálisok. A kérdés azért nem juthatott nyugvópontra, mert a kinevezési és a választási rendszer hívei között felmerült ellentétek kiegyenlülte'ők nem voltak. De mindig azonos mentalitású ellenfelek állottak egymással szemben. A tények tehát megcáfolják azt a beállítást, mintha itt ellentétes világfelfogások állanának egymással harcban. Azok a férfiak, akik a közigazgatási reform szükségét propagálták, nem kérnek a Jászi Oszkárok reformtörekvéseiből, amelyeknek voltaképpeni fő célja éppen nem az államosítás, hanem nemzetiségi alapból kiindulva az, hogy a radikális választójogon nyugvó autonómia befolyása a közigazgatásban minél szélesebb körben érvényesüljön. Nyilvánvaló, hogy az ilyen irányú radikális törekvéseknek inkább megfelelne az, ha a tisztviselőket az ő radikális választójoguk alapján, saját képükre mega kötött autonóm testületek alalmaznák, mintha az állam nevezné ki őket. A konzervatívok kívánták a reformot Mindenesetre sajnálatos tévedés a „megyeellenes törekvések“ fogalma alá sorolni a közigazgatási reform iránti akciót. Akik nelünk a közigazgatás reformját akarták, — a szónak abban az értelmében, ahogy azt a magyar közönség ismeri — egytől-egyig jó magyar emberek voltak. Ezeknek soha eszük ágában sem volt a „megyeellenes" politika. Mindegyikük a vármegyéből nőtt ki, hűségesen ragaszkodott az ősi hagyományokhoz. És ha fontos államérdekből át is akarták engedni a tisztviselők választásának amúgy is kétesértékű jogát az államnak, másfelől a legmesszebbmenő módon kívántak gondoskodni arról, hogy a vármegyékben minél szabadabb, minél erőteljesebb és minél termékenyebb önkormányzati életműködés fejlődhessék ki. Azok pedig, akik ellenezték a közigazgatási reformot, semmivel sem voltak konzervatívabbak ellenfeleiknél. Csupán abból a szempontból indultak ki, hogy az önkormányzat egyik legfontosabb jogát veszti el a tisztviselők kinevezésével. De soha sem jutott közülök egynek sem eszébe az, hogy a közigazgatási reformot a radikálisok eszmekörébe tartozó gondolatnak vagy törekvésnek minősítse. Nem áll, hogy a konzervatívoknak a radikálisokkal szemben folytatott küzdelme akadályozta meg eddig a közigazgatási reformot és hogy a háborús tanulságok hatása alatt „csendesebb is lett megyeellenes“ agitáció, a közigazgatási reform követelése. Nem ez az oka annak, hogy a közigazgatási reform hívei most nem sürgetik annak napirendre tűzését. Ennek egyedül az a magyarázata, hogy az arra hivatott tényezők a mostani vi A törvényhatósági választójognak nem kell egyeznie a képviselőválasztói joggal Azt se állítja a cikkíró úr, hogy az időközi választás következtében ma már úgyszólván alig van a törvényhatósági bizottságokban, olyan tag, aki 1913-ban nyerte megbízatását. Ha ez tényleg így volna, az éppen a cikkíró úr érvelését döntené meg. Hiszen akkor nem ie lett volna gyakorlati célja annak, hogy a jórészt úgyis új bizottsági tagok helyét újabbakkal töltsék be bizonytalan választójogi alapon megtartott általános választáson. De a helyzet nem olyan, amidőnek a képviselő úr látja. Mert az időközi választáson tudvalevőlör csak az évközben elhalt, lemondott vagy olyan bizottsági tagok helyet tölthették be, akik tagsági képességüket elvesztették. Ezeknek a száma pedig önként érthetőleg nem rúghat nagyon magasra. Nincs tehát alapja annak az állításnak, hogy a választott bizottsági tagok ma már voltaképpen kicserélődtek Nincs jogos alapja a második közleményben hangsúlyozott annak az aggálynak sara, hogy a törvényhatósági bizottságok újjászervezéséről benyújtott törvényjavaslat fölös számmal fog behozni szélsőséges proletár elemeket a törvényhatósági bizottságba, Hiezen csak, tagok egyharmadát fogják az összes választóik az összes választhatók köréből választani Bizonyos, hogy a magyar nép józan gondolkodóm itt is megtalálja a helyes utat De ha itt-ott mégis történnének e téren kisiklások: a virilisták és a képviselőtestületek jelöltjei közül választott tagok, a törzetagok és a tisztvietőtagok biztosítani fogják a szükséges egyensúlyt. Abban egyetértek a képviselő úrral, hogy at törvényhatósági választói jognak nem kell föltétlenül egyeznie a képviselőválasztói joggal. A törvényjavaslat gondoskodik is e részben korrektívumokról. Hat évi helybenlakást, a választóhatósághoz pedig 30 éves kort és adófizetést kivin még. A világon mindenütt a képviselőválasztói jogra támaszkodik az önkormányzati választói jog. És másutt is csak olyan korrektívumokat találtak, aminekkel a törvényjavaslatban találkozunk. A belügyminiszter úr bizonyára nagyon meg fogja köszönni a képviselő úrnak, ha majd valami jobb rendszert ajánl neki, amivel ezúttal adós maradt ... A második cikk további része helyteleníti azt, hogy a bizottsági tagok egyharmadát a községi képviselőtestületek jelöltjei közül fogják választani. Ez nem szerencsés dolog, — úgymond — mert „ha szabadon választ az általános választójog alapján létrejött képviselőtestület, akkor itt is szélsőséges elemek fognak bekerülni." Hát kérem szépen, ezt nem értem. Hiszen a községi képviselőtestület reformjáról most nincs szó. A képviselőtestületet tehát ma nem az országos képviselőválasztók választják, hanem felerészben virilistákból áll, másik felerészben pedig olyan tagokból, akiket az adófizetők, továbbá a községben fekvő vagyonnal rendelkező jogi és természetes személyek választanak. Nekem azonban meggyőződésem, hogy az ilyen alapon keletkezett képviselőtestületek jelöltjeitől igazán nincs okunk tartani. Nem térhetek szó nélkül napirendre afölött sem, amit a cikk írója a belügyminiszterről mond. Azt állítja, hogy nem látszik meg a belügyminiszter törvényjavaslatán az a konzervativizmus, ami Rakovszky Iván egyéniségét fiatalabb korában jellemezte. Hozzáfűzi ehhez, hogy talán csak a felvidéki vármegyék lltét figyelte meg a belügyminiszter és nem gondol arra, hogy az országnak egyéb részeiben mások a viszonyok. Ebben a tekintetben is nyugodt lehet a kép viló úr. Rakovszky Ivánt néhány évre terjedő felvidéki tartózkodása semmi esetre semms egyoldalúvá. Mi, akik szinmagyar vármegyében lakunk, megállapíthatjuk, hogy a belügyminiszter úr nagyon helyes úton halad. Éppen akkor állana be az az állapot, amitől a cikkíró tart,, ha a törvényhatósági bizottság mai szervezetét nem változtatnánk meg. Nagyon jól ismeri tehát a helyzetet a belügyiminiszter úr, aki szükségesnek találja, hogy friss életműködésre alkalmassá alakítsa át a törvényhatósági bizottságot. Törvényjavaslatát örömmel fogadjuk, mert úgy találjuk, hogy a törvényhatósági bizottság alkotó elemeket összpállítsánál a haladás követelményeit a legszerencsésebben össze tudta egyeztetni a konzervatív szempontokkal. Egy volt vármegyei tisztviselő. A legfőbb déli lap az I UJ N@ms@dék !