Uj Nemzedék, 1925. március (7. évfolyam, 49-73. szám)

1925-03-18 / 63. szám

Szterda, 1925 március ld. /Nem enyi­ült a válság a vasipariban l/jabb munkáselbocsátás vár íjat­ó — Az Uj Nemzedék tudósítójától. — Néhány hónappal ezelőtt megfi­rtuk, hogy ipari körökben, de különösen a vasipari érdekeltségek körében a tavasz beálltával a nagy patinás enyhülését várják. Abban az időben irta­k ki ugyanis pályázatot külföldön n nagyobb megrendelésekre, ame­lyekre a hazai gyárak is benyújtották ajánlataikat. Az ajánlatok elbírálását ta­vaszra várták és abban reménykedtek, hogy a nagy verseny ellenére is sikerül a magyar gyáraknak néhány külföldi szállítást megszerezni. Ezek a számítások — értesülésünk sze­rint — a legkevésbé sem váltak be. Az ipari pangásban a legutóbbi he­tekben semmiféle kedvező fordulat sem állott be és beavatottak szerint egyhamar nem is remélhető a hely­zet javulása. A magyar gyárak számottevő külföldi megrendeléshez nem jutottak, hazai megrendelésekre pedig a súlyos gazdasági válság miatt semmi kilá­tás sincs. Ez a helyzet arra kényszeríti a vállala­tokat, hogy az eddiginél ár, nagyobb ará­nyú üzemredukciót hajtsanak végre. Jóformán az összes gyárak már most is példátlanul kis munkáslét­­számmal dolgoznak, de több vállalat még ezt a létszámot is csökkenteni akarja a legközelebbi jövőben. Értesülésünk szerint néhány gyárban, így például a csepeli Weisz Manfréd­­gyárban már­is megkezdték a legújabb üzemredukciót. Az elmúlt napokban újabb műhelyeket zártak be és az ott dolgozó munkásokat elbocsátották. A Weisz Manfréd-gyár — mint ismeretes — a háború alatt tisztára hadicélokat szol­gált és a munkások tízezreit foglalkoz­tatta. A háborús konjunktúra megszűn­tével békecikkek készítésére tértek át az összes üzemekben, de a bekövetkezett gazdasági pangás le­hetetlenné teszi a még meglévő mű­helyek üzembentartását is. Ez a mamutvállalat, értesülésünk sze­rint, csak ezer munkással akarja tovább folytatni az üzemet, a tisztviselők közül pedig mindössze hetvenet akar megtar­tani mindaddig, míg a gazdasági helyzet kedvezőbbre nem fordul. Ha ezt a tervet végrehajtják, akkor a munkanélküliek száma ismét jelentékenyen szaporodni fog. Ugyanilyen helyzetben van a többi vas­ipari üzem is. Mindenütt újabb elbocsátás gondolatával foglalkoznak. Valamivel kedvezőbb a helyzet eb­ben a tekintetben a vidéki vasipari üzemekben. Ezek legtöbbjében nem gondolnak újabb üzem­csökkentésre. A vidéki gyáraknak a kisebb rezsiköltségek teszik lehetővé, hogy üzemüket nagyobb méretekben tart­hassák fenn. A munkások fizetése ugyanis vidéken jóval kisebb, mint a fővárosi és környéki gyárakban és m­g a vállalatok­nak kisebb üzemköltséggel módjukban van nagyobb munkáslétszámot foglalkoztatni. Sztrájkba léptek egy falu iskolakötelesei, mert a tanítónő baromfit nevel a tantermekben — Az Új Nemzedék tudósítójától. — Egy ferencvárosi korcsmában felfedeztük Csokonai Vitéz Mihály dédunokáját Hat éves korában lapot szerkesztett, majd Dummerauguszt és vándorszínész lett — Legutóbb B-Listára került — Az Uj Nemzedék tudósítójától. —­,%■' Páris. március 12. ^ Dognevüle kis falucska Epinái mellett, ^amelynek alig van ezernél több lakosa, ' de most mégis magára vonta egész Fran­ciaország figyelmét. Jelenleg a falunak nincs községi tanácsa, de van egy nem kívánatos tanítónője, aki magánosan bo­lyong az üres iskolatermekben, mert va­lamennyi tanulója sztrájkba lépett. A furcsa eset ismét csak Herriot politikai érdemeit öregbíti, akinek a vallásellenes törekvéseiről és ennek során elkövetett baklövéseiről már többször volt alkal­munk beszámolni. Blaise Boyer járási képviselő január 12-én a dognevillei családok nevében írá­sos előterjesztést tett Vosges­ megye pre­fektusának, amelyben súlyos vádakat emelt Vinot kisasszony, a falu tanítónője ellen. — Mi készséggel elismerjük, — mondja többek közt,­­ hogy a kitűnő hölgy kiáll­íteni való tyúkokat és kacsákat tenyészt, az ellen azonban joggal tiltakozunk, hogy a tantermet is baromfiudvarnak rendezze be s az elkerülhetetlen piszkot tanítási idő alatt a tanulókkal sepertesse ki. Azt meg éppenséggel nem engedhetjük meg, hogy az ilyen „szellemi tornára” testi fenyítéssel hajtsa gyermekeinket. A prefektus vizsgálatot rendelt el, amelynek befejeztével közölte az érdekel­tekkel, hogy a tanítónőt nem mozdíthatja l­e. Vinot kisasszonyt azonban felszólítja, hogy az idei tanév végén önszántából kérje áthelyezését. A dognevillei szülőket nem elégítette ki a leirat. Gyűlést hívtak össze, amelyen egyhangúan kimondották, hogy nem engedik gyermekeiket iskolába, amíg Vinot kisasszony a faluban van. A községi tanács erre ismételten kísér­etet tett a tanítónő eltávolítására, majd ami­kor nem ért célt, február 15-én a tanács minden tagja egyértelműen benyújtotta lemondását, amit a prefektus kénytelen volt elfogadni Ilyesmi már régen tör­tént Franciaországban, nem csoda tehát, ha megindult a találgatás, hogy mi a nyitja a felsőbb hatóságok érthetetlen magatartásának. A már említett prefektusi vizsgálat ered­ményére most rávilágít az a hivatalos közlemény, amelyet a botrányról sokáig hallgató közoktatásügyi minisztériumtól kikén­yvnem­ te­tt­ek. Az egész dognovik­ei eset, mondja a kultuszminiszter kapkodó nyilatkozata, csak vihar egy pohár víz­ben. Vinot kisasszony személyi hajsza ál­dozata. A falu azért haragszik reá, mert kineveztetése egyértelmű volt az addigi tanítónő nyugdíjazásával, aki előrehala­dott kora miatt nem tudott ugyan felada­tának megfelelni, de a falu érdeméül rótta fel, hogy hivő katolikus és résztvesz a különböző vallásos társulatok munkájá­ban. Bizonyítja ezt az is, hogy az üldözés a plébánostól indult ki. Ő szervezte meg a tanulók sztrájkját s most a sztrájk idő alatt katekizmusra oktatja őket egy sön­­tés különtermében. — A köztársaság kormánya — végző­dik a közlemény — érvényt fog szerezni a törvénynek s az iskolamulasztásért felelősségre vonja a szülőket. Már ezt megelőzően az ügyészség felhatalmazást kapott, hogy a legszigorúbban járjon el a dognevillei plébános ellen. A községi ta­nács ténykedésének elbírálása nem a köz­oktatási minisztérium feladatához tarto­zik. Ez a furcsa fordulat, hogy az iskolate­remnek baromfitenyésztésre való felhasz­nálása nem egyeszerű fegyelmi, hanem egyházpolitikai ügynek minősítendő, nem kis megdöbbenést váltott ki katolikus kö­rökben. A konzervatív és katolikus lapok nyomban tudósítókat küldtek a hely­színre, akik azután fokról-fokra megcá­folták a hivatalos meg­álapításokat. — Mi igazán nem politizálunk, — mond­ják Dognevilieben, — csak egészségügyi és erkölcsi követelményeket tartunk szem előtt. Mutatja ezt az is, hogy ebben az úgynevezett hajszában a legellentétesebb pártállású személyiségek egyesülnek. Boyer például elkeseredett radikális szo­cialista és Herriot úr legnagyobb tá­masza a járásban. Maga a községi tanács többségében mérsékelt, de hangadói ter­mészetszerűen a véresszájú szocialisták, akik szintén mind lemondtak megbízatá­sukról . . . Arra a kérdésre, hogy a plébánosnak milyen szerepe van a­z ügyben, ezt a fel­világosítást adták: " A plébános egyetlen egyszer, január 20-án, amikor a sztrájk már javában folyt, összehívta katekézisre az iskoláso­kat azzal a meghagyással, hogy csak ak­kor jöjjön mindegyik, ha a szülei elen­gedik. Az azonban szomorú igazság, hogy a tanulók arra az időre, amikor szüleik munkába mennek, ismételten összejöttek egy kocsma hátsó helyiségébe és „iskolás­ért játszottak”. Dognevilleben tehát már két hónap óta szünetel minden tanulás s egyelőre sem­mi kilátás sincs a gyermeksztrájk „letö­résére“. Békéltetések nem folynak, mert a béke ára egy derék lelkipásztor feje volna. A kezdő hók kezdenek fellendülni mostaná­ban. Csak a minap közölt tudósítást az Új Nemzedék az „Amatőrök Országos Szövetke­zetének" szövevényes programjaiól, amely mellé apróhirdetésekkel verbuválják az érvé­nyesülni nem tudó testi és szellemi amatőrök hadseregét. A vasárnapi lapokban egy újabb apróhirdetés vonhatta magára a mellőzött ifju tehetségek figyelmét. Az apróhirdetés igy hangzott: FELHÍV­ÁS. A kezdő írók nyújtsák be munkájukat közlés végett a „Hora­tius" irodalmi és művészeti társaság­nak. Hivatalos órák este 7—9 ig a Schmied-étteremben, Ranolder­utna­n. Tegnap este nyolc óra tájban, dühöngő márciusi hózivatarban felkerekedtünk, hogy felkeressük a legsötétebb Ferencváros mélyén a kezdő írók „Horatius“-társaságát. Ekkor még nem sejtettük, milyen érdekes felfede­zésre bukkanunk a kis Ranolder utcai ven­déglőben. Hosszas és életveszélyes bukdácsolás után végre eljutottunk a szűk kis Ranoldor­­utcába, ott a Schmied-féle vendéglőbe, amely jólelkűen helyet ad külön szobájában a kezdő íróknak. A söntésben még semmi irodalmat nem­ találtunk. Ott csak kedélyes franzstadti vakeresek öblögették le napi keserveiket. A kezdő írók a harmadik kis különszobában voltak találhatók. Csupa 20—25 éves fiatalem­ber, köztük egy csinos leány, aki éppen vé­gigfuttatta ujjait a sarokban lapuló pianinón. Hideg volt, határozottan barátságtalan hideg a kezdő íróknál, csak akkor melegedett fel a kis szoba, amikor a „Horatius“ irodalmi tár­saság elnöke, Bittmann Ferenc, a „Pro­metheus“ társaság volt küzdő és kezdő tagja, lelkes hangon, ifjonti tűzzel piruló arccal el­kezdte vázolni a társaság programját. Felfedezzük a legifjabb Csokonai Vitéz Mihályt — Mi a kezdő írók bevonásával irodalmi tár­saságot alapítottunk. Fel akarunk karolni min­den ifjú tehetségest és evégből a kezdő írók mű­veit közreadjuk a „Horatius" címen legközelebb meginduló irodalmi lapban, továbbá a kezdő írók színdarabjait kezdő színészeikkel előadat­juk itt, később néhány moziban. A „Horatius" című lapot én, a társaság elnöke szerkesztem (volt már egy „Alkony" című lapom), miig a szinigárdát Csokonai Vitéz Mihály alelnökünk tanítja be és a darabokat is ő rendezi. Rá­mutat egy halvány, borotváltarcú, jól öl­tözött fiatalemberre. Az feláll és bemutatkozik: __Csokonai Vitéz Mihály vagyok... A hangja oly büszkén cseng, nem állhatjuk meg, hogy meg ne kérdezzük:­­— Leszármazottja talán a költő Csokonai Vitéz Mihálynak. Arca egyszeriben kipirul: — A dédunokája vagyok... Egyenes ágon ... Meglepődésünkben felpattanunk. — A debreceni néhai nagy Csokonainak!­­.. __ An­nak... A nagy költő apjának bátyja az ükapám... Csokonai Vtéz Mihály peholt a dédapám ... Édesapámat is Csokonai Vitéz Mi­hálynak hívják, ő a „Garabonciás“ cimű­ elő­lapot szerkeszti Győrben. Bátyám, Csokonai Vitéz László szintén újságíró, egy győri napi­lap segédszerkesztője. Ámulva meredünk még mindig legifjabb Csokonai Vitéz Mihályra, a halhatatlan Cso­konai dédunokájára. Hihetetlennek tűnik, hogy a nagy költő dédunokájára itt bukkan­junk rá a véletlen szeszélyből egy eldugott franzstadti kocsmában. De a nagy Csokonai dédunokája szuggesztív szóval, hangján és szemén átrezgő büszkeséggel meséli az éle­tét. És elbeszélésében felérzik híres-neves ősé­nek tragikus nyugtalansága. A fiók-Dummel-august: oroszlánketrecet söpör . Nagyon különös és romantikus volt ed­dig a­z életem. Olyan, mint egy regény. Hat­éves koromban már verseket írtam és saját lapom volt. „Remény“ volt a címe. Már ak­kor éreztem, — világosan emlékszem rá — hogy meg kell felelnem nagy ősöm hírnevé­nek. Már akkor híres akartam lenni én is... Később, mikor szüleim Győrben beírattak a polgári iskolába, újrcól indítottam egy lapot, „Csömör“ volt a címe. A tanárok rémei Az­tán elvégeztem a kereskedelmi iskolát, de már akkor elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, művészi pályára lépek. A művészetek terén az első lépésem az volt, hogy a Kocka-cir­kuszhoz szegődtem és ezzel jártam az ország­útiét. Itt csak rövid ideig vendégszerepeltem — mint fiók-Dummerauguszt... Amellett az oroszlánok ketrecét pucoltam szorgalmasam — De nem sokáig, mert mikor följöttünk Pestre, a rendőrség közbelépett s ezzel művészi pá­lyafutásom első fejezete lezárult... . A kontókból élt a vándor­színész Mosolyog. Érzi önmagában nagy Csokonai Vitéz nyughatatlan vándorvére — lüktetését. Dédapja kósza poéta volt, főurak alkalmi rig­musfaragója, ő meg Dummerauguszt és ván­dorszínész . . . Győrött szinlapokat húz elő a ..sebéből . A cirkusz-kaland után egy darabig vege­táltam Győrben, majd beálltam dr. Fülek győri színtársulatához. Forgács rendező segí­tett rajtam. Epizód-komikus lettem. Közben rövid ideig Rákosi Szicsi színészisk­olájának növendéke voltam, majd egy vándorszínész színtársulathoz szegődtem, Nagykanizsán, Hódmezővásárhelyen, Nyíregyházán és több kisebb vidéki városban megfordultam. Szere­peltem Szavio-kapitányban, a Heidelbergi diákéletben — ebben két szerepem is volt —, de a legnagyobb sikerem a­­fekete lovas“ Lutz­ főhadnagy szerepében arattam. Itt Pes­ten Várkonyi játszotta — teszi hozzá büszkén. ■— És hogy élt­ a vándorszínészeknél? — Hát bizony a gázsim nem volt nagy ... . Nagyon nehezen lehetett megélni belőle. Az adósságok és a kontók tartották bennem a lel­ket. — Nagykanizsán vastag betűkkel nyomatta ki a színigazgató a nevemet — meséli moso­lyogva — csakhogy pénz gyűljön a kasszá­ba .. . Közben jött egy szerelem. A lány azt követelte, hogy lépjek reális pályára. A Ma­gyar Köztisztviselők Fogyasztási Szövetkezeté­nél voltam egy darabig. Itt azonban bólistára kerültem és sokáig állás nélkül, tengődtem. Nem tudtam sehol sem elhelyezkedni Imitt­­amott megjelent egy-két versem. Most egy szobrásznak lettem az üzletvezetője. Huszonhét éves vagyok ... És azt tervezem­, hogy meg­jelentetem az első kötetemet... A zsidóverő Csokonai — Még nem írtak soha magáról a lapok! —­ kérdeztük. — Egy hódmezővásárhelyi lap egyszer írt ró­lam. A bátyámmal, Csokonai Vitéz Lászlóval azonban foglalkoztak a lapok, amikor Győrben megvert egy zsidó kereskedőt .. A zsidó ke­reskedő súlyosan megsértette a győri újságíró­kat.. A sértésért a bátyám vett elégtételt. Négy hatalmas pofont kent le neki... Mert a keres­kedő nem volt hajlandó párbajra kiállni. Most megint a „Horatius“ irodalmi társa­ságra terelődik a szó, melynek körében a leg­ifjabb Csokonai Vitéz Mihályt felfedeztük. A „Horatius“ társaság tagjai felgyűlt szemmel hallgatják a beszélgetést, láthatóan nagyon nagyra tartják a közéjük tévedt Csokonai-déd­­urokát... — Két hét múlva —­ mondja az elnök — tartja a társaság első irodalmi kabaréelőadá­sai­­tt a, vendéglő különtermében. Az előadást Csokonai Vitéz Mihály kollégánk rendezi. . . És valószínűleg ír egy darabot is. Tessék ok­vetlenül eljönni! Megígértük, hogy elnézünk a „Horatius“ tár­saság előadására, kezdő írók és színészek első tűzpróbájára, melynek sikerében az oroszlán­­rész előreláthatólag Csokonai Vitéz Mihály ifjú dédunokáját, a költőt, hót és színészt fogja megilletni És most melegen ajánljuk a nagyhatalm­ú pesti színigazgatóknak, nézzék ők is meg azt az előadást. Hátha felfedezik legifjabb Cso­konai Vitéz Mihályt, a színészt... Nem rossz név! (gy. p.) VA­S BOTOSOK, RÉZBUTOROK, ÁGYBETÉTEK «fáim” Proisiszka-gyár. g£»145 Jó keresetet érhetnek el urak és hölgyek 2—3 órai működéssel. Ajánlatokat »Könnyű jövedelem« alatt a kiadóhivatal továbbit •»-— Meg­jel­ent | I­n ge | Képes Krónica g | 1924. évfolyama csinos kemény kötés || ^ ben gazdag tartalomm­al és 1&80 képpel. Ara: 150.000 Korona. | & Kapható központi kiadóhivatalunkban, Budapest, V. ker* Hotív cd-utca 10. sz. weipeweweWIriwIWiwSer#

Next